Életrend, szolgálat és az egység megvalósítása (Éberség a szolgálatban. Metanoia és átlényegülés.Véletlen.)

Éberség a szolgálatban

Így is, úgy is az ember valaminek szolgálatba állítja magát, mivel lényének lényegéből adódóan olyan létezési állapotban van jelen, hogy a szellemi világban potenciálisan létező tartalmakat realizál, tehát így is-úgy is közvetít bizonyos létezési színvonalak vagy ha jobban tetszik szférák között. A probléma az, amikor a lefokozott éberségű ember olyan szellemi tartalmaknak szolgálatába állítja magát, amelyek a korrupt létből, korrupt szellemből fakadnak és amelyek a korrupciót fokozzák. Láttuk már azt is (az előbbi cikkben), hogy ha az ember életmegmentési kényszerképzetek rabja lesz, mert úgy látja lefokozott éberségében, hogy létét bizonyos fizikai tényezők (baktériumok, kiszámíthatatlan kollégák, ellenségek, irigyek, világválság stb.) fenyegetik és így mentési stratégiákat kohol. Ilyenkor ezeknek, mint szellemi álalakzatoknak lesz a kiszolgálója, ez a korrupt szellemi képződmény lesz az ő vezető hatalma, irányítója, ugyanis bármilyen esetben mindig a szellem az, ami irányít- lásd, például a történet során bizonyos ideológiák formájában folyamatosan fel-fel bukkanó korrupt szellemet, amelyről amikorra kiderült igazi mibenléte, akkora már az emberek esetleg halomra gyilkolták egymást. A szörnyű tetteket ösztönző gondolat, téves vezéreszme az ideológiába bújt infernális szellem volt, és az ezekért egyedül felelős lény maga az ember, aki lecsökkent szellemi éberségével nem ismerte fel az úgynevezett démont. Annyit fogott fel a kába ember, hogy megjelent az illető eszme, olyan módon, hogy megjelenési körülményei indokolták magát az eszme infernális sugallatát arra vonatkozóan, hogy mit kell ilyen helyzetben tenni, ezután már nem volt más hátra, mit vakon gyilkolni, vagy meggyilkoltnak lenni. Aztán az eszme lelepleződött, mint aktív szellemi hatalom elenyészett a semmiben, de a visszavonhatatlan következményekkel ott maradt az ember és csak annyit érzett vagy tudott, hogy egy fokozattal korruptabb, rongáltabb lett. Ez az egyik szélsőséges következménye valamely a téveszme ébertelen elfogadásának emberiség szinten. Persze, mindig is, az ilyen korrupt ideológiák közvetítésére, az úgynevezett sötét hatalmak, kaptak közvetítő embert jó szónokok formájában, akiket a csökkent személyiségtudatú emberek tömeggé verődve lelkesedve hallgattak, mert a pszeudosz bódítóan csalogató gondolatainak szentimentálisan bedőltek.

Mindezt miért mondtam el? Mert, ha megvizsgáljuk önmagunkat és az egész világot, akkor a korrupció következtében hatalomra kapott sötét szellemi erők jelenlétét és aktivitását tudomásul vehetjük. Most, itt nincs szó valami spiritiszta értelemben vett alvilági lények által megtestesített gonosz szellemről, mert ezt túlságosan és fölöslegesen misztifikálná mondanivalóm lényegét. Elsősorban utalnék azonban magából a lefokozott éberségű emberből kiinduló szellemi eltévelyedésre, aki éppen saját maga állította szellemi korlátai között szenvedve szenzációként élné meg esetleg egy asztrállárva felbukkanását is, mindjárt rohanva a találkozás tényével, mint bizonyítékkal, hogy úgy-e mondtam én, hogy nem vagyunk egyedül ebben a világűrben. A hagyományok egyébként ilyen alacsonyabb spirituális világban létező lényekről tudtak és anélkül, hogy egy pillanatra is szem elől tévesszék saját rendeltetésüket, úgy tudták tudomásul venni ezeknek a lényeknek a létezését, hogy azok létezésben elfoglalt helyével és spirituális értelmükkel tisztában voltak és semmiképp nem jöhetett létre olyan, hogy ezek ilyen-olyan álalakzatok formájában be tudjanak tolakodni az ember gondolataiba és átvegyék az irányítást, már csak azért sem, mert tisztában voltak azzal, hogy csakis a lefokozott éberségű, a valótlanságban részlegesen elmerült ember kezd előteremteni, befogadni, ilyen lényeknek tűnő, vagy inkább gondolati-érzelmi impulzusoknak