Szepo

Az igazságért való harc, a közlés és információcsere fontosságáról

Feltöltötte: Bocskor Erika   ·   4 éve   ·   5019   ·   Ez meg az

Az az általános tapasztalatom, hogy az emberek nagyon sok esetben nem bírnak kiállni, harcot vállalni saját magukért, életükért, a nagy igazságért (legfőképpen, ha nem is ismerik azt), és főleg nem értik ennek fontosságát. Félnek, egyenesen iszonyodnak az összetűzésektől, úgynevezett konfliktusvállalástól, szüntelenül megalkusznak, meghunyászkodnak. Alapvető, létfontosságú lenne megérteni a harc, közlés, vitahelyzet metafizikai jelentőségét, a fejlődésünkre gyakorolt lényegesen meghatározó értelmét.

Az igazságért való harc, a közlés és információcsere fontosságáról

Vizsgáljuk meg hogyan állunk a harccal, a bátorsággal, pontosabban a tűz elemmel, ami elsősorban saját szellembeli fejlődésünket kellene szolgálja, másodsorban talán ennek felvállalása által esélyt adnánk a többi embernek, hogy szembenézhessen esetleges gyarló tulajdonságaival, és változásra sarkallnánk őket. Ha feltudnánk mérni, miképpen a felvállalt harc mennyi mindent felszínre bír hozni tudattalan világunkból, milyen mély tisztításokra képes, valamint az igazságért való harcnak milyen felszabadító ereje van, nem vonakodnánk annak felvállalásától, és teljes körű gyakorlásától.
Nézzük meg, miért fanyalgunk a tűz elem használatától?
Úgy vélem legtöbb ember nem hisz magában, saját erejében, alul értékeli magát, túl erős benne a megfelelési kényszer, fontos számára az a tény, hogy mit is gondol róla a külvilág, kisebbségérzéssel viaskodik, annyi önbecsüléssel sem rendelkezik, hogy akár megvédje személyét az igazságtalanul ért külső behatásoktól, zavaró tényezőktől. Van, amikor nem tudja elviselni a visszajelzéseket, bírálatokat, ami a saját hibáit illeti, melyek egyes konfliktus folyamán kiderülhetnek. Adott esetben attól tart, hogy az igazság kiderítésének, megvédésének és helyes gyakorlásának folytán szóbéli, testi sérülést, netán pénzbeli bírságot szenvedhet el, mindent összevetve gyáva, megalkuvó. Itt olyan esetekre is gondolok, amikor egy utcán támadnak meg valakit a szemünk láttára, netán egy alkoholista szomszéd garázdálkodik éppen, vagy olyan törvénykezéseket tartunk be félelmünkbe, amivel tömegesen nem értünk egyet.
Esetleg rossz példával jártak elől szülei, olyan családban nőtt fel, ahol megannyi perpatvarban, csetepatéban, cirkuszban volt része, ebből kifolyólag és bátortalanságra való hajlamából adódóan még a hangos beszédet sem viseli. Ebben a példában a tűz elem másik végletes formája jelenik meg. Ha ezt a végletet gyakorolná, pont annyi értelme lenne, mint a fel nem vállalt harcnak.
Vonakodunk élbe állni akkor is, ha történetesen titkolózásra van okunk, abbéli félelmünkben, miképpen nehogy kiderüljenek a turpisságok, a titkolt neheztelések, haragvások amelyek éppen bennünk tombolnak, avagy éppenséggel fölöslegesen kezdeményezünk vitát, az igazság elhárítása céljából, mint elterelési hadművelet.
Van rá példa, amikor függő viszony alakul ki két (vagy több) ember között, öncélú érdekek miatt elnézzük annak hatalmi játékait, hagyjuk leuralni magunkat, hagyjuk, hogy önértékelésünkön csorba essen ugyanakkor a kisebbségérzetünkből, gyávaságunkból fakadóan az illendőség köpenyébe burkolózunk. Félelmünkben eltitkoljuk véleményünket, közölni valónkat, és azt mondogatjuk magunknak, hogy nem érdemes szólni, nem akarjuk megsérteni, hiszen nem illő. Nem is gondolunk bele, hogy ha ez idő alatt, az illetővel kapcsolatban negatív gondolataink vannak, az éppúgy nem egy tisztességes viselkedési módra vall.
Rengeteg ember az érdemleges vitát, a helyesen felvett harcot, néha a nyomatékosság miatt felemelt hangot veszekedésnek, embertelen eljárásnak, túlkapásnak nyilvánítja, így hárítván el a konfliktust.
