Szepo

A tömegemberről, a finomított cukorról és az ínyencségekről, mint önámítási lehetőségről

Feltöltötte: Váncsa Zalán   ·   3 éve   ·   3191   ·   Ez meg az

Nem kell hosszasan tanakodni vagy utánajárni a dolgoknak, hogy rátaláljunk egy olyan tudományos kutatásra, ahol a cukrot elemzik, amelynek káros hatását taglalják kutatók, tudósok, miképpen milyen sokrétű ártalmas befolyása van a szervezetre. Úgy vélem mindenki tisztában van vele, miszerint a finomított cukornak milyen méretű ártó, egészségromboló hatása van, nincs szándékomban felsorolni sem ismertetni. Nem. Ez semmi. Ez csak a látszat. Ennél többről van itt szó! Ez mindössze az anyag, ha valaki az anyagban tájékozódik és él akkor is lemondhat a cukorról, nemes tett, majdhogynem dicséretes, de nem elég. A lényeg marad el, a Megértés, a bizonyosság, ami anyagon túli. Ebből eredően nehéz is kifejteni, elmagyarázni, tárgyalni, hiszen nem anyagi.

A tömegemberről, a finomított cukorról és az ínyencségekről, mint önámítási lehetőségről

Akik csupáncsak anyagi részről közelítik meg a dolgot, elismerésem, ahogy írtam is, de nem elég. Mivel a valódi megértés hiánya csorbát üt a lényegen, az ember máshoz nyúl, miközben váll-veregetve önfényezésbe kezd, hogy ő igenis meghaladta függőségeit, holott talál mást helyette, mondjuk a menteshez folyamodik, ugyanazt csinálja, és itten nem a kémiai összetevő, ami függőséghez, azaz kábításhoz, önámításhoz vezet, hanem a szellemben lejátszódó folyamat! Tetejébe, az ember egy hatalmas csapdába esik, melyben azt hiszi ő parancsol a függőségének, mert le tudta tenni. Uralkodik felette és ezen öröm, büszkeség elvakítja, de a vágy eredeti okát nem tudta feltárni, legfeljebb lelki szintig jut el, nem elég, ez semmiképpen. Igen, fizikailag a kémiai összetevő, a szokás, a cselekvés, a megfelelési kényszer függőséget idéz, ámbár ne ragadjunk ennyinél le, hisz jóval többről van itt szó. Ideje a lényegre térni és nem csak azt látni, ami kézzelfogható, ami az orrunk előtt található.

A cukor tárgyköre megjelenik anyagi világunkban, a tudomány módfelett frappánsan ismerteti a jelenséget, ami a függőségre hajlamosít, a vágyat, amely tüzetesen meghatározza viselkedésünket, azonban ez nem testi, sem nem lelki, hanem azon is túlmegy: a szellembe. Mivelhogy a vágyak irányítanak bennünket s ebből fakadnak félelmeink is, ezen vágyainkhoz kell visszatérjünk, hogy megérthessük az ős okát mindennek. A vágyak eredete a tudatalattinkban található sötét pontból ered, negatív meghatározódásnak is mondhatjuk, amivel együtt megszülettünk, ez a karma. Valamely részt hozunk természetesen ebből a karmából mind az apai, illetve anyai őseinktől is, ám nagyrészt velünk született. A vágyakat olyan formán is értelmezhetnénk, amelyek ezen mélyen rejlő tudattalanunkból fakadó késztetések, amelyek eltérítenek az Úttól. Ahhoz hasonlíthatóak, mikor lassan-lassan a köd beáramlik a völgyekbe és egyre kevésbé látjuk a tárgyakat körülöttünk. Elhomályosítsák látásunkat. Ilyenek a vágyak. Nem engedik, hogy az fizikain túl lássunk, fogva tartanak, bezárnak egyetlen létsíkra: az anyagba. Vágyakkal telten az ember mindössze a véges dolgokat képes látni, a Lényeget kutatni nem tudja: „Ezért a Végső Valóság csodálatos titka, csak a vágytalanok számára lesz nyitva; azt pedig, kit vágya folyton hajtja, a véges forma szemlélése fogva tartja (Tao te King)". Avagy akár a karma alattomos fegyvereinek is tekinthetjük őket, amiken keresztül irányít, támad, s hogy elkerüljük az összetűzést, a fájdalmat, a rossz érzéseket, hagyunk és engedünk a vágyaknak. Ezen vágyak megakadályoznak az éberségünkben. Roppant összetett és szövevényes a (szellemi) Józansághoz vezető út, amelyhez kizárólag a szellemi éberségünk által juthatunk el. Kimondhatatlan fontossággal bír az éberség, hiszen mára már, akik szabadulni akarnak a vágyaktól, függőségektől, azoknak széles a választék, milyen módon kijöjjön az egyikből és átessen egy másikba, hiszen mindenből van a mentes változat is. A pótszer. Ha nem lennének is a mentesek, az embernek meglehetősen nagy hajlama van, hogy mást kapjon a régi helyett. Evégett a mindent átjáró éberséget kizárólag a következetes, célirányos kitartással és munkával lehet elérni, mérvadó, miszerint vágyainkat hiánytalanul elemezzük ki, ehhez lehet segítség különösképpen az asztrológia, az elmélyült természetjárás, a harcművészetek, a jóga, és így még további számtalan módszer, szellemi út.

