Szinay Balázs: „…csak egyetlen mű van, a megváltás.”

Hamvast gyakran idézik, de nemcsak idézni kell, hanem megérteni is. Megérteni azt, amit tanít, és megérteni a tanító léthelyzetét, aztán pedig a megértést fenntartani, vagyis bensővé és gyakorlattá tenni. E kötet együttes most éppen arra szolgáltat kiváló alkalmat, hogy Hamvast, vagyis az embert, a szerzőt értsük meg elsősorban, s ne pusztán a tanítást. Jelen összeállítás egyik nyilvánvaló célja Hamvas lelki evolúciójának bemutatása úgy, hogy közben feltárul az emberi lény lelki evolúciójának általános képlete is.

A kötet legjellemzőbb vonása, hogy a szerző bárhonnan is indul, (legfőképpen a kereszténységen keresztül) Istenhez, az Egészhez, illetve a transzcendensheh jut. A kulcsgondolat egész végig ez: „…csak egyetlen mű van, a megváltás.” Mindemellett nem győzi hangsúlyozni: „Nem vagyok vallásos. Nekem az egész kell. De tudom, hogy az ember helyesen teszi, ha a vallással számol, mert minden emberi tudás között a legtöbb reális bölcsesség a vallásban van.” Érdemes a mű szerkezetét kötetről-kötetre haladva felvázolni.

Silentium. Latin szó, jelentése: csend, hallgatás, elfojtás, feledés, homályosság, sötétség, titoktartás, visszavonultság stb., de a Silnetium, mint könyv esetében leginkább mégiscsak a csend, az a fajta csend, mely magában hordozhatja az összes többi jelentést, attól függően, hogy az ember miként éli meg. A csendtől az ember eljuthat a félem és magány megélésén keresztül az elme talajvesztésével az őrületig, vagy ezen túlhaladva a megváltásig, illetve a megváltódásig. Ennek az útnak a bejárása az egyéni életsors és a kollektív szellem, az emberiség feladata is – véli Hamvas. Erről szól minden élet, léttünet, értelmes megnyilatkozás. A Henoch című esszé tanulsága szerint az Apokalipszis hajnalán vagyunk, melyben azonban már annak minden lényeges jegye körvonalazódott. Ez az a korszak, melyet Isten a Sátánnak adott, mivel az emberiség nem ébredt fel. De a Sátán nem személy, hanem éppen a személytelen, a semmi, mely nem kívülről, hanem belülről, észrevétlenül emészti fel az embert és az emberiséget. Ott jelenik meg, ahol űr támad, és folyamatosan terjeszkedik. Harcolni ellene nem lehet, és teljesen értelmetlen is. Az ember egyetlen lehetősége az, hogy Henoch léthelyzetébe kerül, és egész valójával átadja magát Istennek, utána pedig egyszerűen csak szeret, ráönti a világra az isteni minőség tisztító óceánját.

A Titkos jegyzőkönyvben Hamvas megint kicsit a tanító szerepkörébe helyezkedik, de e ciklus legfontosabb esszéje az Apokalyptikus monológ, ami mégis egészen róla szól. Ebben saját élettörténetének ciklikusságát, önmaga szellemi transzformációit, inkarnációit mutatja be. Egész pontosan azt, hogy míg gyerekkorában megváltónak, Keresztelő Jánosnak vagy egyszerű szerzetesnek gondolta magát, később miként lépett, ahogy ő írja az „elpogányosodás” útjára, majd abból fokozatosan és visszatérően kiábrándulva megint a transzcendencia ösvényére. A konzekvencia és a cél végül az esszé záró soraiban egyértelműen kirajzolódik: „Éberségemet szeretném fokozni és soha nem elveszíteni, hogy a halál pillanatában a lélek kiteljesedését át tudjam élni.” Ezzel határozza meg saját és az emberi élet általános végcélját is. A gondolatkör és a léthelyzet szinte mindenki számára ismert. Mindnyájan hol jobban elmerülünk az anyagi világban, hol felemelkedünk és megsejtünk valamit a transzcendensből. Az utazás végpontjára azonban ritkán látunk rá, célját nem értjük, Hamvas éppen ennek tisztázásában lehet segítségünkre.

Az Unicornis, afféle breviárium, mindenből kapunk egy kicsit, ami Hamvas. E könyv legmeglepőbb írása a nyitó Beszédek című szerzemény, ami ömlesztett, helyenként zavaros formában közli a szerző beszélgetéseit, szünetek, bármifajta tagolás, és a beszélgető felek nevének feltűntetése nélkül. Olyan ez, mint egy szabad asszociációs napló, éppcsak párbeszédekbe szedve, melyek határai erősen elmosódnak. Ami mégis itt fontos, összegzi a szerző egész világfelfogását és munkásságát. A Bolond, aki nem az örök életre rendezkedik be című értekezés sorozat, amolyan kellemes ráadásként fogható fel a nagy egész szempontjából. Ízletes desszert, kifejezetten ínyenceknek való.

Összességében a Silentium Hamvas egyik legegyszerűbb, legszerethetőbb, legközérthetőbb mégis legszerteágazóbb és leggondolatébresztőbb műve, a Titkos jegyzőkönyv megint az értekezés, a filozófiai irodalom, a tipikus Hamvasi bölcselkedés magasiskolája. Az Unicornis – szándékosan vagy csak véletlenszerűen – egy kissé bohókás, játékos, önironikus összegzése annak, ami Hamvashoz köthető. A szerző talán egyik kötetében sem mondja ki ennyire konkrétan és érthetően, hogy mi a summum bonum, a legfelsőbb jó, az élet egyetlen, valódi és végső célja. Nekünk nincs más dolgunk, mint megszívlelni és a közvetítő megértésén keresztül, általa eljutni ehhez a magasztos tanításhoz.

 Szinay Balázs

*forrás: a Szerző kézirata

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.