Színlelt udvariasságból, hamis áldozathozatal és álszeretet gyakorlásból olyan élethelyzetekbe megyünk bele, olyan eseményeken, rendezvényeken veszünk részt, ami nem a mi életvitelünket, eszménket, felfogásunkat képviseli, ez úton megerőszakolva önmagunkat, mindezt azért miképp megfeleljünk a külvilágnak. Félünk, hogy negatív véleményt formálnak személyünkről, nem maradhatunk a társadalom megbecsült tagja, netán kiközösítés áldozatai leszünk. Számos esetben feladjuk elvünket, sutba vessük tisztességünket, egyszóval csorbát ejtünk teljes önvalónkon, mintsem hogy kiálljunk álláspontunkért, másságunkért.
Olykor túlérzékenységünk, önérzeteskedésünk folytán, védekezésképpen nem állunk vitába, pillanatok alatt lezárjuk a tisztázás érdekében kezdődő konfliktust, jól megszokott szólamot használva, miképpen nem alacsonyodunk le a vita, vagy a másik ember szintjére. Ezzel esetenként épphogy korlátolt mivoltunkat fejezzük ki, megfosztván személyünket a belső megismerés lehetőségétől, amit a vita nyújthatott volna számunkra.
Sajnálatos módón az emberek nagy többsége erőszaknak tulajdonítja a felvett harcot. Nem tud különbséget tenni a helyes alapállás gyakorlása és az erőszak között. Alkalomadtán, „jóságos", nyálas szeretetünkre hivatkozva túlzott tapintatosságot gyakorolunk, esetleg fölényt formálva a másik emberen, azon illető fölött, kinek éppen igénye lenne a valóság kiderítésére, fényre hozására, ekképpen hárítva életfeladatunkat,
Ha huzamosabb ideig elhallgatjuk véleményünket, elnyomjuk, visszafojtjuk magunkban késztetéseinket, amelyek számtalanszor kikívánkoznak belőlünk, ez nehezteléssé fajul, nem kevésszer romboló indulattá, gyűlölködéssé, haraggá, ennek kisülése pediglen háborút eredményezhet, mivel az igazságnak van egy olyan fajta tulajdonsága, hogy előbb-utóbb fényre óhajt jönni. Ezek a feszültségek többféle betegség okozói lehetnek. Ilyenek például a magas vérnyomás, cukorbetegség, alvászavarok, legjobb esetben torokfájások, megfázások..
Leggyakrabban mégis azzal találkozok, amikor tévesen, az egyetemes törvények nem ismerése okán, azt véljük, hogy félteni valónk van. Féltjük jól megfizetett munkahelyünket, igazgatói, főnöki, hatalmi székünket, ami nagyon közismert jelenség az állami intézményekben is. Jelen gondolkozásom fényében ezt tartom egyik legvisszataszítóbb viselkedésnek. Amikor kisebb közösségek képviseletére vagyunk hivatottak, több emberért szükségeltetne a kiállás, akkor hallgatunk, eltitkolunk ügyeket, mivelhogy rettegünk a munkanélküliségtől, féltjük hőn szeretet, esetenként nem is tisztességesen megszerzett helyünket. Ennek okán képesek vagyunk még az ördöggel is alkut kötni, úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna, nem hallassuk a közösség véleményét, meghunyászkodunk, a "pad " alá bújunk, sunyítunk, lapulunk, ártatlanul pillogtatunk, igazságokat ferdítünk, ezzel embereket vezetve félre, holott épphogy ebben az esetben lenne rendeltetésszerű a harc felvétele, a szellembeli igazság kimondása, gyakorlása. Félelmünkben az igazság ellen fordulunk gondolkozás nélkül, szemvillanás alatt letagadjuk, megtagadjuk akár embertársunkat is, és ezt miért is? Mert nem vagyunk elég bátrak kiállni az igazságért. Nem hiszünk ennek felszabadító, rendet tevő, személyi és társadalmi fejlődést hozó erejében. Nem tudjuk elengedni hatalmi játékainkat. Nem engedjük szóhoz jutni belső hangunkat, amely sok esetben helyes iránymutató lenne, azt is meghamisítjuk, lehazudjuk önigazolást keresve tetteinkre. Egyszóval becstelenséget követünk el embertársainkkal és önmagunkkal szemben. Ez lehet az Út, amely egyenesen a kárhozat fele vezet.

