Az igazságkeresés - gondolatok, elmélkedések

Az igazságkeresés első lépései

Hogy mi az a mű, amit az ember önmagából meg kell alkotnia, s hogy az a mű morális, szellemi, testi avagy lelki alapú. Vagy a szabadság. Ha ez a mű a szabadság, akkor a legnagyobb felelősség terhel. Mert a szabadság túl van a moralitáson, a szellemen, a lelken, a testen. A szabadság a legnagyobb felelősség, s a felelősség a legnagyobb szabadság. Az ehhez vezető út a mű. Az út, amelyen végig kell menni. Nem csak ez az élet. Az egész. Most nem tudom, honnan és meddig, a lényeg az út – vagy Út – vagy a hallhatatlanság. A halhatatlanság ténye, mert a szellem örök, valódi. Bárhogy szeretnénk, halhatatlanok vagyunk! Nem csak a tettben – abban is, nem csak a szóban – de abban is. Mit jelent maradandót alkotni? Saját magam felemelni? A többieket felemelni? A szabadságot realizálni? Vagy az Út örök, s az utazás a maradandó.

Mert előre vala az IGE: a szó, melynek teremtő ereje van. Ez a szó, ami nem csak beszéd, nem is csak gondolat, hanem cselekvés, mozdulás, értelem és szeretet is egyben. Az Igéhez képest minden írás, szó, könyv, elmélet, tudományos tétel gyenge és erőtlen. Öntsünk erőt a szavakba: a megvalósításon, a realizáción, a beváltáson keresztül.

Mert csak az igaz, ami működik, s mindenkinek ugyanúgy működik.

Determináció vagy szabad akarat

A determinisztikusság – szabadság kérdése a probléma megoldásának szintjeiben rejlik. Azaz egy probléma determinál, de a megoldás szintjét mi magunk választhatjuk ki, szabad akaratunk által. Például vegyünk egy mars – karmát: azt jelenti, hogy az igazi harc képessége bennünk nincs meg, azaz hiányinformáció. S mint minden hiányinformáció, ez is determinál – vagyis mindig ez a hiány probléma lesz, ahányszor olyan helyzetbe kerülünk. Az ilyen dolgok esetleg, ha valaki olyan környezetben él, olyanokat tapasztal, magától is feloldódhatnak, s már nem determinálnak – a szülött valahogy spontán megtanulja a harc képességét – vagy elmehet harcművészetre, ha tud a problémáról, s így tovább.
Minden horoszkóp, minden sorsképlet úgy önmagába determinál, de nem mint külső megszorítás, hanem mint hiány, képtelenség, képesség. Minden egyes negatív fényszöget, negatívan álló bolygót lehet venni karmikus determinációnak, ami feloldható, ha a hiányt betöltjük. Ez pont olyan, mint a sántaság: ha valaki sántán születik, akkor a sántaság determinál, mert mindig fennáll s befolyásol ez a probléma.... Ha megműtik, már nem lesz sánta, akkor már nincs determináció. Vagy hogy hiányról beszéljünk: ha valaki nem tudja egyáltalán a szorzótáblát, az determinálja, ha megtanulja, akkor már nem. Nem mondjuk azt egy szorzótáblára, hogy determináló jellegű, de aki nem tudja, az egész életében problémákba ütközhet, ezért azt determinálja.
Ily módon a determináltság nem a szabadság ellentéte. Az ember teljesen szabad, de hiányosságaitól fogva determinált. Ez csupán azt jelenti, hogy szabadságában áll összeszorozni két számot, de ha nem tudja, akkor nem tudja.

Mérték és szépség

Az egyensúly több, mint közép. Két pólus között van egy közép, mondjuk a hideg és meleg között a langyos, de metafizikai értelemben nem a langyon középről van szó, mert nem elegyednek bennünk a pólusok. Egy olyan felsőbb pontról van szó, amiben a hideg és a meleg is megvan, külön – külön, jól elkülönítve és elkülöníthetően. Ezért inkább "felsőbb pontról" beszélünk, nem középpontról.
Az egyensúly és a mérték leckéje az Aikido leckéje (Ai – harmónia, Ki – belső energia, Do – út). Az esztétika, vagyis a szépérzék, a mérték megvalósítása lelki, szellemi szinteken. Az szép, ami mértékben áll. Ami csúnya, az nincs mértékben, nincs benne egyensúly. Egy nő például nem attól szép, hogy tökéletes, hanem a tökéletlenségek egymással harmóniát alkotnak, mértékben állnak. Az esztétika tehát a mérték megvalósítása: a belső, felboríthatatlan egyensúlyunk fizikai kivetülése.
Akinek van esztétikai érzéke, az szép, a környezete kellemes, gondolatai harmonikusak.