A vágy szenvedést eredményez, az ember nem érti a szellemet, ebből kifolyólag utat nyit vágyai kielégítéseinek. A vágy félelmet szül, ezért az ember kielégíti vágyait, melyeknek köszönhetően eltompítja a félelmeit, azt hiszi, hogy megszünteti azokat, ámde ezzel átveri saját magát, az önhazugság és ámítás kerekébe kerül, ahonnan ritkán tud bárki is kijönni teljesen, mert a vágyak még több vágyat nemzenek, a karma vastagodik és az idő múlásával ingoványosabb, illetve kiismerhetetlenebbé válik annak, aki nem oldja, s ezen folyamat a kilátástalansághoz vezet. Az ember eljut oda, hogy megalkotja egyik imádott mondását, miszerint „élj a mának, a jelen pillanatnak" és ünnepélyesen hirdeti ezt, azonban, hogy mekkora hazugság és végiggondolatlan ostobaságot éljenez, azt már nem veszi észre. Csak a kábítás teljes, mélyreható, maradéktalan kiiktatása szabadít meg az Én-től, az Én káprázatától. Amikor megszabadulunk az Én ábrándjától, ködképétől, csakis akkor lesz lehetőségünk megtapasztalni a Valóságot. A kábítás öncélú. A kábítás pont annak az ellentéte, amit a tömegszellem éljenez, a kábítás nem a jelenben való élést jelenti, nem az „élj a mának" jeligét, hanem szakadatlan a jövőbe való sóvárgást.

A várakozást *(=vágyakozást). A várakozás, amely unos-untalan egy jövőbeli tettet vár, vágykielégítést. Példának okáért: ha valaki kekszet süt, akkor alig várja(vágyja), hogy kész legyen, csepeg a nyála, amíg bele nem haraphat és nem öntheti el a hamis boldogság érzete. De addig is vár arra a rövidke pillanatra. S amikor elmúlik, akkor arra várakozik, hogy mikor ismételheti újra meg. Várakozás, nyugtalanság, szorongás, hamis boldogság érzet, örömszerzés, ezek mind téves képet adnak a jelenről. Ez nem a jelen, ez a jövő, s míg a gondolkodni nem akaró tömegszellemben tobzódó emberek ezt hangoztassák, addig is az önigazolást keresve megint csak nem a jelenben vannak. A gondolkozni akarót pedig meg kell hurcolni, be kell zárni, el kell taposni, meg kell semmisíteni, ugyanis az veszélyt jelent a kábulni akarók körében, meg akarja bontani a kényelmet, amelyben olyan jó részegedni és semmi tudomást sem venni a valóságról.

A jelenben élés az, mikor az ember minden felfokozás nélkül, egyszerűen, természetesen élve, lemondva elködösítő vágyairól boldog. Csak úgy, ahogy van. Semmi több nem szükséges. A felfokozás hamis állapot, nem valódi, ezért nem jelenlevő. A jelent nem kell felfokozni, a jelen van, az egyetlen létállapot, amely tapasztalható. A felfokozás torzít, elhomályosítsa azt az egyetlen állapotot, amelyben fejlődni tudunk, ekképpen, mikor valaki az önámítás valamely eszközéhez nyúl, akkor nem a jelenben él, mivel az kiragadja onnan. Ezért a tárgynál maradva mostan, a cukormentes, a cukorpótlók használata ugyanolyan, mintha süteményeket, édességeket fogyasztanék ebből adódóan. Voltaképpen a különbség semmi. Hallatlan nagy önámítás, hiszen csak a fizikai függésről mondtam le, a szokás ott marad, ami lelki szintű, ezentúl a szellemi minden kétséget kizáróan továbbra is kifejti hatását. Éppenséggel az ember a hatóanyagoktól mentesre tér, (nikotinmentes, alkoholmentes, koffeinmentes, cukormentes) amelyet kifejezetten alantasabbnak és veszélyesebbnek látok számos szempontból . Mára már mindenből létezik mentes. Ez egy remek csel a fogyasztói társadalomban, hogyha tán megszeretne valaki szabadulni a kábítástól és a tiszta szellemi Éntudat irányába akarna indulni, akkor legyen lehetősége nem megtenni azt. Ez a helyettesítő. Az egyik „megoldás". Ravasz és fondorlatos, ahogyan az árnyék-én megtestesül a tömegszellemben, a tömegszellem által gyártott kábulási lehetőségekben és befolyásolni kíván itten is.

