A létezést működtető két alapminőség

A hagyományok mind ismerik ezt a két alapminőséget, s azt is, ahogy ezek összefüggnek. A jin és a jang együtt az Út (Tao). A jang a férfi minőség, a kiáradás, a megismerés. A jin a női minőség, az egységbe való visszatérés. A Tao a kör, amit a szeretet és a fény megalkotnak: a létezés köre.

A teremtés folyamatos.
Nem csak volt, most is történik és történni fog.
Az abszolútum megnyilvánul, ez az első lépés.
Az abszolútum az EGY. Minden. Mindenhol. Nincs rajta kívül semmi. Mert a mindenség az EGY. Az ATYA.
A megnyilvánulás a KETTŐ. A FIÚ. Adam Cadmon, az androgünosz. Az ember ideája.
A kettőben az egy leképeződik, és önmagában egy új képet hoz létre, a teremtést.
De a FIÚ és az ATYA egy. A SZENT SZELLEM, HÁROM.
Jin, Jang, Yen.
A teremtő, a teremtés és a kettő egymásra gyakorolt hatása a hármasegység.

Nézzük meg tehát, hogyan (nem) működik ez a gyakorlatban. A fény képviselője ma a tudomány, a "realista" világnézet, a megismerés, kutatás. Szeretet nélkül azonban a tudomány a hadseregben (harc, háború) fejlődik. Egyre inkább szétszed, lásd az orvostudományt, ahol az embert, mint EGÉSZ - et már nem látják, csak részeit és szerveit. Így az EGÉSZ-séghez már nem igazán van közük. Szeretet nélkül a tudás csak kizsákmányolás, rabszolgatartás és agresszió. Az egységtől, és az egységes világképtől megfosztott tudás, féltudás. Mosószer, fogpaszta, kalcium és fluor. Amikor a táplálkozástudomány legnagyobb gondja a vitamin, a kalória és az ómega zsírsav. Ez az egységtől megfosztott, azaz szeretet nélküli fény.

A szeretetre, amely nélkülözi a fényt, a tudást, épp ennyi példát találunk. A semmitmondó szlogenek, a bűntudat keltés, a sajnálat kiváltása, a lekenyerezés, a zsarolás. Másrészt a szédülés, szédítés, kábítószer, hazugságok, festékek. A közösségi hálókon terjedő megvert gyermekek, megkínzott kutyák képe. A humanizmus.

Ha a szeretet és a fény egyensúlyban lenne, nem kellene az anyagiakat halmozni, és nem kellenének kényelmi eszközök. A szeretet ugyanis a fény (tudás) visszavitele az egységbe. Ha a tudás nem kerül vissza az egységbe, akkor öncélú. Ami öncélú, az megöl.

A tudást, tapasztalást, nézetet és világlátást oda kell adni. Aki meg akarja magának tartani, az elveszti. Miért? Mert önmagában, az egység nélkül, a tudás értelmét veszti. Tudhatunk több lexikonnyi anyagot, szerezhetünk exotikus szigeteken irigylésre-méltó tapasztalatokat, amíg abban nincs szeretet (nincs odaadva), addig igazából semmink nincs, csak emlékeink és idegesítő információk a fejünkben. Ha nincs szeretet, a tudás beteggé tesz. Ha nincs tudás, a szeretet korrupttá tesz.

Az ószövetség, a teremtés könyvében, a tudás fája az öncélú, szeretet nélküli tudásé. Azóta van szenvedés és nélkülözés, mondja a teremtés könyve. A világmindenséget működtető két alap erő Ádám és Éva. Először Ádám teremtetett, az ember ősideája, az androgün forma és tartalom. Ádámban benne volt a fény és a szeretet. Ádámból vétetett ki Éva, és igy jött létre elkülönítve a fény és a szeretet. Az Ádám és Éva harmonikus léte a paradicsom. A paradicsom nem más, mint az a létezés, amelyben a fény (tudás) és szeretet (odaadás) együtt van. A paradicsomot tehát nem valahol kívül, vagy más időben kell keresni. A paradicsomot meg kell valósítani, azáltal, hogy a fényt és a szeretetet összekapcsoljuk. Hogyan lehet összekapcsolni? Úgy, hogy odaadjuk önmagunk. Nem tartjuk meg a tudást és a tapasztalatot önmagunknak, hanem visszaadjuk az egységnek.

A paradicsom az az állapot, amikor van fény (tudás, éberség, látás), és van szeretet (egységtudat). Az, hogy ma nem vagyunk a paradicsomban, csakis a mi döntésünk, erre senki sem panaszkodhat. Eltávolodtunk az egységtől, vagy nélkülöztük az éberséget. Megalkottuk az egység nélküli tudományt, és a fény nélküli vallást, majd e kettőt egymással harcba állítottuk.

Ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy nem tudunk szeretni, mert nincs hozzá tudásunk és éberségünk, és nem tudunk, mert nincs bennünk szeretet. Az első lépés során kiűztük magunkat a paradicsomból, a második lépés során erre külső hibásokat (ellenségeket) kerestünk. Amit megtartottunk magunknak, az az apokalipszis (kiűzetett állapot) és az ellenségeink. Így jött létre a kettősség, amely nem alkot egységet. Hiányzik a hármas. A szeretetből érzelgősséget (szentimentalizmust, vagyis szellemileg elítéltet), a fényből öncélú sötétet és sötétben tartást csináltunk. Amikor a fényt és a szeretetet összekötjük, lépünk a háromba: az egységbe, a megváltásba.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.