Egy és ugyanaz (részlet)

Publio

• E-könyv ISBN: 9789634435921
• Nyomtatott ISBN: 9789634435914

Most már tisztán látom, hogy előttem kitágul a hasadék, mintha egy nagy csarnok lenne, és valahol a közepén ég a tűz. Erős füst szag van, csodálkozom, hogy bírja ezt Aida, meg lehet fulladni. Egyre nehezebben kapok levegőt, egyre jobban csípi a szemem a füst.
Ekkor valaki felkiált a hátamnál:
- Akihiro, menekülj!
Megfordulok, szívem a torkomban ver, hátamnál egy hatalmas alak, talpig páncélban, kezében kard, melyről vér csepeg a földre. Megismétli, erélyesebben:
- Akihiro, menekülj!
- Mi történt? - kérdem zavartan.
- Ég a falu. Jól vagy?
A páncélos megragadja a karom, és magával ránt. Olyan erős a szorítása, hogy felszisszenek fájdalmamban. Vonszol magával pár métert, aztán félrelök. Lehuppanok egy szekér mellé, furcsállom, hogy szekér van itt, meg széna, amibe épp beleesek. Akkor nézek körül, többen vannak itt, férfiak rohannak kirántott karddal, kiáltozva, páncélban. Arrább lovasokat is látok, kiáltások, tűz mindenhol. Pengék fémes hangja tölti be a teret, hűvös szellő csap meg.
- Kitaru - mondja egy másik páncélos, ahogy elhalad mellettem. - Hol van Kitaru?
- Nem tudom - nyögöm.
- Mit fekszel ott? Gyáva féreg, kelj fel, és harcolj!
Ekkor beugrik egy név, Tsukiko. Tsukiko, a Hold gyermeke. Ezt jelenti a neve. Miért jut ilyen eszembe? Ki az a Tsukiko? Bevillan, hogy egy lány ismerős, talán a feleségem, vagy lányom. Hirtelen nem tudom. Érzem azonban, hogy valahol ott hagytam, utána kellene menni, megkeresni. De nem merek a szekér mögül kibújni, félek, annyi az erőszak meg kiáltás.
- Akihiro! - kiált rám ismét valaki. Furcsa, de tudom, ez a nevem. - Te gyáva féreg! Öld meg magad, ha nem harcolsz!
- Ki vagy te? - kérdem félve, kileskelődve a szekér mögül.
- Ennek elment az esze - nyugtázta az ismeretlen.
Hárman is elvágtatnak, mellém esik valaki, rám spriccel a vére.
- Mi folyik itt? - kiáltok fel.
- A vér folyik itt - hörög a pasas, aztán hirtelen csend lesz.
Nem tudom miért, de kiáltozni kezdek:
- Tsukiko, Tsukiko!
- Kiyoaki magával vitte - mondja hirtelen valaki, a szekér másik oldalán. - Elmenekültek Shriakawa-go - ba.
- Értem - felelem, bár dehogy értem.
Még jobban meghúzom magam, és azon jár az agyam, hogy mit kellene most tenni. Koncentrálok, hogy emlékezzek, aztán arra gondolok, hogy ez csak rémálom, és felébredek hamarosan.
Ekkor előttem magasodik egy hatalmas ember, kardja a levegőben, és kérdés nélkül csap le rám. Éles fájdalmat érzek, nagyon rövid ideig, aztán zuhanni kezdek, sötét mélységbe, és némaságba. Elhalkul minden, kialszanak a fények.
Hirtelen magamhoz térek, egy barlangban vagyok, hatalmas teremben, a mennyezeten ezernyi fényecske ragyog. Eszembe jut Aida, meg kell keresnem. Fekszem a földön, nem tudom, hogy kerültem ide. Óvatosan felállok, és elindulok valamerre. Talán kijáratot kellene keresnem.
Akkor észreveszem, hogy a mennyezeten csillagok vannak. A lábam alatt meg száraz fű. Hogy van fű a barlangban?
- Gerard Jose Manuel - szólal meg valaki, körülnézek, egy roggyant, ráncos embert veszek észre, mocskos arcán sebhelyek, borosta, kócos haj. Mezítláb van, szakadt ruhában. - Mit keresel?
- Ki vagy te? - kérdem, próbálok tájékozódni. - Hol vagyunk?
- Marina Rocio Laia meghalt. - mondja az öregember.
- Ki az a Laia? - kérdem, furcsán néz rám. Csóválja a fejét, azt mondja, szegény ember.
- Ki az a Laia? - ismétlem.
- Nem csodálom, hogy elment az eszed. - mondja az öreg gúnyosan.
- Ne haragudjon, de nem emlékszem én semmire. - mondom haragosan.
- Nem csoda! Mert elment az eszed! - vág vissza az öreg.
Menekülnöm kell, érzem, szaladnom, ahogy csak bírok. Megfutamodok, de valahogy nem akar véget érni ez a táj, a száraz fű szúrja a lábam, fáradtak a lábaim.
Későre elérek egy sziklához, itt annyira sötét van, elvakulok. Semmit sem látok, csak tapogatom a sziklát.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.