A szellemi jóval összetettebb. A vágy ott lesz, nem mozdul, tovább hat, és érvényesíti akaratát, pusztán jóval alantasabban. Amíg anyagi szinten kábítom önmagam addig a láthatósága még kézzelfogható , a lelki homályba vesző, a szellemi pedig már-már egyáltalán, majdhogynem észrevehetetlen. A változást minden szinten egyszerre kell elkezdeni. Ha csupán lemondok valamiről, mert nem egészséges, akkor találok egy egészségesebbet, amitől újra függhetek (például: a mentes változat bármiből), véget nem érő kör, ami végül felőröl. Nem jutok előre, csak egy helyben toporgok. A Megértés a kulcsa mindennek, ha szellemben értem, akkor meghaladhatom és felülkerekedhetek a vágyaimon, teljes egészében kitisztíthatom magamból, kiolthatom és akkor soha nem jön vissza.

A tudomány azt mondja, hogy aki függő volt az is marad, hiszen az a sóvárgás és hajlam a visszaesésre az nem múlik el, ugyanis az emberben ez maradandó a tudat alattija mélyén, valamint ezen állapotot csakis felügyelet mellett lehet uralni. Ez nem igaz! Mindössze akkor adnék igazat, hogyha kizárólag anyagi szinten maradnánk. Tudniillik akkor látjuk mi történik. A vágy nem szűnik meg, hisz nem értik a lényegét, nem értik, hogy mitől van, azt pedig a szellemben kell keresni, ezért van az, hogy egy függő mellett, aki lemond valamiről hiába állnak lelki segítők, tanácsadók, barátok, egy család, ugyanakkor potyára kezelik anyagi és lelki szinten is orvosok, pszichológusok, pszichiáterek és állítják; a függőség örökre megmarad, fennáll; igazuk is van, de csak azon a szinten. Egy dolgot elfelednek, mégpedig a szellemet. Csak a gyökér okával nem foglalkoznak. A legtalálóbb példa, amennyiben azzal szemléltetem, miképpen egy gyomnak levágom a leveleit és a virágát(anyag), aztán levágom a szárát(lélek), de a gyökerét(szellem) nem szedem ki az összes apró hajszálgyökérrel együtt és csodálkozom, milyen módon újra előbukkan, ez így működik az önámítással is. Ráadásul azért is érnek el fél eredményeket az emberek, mert felületesek s mindössze a látszatban tevékenykednek és oly kevesen képesek lemenni a föld alá, a tudat alattiba, a gyökérig és ottan megvizsgálni magukat. Eldöntöm, hogy nem nyúlok többet hozzá, ne lássam, ne tudjak róla, hogy van, (a virág levelének és szárának levágása) és akkor keresek valami mást, avagy elnyomom magamban valahová mélyre, (tudat alattiba) netán, amint írtam még, az egészségem miatt mondok le, történetesen valakinek a hatására, vagy még talán megfelelésből is. Szép teljesítménynek tűnhet, a körülöttem levő felszínes embereknek esetleg, de éppen hogy a legmélyebb, gyökeres megértés híján nem meghaladom, hanem elfojtom, amivel együtt az önámítás nem múlik el, noha ezentúl sem nyúlok olyan kémiai anyagokhoz, amelyek szédítenek engem, azonban szellemi szemszögből megközelítvén egyáltalán nem jutok előre, tetejébe a megértés sekélyes tudatával megnyugvásra ösztönzöm és intem magam, amely óriási baklövés. Ennélfogva hangoztatom szüntelenül, miszerint a hatóanyaggal rendelkező dolgok megvonása nem feltétlenül jelent józanságot és szellemi éberséget meg öntudatosodást. A hatóanyag mentesek és a további lehetőségek maradéktalan felszámolása, megszüntetése is oly annyira elengedhetetlen. Lehet pont olyan kábítás, amennyiben elnyomom magamban a vágyat vagy átviszem egy másik ámításba, sőt, ugyanis itt arról is lehet szó, hogy nem válik világossá számomra szellemileg miért nincs rá szükség, hanem (csak) anyagi ésszel fogom fel és megteszem, mert körülbelül ezt hallottam, olvastam vagy tudom valahonnét, sejtem, ámde egy magasabb látásmóddal nem átitatván a megértés pusztán hiányos, öncélú, anyagi síkra kiterjedő és felszínes lesz. A vágyakat alapjában véve nem oldom fel, hanem áttelepítem egy másik szintre, kiterjedésbe, szokásokba. Ez is önámítás!

