Czakó Gábor: A hamvas-raktár...

A legfurább ünnepélyt talán Tiszaújvárosban rendezték. Emlékezetes, hogy ez a hely korábban a Leninváros nevet viselte, e jeles szocialista város pedig Tiszaszederkényre és Palkonyára épült. Arra a Tiszapalkonyára, ahol Hamvas Béla ötvennégy és hatvannégy között száműzetésének tíz kemény esztendejét töltötte az Erőműberuházó Vállalat raktárosaként. És most a városi könyvtár igazán szép ünnepélyt rendezett híres polgára (?) emlékére. Lőrinczné Thiel Katalin, az Egri Tanárképző docense Hamvas gondolkodói pályáját vázolta föl, a városi zeneiskola növendékei gyönyörűen muzsikáltak a szép számú közönségnek, jelen sorok írója pedig H. B. és a kor válsága címmel tartott előadást. A legérdekesebb azonban az a két idős úr volt, akik a közönség soraiban foglalt helyet, s alkalmas időben elmesélte az ünnepelttel kapcsolatos emlékeit. Az egyik, a hangosabb és bőbeszédűbb a város legjobb presszójában ült vele néhányszor. A presszó másodosztályú volt, vagyis a legdrágább hely a környéken. Tizennyolc forintba került egy üveg Zsiráf sör. Hamvas különféle deklasszált értelmiségiekkel szokott ott üldögélni.

Olykor zongorázott és általában volt pénze, mert nem ingyen írta a dolgozatokat főnökei és más elvtársak érettségijéhez. Hogy író lett volna, vagy filozófus, erről legendák keringtek, de a palkonyai lakosság ugyanúgy volt ezzel mint az ország: nem olvas(hat)ta Hamvas műveit.

A másik, a szerényebb öregúr kapcsolata elmélyültebb lehetett, ő megfordult Hamvas lakásán is, mely egy barakk cellasorának egyik, kb. tíz négyzetméteres helyiségéből állt. Itt örökké nagy rendetlenség uralkodott. Könyvek, papírok szanaszét, mert valami rendszerint nem akart előkerülni. Keresni kellett, a keresés pedig dúlással járt. A raktárban is rengeteg papír vette körül. Négybe, "cédulába" vágott átütőpapírok, melyekre mártogatós, ún. százas tollal írt. Azzal a bizonyos vágott hegyűvel, amelynek az írásképe még a lúdtolléra emlékeztetett, s amely akkoriban ment ki végleg a divatból. Mit írsz, Béla bácsi - kérdezgette ez a bizonyos szerényebb öregúr? - akkor huszonéves ifjú. - Hát, ami az eszembe jut. Ez minden bizonnyal így lehetett. Az is, hogy középtermetű volt, és jó kedélyű. A tanú azt állította róla, hogy nem volt vicces embernek mondható, hanem olyannak, akinek "élethumora" van. Az élethumor szót nem magyarázta, de aki olvasott Hamvast, az tudja, hogy a közlés hiteles. Az est fénypontja, az ünnepelthez és végakaratához legméltóbb pillanata az volt, amikor ez az öregúr elmondta, hogy ama bizonyos raktár épülete ma is áll. A helybéliek hamvas-raktárnak hívják.

De már nem Hamvas Béla miatt, őróla nem tudnak. Hanem csak úgy. Ki tudja, miért. Talán csak nem az erőműből szállongó és a tetőre rakódó pernye miatt.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.