Eddig a járvánnyal kapcsolatban inkább társadalmi szempontok alapján írtam, ezekben az írásokban a párbeszéd hiányára és az egyoldalúságra koncentrálva. Ez a társadalmi, politikai és tudományos jelenség ma is aktuális, sajnos, ahelyett, hogy a felek leülnének párbeszédet folytatni, és megtalálni a legjobb megoldásokat, inkább egymásnak esnek. A hivatalos oldalon látható az a maximális egyoldalúság és elzárkózottság, ami odáig fajult, hogy az ellenkező nézetet valló orvosokat már sarlatánnak kiáltják ki.
Ugyanakkor, a polaritás törvényének alapján, minél erősebb és agresszívebb a hivatalos álláspont, annál többen állnak át a másik oldalra, és annál többen szólalnak fel a hivatalos nézetek ellen. Meg vagyok győződve, hogy ha ténylegesen tudományosan közelítették volna meg a járvánnyal kapcsolatos kérdéseket, és a tudósok nyilvános párbeszédet folytattak volna, illetve a média nem zárta volna ki az egyik felet, akkor ma nem lenne ez a két pólus, nem lennének egymásra mutogatások és gyűlölködések. Ez idáig ilyen szélsőséges hozzáállásra még nem volt példa, főleg olyan területeken, amelyek elsősorban tudományhoz tartoznak. Ennyi idő elteltével tisztán látja aki akarja, hogy a társadalmi szabályozásokat és rendeleteket tudományos alap nélkül hozták, és ha elfogadjuk azt, hogy hirtelen kellett dönteni, és rendeleteket hozni, mivel a vírus nem volt ismert, akkor sem fogadhatjuk el azt, hogy hat hónap elteltével sem született tudományos alap, nem engedték be az alternatív véleményeket, és nem szólalhattak fel olyan szakemberek, akik másképp vélekednek a jelen vírussal kapcsolatosan.
Az apparátusi játékokról már többen is írtak és írnak, de mindezek mellett érdemes a kérdést metafizikai, szellemi szempontokból is megvizsgálni. Ugyanis a hagyományból tudjuk, hogy mindennek az alapja szellemi, és elsősorban az egyetemes törvények érvényesülnek. A társadalmi játékok mindig csak másodlagosak vagy harmadlagosak, és csak kifejeznek, felszínre juttatnak valamit, ami az egyes emberekben mindig ott van.
Ha a kérdést a betegség szempontjából közelítjük meg, akkor elsősorban arról kell beszéljünk, hogy miként jön létre egy betegség. Ha ismerjük a megbetegedés folyamatát, akkor megváltozik a nézőpontunk, és az egész járványhelyzetet már másképp fogjuk látni és értelmezni.
A betegségek elsődleges oka az imaginációban (életképzeletben) keletkezett zavar. Ezért a betegség mindig egyéni és személyes, és a megbetegedett személy életvitelében, sorsában, világlátásában, hitében, feloldatlan tudatalatti tartalmaiban keresendő a betegség oka. Ahogy erről több kutató is írt, a test betegsége a lélek megzavarodásának illetve a szellem "bűnének" a következménye. A sorrend a következő: a szellem bűne az első, ami azt jelenti, hogy hiba van az imaginációban. Magyarul nem jól látjuk a dolgokat, nem vagyunk éberek, lét- és életellenes gondolatokat hordozunk. A szellem bűne a lélek megzavarodását okozza, azaz a lelki egyensúly elvesztését. A lelki egyensúly felbomlása vezet a fizikai megbetegedéshez.