A cukor az egyike a legalattomosabb mérgeknek, ami csalárdul beivódott az életrendünkbe, amelyet tudatosan is az élelmiszeripar használ, mivel tisztába vannak vele; ezáltal az emberek többet fogyasztanak, mohóbbakká válnak, telhetetlenné teszik őket. A gyerekekkel kell kezdeni, ugyanis jó már akkor elindítani a függés egyre mélyebb kiépítését. Sőt, az állapotos édesanyák elkezdik a cukrokat és az ínyencségeket, a kábításokat már a magzatukba is bevinni, hiszen áldott állapotukban sem tud rengeteg édesanya megszabadulni az kábítószerektől. A lényeg a fogyasztás. Gondoljunk bele, ki találta ki azt, hogy a finomított cukor az alapélelmiszer? És ki gondolkodott el ezen? Tényleg azt hisszük hogy az? Senki nem gondolkodik, igazából semmit sem tudunk készíteni vele, nincs mit kezdeni vele. Fölösleges! De elárulom miért nem gondolkozunk ezen, mert a tömeg erre hitvány módon rábeszélt és mindenki, anélkül, hogy gondolkodna követi a csordapásztort, engedelmeskedik. Ezért az emberek szeretik, ha vezetik őket, mivelhogy akkor nem kell gondolkodniuk. Kényelmesebb így élni. Természetesnek vesszük, miképp a cukor alapélelmiszer, csakhogy ezt gondolkodás nélkül tesszük, ami nem egy szellemi, éber ember ismérve. Ez a tömegemberé, aki vakon és kábultan a ködben bódultan követi a másik által ugyanazon eszmét képviselő csorda társát. A vezéreit, a pásztorait, a prófétáit, akiknek azon nyomban hisz, feleselés nélkül. Habár vissza lehet szájalni, csakhogy azonnal letörnek, nyomást helyeznek ezen személyre, hisz nem engedhető meg, hogy a tömeg rendjét megbontsa valaki a nem tetszésével, eltérő nézőpontjával. Valaki kiáll a tömegből és vezetővé válasszák, nagyjából mindegy ki az, csak közülük legyen, egy, aki erőszakosabb, mint a többi, aki meg tudja védeni a csordát a támadásoktól, a lázongóktól, az lesz a vezető és azt követik. Minden szavát éljenezik, hangoztassák, itt az emberek olyan korcsá válnak, amelyek a legzüllöttebb faj nevet érdemlik, illetve úgy kell elképzelni, mint egy szalagra rögzített felvételt, amit hallanak a dicső vezérüktől azt adják tovább, ha ellene szólsz kitaszított leszel, kidobnak, megvernek, mert félnek, rettegnek attól az embertől, aki az egész játszmán, nagyravágyásokon, teljesítményeken kívül képes állni. Ha nem aljasodsz velük, ha nem züllesz velük, akkor zavarja őket és elakarnak tenni láb alól. Ennek okán a tömegember a legkevésbé nyitott a szellemre, nem is akar tudni róla, ha találkozik bármily eltérő eszmerendszerrel, amely magasabb szemléletből közelíti meg az életet, a történéseket, a rendeltetés kérdéskörét, oly módon minden erejével azon fog lenni, hogy elpusztítsa azt. A tömegember a legerőszakosabb és legpusztítóbb emberfajta, ami eddig létrejött.

Aki lemond a vágyairól arra azt mondják, hogy végletesen él, miközben nem, ez téves kijelentés! Az egyetemes törvények szerint, a Tao szerint, miután az ember megismerte vágyait, igenis meg kell szabaduljon azoktól, ami azt jelenti, miképpen teljes mértékben meghaladja azokat, ez nem szélsőséges hozzáállás, hanem a tiszta, éberség szerinti élet, amellyel az ember valóban szabad lehet. Nem lekorlátozza magát azáltal, hogy lemond ezekről egyszer s mindenkorra, hanem a megvalósított öntudata által tudatosan, a szellemi éberségével átvilágítja, kitisztázza, világossá teszi, és végül kioltja a vágyakat magából és eléri a Teljes Lét állapotát, a Megvilágosodást, a Taot.

