ELMÉLKEDÉS A MEGELŐZÉSRŐL

A mai ember, nevezzem tömegembernek, többek között azzal a helytelen felfogással rendelkezik, hogy azt képzeli, berendezkedhet a halál ellen, vagyis be tudja biztosítani magát egy emberi életre, sőt azt véli, hogy az „Úr Isten" eszén is túljár. Ebben a nagy igyekezetében élet-, egészségügyi-, baleset-, lakásbiztosítást meg miegymást köt, és mindezt miért teszi? - Teszi, miképp az anyagi fedezete meglegyen bármilyen kár, természeti katasztrófa esetén, lehetőleg minél kényelmesebb, megingathatatlanabb legyen azon túl is élete. A természetet, a halált, a betegséget okolja, a kellemetlen történésekért, abban a tévedésben él, hogy nem kell felelősséget vállalnia életéért, az események rajta kívül állnak. Teákat, C- vitamint, étrend kiegészítőket vásárol, azon ügyködik folyton, hogy megússza az elkerülhetetlen tapasztalást. Fél, retteg, szeretné figyelmen kívül hagyni sorsfeladatait, legfőképpen a zavartalan kényelmét akarja megteremteni, elgondolása szerint, fölösleges lenne élete során betegségek okozta akadályokba ütköznie, tudniillik mindez feszélyezné mindennapi életét, amelybe ily gondosan berendezkedett. Nincs tisztába azzal, hogy nem lehet megúszni, előbb-utóbb felelnie kell helytelen cselekedeteiért. Felelnie kell, mert tetteinek következményei vannak, nem tehet bármit kénye-kedve szerint. Természetesen a mai elanyagiasodott társadalom előszeretettel kínálja ilyesfajta termékeit, mivel az emberiség többségét csak saját öncélú érdeke, gazdagodása vezérli, ennek következtében kiveszi a felelősséget az egyén kezéből, ami ugyan a nem gondolkodó, hitetlen egyénnek éppen kapóra jön, merthogy főként a kényelmét szolgálja.

Azzal nem is lenne baj, ha figyelnénk a testünkre, megfelelően táplálkoznánk, abban lelnénk igyekezetünket, hogy minél több nyers, élő táplálékot vigyünk be a szervezetünkbe, kellőképpen odafigyelnénk a napi, egészséges életmódhoz elegendő mozgásra, és nem utolsó sorban a pihenésre, csendre, elvonulásra, hisz nem vitás, ahhoz, hogy kielégítően tudjunk fejlődni a fizikai testünkre is szükség van. A fizikai testünk nélkül képtelenek vagyunk beteljesíteni rendeltetésünket, azon keresztül vagyunk hivatottak tapasztalni. Az észlelt fájdalmak, betegségek a jelző rendszerünk, ami nagy fontossággal bír, ekképpen közvetít a szellemvilág felénk, így jutunk olyan felismerések birtokába, amelyek megmutatják a helyes irányt, eszerint kapunk betekintést azon belső tulajdonságainkra, amelyek fejlődésre szorulnak.

A baj akkor van, ha az egészségünkért tett intézkedések túlzásokba, végletekbe mennek át, ez akkor történik meg, ha nem értem a rendeltetést, az élet értelmét és védekezni kezdek ellene. Ugyanis a megelőzés egy fajta bebiztosítási rendszer, ami által nem a betegség ellen védekezünk, hanem valójában az élet ellen vegyük fel a harcot. Hasonlóan jár el a tisztaságmániás ember is, aki folyton sterilizál, csirátlanít, nehogy gyermeke a földön mászva valami baktériummal találkozzon, ami betegség okozója lehet, úgy véli életet ment a tetteivel, nem gondolván arra, miképpen ugyanakkor éppen az életet öli meg. Az ilyen ember hajlamos ellenségének tekinteni a külvilágot, a baktériumot, a vírust, nem bírja felfogni, hogy nélkülük nincs egyensúly, nincs élet, nem léteznénk mi emberek sem, sőt mi több, éppen az élet szolgálatában állnak. Érdekesség kedvéért megjegyzem, miszerint tízszer annyi baktérium van az emberi testben, mint amennyi emberi sejt, tehát mindennek megvan a maga értelme, rendeltetése. De ezeket előszeretettel írtjuk a szövődmények megelőzésére használt, esetenként nem indokolt antibiotikum szedéssel is.