Teljesen mindegy, hogy a fizikai megbetegedés egy elkapott vírusfertőzés, vagy épp baleset következtében nyilvánul meg. Ugyanis a szellem bűne és a lélek őrülete nélkül semmiféle külső hatás nem okoz betegséget. Számtalanszor vizsgáltuk azt, hogy egy torokfájás kapcsán, amikor egy kórokozónak nevezett mikroorganizmus megtalálható az ember torkában, akkor tulajdonképpen nem ezek a mikroorganizmusok betegítenek meg, hanem mi betegítjük meg magunkat, és ezek a mikrobák pedig "csak ott vannak", az analógiás törvényeknek megfelelően. Ennél a példánál maradva, azt kell megértenünk, hogy a folyamat nem kívülről – befele és a fizikaiból a szellemibe vezet, hanem épp fordítva. Mindig a szellem az elsődleges. Ha nem vagyunk harmóniában egy bizonyos minőséggel, akkor az ahhoz a minőséghez analogikusan társuló betegségekben szenvedünk, és ehhez a betegséghez analogikusan társuló mikrobákat hordozzuk. Azt már a tudomány is tudja, hogy ezek a mikroorganizmusok nem betegítenek meg mindenkit, és itt az immunrendszerről beszélnek. Minek következtében gyengül meg az immunrendszer? A lélek összezavarodása miatt, azaz elvesztettük a lelki egyensúlyunkat. Miért vesztettük el a lelki egyensúlyunkat? Mert rosszul láttuk a világot, nem értettünk meg valamit, féltünk vagy agresszívek voltunk, nem voltunk harmóniában az egyetemes törvényekkel, nem tudtunk feloldani egy belső konfliktust és így tovább. Dethlefsennek volt egy jó példája arra, hogy a tudomány milyen tévesen közelíti meg a kérdést. A tudomány megfigyelte, hogy minden – nevezzük x típusú - torokfájásnál ott van az y kórokozó, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy az y kórokozó okozza a torokfájást. Ez a következtetés azonban téves. A legtöbbször együtt fellelhető elemek nem egymás okai, hanem ugyanazon lételv megtestesítői. Nem lehet ok-okozati összefüggést felállítani két dologra csak azért, mert azok mindig együtt jelentkeznek. Mindennek lehet egy harmadik oka is. Dethlefsen szerint ez pontosan annyira stupid következtetés, mintha azt mondanám, hogy hogyha minden vasárnap misére megyek, majd húslevest eszek, akkor a mise okozza a húslevest.
A betegségekkel kapcsolatban tehát a legfontosabb, amit meg kell értenünk, hogy a probléma belülről (a szellemünkből) ered, és nem kívülről. Nem a mikrobák tesznek beteggé, hanem mi magunkat. Ezért van annyit emlegetve a felelősség, sajnos – bár sokat írnak róla – kevesen értik meg. A betegség (és bármilyen más probléma) esetén a felelősség felvállalása azt jelenti, hogy magamat teszem meg a probléma okának, és nem külső ellenségeket keresek. Bár a mai társadalomban az áldozat hibáztatása káromlás, viszont meg kell egyezzünk abban, hogy szellemi szempontból mindig az áldozat a hibás.
Aki foglalkozott, vagy utána nézett egy keveset is az egyetemes törvényeknek, jól tudja, hogy az ember csak olyan dolgokkal találkozhat, amivel rezonanciába kerül, világlátása, neveltetése, ébersége vagy kábulata miatt. Ha valaki balesetet szenved, nem véletlenül szenvedi azt el, hanem a benne levő okok miatt. Ha valaki megfertőződik egy vírussal, az is a benne levő okok miatt van.
Teljesen téves hozzáállás a külső okok és ellenségek keresése. A külső tényezők csak a sors végrehajtói, ha így tetszik, olyan tényezők, amelyek segítenek a betegség fizikai megjelenítésében, amikor arra szükség van.
A betegségek metafizikai okait vizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy a betegség egy tőlünk függő jelenség, amely, ha kell, létrejön, és ezzel egyidőben megteremtődnek a szükséges körülmények. Ha a betegség szükségszerű, mert az ember sehogy sem akar egy minőséggel harmóniába kerülni, nem akar változtatni a hozzáállásán, akkor ahhoz a körülmények mindig meg fognak teremtődni.