Azon embert, aki kiemelkedik a tömegből és a józanság, éberség útjára lép, aki a Tao szerinti elvet válassza, a Megvilágosodás eszméje szerint él, a Megváltásért, mindegy hogyan nevezzük, azt az embert valóban szélsőségesnek nevezik. Ám a tömegember feszeng és toporog az ilyen ember mellett, nem érti, pislog, azzal vádolja, hogy megakarja nyerni az életét. Egyszóval, aki nem kábítja tovább magát semmivel, nem akar megfelelni az e világi játszmáknak, divatnak, a dicsvágyó tömegnek és társadalomnak, illetve a helyes szellemi korlátok alapján szeretné vezetni, alakítani az életét, amely az egyetemes törvények szerinti egészséges korlátokat jelentik, vagyis a Tao szerinti természetességet, tisztaságot és éberséget, egyszóval a Teljes Egységet valójában, azt az embert kitaszítsák, végletesnek kiáltják ki, némileg meg is vetik. Mily gyalázatos ez a modortalanság és viszonyulás azon emberekkel szemben, akik a szellem szerint akarnak élni. Miért vetik az ilyenre a szélsőséges bélyeget? Mert irigyek netán, hogy a társuk egy magasabb szellemi szint felé tör? Vagy talán azért, mert így a teljes gondolkodás módjukat át kéne alakítani egy magasabb látásmód szerint? El kéne vetni minden addigi alkotásukat. Képzeljük el azt az embert, aki évtizedekig ír és elmélkedik a karmája befolyása alatt, a karmájának megfelelő módon, ugyanis nem akar felébredni, hogyha az élet jelzi is neki, mily módon nem jó fele tart és célszerű lenne változtatni. Aki önigazoló és öntörvényű elméleteket gyárt és terjeszt, aki ezekről tengernyi tanulmányt ismertet, aki számos előadást tart és követői vannak, ha ráébredne arra, hogy nem jó úton van, akkor szembe kéne néznie az igazsággal és a valósággal. Amiben eddig fürdőzött, abban a hamis és önigazoló-önimádó királyságban, ami az övé volt, amelynek ő birtokosa, uralkodója volt, illetve, ahol kényelem, és a követők meg önmaga által is öntömjénező mennyország volt, ezt el kéne hagynia és dolgoznia kéne a rendeltetés által kiszabott karmáján, valamint a valóságban kellene élnie. Viszont ez egy roppant fájdalmas szembesülés lenne, amit vállalni kéne. Az efféle embereknek ez a váltás a halállal lenne azonos, szó szerint. Azonban a szó másik értelmében is egy halálról beszélhetünk, amit a Skorpió jelenít és tanít meg, mivelhogy az ilyesfajta hamis eszméknek és öndicsőítő embereknek a valósággal szembe nézve, arra kéne ráeszmélniük, hogy az eddigi öncélú életüket fel kéne adják, meg kéne gyilkolják magukban az Én-t ahhoz, hogy valami jobb és magasabb szintű újjászülethessen bennük. Nos, imigyen pedig ismételten nyilvánvaló, hogy temérdek munka lenne, és akkor megint a vágyakhoz jutunk vissza, amelyek éppenséggel az ellenkező cselekvésre idomítanak bennünket, nem a karma oldásra. Azaz „Jobb" a megszokott és a hamisan önigazolást erősítő, a tapasztalatokból rosszul leszűrt következtetések szerint élni, mivelhogy, amennyiben kiderülne, miképpen nem úgy van, ahogyan én eddig vallottam, akkor az Én-t meg kéne öljem, fel kéne adjam magamból, és oda kéne adjam az Egésznek. Mélyen, a tudattalanban ez félelmet gerjeszt, melynek a vágy az okozója és a vágy eredete a karma, a sötét pont. Ha nem vagyok éber, akkor a karmámon keresztül látom a dolgokat többnyire, a tapasztalatokat pediglen ugyancsak a karmámon keresztül szűröm le, más szóval olyan formán, ahogy a karmámnak tetszik, például egy Oroszlán karmásként minduntalan önigazolást keresek, a tapasztalatokat is öntudatlanul úgy keresem, hogy azok az én felfogásomnak megfeleljenek, ha nem, elvetem, támadom, mert a Más, ami nem azonosul az én akaratomhoz, elképzelésemhez az esélyt adhat arra, hogy felébredjek, azaz feladjam az Én-t. Tudat alatt ezt akarom elkerülni, ilyen az árnyék-én, állandóan azon ügyködik, milyen módon esélyem se legyen kikerülni az ő bűvköréből. Ekképpen fürkészi folyton-folyvást az önigazolást. Az ilyen ember csak azt szereti, ha Ő megmondhassa hogyan kell élni és gondolkozni, minden más szemétbe való és elvetendő. Természetesen ez sokkal szövevényesebb, hiszen a karma több dologból adódik össze. (Az Oroszlán karmikus megnyilvánulásához az önigazolás egy példa volt mindössze, illetve csupán egyetlen jellemzője, ám ez ennél jóval sokrétűbb )