Ismertetni szeretném, hogy miért tartom rendeltetés ellenesnek a megelőzésre fordított ténykedésünket, melyek azok az érvek, és miért nem szolgálják fejlődésünket.
Előszös is hamis biztonságérzetet ad, vagyis azt az érzetet kelti, hogy biztonságba vagyok, pedig pontosan a mihamarabbi halált biztosítom be. Továbbá, meggátolom a szellem megmutatkozását az anyagban, nem hagyom idejében megnyilvánulni, pedig a fájdalomnak és a betegségnek életmentő szerepe van, ugyanis megjelenítik számomra az anyagi világban, a fizikai testemben, hogy szellemben, lélekben milyen módon nem vagyok rendben, miképpen nem vagyok képes az egyetemes törvényekkel együtt működni. Nem beszélve, hogy ez idő alatt mindvégig a jövőben élek, szüntelenül azon rettegek, hogy a nem kívánt betegség mikor fog mégis felbukkanni, mikor fog váratlan módon az életemre törni.

A teremtés törvényétől kezdve, ami ki mondja, hogy mágikus erővel rendelkezünk, hinnünk kell az isteni teremtő erőnkben, hinni, hogy képesek vagyunk megváltani magunkat, képesek vagyunk újat teremteni, megjelenik a tükröződés törvénye is, amely azt mondja, amennyiben valami történik velünk, annak oka a szellemben keresendő, pontosabban, általa le tudjuk mérni, a nem tiszta, nem következetes , vágyak irányította képzeletünket. De mi nem engedjük, legalábbis nem akarjuk hagyni megjelenni a fizikai síkon a szellemben helytelenül megélt képzetet. A kiegyenlítődés törvénye folytán meg végbemennek a dolgok, amit azonban megelőzni, megerőszakolni szeretnénk, a Polaritás törvénye meg arra kényszerítene, hogy megforduljunk az észlelt hibák következménye miatt, de ezt is figyelmen kívül szeretnénk hagyni, és mondhatni ezzel vonzzuk be a szélsőséges életeseményeket.

Megemlíteném a hatás-visszahatás törvényét is, mint a karma törvényét, miszerint mindennek, ami a fizikai világban megnyilvánul, annak szellembeli előzménye van, ebből kifolyólag semmi nem történik véletlenül, éppen ezért e törvény alapján nem léteznek balesetek, betegségek, természeti katasztrófák által elpusztult ártatlannak vélt áldozatok sem. Nem működünk együtt a fejlődés törvényével sem, amikor megelőzésről van szó, és ebből kifolyólag elzárjuk magunkat a további változástól. Tehát a bebiztosítás, megelőzés révén megerőszakoljuk az egyetemes törvényeket, aminek következményeivel nem számolunk. Lehet, hogy ideig-óráig látszólag sikerül kijátszani őket, de amikor a tragédia megtörténik, - mert annak létre kell jönnie, végbe kell mennie valamilyen módon, ugyanis ez a rendeltetése a törvényeknek - értetlenül állunk ellőtte, véletlennek kikiáltva, éppenséggel a külvilágot hibáztatva a velünk történtekért. Az ilyesfajta embert nehezen fogja a sors rávenni arra, hogy magába nézzen. Fél a jövőtől, nincs hite, ősbizalma, és nem is tud kialakulni, a megelőző állapot révén. Azt gondolja hamarabb fog célba érni? Meghaladhat valamit, elérhet valamit, amit nem érdemel még meg? Amire még nem hivatott, amire nem dolgozott rá? Netán megnyugtassa hogy időt nyert? Esetleg azt hiszi, megnyerheti életét? Akkor az önámítás és a hamis biztonság csapdájába esett. Ezzel az életszemlélettel az ellenkezőjét éri el, más szóval letér a helyes, járható Útról, amely által akarva akaratlanul visszafejlődés következhet be. „Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt." Márk evangéliuma 8. fejezet, 35. vers.