Gnoti seauton

Közelítsük meg a dolgot a legegyszerűbben: az embernek a következőképpen épül fel: hét teste van, a hét testet a hét csakra kapcsol össze, a belső elválasztású mirigyeken keresztül. A legelső test a fizikai test, ami a legalacsonyabb rezgésforma, utána jön az éteri test, és így tovább. Az éteri test után következő asztráltest már az asztrál világgal kapcsolódik össze (ott él, mondhatnánk), és a további testek további dimenziókkal kommunikálnak. A hetedik, legfelsőbb testünk rezgése már olyan magas, hogy abszolútumszintű világokkal kapcsolatos (szellemtest). Ez a fejtetőn kijövő koronacsakrán keresztül, és a hipofízisen keresztül kapcsolódik a fizikai testhez (a hipofízis hormonjai pedig az összes többi belső elválasztású mirigyet szabályozzák). Az ember fizikai teste nem választható le a többi testtől (csak halálkor). Amikor az embert úgy tekintjük, mind egy rendszer porszeme, akkor csak a fizikai testet – és legfeljebb az étertestet – vesszük figyelembe.
Az abszolútumban, vagyis Istenben, mindkét erő működik: az entrópikus erő, a sötétség (a Lilith az asztrológia szerint), és a felhúzó erő. Ugyanígy mindez az emberben is megvan. Az aurák, vagyis a testek mindezt “leközvetítik” a fizikai testnek, mint egy rádió. Mert mi a félelem valójában? A sötétségtől való ősi rettegés, az elbukás félelme: mert ott van az entrópia bennünk.
A halál folyamatát is tudjuk: a fizikai test halála tulajdonképpen egy test, a személy, azaz a többi test nélkül (nemhiába porhüvely). A halálkor a fizikai testről leválik a többi test, és a következő test, az étertest is kb. 3 nap alatt szétbomlik (általában a halál után várnak ennyit a temetés előtt, nem hiába, a hagyományból így maradt fent). 6 hét után az asztráltestet is elhagyjuk – azaz az asztrál világból is kilépünk – van aki marad, de ez más téma – innen maradt fent a 6 hetes mise szokása. Az ember nem azért fél a haláltól, mert elpusztul! Hanem azért, mert fél attól hogy éberségét elveszti a felsőbb dimenziókban s eltéved. A tibeti halottas könyv pont arra volt írva, hogy a haldoklónak és a halottnak segítsenek továbbmenni, és a felsőbb világokban eligazodni.
Ezekkel az információkkal csak azt akartam megvilágítani, hogy az ember sokkal több, mint porszem. Egyedül az embernek van az a küldetése, hogy a fizikai világban, tapasztalatokat szerezve és fejlődve, az abszolútum fejlődését fenntartsa. A teremtés célja az abszolútum vagy Isten önismerete. Mert a teremtés tükör. Az Isten a teremtett világban látja önmagát. Lezuhan az anyagi vibrációba, hogy onnan több tapasztalattal emelkedjen fel. Tulajdonképpen a teremtés és a teremtő nem választható el. A teremtés a teremtő megnyilvánulása, a Legyen. És a teremtésben az ember az a tudatos lény, aki erre ráébred és felemelkedik. Az ember az a megnyilvánulási forma, amelyért az egész teremtés történt. Porszemekért nincs értelme a teremtésnek. A porszem – tudat vallásos öntudat, az Isten – tudat metafizikai öntudat. Ez a teremtés misztériuma. Tudni, hogy van létjogosultságunk és célunk.