Rátérnék a konfliktus felvállalás fontosságára és az igazság, harcfelvállalás megtagadásának következményeire. Ezt nagyon jól tudnám szemléltetni párkapcsolati példákkal. Ennek megértése életünk más területén is segítségünkre lehet. Nem kis problémát tud okozni egy házasságban a közlés, alapos beszélgetés, párbeszéd, konfliktus felvállalás hiánya, de még nagyobbat, ha érzéseinket, érzelmeinket, véleményünket nem megfelelően, vagy egyáltalán nem juttatjuk kifejezésre, mivel hogy esetleg nincs is véleményünk, vagy éppenséggel tiszta kényelemből nem formáljuk meg gondolatainkat. Úgy vélem, hogy ha egy párkapcsolaton belül nem gyakoroljuk a helyes harci helyzetek felvállalását, amelyek nézeteltérésekből, vélemény különbözőségből fakadhatnak, egyszerűen a házasság, kapcsolat végét, ellehetetlenedését alapozzuk meg. Hasonló téveszméink vannak, miszerint nem föltétlen kell közölnünk társunkkal helytelen cselekedeteit, nem megfelelő gondolkozását, tévesnek vélt életvitelét. Egyet nem értésünket kifejezvén csak valamit morogunk a bajszunk alatt, vagy történetesen annyira sem méltatjuk társunkat, hogy morogjunk, néha érzelmi zsarolást gyakorolunk a durcáskodással, aminek oly kevés értelme van. Olyan érzéseket táplálunk magunkban, miszerint nem foglalkozunk a problémával, az nem is létezik, fejünket a homokba dugjuk a vita elkerülése gyanánt. Ha valamilyen okból, leghamarább veszteségtől való félelmünk következtében, szó nélkül elfogadjuk helytelen, nem egy felsőbb meglátás szerinti véleményét, megnyilvánulásait, azzal először is önmagunkat gyengítjük, aláássuk énünket, gátoljuk tisztánlátásunkat, ő meg nehezen jut el addig az álláspontig, ahol felismerhetné, megismerhetné hibáit, káros indulatait, romboló belső késztetéseit, melyek éppen nagy változásokra szorulnának. Nincs ahogy kielégítően szembesüljön magával-magjával, megszűnik a tükör kivetítési folyamata, ami által felmérhetné, megismerhetné személyét, leáll bizonyos fokon szellemi gyarapodása, önmegismerése.
Sajnos saját magát az ember számtalanszor nem látja tisztán, ehhez van szüksége a társra, a tükörre, a külvilágra, ami alapján visszajelzést kap viselkedésére. Megfosztjuk, elzárjuk a másikat a felismerések elől, a tapasztalástól, megvonjuk tőle azon képességek növekedését, amely a hibabelátásra, alkalmazkodásra, együttműködésre szolgálna.
Netalán ha már megvan a „ háború", adott estben a szakítás, nézünk ki a fejünkből értetlenül, önsajnálatot gyakorolva, áldozat szerepben tetszelegve, környezetünktől várva a választ, hogyan is jutottunk idáig. Átruházzuk a felelősséget másokra, így továbbá sem kell magunkba nézni, mélyre menni, gondolkozni a történéseken. Sőt mi több, maradhatunk továbbá is a kényelmi övezetünkben, amelyből oly nehéz kimozdulni, tovább gyakorolva szellemi igényre való lustaságunkat, érdektelenségünket.
Szólj, fejezd ki nemtetszésedet kellő időben, vállald nézet, vélemény különbözőségedet, még azelőtt, hogy hangos veszekedés, válás, szakítás lenne belőle! Nézz szembe a társaddal bátran, mondd el gondolataidat, legyél őszinte akkor is, ha sejted, hogy nem tetszést fog kiváltani belőle! A nem kimondott vélemény, feszültséget, haragot, neheztelést, gyűlölködést eredményez, adott esetben titkolózást, ami hazugságot von maga után, a hazugság meg hazugságot szül, tehát gyarapodik a probléma.
Állj élbe akkor is ha nem vagy biztos hogy kinek van igaza, vagy nem tudod eldönteni mi a nagy, felsőbbrendű igazság. Hadd derüljön ki, kerüljön felszínre, hozzuk szélsőséges helyzetbe a megismerésre váró problémát, leplezzük le, amit igazságtalanságnak vélünk, ez által kerülhessen tisztázásra hol, melyik területen nem gondolkodunk helyesen, megfelelően, miképpen esélyünk legyen feltárni, megvizsgálni a rendellenességet, lehetőséget adva magunknak meg szeretett társunknak a felelősség vállalás gyakorlására, alkalmazkodó készségeink fejlesztésére, egyszóval a tapasztalás általi felemelkedésre. Tény, hogy ehhez nem kevés hibabelátásra van szükségünk, de hadd derüljön ki az is, hogy rendelkezünk-e ezen sajátossággal, vagy sem. Előfordul, hogy egyből nem sikerül helyesen kezelni a konfliktusokat, egyik végletből a másikba eshetünk. Értelemszerűen meg kell tanulnunk önuralmat gyakorolni, hiba belátásra készen állni, és amennyiben lehetséges az igazság kiderülése érdekében érzelmeket, indulatokat, felsőbbrendű érzéseket, önérzeteskedéseket mellőzni, ugyanis ahogy tapasztalni szoktuk, ezek téves gyakorlásából semmi jó nem származik, és rendszeressé válhat az úgynevezett veszekedés, elégedetlenség, boldogtalanság, szomorúság az életünkben. De ha éberek vagyunk, éppen az összeütköztetés, nézeteltérés hevében kirajzolódik, hogy milyen érzések, érzelmek, tulajdonságok hajlamosak eluralkodnak fölöttünk, így hát ebben a formában is tud a fejlődésünk, kapcsolataink javára válni.