Az étkezési szokásainkban is szervesen beleépült a harmadik fogás, igazából, amikor már nem is tudunk többet enni, ám a jó adag cukros sütemény vagy ünnepi tortázgatás még ekkor is könnyedén lecsúszik. Mennyire nem rendeltetésszerű az sem, hogy ilyen szokásaink vannak, hogy előétel, főétel, ilyen fogás, olyan fogás....Ilyen nem létezik, ez csak egy szertartás, s a vége, amit mindenki a legjobban vár, az ajándék, a meglepetés, a harmadik fogás, amely mindig az önámítás maga, az önkielégítés egy formája. Vagy pusztán kávéznak utána, semmivel nem különb ez sem, hanem még a teázásról is kérdeztek többen. A teázás is tud élvezeti rész lenni az életünkben. A teázás rendeltetés szerint három szerepet hivatott betölteni. Amikor valaki gyógykezelésként (kúra szerűen) igya, második, erősítőként betegség alatt, végül a harmadik hirtelen adódó helyzet miatt, amikor például emésztést akar elősegíteni, mert sokat evett, hirtelen fellépő savtúltengés miatt, fejfájás miatt, és így tovább. Ellenben nem tekinthetünk amellett el, hogy csakis akkor képes hasznunkra válni a természetgyógyászat ezen, testi szintű alkalmazása, amennyiben foglalkozunk egyidejűleg az adott betegségnek, a hirtelen fellépő testi egyensúlyzavarnak a szellemi okával is. Ennek ellenére, ha valaki az ízéért, a hangulatért, a hangulat felfokozásáért, megszokásból mindössze, talán megfelelésből iszik, akkor az megint tud egy nem éberségi folyamat lenni, amely eltompít úgyszintén.

Vágykielégítés, hamis öröm -, élvezetszerzés, önámítás ez, amely meglehetősen alamuszi módon hat, amelyet könnyű megmagyaráznunk magunknak, hogy miért is műveljük. Ami nehezen észrevehető, hogy igen is, ez önátverés teljes mértékben, ez nem józanság, ez nem éberség! S vágyainkat hajszolva csak a felszínt tudjuk látni, a szellemtől távol maradunk.

A cukor maga a hatóanyag, azonban az ínyencség, ami egy tejfölös-lekváros (cukormentes) fánk elfogyasztása is lehet akár, amelyre mondhatjuk, miképpen egy vacsorát tesz ki, sokkalta körmönfont átverése magunknak. A megajándékozásról van szó ebbe az esetben, élvezetről, valamint ezt szeretném leginkább hangsúlyozni, hogy ismételten nem a hatóanyagról, vagyis a cukorról esik a szó, hanem egy mélyebb, szellemi szinten bekövetkezendő dologról. Biztosan hallottuk ezeket már: „ennyit megérdemlek", „én csak ennyivel boldogítom magam", „ennyi belefér", „nekem csak ennyi van...", és így tovább, mind-mind egy megajándékozási szertartásnak a részei. És ezen mondatok folytonos ismétlésével a bennem levő felettes én-t igyekszek egyre jobban elhallgattatni. Ilyen módon mélyítem magamban a vágyat, a függőséget, méghozzá ezzel egy időben az éberségemre húzok egyre vastagabb takarót.

Mivelhogy alapélelmiszerként, alapízként sulykolták a tudatunkba be a cukrot, nem is feltételeznénk, hogy egy magas fokú kábításról van itt szó. Természetesnek vesszük, miszerint az életünk része, anélkül, hogy megvizsgálnánk részletesebben a hozzá fűződő viszonyunkat. Teljesen szembe megyek azzal az állítással, hogy ez alapélelmiszer, a szellemi ember lealjasításnak egy eszköze ez, semmi egyéb! A tömegember hétköznapi kábítószere, amelyhez nap nap után hozzányúl. Kábítószer, mely énközpontúvá süllyeszt, amely összekapcsol a tömegszellemben poshadó, erőszakos emberekkel. Ez nem természetes dolog, a természetes dolog az az, hogy fejlődöm és meghaladom a vágyaimat, önmagamat. Mindenképpen elengedhetetlen megvizsgálni azt is, amikor jól érzem magamat. Vajon mitől van? Az nem lehet, hogy csak önámítás? Meglehet, miképpen egyszer, egy külső hatás miatt jobb kedvem lesz, felfokozott állapotba kerülök, az ugyancsak téves (lehet), hiszen nem önmagamból idéztem elő, hanem egy külső tényező hatására (például társaság) jutottam el odáig. Amikor rossz érzésem van, könnyebben eljutok a gondolkodásig, megállok egy pillanatra és eltöprengek, hogy mitől lehet, viszont a jó érzéssel ezt nem teszem meg, ha valaki csak kevés cukrot eszik, avagy netán cukormentesen él, csak a koccintásért iszik, csak egy pohárral, aki csak vízipipázik, aki csak közbe elszív egy-egy szál cigarettát, az sokkal nehezebben jut el számos esetben a megértésig, mint aki szélsőségesebben műveli ezen dolgokat, ott hamarabb jelentkeznek anyagi szinten is a tünetek. Akik a mérték és a mentes elvet követik, észre sem veszik, de kétszeresen ámítsák magukat, ugyanis még a jelzéseket is megszűrik, eltolják maguktól. A mérték és a mentes elv az olyan, mintha azt mondanám valahol magamnak, hogy nem akarom teljesen érezni a hatását vagy egyáltalán nem, mármint anyagi szinten, nehogy szembesüljek azzal mit is csinálok. Így altatom jobban el magam. Végső soron az ember karmája nem bírja a „durva" valóságot, lusta dolgozni magán, ebből kifolyólag a kábításhoz nyúl, nehogy szembesüljön teljes egészében a valósággal.

