Búcsú a politikától

Ahogy telt az idő, egyre inkább jobb oldali, konzervatív lettem. Ezt a mindennapok tapasztalata és a tanulás hozta. Egyre inkább láttam a liberális eszmék helytelenségét, a hagyomány meggyalázását, a normalitás elszórását. Ez még inkább hangsúlyos lett, ahogy az internetnek köszönhetően rengeteg információval találkozhattam. A szellemi normalitástól nagy lépésekkel eltávolodó baloldal tőlem is igen gyorsan eltávolodott. Látva a sok hamis hírt, propagandát, hazugságot, egyre inkább dühített, hogy van ember, aki ebben hisz.

De történt valami, a nagy Koronavírus járvány magával hozta a megvilágosodást. Ugyanis ebben a vírus propagandában bal és jobb oldal összefogott. Mindkettő végletekig védte a hazugságait. És akkor eszembe jutott, hogy máskor is találkoztam ezzel a jelenséggel. Bár a jobb és baloldal ősi ellenségek, a konzervatív és liberális eszmék mindig hevesen csapnak össze, azonban amikor igazságról van szó, akkor összefognak az igazság ellen. Rá kellett jönnöm, hogy a jobboldali sincs sokkal közelebb ahhoz a normalitáshoz, amiben én hiszek. Egyszerre távolról kezdtem látni ismét a politikát.

Visszatértem a fiatal koromhoz, bezárult a kör. Most már ismét sikerült úgy látnom, ahogy akkor láttam: a politika egy olyan játszma, amihez nincs közöm. Nem érdekel hogy jobb vagy baloldal, liberális, kommunista, szocialista, konzervatív, demokrata. Mert ha az igazság elárulása a tét, akkor közöttük semmi különbség nincsen.

A baloldal létrehozza a jobboldalt, és fordítva. Minél inkább erőltetik az egyiket, annál hangsúlyosabb a másik. Minél hangosabb a politikai korrektség, annál nagyobb a gyűlölet. Észre sem vettem magamon, hogy mennyire kezdem gyűlölni azokat, akiket a politikai korrektség nevében el nem kezdtek védeni. Addig eszembe sem jutott. Az ember jól kijön mindenféle nemzetiséggel, mindaddig, amíg valamelyik hirtelen nem lesz védelemre szoruló. Az emberek nem gyűlölnék egymást, ha nem lennének hangok, akik gyűlölködőknek neveznek embereket, a szeretet és béke áhítatával, agresszíven.

Számos választás megtörtént, de érdemben semmi sem változott. Nagy szólamok, ígéretek, aztán házépítés, és magyarázkodás. Mindig ugyanaz. Nincsenek már a politikában államférfiak, csak pojácák, és ez így jó, mert rájön az ember, hogy mi nem kell érdekelje. Aki teheti, politizáljon, és gazdagodjon, ha úgy érzi, ez a sorsa, mindenki azzal játszik, amihez ért.

Apokalipszisben vagyunk. Egyre nagyobb a szakadék ember és ember között, az egyik cenzúrázza a másikat, a másik személyeskedik a harmadikkal, a negyedik lekurvázza az elsőt, egyre nő a távolság közöttünk. Lassan nem emberként szólítjuk meg egymást, hanem politikusként, tudósként, üzletemberként. Nem a saját igazságaink, hanem különböző nézeteink csapnak össze. Egyre nagyobb a szakadék jobboldal és baloldal között, de mindkét fél pont annyira korrupt, amennyire erejükből futja. És ez a korruptság, az igazság letagadása, ez a közös pontjuk.

És ez egyre durvább lesz, és egyre meredekebb. Mert az ébredés nehéz, és az alvók mindenre képesek.

A politika és a gazdaság átsző mindent, de nem egyesít, hanem szétválaszt. Nem közelebb hoz, hanem eltávolít. Nem szeretni tanulunk, hanem gyűlölni. Nem éberebbek leszünk, hanem még inkább elalszunk. Nem az idillhez közelítünk, hanem a káoszhoz. Nem a csend nő, hanem a hangzavar. Nem az életminőség javul, hanem csak a kényelem lesz nagyobb.

Abban a világban, ahol a tudós politikai és gazdasági érdekei fentebb vannak, mint az igazság, ott már nincs lehetőség a megváltásra. Abban a világban, ahol az igazságot elhagyták, nincs esély igazságban élni.

Apokalipszisben vagyunk, és ennek a világnak véget kell érnie. Senki nem akarja, de mindenki megteszi ehhez a kellő lépéseket. Ha nem azzal, hogy cselekszi, akkor azzal, hogy egyetért, vagy elhallgat.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.