Ilyen erőfeszítések árán bátran elmondhatjuk, hogy teszünk is valamit a társas, házas, baráti kapcsolatainkért. Ha nemcsak azt mondjuk konfliktuskerülési hajlamunk mivoltából, amit a másik ember hallani akar, akkor képesek lehetünk a gondolkozás, értelmezés, megértés, igazságkeresés helyes használatára, művelésére.
Ha az élet elődbe hozza a lehetőséget a harc felvételére legjobb, ha tudatosan, bátran veszel részt benne, hangot adva véleményednek, nem tetszésednek, ennek okán megtapasztalhatod azt a csodálatos érzést miszerint az igazság felszabadít téged, és kezdetét veheti a helyes önbecsülésünk kialakulása is. Számtalanszor nem akarjuk hallani az igazságot, mert abban az esetben, ha felismerjük, belátjuk, változásra késztet, tenni kéne valamit egészségünk, boldogságunk érdekében, és ehhez meg megint akaraterőre, tűzre van szükségünk. Inkább hamis békét kötünk környezetünkkel, ülünk a jól megszokott kényelmünkben, megrögzött, merev szokásainkban, életvitelünkben, és megmagyarázzuk megannyi okot találva, hogy éppen most miért nem gyakoroljuk a bátorságot, a megfelelő hozzáállást, felelősségtudatot a megtestesült probléma megoldása gyanánt. Elkényelmesedtünk, unjuk a szürkeállományunkat használni, hisz a vita hevében, tisztázásban nem kis energiára van szükségünk, gondolkodni kell, következtetéseket kell levonni, részlet látásunkat kell hasznosítani, megfelelő viselkedést kell tanúsítani, és megfelelő érvekkel is indokolt szolgálni a lehető legtisztább megértés érdekében. Elengedhetetlen az igény az önismeret fejlesztésre, az igazság keresésre, a folytonos változásra, az egyetemes törvények képviselte történések megértésére, a legvégső igazságra, ez által lehetőséget adva embertársunknak is, miszerint nagyszerű változásokat idézhessen elő életében.