Ide egy magasabb látásmód kell, nem pusztán megkülönböztetés, az nem elég, akkor úgysem látjuk a lényeget. Megkülönböztetjük a dolgokat, de amíg az árnyék-énünk által vagyunk vezetve, addig úgysem láthatjuk, hogy nem a hatóanyag a meghatározó, hiszen lemondunk róla és mégis a vágy megmarad, esetleg máshol, más módon keressük azon vágy kielégítését. A „mentesek" is ide tartoznak, a mérték elvűek is. Az ínyencségek, cukormentes, kevés cukrot tartalmazó sütemények, avagy kizárólag gyümölcsből készült finomságok, azok is nyalánkságok, amivel bódítsuk magunkat, csak éppen kimagyarázzuk, hogy ó, ezzel biztosan nem, hiszen természetes. Igen, de túlfokozásról van újfent szó! Egy olyan magasabb rendű látás szükségeltetik, amelyben megértsük az ilyen jellegű kábításokat, mi módon jóllehet nem érezzük, hiszen érzékeken túlmutató. Ez nem anyagi. Szavakban nehezen kifejezhető. Ezen látás egy felsőbb megértést kíván, a mindennek eredetéből. A teljes Egységből, a teljes Létből származik.

A gyerekkorban kezdik az emberek, a beszédes magyar szóval élve magukhoz édesgetni a gyermekeket. Megkérdezik, hogy mit kíván? Persze, hogy valami cukrosat, édeset, finomságot. Véleményem szerint nagy bajban van az emberiség, hiszen gyerekkorban már egy jó adag kábultságot rápakolunk a felnövő gyermekeinkre, akik felnőve is tovább művelik nem egy-két kiegészítéssel azt. Ily formán adunk nagyobb teret az árnyék-énjüknek. Eleve így nem a szellem felé és az éberségre neveljük, hanem az önámításra. Ez a felelőtlenség igazán, a hamis szeretet, hiszen megakarjuk nyerni a szeretetüket azzal, hogy elhalmozzuk őket a cukorral, a nyalánkságokkal, más szóval, mi vagyunk, akik ellátjuk őket ezzel a bódítószerrel. Ez a legnagyobb felelőtlenség!!! Mert szeretnénk, hogy szeressenek. Ez kisajátítás, ez birtoklás, megint vágyakról van szó és megint nem az Úton való munkálkodásról. A cukor, az ínyencségek önzővé tesznek, és ezt neveljük és mutatjuk a gyermekeknek is. Ez pedig erőszakot kelt, minden kábítás tudatosan vagy tudattalanul önzőség, amely erőszak, az ember magának akarja a legtöbbet, birtokolni akar, az ember ösztönös, elvakult, megveszekedett lénnyé aljasul a szerek hatásától, de hangsúlyozom, nem pusztán anyagi szinten, nem, nem a bennük levő hatóanyagról beszélek. A szellemről beszélek!

Alacsony rezgés hatja át ennek következményében az embereket, az erőszak tombol, a vágyak erősek, és, aki nem tudatos, nem éber, az játszi könnyedséggel rabságba esik, amiről nem is tud esetleg, hiszen a mérték, a mentes sokkalta aljasabbul cserkészi be a szellemünket és a teljes lényünket. Azt hiszik ők, akik ezt hirdetik: „mindenből mértékkel és ne szélsőségesen", hogy ez az Aranyközépút, nem, ez módfelett hatalmas tévedés, van olyan, csak nem az ilyesféle esetekben!!! Az egyetemes törvényeken alapuló, avagy keresztény megközelítésből, a megváltáson alapuló, buddhista szempontból a megvilágosodás szerinti életmódban nem megengedhető a kábításból a mérték legkisebb formája sem, okvetlenül nyomatékosítanám, miként ez nem szélsőséges, kimondhatatlan melléfogás az olyan embert, aki ezen törvények szerint él szélsőségesnek nevezni, ugyanis ez a legfelsőbb tudatállapot, a Teljesség szerinti, az egyetemes léttudat és a legfelsőbb törvények szerinti élet. Ez a szellemiség igazából, minden eltérő magyarázat a karma miatti kábulatból származik, homályos látásból és az ál-boldogság iránti áhítozásból ered. Hogyan lenne szélsőséges? Ha törvény az, hogy ne olts ki egyetlen életet sem vagy ne vedd el más tulajdonát, de ne is kívánd, akkor hogyan engedhető meg a mérték és a középút az ilyen esetekben?! Valamint egy másik példával élve: házastársammal, élettársammal, igaz barátaimmal, de ember társaimmal szemben sem hazudok; vagy hazudok vagy nem: „Legyen a ti beszédetek(szavatok) igen, igen (vagy) nem, nem (Mt. 5,37)" , nincs átmenet, nincs középút, nincs olyan, hogy közbe hazudok. Az nem tisztaság, az mocskosság, az aljasság, az átverés. Mindebből következtetvén észszerűen egyértelmű a tanulság és a kiemelendő tartalom, hogy a legfelsőbb törvényeket vagy betartom vagy nem, nincs mellébeszélés itt, tévedés egyáltalában a mértéket és menteseket felhozni lehetőségként, hogy azok beleférnek a szellemi Józanság mintáját követő életbe, s hogy azoktól nem leszek bódult, hogy attól lehetek éber, nem, ez ormótlan nagy hiba és hazugság, hiszen, abban az esetben, amennyiben ezt megengedném magamnak, akkor nem az egyetemes törvények szerint élnék.
Az embernek tudatosítania kell a léte értelmét és teljes tudatossággal karmát oldania, ez a feladata, valamint a Renddel való együttműködése, az egyensúly fenntartása, és nem utolsó sorban, ebből fakadóan a boldogság elérése. Mindenesetre az embernek nem egy ilyen előre megszabott, száraz tervet kell kövessen, ugyanis emellett egy egyéni feladattal is jövünk a világra, pusztán azt nem szabad soha elfeledni, hogy van egy közös értelmünk, van Egység tudatunk, amely arra mutat rá, miképpen, valójában egy cél felé haladunk és ősmagunkban egyek vagyunk. Az egyéni feladatokkal a színezetét teljesítjük, adjuk az teremtő létezésnek, a sokféleségét, a működő elvét. A közös céllal pedig a nagy Rend és a teljes létezés megnyilvánulását és örökkévalóságát biztosítsuk, magát a világ működését.