Apokalipszis

Az apokalipszis megértéséhez az általunk elfogadott hármas emberiségtörténet – felosztást vehetjük figyelembe. Ez alapján az első az archaikus kor volt, amelyben az emberek az "istenekkel harmóniában éltek", a paradicsom kora. A második a történelmi kor, amelyben most is vagyunk, s ezt a kort nyugodtan nevezhetjük apokaliptikus kornak is, amit majd a megváltás kora fog követni. A történelmi kor tehát a kereszt korszaka, vagyis a krízisé – a krízis, mely Krisztushoz vezet. A krízis azt jelenti, hogy a harmónia elveszett, és probléma van. Ez tehát az asztrológia kora, mert problémákat, programokat, negatív szellemi folyamatokat idézünk elő és örökítünk tovább. Ezen problémák, szellemi hiányosságok megoldása vezet majd el a megváltás korába, azáltal, hogy az ember új szellemi színvonalon új megértéshez jut.
A folyamatot úgy lehetne ábrázolni, hogy az archaikus korban az ember tudott az összefüggésekről, de a történelmi korban ezt a tudást mellőzte, tapasztalt, s ez által megint csak tudni fog az összefüggésekről, de már sokkal mélyebb – magasabb szinten.
Az apokalipszisen, vagyis a történelmi koron keresztül kell menni. Nem szabad leragadni (az archaikus kornál például, ami már úgy is torz – lásd az indiai hajlandóságot), Jézus is azt mondta, az élet egy híd, menjetek át rajta de rá ne telepedjetek.
Az apokalipszis megértéséhez elengedhetetlen az asztrológia, amelynek szimbólumrendszere a keresztre épül (s mint írtam, a kereszt: krízis, apokalipszis ), lásd az Aszcendens, Deszcendens tengelyek által kirajzolt életút – kereszt, a bolygók szimbóluma (a föld jele a kereszt, a kör a napé, a félkör a holdé): például a Vénusz a kör meg a kereszt (nap alatt a föld), a Jupiter félkör alatt a kereszt (hold alatt a föld), a Szaturnusz kereszt alatt a félkör (föld alatt a hold) és így tovább. Tehát minden a keresztre épül, vagyis a szellemi és a fizikai dimenzió metszéspontjára, mert a szellemet CSAKIS a földön keresztül – a fizikai dimenzión keresztül – lehet "megérlelni", felemelni, visszafordítani a forráshoz.
Az apokalipszis tehát van: és egy lehetőség is, nem csak "csapás": felemelkedsz, vagy elveszel. Ezért nincs a kereszténységben reinkarnáció, mert egyszeri lehetőség van, nem sok ezer. Az apokalipszis lényege az egyszeri, megismételhetetlen lehetőség a felemelkedésre vagy az elbukásra.

Idill

„Otthon vagyok."

Álmainkból tudjuk, hogy létezik a hűség, az igaz szerelem, az egység, a határtalanság, a szabadság. Álmainkból tudjuk, hogy a világ több, mint aminek látjuk. Ahol most vagyunk, az éber tudatunkkal, csak sivár mása annak, ahol igazán otthon vagyunk. Ez egy kiképzőtelep, ahol meg kell tanulnunk legyőzni mindazt a negatívumot, ami bennünk lakozik. Meg kell tanulnunk harcolni, befogadni és elengedni. De amikor felnézünk éjjel a csillagokra, eszünkbe jut az otthon. És tudjuk, hogy van otthonunk. Másképp nem létezne az idill szavunk. Az idill nem a tökéletes, nem steril. Épp ellenkezőleg: az élet. Ahol az érzelmek tiszták, az akarat egyenes, s ahol kapcsolatban vagyunk egymással, láthatatlan fonalakkal, de nem csak egymással, hanem a természettel, a növényekkel és az állatokkal, s tudjuk és érezzük, hogy minden mi vagyunk. Nincs az idillben unalom, közöny vagy depresszió. Az idill nem gondolat, elmélet és okoskodás. Hanem az idill folytonos cselekvés, látás, érzés. Az idill szabadság és felelősség. Nincs helye az idillben annak, aki ezt nem tanulta meg. Mert az idillbe belépni csak a tiszta szívűek tudnak. Ameddig egy kis rejtett spekuláció is van bennünk, az idilltől távol vagyunk. Az idill helyett marad az átmeneti boldogságérzés, az átmeneti szerelem, az átmeneti kielégülés. De ha kinyitjuk a szívünket, látni kezdünk. Ha feladjuk a berögözött okoskodásunkat, érezni kezdünk. Lassan, ahogy beengedünk mindent magunkban, átfogunk mindent. Az Út befele vezet.