A léguti megbetegedések, a légzés problémák gyakori tünetek az emberiség életében. Ezen tünetek súlyos formái, mint a tüdőgyulladás, vagy légzési elégtelenség, mindig arra engednek következtetni, hogy a beteg a kezdeti figyelmeztetések ellenére sem hajlandó változtatni a gondolkodásán, hozzáállásán. A léguti megbetegedések egyik leggyakoribb szellemi oka a sorsunk elleni lázadás, türelmetlen agresszió, "Isten hibáztatása". Nem tudunk lenyelni valamit, amit le kellene, nem tudjuk elfogadni és feldolgozni a minket ért információt, szorongani kezdünk, majd félni. A tüdő problémái már ezeket a félelmeket testesítik meg, az ember minél jobban szorong, annál kisebb levegővételre képes. Minden egyes beteg élettörténetében, sorsában fellelhetők a betegsége okai, és nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy ezek mindig belső okok, és okozatilag semmi közük ahhoz, hogy épp mi van körülötte. A környezet csak a belső világunk "kivetülése", vagy tükörképe.
Ha a betegségek keletkezésének lényegét megértettük, akkor megvizsgálhatjuk a járvány jelenségét is. A járvány ugyanis nem más, mint egy olyan probléma, ami rövid idő alatt több embert érint. A fertőzés, mint a gondolat befertőződése, a személyiség elvesztése, a befolyásolhatóság, a káprázat, egyre több embert érint, ahogy modernizálódunk, több és több kényelmi eszköz születik, egyre többet rohanunk. Egyre több ember veszti el az egyensúlyát, tér le az útjáról. És természetesen, amikor ez a probléma a fizikai síkon megnyilvánul, akkor vele analogikusan megjelenik egy kórokozó is, vagyis a járvány. Azonban a járványos betegséget nem ez a kórokozó okozza, mint írtam, hanem az emberek közös szellemi bűne, az éberség elvesztése, a megzavarodottsága. Ilyen szempontból tehát teljesen lényegtelen, hogy a járványt okozó vírus természetes-e vagy emberi beavatkozás során jött létre, minthogy az is lényegtelen, hogy védekezünk-e ellene vagy sem. Régi tétel, hogy a sorsot nem lehet kicselezni. Bár lehet maszkot hordani, és naponta ötvenszer kezet fertőtleníteni, meg betartani a szociális távolságot, ezzel a sorsot nem cselezzük ki, mert ha szükség van arra, hogy megbetegedjünk, ennek a módját meg fogjuk találni.
A kábulatban élő ember, aki az élete problémáira mindig külső okot keres, azt hiszi, hogy az ő betegségét egy veszélyes külső vírus okozta, amit azért kapott el, mert mások ezt ráterjesztették. Ha kis ébersége lenne, akkor számos kérdést feltehetne magának: miért kellett ott lennem, ahol megfertőződtem? Miért kellett találkozzak a fertőzéssel? Miért kellett megbetegednem? Mit nem csináltam jól? Hol látom tévesen a világot?
Sajnálattal látom, hogy számos vallásos ember, akinek hite kellene legyen, ugyanúgy a sors kicselezésére koncentrál. A "Legyen meg a te akaratod" hirtelen törölve lesz, és a védekezés kerül előtérbe. Kérdem én, milyen hite van annak, akinek védekeznie kell? Nem bízik meg az Istenében, és szükségét érzi plusz lépéseket tenni? Amióta a vallás behódolt az apparátusnak, azóta ezen nem csodálkozunk. Ma csak eljátsszák a hitet, ez csak egy vallásos szerep, miközben az emberek abban reménykednek, hogy ezért a szerepért majd a túlvilágon megkapják méltó jutalmukat.
Miért van ez a járvány? Épp azért, mert nincs egyenes és jól körülhatárolt személyiségünk, egyenességünk és kiállásunk. Nem egyéniségek vagyunk, hanem társadalmi elemek, fogyasztók, divatkövetők, befolyásolható tömeg. Arctalan elemek. Nem véletlen, hogy a maszk viselése ennyire kötelező lett, hisz ez is csak azt szimbolizálja, hogy már rég elvesztettük az arcunkat.