Éppen hasonló alapállás miatt hivatott megjelenni annak a vírusnak, mely oly rettegésbe tartsa a jelenlegi világot. Az az ember, aki a megelőzés, bebiztosítás híve, amúgy is folyton rettegésben él, nem bízva embertársaiban, akikben a feltételezhető ellenséget látja, pontosan szólva olyan érzése van, mintha félnivalója lenne. És jól is érzi, ugyanis nem bír felelősséget vállalni életéért, cselekedeteiért, nem tud különválasztani, nem mer megkérdőjelezni semmit, mert konfliktus kerülő, mert nem ismeri a nagy igazságot, könnyebb fejet hajtani a célszerűtlen intézkedések előtt, egyszerűbb a két méter távolságot betartani, maszkot, álarcot meg kesztyűt viselni, megrémülni, és elzárnia magát teljesen a külvilágtól, mintsem energiát fektetni a megértésbe, változásba, amit a szenvedések, betegségek, követelnének ki, magyarán nem óhajt szembesülni saját magával-magjával, a személye által legyártott problémákkal. Odaadási képességgel sem bír, nem rendelkezik megfelelő tudatossággal, éberséggel, a kicsiny énjét őrizgeti, és folyton az anyagban tevékenykedik. Ha teheti, egész nap dolgozik, lót-fut, takarít, vásárol, főz, TV-t néz, és másnap mindezt kezdi elölről. Annak tudatában van, miszerint csak „anyag" ő saját maga is, nem emlékszik szellemi mivoltára, származására, merthogy teljes mértékben elszakadt a természettől. Attól az anyatermészettől, mely megmutatná számára milyen az igazi rend, hogy nyilvánul meg a tökéletesség ereje, ráeszmélne, felismerné miszerint semmi nem él csak önmagának, minden lény, növény, állat egymás szolgálatában áll, és ebből kifolyólag mind-mind a nagy egységet szolgálja. Az elkülönítés helyett, meglehet, hogy nagyobb értelmet nyert volna a természet törvényeinek megfigyelése, megértése, csendben való szemlélődése, amely révén eljuthatunk legbenső világunk rejtelmei felé is.

Nehezen fogadjuk el, hogy a vírus ennyi embert elpusztít, de elmélkedjünk el a tényeken. Hiszen amint látjuk, arra a rétegre fejti ki hatását, amely már nem bír, nem akar változni. Aki megrögzött, bemerevedett, fejlődésre képtelen, életunt, besavanyodott, csökönyös, önfejű, egyszóval nem szolgálja a szellemet, a világot, a nagy egységet. Tehát, az egyetemes törvények gondoskodnak arról, hogy fenntartsák az egyensúlyt, ne tudjon elburjánozni, túlnőni - az ami már használhatatlan, élhetetlen, nem szolgálja az életet - mint egy rákos daganat. Éppen a természet önfenntartó, egyensúlyt teremtő erőit akarjuk megfékezni, elfojtani, amivel egyszerűen a pusztulásunkat idézzük elő.

Amennyiben saját lelki-szellemi tisztogatásunkkal foglalatoskodnánk, nem lenne szükségszerű a megelőzés, fokozatosan megtanulnánk a betegségek, balesetek, szenvedések árán, hogy melyik a járható Út, mindemellett nemcsak a steril elméleteinkkel maradnánk. Csakhogy azt gondolom, amíg azon ügyködünk hogyan irtsuk ki a baktériumokat, vírusokat, pontosabban az életet fenntartó, rendeltetésszerű sejteket, addig távol tartsuk magunkat azon megélésektől, amelyek nélkülözhetetlenek a karma oldáshoz.

De a nagy kérdés az marad, hogy a mai tömegembernek van-e igénye az ilyen fajta fejlődésre, fontosnak tartja-e a szellemet, az önmaga megmunkálását, finomítását, avagy csak az anyagban kíván szorgoskodni, abban akarja bebiztosítani magát, viselve a „Maszkot", amit a tapasztalatoktól, külvilágtól való félelmében ölt magára, amely révén azt véli, hogy elbújhat sorsa elől, saját személyét sem szükséges felismernie, fölösleges belső világának tisztogatásán fáradoznia. És íme: hasonló módon juthat el a vesztőhelyre, akkor is, ha éppen nem a koronavírus fenyeget!

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.