megfelelő pszeudoszokat, amelyek ha irányítani kezdik az embert, az a sötétségben végleg elmerül. Vagyis tudja a hagyomány azt, hogy léteznek ilyen nem-létező, avagy a létezést derealizáló, démonoknak is nevezett lények, tulajdonképpen nem-lények, amelyek egyes-egyedül az ember imaginációján keresztül fejthetik ki korrupt hatásukat, de csak akkor, ha az ember ezt hagyja. Az ilyen lények az értelemtől, az ige szavától, a logosztól teljesen szétoszlanak, eltűnnek, megszűnnek létezni. Minderre azért tértem ki, mert a hatos ház disszharmónikus vonásai közé nemcsak az tartozik, hogy az ember tudományos nézeteken kívül egyebet elfogadni nem hajlandó, hanem ide tartozik a másik véglet, a babonás, a spiritiszta, a misztifikációkban izolálódó ember is, aki hajlamos a fizikai valóságtól elszakadt az obszkúrus misztifikációkban odáig menni, hogy emellett még a tudomány közlései is felszabadítónak hathatnak.

Ma, amikor látjuk a hatos házra jellemző összes tévedési lehetőségek lényegét, és egy kis éberséggel beláthatjuk azt, hogy ezek következményei beláthatatlanok más elhatározásra nem is juthatunk, minthogy végre egyszersmind tisztába kerüljünk az emberi lénnyel, hogy ki az és hogy mi a feladata, mi az életének az értelme. Mindezt megtudjuk a hagyományokból, ezen belül az általam egyik legjobban ismert asztrológiai hagyományrendszerből. A hagyomány az embernek visszaadja önmagát (Hamvas), tehát világosan helyreállítja a képet saját magáról, az egyetemes ember ősképét és tudjuk, hogy amennyiben sikerül a képet életképzeletünk, imaginációnk központjába helyezni, az fog megvalósulni. Ez, mondjuk, nemcsak kimondottan hatos házhoz tartozó feladat, de amit itt tehetünk az az, hogy mindennapjainkat olyan gondolatok alapján rendezzük át életrenddé, amely a kellő metafizikai hangoltságot folyamatosan lehetővé teszi a magasabb feladatoknak való elégtétel szempontjából.

Átlényegülés és metanoia

Itt jön két dolog, amire előbbiekben utalást tettem azzal a megjegyzéssel, hogy a későbbiek során még ki fogok térni ezekre. Egyik a transzszubsztanciáció volt, amely átlényegülést jelent, a másik pedig az, amikor még az elején kijelentettem, hogy az ember korrupciója a mentális magatartás korrupcióján is túlmutat, mint eredet. Ez a kettő összefügg olyan vonatkozásban, hogy az ember nem jelenlegi korrupciós helyzetének a foltozgatásán, kijavításán kell kezdje a műveleteit, hanem az eredetnél, vagyis az imaginációjánál, ahol is lénye legmélyén saját magáról és a létezésről alkotott valamilyen korrupt vízió fejti ki hatását. Itt bejön megint az, hogy ez nem csupán hatos házas feladat. A transzszubsztanciáció sem tartozik teljes egészében csak a hatos házhoz, de annyi igen, hogy életünkből, magunkból úgy, ahogy ez most van, meg kell formálnunk az ennél magasabb létet és lényt, amely persze csakis az éberség gyakorlásával lehetséges. Amennyiben nincs ez meg, nem tudjuk elkezdeni azt az átlényegülési folyamatot, amely nem a korrupciós lyukaink javítgatása, foltozgatása, hanem számításba véve egész lényünket és persze azt is, hogy mindeddig mennyit korrumpáltunk magunkat és a létet, egy döntő elhatározással megtesszük azt a fordulatot, amit a hagyomány metanoiának, megfordulásnak hív és elkezdjük életünket, magunkat egyetemes gondolatok szerint rendezni, ami csak más szó arra, hogy az egyetemes létezés szolgálatába állítjuk magunkat. Ez az átlényegülés, amely érthetővé teszi, és csakis ez teszi érthetővé, hogy a korrupció bizonyos fokán álló, lefokozott, megtört ember magából hogyan alkothat többet lényegében, mint aki ebben az állapotában. Úgy, hogy ha megfordul és az egyetemes szellem szerinti életrendjén keresztül elkezdi ténylegesen realizálni azt, ami az ember primordiális küldetése itt a földön, akkor ezzel egy időben elkezdődik az átlényegülés, tulajdonképpen eredeti lényege felé kezd emelkedni, ami ugyanakkor metafizikai alapállása is, sztátusz abszolutusza.
