Szepo

Faragó Ferenc A humor, mint kapcsolat a transzcendenciával

Feltöltötte: Faragó Feri   ·   5 éve   ·   3561   ·   Ez meg az

„A humor az utolsó fátyol. Levethető? Igen, de nem ajánlatos. Az egyetlen helyes, ha az ember leborul előtte és imádja, és azt mondja: Sajnos túl bölcs vagyok ahhoz, hogy szépségedet megérintsem. A humor az utolsó maszk. A humor a tragédiánál mélyebb. Ahogy a bolond mélyebb, mint a bölcs.  (Hamvas Béla Karnevál)

Faragó Ferenc A humor, mint kapcsolat a transzcendenciával

Az emberi gondolkodás talán kisé méltatlanul bánik a humorral, azzal a képességünkkel, hogy tudunk önfeledten nevetni másokon és nem utolsó sorban magunkon. Kétségkívül, ez a kizárólagos emberi sajátosság, nem nagyon érintette meg nagy gondolkodóinkat. Mi az oka ennek? Talán az a külső elvárás, hogy a bölcsnek komolynak, méltóságteljesnek illik lennie és ilyen elvárás mellett semmi helye a humornak. A szabályt erősítő kivétel természetesen azért akad. Kezdjük mindjárt a görögöknél, a nagy bölcsek közül talán csak Szókratész merte humorba ágyazni komoly gondolatait. Írni nem írt, de lejegyezték róla vidám, természetes derűjét, közvetlenségét, időnként – akinek kijárt – maró gunyorosságát is. A gúny a nagyoknak és a komolyaknak szólt, az akkori farizeusoknak, pontosabban a görög demokrácia kegyeltjeinek. Napjaink fogyasztói, pontosabban bekebelezői világában mennyire aktuális lenne, amit fennmaradt róla: „Amikor az athéni piacon az áruk roppant tömegét szemlélte Szókratész, gyakran ezt mondta magában: Mennyi mindenre nincs szükségem.” (Diogenész).
A görögöknél tartva szavunk etimológiáját is megtaláljuk, nevezetesen Hippokratésznál. Az ókori orvos felfogása szerint a humor a szervezet nedveit jelenti, amelyektől az ember testi és lelki jólléte függ. Zseniális megérzés, ma már tudományosan is megtapasztalhatjuk, ha van humorunk: jól érezzük magunkat. 
Az Ószövetségben, ha nem is túlzott mértékben, de jelen van a humor, a nevetés. Mi több kiderül, az Úr neveti ki az acsarkodó gonoszt. „Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá: Az Úr neveti őt, mert látja, hogy eljő az ő napja.” (Zsolt 37. 13..) Másszor meg az Úr nevetteteti meg Ábrahámot meg Sárát, mert idős koruk ellenére gyermekük születik. „Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az ő szívében: vajjon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? Avagy Sára kilenczven esztendős lévén, szűlhet-é?” (1Móz 17. 17.), és „Ábrahám pedig száz esztendős vala, mikor születék néki az ő fia Izsák. És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam.”(1Móz 21. 6.). Megtudhatjuk még, hogy mindennek megvan a maga ideje – még jókedvnek, nevetésnek is: „Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek” (Préd 3. 4.). Ha továbblapozunk a Prédikátor könyvében, elég rossz véleménnyel szembesülhetünk a humort, a nevetést illetően. „A nevetésről azt mondom: bolondság! A vígasságról pedig: mit használ az?” (Préd 2. 3.); „Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orczának szomorúsága által jobbá lesz a szív.”(Préd 7. 3.); „Mert olyan a bolondnak nevetése, mint a tövisnek ropogása a fazék alatt; ez is hiábavalóság!” (Préd 7. 6.)
Az Evangéliumi humor a legfinomabb humor: az örömhír. Ami nem szilaj jókedv, mámoros gondtalanság, harsány nevetés, hanem az a derű, ami megadja annak az alaphangját, ahogyan a világot kell szemlélnünk. „Boldogok, akik tudnak saját magukon mosolyogni.” Fogalmaz át egy pszichológus, és teszi hozzá találóan: „…mert sohasem fogják abbahagyni.” Ez, meg az önszemléletünk derűje, ami átsegíthet sok-sok hétköznapi nehézségen. Gromon András az evangéliumi humor kapcsán Jézus iróniájáról beszél, amely keserű, de szellemes, finom gúny. Célpontja a nép, a gazdagok, az ellenfelei, a tanítványai és önmaga. Jézusnak remek humorérzéke volt, némi képzavarral azt is mondhatnánk, hogy szellemes ember volt. Jókat derült a világ alakoskodásán, a farizeusok okoskodásán, a tanítványok értetlenkedésein és ugyanakkor mindezek mélyen bántották is. Lukács boldogság mondásai közül a harmadik a transzcendenciába helyezi a humort, a nevetést: „Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok.” (Lk 6. 21.)
Az iszlámról kialakult kép komor, szigorú, amely a humor és a szellemesség megjelenésére kevés teret enged. De maguk a muszlimok egyébként előszeretettel - és valószínűleg jogosan - mutatnak rá, hogy Mohamed az egyetlen olyan próféta, akiről olyan beszámolók maradtak ránk, hogy kifejezetten kedvelte, sőt maga is művelte a viccelődést és a szellemességet. Számos Mohamed tetteiről vagy mondásairól szóló beszámoló ábrázolja a prófétát tréfálkozás közben.