Semmi esetre sem helyes szeretetet gyakorlásról van szó, amikor bólogatunk, ha helyben hagyunk, avagy megfelelő vélemény formálás nélkül egyességet próbálunk kötni társunk elvesztésének megelőzése érdekében. A szeretet elve önmagában érvényét veszti, hamis, használhatatlan a fény, értelem, átvilágítás nélkül. Nem tud megvalósulni az egység, ha egyiket is, másikat is nem helytállóan használjuk. Ahhoz, hogy az egység megvalósuljon, szükség van a fényre, mint ismeretre, tudásra, átadásra, átvilágításra, tűzre, és természetesen szükség van a szeretetre, mint befogadásra, érzelemre, melegségre, megértésre, gondoskodásra. Akkor igazi a szeretet, és csak akkor érhetünk el helyes kiegyenlítődést, ha becsüljük, tiszteljük, méltányoljuk annyira társunkat, miszerint elmerjük mondani, kimerjük fejezni bátran véleményünket, helyes meglátásunkat, mindezt tesszük annak érdekében, amennyiben elszánta magát a változásra és szembe mer nézni esetleges hibáival, mulasztásaival, függőségeivel, emberi gyarlóságaival, akkor esélyt adjunk személye, és ebből kifolyólag kapcsolatunk fejlődésének.
Az átvilágításra használt tűz, harc nélküli szeretet gyakorlása, hamis szeretet, megalkuvás, taknyos béke, gyávaság és értelmetlenség. Így tudunk leghamarabb belealudni, elfásulni egy házasságban, ámítva magunkat, hogy minden a rendjén van.
A felvállalt harcok által kitisztulnak gondolataink, felszínre kerülnek helytelenül megélt vágyaink, nő a személyes felelősségtudatunk, önértékelésünk, és felismerjük az igazság sajátosságát, fő ismérvét.
Ha netán arra van példa az életünkben, úgy érezzük, miszerint az akárhányszor felvett harc érzékelhetően kudarcba fulladt, mivel az illetőnek elmondott vélemény falra hányt borsó, akkor se riadjunk vissza, fedezzük fel annak örömét, ami az igazságért felvállalt harc, az éberség gyakorlás erejében rejlik. Nem mindig tudjuk a másikat megváltoztatni, de mindig van lehetőség saját magunk változtatására, példával járva embertársaink előtt.
Megemlíteném, miszerint a szeretet helytelen, nyálas használatában, szélsőséges eltolásában, a túlontúl emberséges, liberális, szabados gondolkozásban gyökerezik a jelen világunk égbekiáltó hibája is. Történetesen azt az elvet hírdeti minduntalan, miképp fogadj el mindent úgy ahogy van, bármilyen korcs, egyetemes törvény- és igazságellenes, helytelen nézőpontról van is szó, szeresd embertársadat ítélkezés, helyes megítélés nélkül, a nélkül, hogy megismernéd a dolgok eredetét, ami ugyan jól hangzik egyesek számára, de mintha arra sarkallna, hogy semmiképp ne gondolkozz, egyáltalán ne használd értelmedet, Isten adta eszedet, ne igyekezz a végső igazság megismerésére, ne vonj kétségbe semmit, amellett meg nehogy megpróbálj harcot gyakorolni, lázadni, helyes értékítéletet, értékrendet kialakítani, mert akkor nem leszel elég befolyásolható, megrögözött orvoshoz járó, gyógyszerszedő, eszeveszett fogyasztó, amivel éppen a nagyhatalmak zsebét tömöd. Ennélfogva lehet téged majd irányítani, ekképp lehet pánikot, félelmet kelteni, így lehet minden hülyeséget megetetni veled, ily módon leszel majd jól befolyásolható, szófogadó, bólogató, álarcot hordó állampolgár. A legszomorúbb az, miként ennek gyakorlása folytán az egészségedet ásod alá napról napra, amellyel kikövezed korai halálod ösvényét.
Ha ezen sorok, gondolatok, esetek által sem jutunk megértéshez, nagyban arra vall, miképp nem vagyunk elég nyitottak, esetleg nincs megfelelő igényünk a szellemi gyarapodásra, az életünk jobbá tételére, az igazság mint olyan, nélkülözhetetlen használatára, az elengedhetetlen fejlődésre. Ehhez szükségeltetik a tisztán látás, megszerzésre érdemes, metafizikai, szellemi életre való helyes irányultság, az igazsághoz való elmondhatatlanul fontos ragaszkodás.