Így, hogy megvilágítottuk az életrend kérdéskörét, azzal a megerősítéssel, hogy ez nem más, mint a szó-gondolat-tett egység a személyes életben, most nézzük meg személyesebben is. Az, hogy mi az alapgondolat, arról is volt szó az egyetemes lét szolgálata kapcsán. A szó maga a kinyilatkoztatás szava, vagyis a szent könyvek, a szellemi hagyományok logosza, igéje. A tett pedig valamilyen életgyakorlat, amit az ember az előbbiek alapján folytat mindennapjaiban. Nincs szó, természetesen valami hamisan fennkölt gondolatok jelenlétéről, amelyeket valamilyen, inkább külsődleges ceremóniák kísérnek, mert a hatos ház életrendje az egyszerűségben kifejeződő egyetemes értelem. Ilyen módon lehet a kertészkedéstől, a táplálkozásig, takarításig mindezeknek szellemi kultusz-jelleget tulajdonítani, persze, ha tudjuk ezek metafizikai értelmét és az életrendbe beépítve úgy gyakoroljuk őket, hogy a megfelelő értelem által áthatott tudattal állunk ezen tevékenységekhez. Az illető tevékenységnek megfelelő értelem az egyetemes értelemmel egybekapcsolódik, a tett által pedig maga a személy egységesül, aki megvalósítja a szellemet.
Természetesen nagyon sokféle tevékenység lehet kultikus, lényeg, hogy a metafizikai alapértelemre legyen építve. A hétköznapok átszellemítése is így érthető, hogy az ember először tudomásul kell vegye, hogy nincs egy külön, profán hétköznap és a szakrális öröklét, hanem egy egyetemes létezésbe vagyunk jelen, ahol a mulandó hétköznapokat összekapcsolhatjuk a szakrális örökkel. Tehát, ilyen értelemben nincs külön profán idő és a szent örök, az abszolút időfölöttiség, mert ebben a múló időben kapcsolatot tarthatunk fenn az egyetemessel, s bár, amint Hamvas írja, hogy az emberiség szimfóniája időben hangzik, de ennek hangjai áthangzanak az öröklétbe, az időfölöttiségbe. Lényeges mindebből indulni ki, mert hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a mindennapokat forgató időkerék egy lényünket megőrlő malom, amelyben maximum csak küzdhetünk létünkért. Ebből, a létért való küzdelem gondolatából kiinduló magatartásról tudunk és azt is tudjuk, hogy a földi élet metafizikai értelméhez semmi köze. Hamvas írja a Mágia Szútrában, hogy az alap az életszentség, vagyis hogy életünket úgy kell felfogni, mint szakrális tényt, s azt írja még itt, hogy aki nem így tesz, aki ezt nem veszi tudomásul, annak számára semmiféle mondanivalója nincs. Azt is tudjuk, hogy nem nagyképűségből írja ezt, hanem tudván azt, hogy bárki, aki nem fogadja el az emberi élet szent voltát legelső és legalapvetőbb gondolatként és nem ennek mintájára kezd megnyilvánulni, akkor ennek az embernek a megnyilvánulásai nem lehetnek mások, mint hazugság, erőszak, kételkedés, spekuláció, s minden más, ami az alapállásról leszakadt hitetlenség sötét állapotaiból bújnak elő. Aki azt állítja, hogy ez az egész itt, mint földi élet, mint véletlen van jelen, vagy hogy egész keletkezését valahol ott lehet megtalálni, ahol az ésszerűség lassan-lassan megformálja ezt, nemhogy téved, hanem éppen nem a lényeget keresi. Azért említettem a véletlent, mert nagyon sok ember életében túlzottan jelentős helyet foglal el a véletlen fogalma, vagyis ezek az emberek a véletlen lehetőségét abnormális méretekben fenntartják, hogy valamely sorsdöntő esemény véletlenszerűen bekövetkezik. Azt is tudják viszont, hogy a véletlent nem lehet tudatos kontroll alá vonni, s ezért folyamatos bebiztosítási kényszerben élnek, hogyha netán véletlenszerűen bekövetkezik egy nemvárt és lesújtó állapot, történés, esemény, akkor a bebiztosítás által kikerülhetnek a helyzet szorításából. Beláthatjuk, hogy a metafizika számértelmezésének, a metafizika matematikájának milyen nagyfokú nemismeréséről tanuskodnak ezek a gondolatok és az ebből adódó viselkedés.