Az Út befele vezet, mert a befele az kifele és felfele és mindenfele. Mert a világ több, mint aminek hisszük. És mert az idill nem hely és nem idő függvénye, hanem egyszerűen a létünk minőségének függvénye. Amikor értjük, hogy a szeretni csak a harc megtanulásával lehet, és harcolni megtanulni csak szeretve lehet. És végül is, nem is a világok függvénye az idill, mert ez a kiképzőtábor is a miénk. Ahol az idill, ott az otthonod. És ahol a te otthonod, ott az enyém is. Amíg el nem érjük az otthonunk, a sivár földön bolyongunk, szaladva és verekedve nem létező értékek után. Csak a depresszió és a közöny. Csak a veszekedés és az utálat. Csak az íztelen kaják, érzéstelen szerelmek, gerinctelen megalkuvások.

Mert a miénk minden, s az Út befele vezet. A tiszta szívűek országába: az idillbe. Az otthonba. Mert álmainkból tudjuk, hogy van otthonunk.

Van-e Isten?

Hülye kérdés. De azért fel kell tenni, mert a kérdések azért vannak, hogy kérdezzünk, s rá a válaszokat megtaláljuk.
A termodinamika második főtétele szerint a dolgok a legkisebb energiaállapotba törekednek mindig, ezért gurul el a kő a lejtőn, s ezért bomlik szét a testünk. Amíg az élettelen tárgyak széthúllást, elporladást, megromlást és megsemmisülést mutatnak, az élő dolgok fejlődnek és növekednek. Az entrópikus erő ellenére felfele törnek. Mi az az erő, amely felfele hajt? Nevezzük bárminek, abszolútumnak vagy Istennek vagy egyetemesnek: az erő, amely felfele hajt, és az erő, amely letaszít. Az állandó harc, az egységesülés és szétválás, a világosság és a sötét, az entrópia és az élet, az elbukás és felemelkedés, a lüktetés, a törvény, a morál és szabadság, a felelősség hogy itt vagyunk és a felelősség hogy meghalunk és tovább megyünk, a felelősség az életműben, a bűn, a betegség és a gyógyulás, egyszóval: a létezés, más szóval: az Isten.
Tudományból és vallásból meg lehet élni, de üdvözülni nem.

De nem is az üdvért, nem is a dicséretért, nem is a mennyek országáért, nem is a célért megyünk felfele, hanem a szabadságért.
Azt mondják, egy bolygó addig szabad, amíg saját pályáján kering a csillaga körül. Ha letér az útjáról, állandó rabságba kerül, és belevész a sötétségbe.
Isten a törvény és a szabadság: és mi Istenek vagyunk: addig vagyunk szabadok, ameddig törvényesek. Gnoti Seauton. Ismerd fel, hogy Isten vagy.
Van-e Isten? Ha mi vagyunk, akkor biztos hogy van.
A többi, a tudomány, a vallás, a filozófia, a pszichológia, a misztika csak élvezetpótlék.
Mert ha az ember elhiszi, hogy csak por és hamu, akkor élveznie kell. Nincs Istentudat: nincs morál és nincs szabadság, csak hatalmas életéhség. Csak megalkuvás és gyávaság és korrupció. Csak hazugság és kibaszás. Fekszünk a disznókkal együtt a sárban, és moslékot zabálunk, mert omnivorák vagyunk. Egy kis moslék, egy kis gyógyszer. Két kis moslék, két kis gyógyszer. A kövér, eltespedt, igénytelen ember. Aki Isten kegyeiből kiesett: a Gemütlich. A törvénytelen, a rab.
Bár nem kell, de van bizonyíték Isten létére: a rabság feloldása, a szabadság fénye, a törvény tudása, az életmű igénye.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.