Sajnos a szűk baráti, munkahelyi viszonynál nem állhatna meg a harc fontossága. Fontos lenne kisebb és nagyobb közösségek érdekében tettekre lépni, összefogni az igazságért, természetesen nem könnyű megítélni mi a valóság, de tenni kell annak kiderítése érdekében. Amivel tömegesen nem értünk egyet annak bátran hangot adni, az úgynevezett "szabadszólást gyakorolható" országban, közösségben. Mindenki zsörtölődik, nem tetszését fejezi ki számos, kormányunk, adott esetben feletteseink által hozott intézkedés következtében, de amikor a harcnak lenne az ideje, lépni, szót emelni kellene, visszahúzódunk, jól felépített, megvastagított rák páncélunkba, ahova félelmünk, megfelelési kényszerünk, bebiztosításra való hajlamunk, nem utolsó sorban az élet megnyerésének szándéka kergetett.
Gondoljunk csak bele, ha mindenki e világon így gondolja, hogy nem kell felvállalni az igazságért való küzdelmet, elnézhessük egymás hülyeségeit, alantas viselkedését, meg gyarló, hataloméhes késztetéseit, akkor ez hová vezet? Elmondom: az önkényuralom, a gonoszság, hatalomvágy, kihasználás, természet kizsigerelés, érdektelenség, öncélúság, kapzsiság, kegyetlenség, becstelenség, tiszteletlenség, fény és szeretet nélküli sötét poklok országába, ahol aztán igazán nincs szükség a harcra, igazság keresésre, mert az már maga a kárhozat, az emberiség elveszejtése. Sajnos a mai (és nemcsak) helyzet azt mutatja, hogy inkább megalkuszunk minden felsőbb hatalmak által hozott öncélú, gyáva, önérdekeket támogató ügyintézkedéssel, ahelyett, hogy merjük hangunkat hallatni, merjünk elindulni a megpróbáltatásokkal járó helyes úton. A megalkuvás a beleegyezést jelenti, az elfogadást. Bármit tehetnek velünk honatyáink, feletteseink, nem szakavatott emberek, mi csak azon vagyunk, azzal biztatjuk embertársainkat, olyanokkal példázódunk, miképp hallgass, örülj, hogy van munkahelyed, és fogd be a szádat, amíg meg nem bírságolnak. Ilyen érvekkel érdektelenséget tanúsítunk közös ügyeink iránt. Kit is érdekel mi lesz, tesszük amit mondanak, mert feltételezzük miképp nincs más választásunk! Sikerült a félelemkeltés csapdájába esni, és legfőbb kicsinyes rémületünk, hogy netán valami „véletlen" folytán mi is megbetegszünk, vagy éppen nehogy pénzbeli bírsággal kelljen fizetni a hozzá nem értők által hozott érthetetlen, célszerűtlen, logikátlan, természetellenes, ki nem dolgozott, kellőképpen alá nem támasztott törvénykezések be nem tartása eredményeképpen. Hisszük, hogy szófogadó becsületes, törvénybetartó állampolgárokká vállunk midőn ezt gyakoroljuk, becsapván magunkat, eltorzítva éberségünket, éles látásunkat, nem használva isten adta értelmünket.
Egy olyan morális alapállás szükségeltetik, amiben kiemelkedő szerepet kap az őszinteség, az igazság mondás, és az igazság fényre hozásának igénye. Meg kell értenünk, hogy azzal, hogy élbe állunk, megtanulunk felelősséget vállalni magunkért, életünkért, és nem utolsó sorban embertársainkért.
Végezetül, ahhoz hogy nagyban is egyaránt működni tudjon az igazságszolgáltatás, magától értetődően a kemény munkát magunkon kell elkezdeni, önmagunkat kell csiszolni, tökéletesíteni, fejleszteni, éberségünket növelni, szellemünket finomítani. Vállaljunk kellőképpen felelősséget életünkért az igazság és harc gyakorlásának segítségével, megfelelően komoly, szigorú hozzáállással. Legyünk igényesek az igazságra, használjuk bátran a bennünk levő ösztönös őserőt, tettrekészséget, elszántságot önmagunk és az emberiség szellemi fejlődésének érdekében. Hiszem, miszerint egy idő után nem fog a sors belekényszeríteni olyan élethelyzetekbe, ahol minduntalan a hamissággal, kétszínűséggel, álszeretettel kellene megalkudni, mindezek mellett, amennyiben helyesen használjuk a tüzet, fölösleges konfliktusba sem fogunk sodródni. Amíg nem vagyunk hajlandóak tudomást venni a tűz elem helyes használatáról, addig csak őrlődni fogunk a sors kerekei között.
Ezen úton érhetünk nyugalmunk megtalálásához, lelki békénk megleléséhez, mert harc, küzdelem nélkül nincs győzelem! És mi a legfontosabb győzelem?
Legfontosabb, a magunk felett vívott győzelem!