Ideje lenne a dolgok lényegére térni, éspedig, miszerint a rendeltetésünknek egyetlen értelme van, hogy a nagy Rendet kövessük és az életet újra meg újra megújítsuk, újra teremtsük, ezáltal fenntartsuk a létezés örök lényegét. Ezen viszonyulás vezetne majdan el a teljes létbe, a boldogságba. Ám, míg az anyagban tevékenykedünk szemellenzővel és mindössze az anyagi élvezetek temérdek lehetőségével halmozzuk el magunkat, addig a boldogsághoz nem kerülünk közelebb. Míg az éberségünket elhomályosítsuk, a pénzrendszerben, az élvezetekben keressük az utat, addig a természetes őslétünktől távolodunk, addig szellemi önvalónkat romboljuk, hiszen a természet rombolása, önmagunk roncsolása is egyben. A teljes boldogság a természeten, az önvalónk eredeti központjából érthető meg és a megértése az örök törvényeknek is kizárólag a természet által teljesedhet be. A Tudatunk az egész világegyetemet és az egyetemes törvények mindahány részét magában hordozzák, ekképpen létfontosságú felhagyni vágyainkkal és az élvezkedésekkel, a mérték és mentes elvekkel és hazugságaikkal, (ezek elvakítanak és a lényegről veszik el a figyelmünket) és az eredeti, nagy törvények mintájára berendezni az életet, a valódi énünk –, a természet szerint.

*Megjegyzés: itt is kiváltképp jól kitűnik, hogy a magyar nyelv mily csodás leképeződése a szellemnek.


Nocebo, avagy a modern kor fekete mágiája
Nocebo, avagy a modern kor fekete mágiája
Ebben a cikkben kényelmet megzavaró gondolatok vannak. Olyan gondolatok, amelyek feltételeznek valamit, amit tovább lehet gondolni, elemezni. Aki továbbra is a hatalmon lévők jóhiszeműségében és ártatlanságában ...

Kvantumfizika és a világnézetek harca
Kvantumfizika és a világnézetek harca
Az eddigiekben tisztáztuk, hogy az emberek által észlelt és megélt valóság egy szuperpozíció materializálódása, és ez a megjelenő valóság minden esetben a szemlélő tudatának függvénye. Az, hogy ...

Kvantumfizika és a felelősség
Kvantumfizika és a felelősség
A kvantumfizika tudománya megértést ad a felelősség megélésére is, hisz amikor a Schrödinger dobozát kinyitjuk, hogy megnézzük a macskát, akkor a mi felelősségünk az, hogy a macska él vagy halott. ...

Kvantumfizika és Isten szuperpozíciója
Kvantumfizika és Isten szuperpozíciója
A kvantummechanika a tudománynak egy olyan ága, melyben találkozni látszik a tudományos felfedezés és a hagyomány dimenziója. Az, amit a hagyomány, és több, a hagyomány témájában jártas, és azt ...

A járvány metafizikai megközelítése
A járvány metafizikai megközelítése
Eddig a járvánnyal kapcsolatban inkább társadalmi szempontok alapján írtam, ezekben az írásokban a párbeszéd hiányára és az egyoldalúságra koncentrálva. Ez a társadalmi, politikai és tudományos ...