Az éber ember tudja, hogy nem lehet védekezésre berendezkedni, hisz az élet azért van, hogy minél több rossz gondolatot feloldjunk, tanuljunk, azáltal, hogy a sorsot megtapasztaljuk. A védekezés a tapasztalás kerülése, így a sors kerülése is. A vallásos, aki védekezésre szólít fel, az a kereszt eldobására szólít fel. Milyen hite van annak, aki a kereszt eldobását szorgalmazza? Jobban mondva kit szolgál? Mert mindenki az, akit szolgál.
Összegezve, elmondhatjuk, hogy akármilyen világjárvány legyen is, a megbetegedésünk saját problémánk, és ezért senkit és semmit nem hibáztathatunk, csakis önmagunkat. Önmagunkat azonban hibáztatni nem kell, hanem meg kell változtatni a hozzáállásunkat, keresni és kutatni kell önmagunkban, fel kell fedni az elnyomott érzelmeket, tartalmakat, hitet és félelmet. A legfontosabb megérteni, hogy nem azért kapjuk el a vírust, mert valaki "felelőtlenül" maszk nélkül sétált mellettünk. Ez mind az igazi felelősség elhárítása, amikor az ember abban a tudatban tetszeleg, hogy ő a becsületes ártatlan, és mások az ellenségei. Értsük meg, nem az a felelősség, ha védekezünk, hanem az, ha önmagunk életéért, sorsáért és mindenféle betegségünkért magunkból indulunk ki.
A szellemi hagyományokban fontos tézis az, hogy: 1. nincs véletlen (nem kapunk el fertőzést véletlenül, nem szenvedünk autóbalesetet véletlenül és így tovább), és 2. nincs ártatlan (senki nem ártatlan a saját sorsát illetően, senki sem ártatlanul beteg, senki nem a gonosz külső körülmények ártatlan áldozata). Ha ezt megértettük, akkor egy kissé máris éberebbek lettünk, máris kissé egészségesebbek, és máris kissé közelebb kerültünk önmagunkhoz. Ezzel egyidőben pedig a jobb megértéshez, a nagyobb nyíltsághoz, a távolabbi perspektívához.
Mert éppenséggel ebben a járványban nem az arc (személyiség) további elrejtésére van szükség, hanem a személyiség minél határozottabb felvállalására. Szellemi szempontból a jelenlegi politikai, tudományos (tudománytalan) intézkedések csak erősítik azokat a problémákat, diszharmóniákat, amelyeknek köszönhetően ez a járvány megnyilvánult. Teljesen mindegy, hogy ez tudatos manipuláció, vagy az emberek egységes kábulata, mert amit tehetünk, azt személyesen tehetjük meg. Minél éberebbek leszünk, annál inkább egészségesek, és ha megbetegednénk is, akkor is le tudjuk vonni a tanulságot. A betegség ellen nem a társadalom, a politikusok fognak megvédeni különböző intézkedésekkel, hanem mi kerülhetjük el azt, kellő belátással.
Nem azt számít, hogy az életet megússzuk valahogy, hanem az számít, hogy mivé fejlődünk a végére. Aki meg akarja úszni az életét, az hiába él, mert halálával semmit sem visz magával, ami a világot, a létezést felemelné. De hiába akarja megúszni az életét, mert az életet nem lehet megúszni, mint ahogy megnyerni sem lehet. Mert aki meg akarja nyerni az életét, elveszti azt.
És végül, nincs az a társadalmi intézkedés, maszk, fertőtlenítőszer, vagy oltás, ami a sorsunkkal szemben immunissá tenne. Az ember mindenképp szembe fog állni önmagával, és el fog számolni tetteivel, gondolataival, akár vallásos, akár materialista, akár tudós, akár politikus.
Védekezni elég hosszú ideig lehetséges, de a sors előbb-utóbb kivívja saját jogait, a sors fonalait fonó rejtélyes asszonyok előbb-utóbb megszólítanak.
És majd a végső elszámoláskor azt a kérdést soha nem fogják feltenni, hogy megúsztad-e a vírusfertőzést.