Nocebo, avagy a modern kor fekete mágiája
Nocebo, avagy a modern kor fekete mágiája
Ebben a cikkben kényelmet megzavaró gondolatok vannak. Olyan gondolatok, amelyek feltételeznek valamit, amit tovább lehet gondolni, elemezni. Aki továbbra is a hatalmon lévők jóhiszeműségében és ártatlanságában ...

Kvantumfizika és a világnézetek harca
Kvantumfizika és a világnézetek harca
Az eddigiekben tisztáztuk, hogy az emberek által észlelt és megélt valóság egy szuperpozíció materializálódása, és ez a megjelenő valóság minden esetben a szemlélő tudatának függvénye. Az, hogy ...

Kvantumfizika és a felelősség
Kvantumfizika és a felelősség
A kvantumfizika tudománya megértést ad a felelősség megélésére is, hisz amikor a Schrödinger dobozát kinyitjuk, hogy megnézzük a macskát, akkor a mi felelősségünk az, hogy a macska él vagy halott. ...

Kvantumfizika és Isten szuperpozíciója
Kvantumfizika és Isten szuperpozíciója
A kvantummechanika a tudománynak egy olyan ága, melyben találkozni látszik a tudományos felfedezés és a hagyomány dimenziója. Az, amit a hagyomány, és több, a hagyomány témájában jártas, és azt ...

A járvány metafizikai megközelítése
A járvány metafizikai megközelítése
Eddig a járvánnyal kapcsolatban inkább társadalmi szempontok alapján írtam, ezekben az írásokban a párbeszéd hiányára és az egyoldalúságra koncentrálva. Ez a társadalmi, politikai és tudományos ...