A véletlen

Először vegyük a véletlen fogalmát. Voltak ugyan olyan metafizikai kijelentések, hogy a véletlen nem létezik, de ha alaposabban utánanézünk, kiderül, hogy létezik és éppen a metafizikai irodalomban értelmezve áll , hogy a véletlen tulajdonképpen a létezési minimummal áll összefüggésben, vagyis a véletlen száma és a létezési minimum száma összefügg olyan értelemben, hogy ezek mind egy tartományban vannak jelen, ahol van a létezési minimum, ott van a véletlen. A létezési minimum pedig nem más, mint az a tartomány, ami el van szakítva az egyetemes létezés alapértelmeitől, számaitól. Tehát, a véletlennek csak ott van hatásköre, ahol az egyetemes létezési aritmológiáktól eltávolodunk, a létezési minimum tartományában, központi léttengelyünkhöz viszonyított extrém perifériára való sodródásunk állapotaiban. Tehát, a véletlen csak ilyen értelemben létezik, és akinek túl nagy szerepet kezd játszani életalakításában, még mielőtt aggódó biztosítási hadjáratát elindítaná, jusson eszébe, hogy a hibát a kalkulusban már elkövette, mert nem ismerve a véletlen metafizikai természetét, be engette ezt ő maga az életébe, vagyis tetteit, intézkedéseit, sors-problémái feloldását a véletlenre, a véletlen számára kezdte alapozni, vagyis a létminimumra alapoz. Minden egyes ilyen fogalomnak, amelyek viszonya a számokhoz szorosan kapcsolódik, a metafizikában megtalálhatjuk az értelmezését, tiszta képet kaphatunk arról, hogy mi a valószínűség jelentése, mi a szerencse jelentése, mi a "minden", mi a "teljes", mi az "egész" jelentése, legközelebb és legvilágosabban Hamvas Béla műveiben és nélkülözhetetlen számunkra, hogy a felsorolt, az általunk fogalmakként használt szavaknak megismerjük az igazi jelentését. Ahhoz, hogy helyes kalkulusra tudjuk építeni sorsunkat, életünket, a metafizikai számtant el kell sajátítanunk. Azt, hogy sorsunkat mi magunk alapozzuk meg és építjük fel, azt ezek után már nem is tartom szükségesnek túlhangsúlyozni. A születési horoszkópban, amit még születési képletnek is nevezünk, található meg leginkább az az egyedüli személyes számértelmezési lehetőség, amelyek utalnak lényünk alapértelmeire és a alapértelmektől való eltávolodási helyzeteinkre is, így kész képet kapunk arról, hogy miket hordozunk magunkban, és hogy mi az amit tennünk kell.
Az, hogy a születési képlet mennyire világos képet ad nekünk, az megint csak attól függ, hogy mennyire világosak vagyunk mi magunk, vagyis mennyire oszlattuk el magunkban az egy-egy dologgal, fogalommal kapcsolatos téves látást és ugyanakkor mennyire értettük meg mindezek igazi értelmét és lényegét. Ezek megértése, ha nyitottak vagyunk nem jelent különösebb nehézséget, vagy nem igényel kiváltságos képességeket, hiszen mondtam már, hogy hiteles, megbízható metafizikai irodalom van, amely nélkülözhetetlen segítséget nyújt számunkra. A fontos, hogy ezeket az ismereteket elsajátítva elinduljunk az életrendünk megtisztítása felé, sorsunk tudatos rendezése, alakítása felé, lényünk átlényegítése felé. Amikor mindezt, mint folyamatot sikerült elindítani, akkor már beszélhetünk igazi fejlődésről és akkor már világosabban kezdjük látni azt, hogy itt nem arról szól az egész, amiről gyerekkorunk, fiatalkorunk és még felnőttkorunk során is hagytuk passzívan magunkat betáplálva lenni. Ekkor kezdenek eltörpülni számunkra a különböző eszméket, ideológiákat hirdető személyiségek, amikor már látjuk, hogy milyen sajnálatosan félreértett alapokból fejtették ki gondolataikat és látjuk már azt is, hogy ezeket nem választja el semmi azoktól, akik mások homályos eszmetöredékeiben teljes szellemi igénytelenségben sodródnak. Természetesen itt nincs arról szó, hogy az ember valamiféle felsőbbrendűségi helyzetbe kerül, amennyiben így véli, téved, csupán arról van szó és ez a lényeg, hogy el kezdi látni tisztán és egyre tisztábban, hogy milyen állapotban volt, hol tart most és hogy mit kell megvalósítania.
Tehát, mihelyt a realizáció útján elindul, személyes rendeltetését, feladatát, lényének lényegét egyre tisztább képként látja és mint már mondtunk, kép, látás és teremtés szorosan összefügg, igazi személye megvalósításán így állandóan munkálkodhat. A személy az, aki összeköti a földi életet, a hétköznapot az egyetemes léttel, tehát amikor személyén és személyével összefüggő dolgain személyesen munkálkodik, akkor máris szolgálatban van, az egyetemes létezés, az egyetemes emberiség szolgálatában. Ez az egyedüli hiteles és értelmes szolgálat, gondolkodás és életrend. Minden más, vagy a puszta megélhetésre tett racionalizmus kényszermunkája, a robotolás, vagy ennek egy hevesebb kifejeződése, a létért való küzdelem. Mind korrupt hozzáállás a létezéshez, az alapállás hiánya. A tengelytől való eltávolodás és perifériára való helyezkedés. Létminimum és véletlenszerűség. Spekuláció, gond és hitetlenség. Hogy mindezektől le lehet betegedni, gondolom, már nem is szorul különösebb magyarázatra és így az sem, hogy miért nevezik a hatos házat a munka és betegségek házának is. A gondolat-szó és tett szétszakíthatatlan egységének kapcsán láthatjuk, hogy a korrupt gondolat, tehát a lefokozott, az egyetemestől elszakadt szellemiségű gondolat milyen könnyen jelenik meg a szóban és a tettben és a korrupt szellemi tartalom milyen könnyedén ölthet fizikai testbeli kifejeződést, alakulhat át betegséggé. Azt mondtuk, hogy a hatos házhoz tartozó korrupció az, hogy a gondolatot elszakítja a szótól és mindezt a tettől, itt azonban egy olyan jelenséggel is szembe kell néznünk, hogy mivel e három felbonthatatlan egységet képez, így a sötét gondolat átmegy sötét szavakba, a sötét szavak sötét tettekbe. Hogy mindezekből hogyan lehet betegség, nem okoz fejtörést. Ahogy a Mágia Szútra írja-a szellem bűne, a lélek őrülete és a test betegsége, de mindhárom együtt. A betegséget azért emelem ki itt most, mert nagyon sokan vannak, akik különböző egészségi problémáikra, betegségeik gyógyítására szeretnének megoldást kapni, s a legjobb az, ha ez a válasz- és megoldáskeresés őket, persze saját belátásuk alapján, a metafizika felé vezeti. A megfelelés egyszerű- a látszólag sokféle betegség alapjában egyetlen betegség áll, az egyetlen egészségi állapottól való eltávolodás, mint ahogy a korrupció sokféle megnyilvánulásának alapjában is egy korrupció áll, az alapállásról való leválás. Az, hogy mi értelmezhetjük a horoszkóp segítségével a különböző betegségeket,  az értelme az, hogy pontosan meg tudjuk nevezni azt az egyetemes világalkotó lételvet, ahol az illető személy nem az alapállásnak megfelelően élt, tehát feltárja korrupciójának mibenlétét, jellegét, egyben megmutatva a helyes irányt is az ismét egészségessé válás felé, vagy ha úgy tetszik az alapállás felvétele felé.
A főbb betegségcsoportok metafizikai értelmezése az asztrológia segítségével legalább egy külön előadást igényel.
Egyelőre ennyit a hatos házról, mint életrendről, szolgálatról és az egység megvalósításáról.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.