A humor a végső igazság megnyilvánulása, ha már a remény is elfogy: marad a humor. A humor felemeli a kicsit, kigúnyolja a hatalmast. Mert a hatalmas mindig bizonytalan és szánalmas, s ezt a humor nevetségessé teszi.
Az irodalom talaja kiválóan alkalmas arra, hogy a humor a transzcendenciájából a felszínre kerülhessen. A vígjáték egyidős a tragédiával és azonos a létjogosultsága az irodalomban, mi több ugyanarra a kérdésre keresi a választ. Csupán az egyik így, a másik úgy. A világirodalomban a humor mélysége – avagy magassága – Cervantes művében a Don Quijote–ében mutatkozik meg leginkább. A transzcendens vonatkozási rendszerben Don Quijote reménye igazolódik, s nem Sancho Panza realizmusa, földhözragadtsága; s a főhős bolondozásai, csínytevései, nevetségessége szakrális méltóságot nyernek. A bolond bölcsebb az okosnál, a humor az igazság előíze, mert vannak olyan állapotok, amikor a komolyság bizony a legkomolytalanabb. (Sokak számára egy fegyveres díszszemle vigyázz-menete a világ legkomikusabb történése.). 
A magyar irodalom is sokat tud a humorról és szinte mindenki, aki említésre méltó, él is a derű magasabb dimenzióival. Arany János a transzcendens meghatározottság mellett a humor dialektikáját is észre veszi. A komédia és a tragédia egy ugyanazon dolognak más és más aspektusai. A komikum is, a tragikum is az ember határait tárja föl, végtelenséget feltételez, de mindkettő az emberi végesség megnyilatkozásai. A „Széptani jegyzetek”-ben a költő a nevetség álarcába rejtezett sírásról beszél, mert a humor a fájdalomból ered – és oda is tér vissza. „A humoros író mély fájdalmat érez a világ romlásán, de nem lévén reménye javítani, kétségbeesetten kacag önmaga és a világ felett.” 
A humor az úgynevezett valóságból karikatúrát csinál, és meggyőz arról, hogy ez az igazi valóság. A humor-érzék-szerv veszi csak észre, fedezi fel azt a valóság-karikatúrát, amely nem harsány, nem hivalkodó, hanem finom, egyben belső is: ezo-terikus. Ha a humor harsánnyá, hivalkodóvá válik, akkor kifordul önmagából, s az már nem humor. Jószerivel bántó durvaság, trágárság, feltűnési viszketegség. Az átvilágítás helyett elsötétít, bemocskol és bemocskolódik. Még a legjobb esetben is talán egy kis csiklandozás, de semmiképpen nem szellemesség. Ekkor már a humorista nem moralista.
A humor kizárólag emberi sajátosság – no, meg jelen hipotézisünk szerint isteni is. A tárgyak önmagukban nem humorosak, csak ha vannak emberi vonatkozásaik. Az állatvilágban is ismeretlen fogalom a humor, ám ha emberi tartalommal töltjük meg, jót nevethetünk, például La Fontaine a holló meg a róka történetén. De csak, ha felismerjük: jé, ezek mi magunk vagyunk! Valahogy így:
Holló úr ült a fatetőn
Csőrébe sajt volt, jókora,
S kit a jóillat csalt oda,
A róka szólt hízelkedőn:
"Á, jónapot, te drága holló!
Mi szép vagy! nincsen is hozzád hasonló!
Nem tódítok, de hogyha hangod
Olyan, mint rajtad ez a toll, ó
Akkor a madarak között első a rangod."
A holló erre rendkívül örül,
Torkán egy hangot köszörül,
Kitátja csőrét, földre hull a sajtja
A róka felveszi és egyre hajtja.
"A hizelgő, akármi fajta,
Azokból él, akiknek hízeleg:
Felér a sajttal ez a lecke - vedd."
A holló ámul, pironkodva, végre
Megesküszik, hogy nem megy soha jégre.
(Kosztolányi Dezső fordítása)
A humor társas műfaj. Azt állítja Henry Bergson a Nevetés című művében, hogy „…a nevetésnek visszhangra van szüksége, állandóan visszaverődve folytatódni akar. Nevetésünk mindig egy csoport nevetése, a nevetésben mindig ott bujkál valami egyezség, szinte azt mondhatnám: cinkosság más, valóságos vagy képzeletbeli nevetőkkel.” Egymagunkban nincs nevetés, csak esetleg akkor - s ezt már Sigmund Freud teszi hozzá – ha az ember a képzetében valamilyen közösséget teremt, mert akkor a tudatalattiból előjön a nevetés. Egyébként Freud szerint a humor mélyen összefügg a tudattalannal, a humor mechanizmusa szerinte sokban hasonlít az álmok mechanizmusához. Nevetésünk a tudatalatti feszültségeket szabadítja föl. Analóg erre Örkény István gondolata: „Nevetünk, amikor fölfelé megyünk a hullámvasúttal - mert fölszabadul a feszültségünk – de sikoltva zuhanunk lefelé; viszont ki ülne fel egy vízszintes hullámvasútra?”
Descartes „cogito ergo sum” –ja kificamítva, „humorosan” így hangzanék: „humoromnál vagyok, tehát vagyok”. 
Így hát Isten óvjon meg minket a humortalanságtól!

  Forrás: A szerző kézirata   |  
Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed?
Csatlakozz: Szabadszoba.net

Az igazságért való harc, a közlés és információcsere fontosságáról
Az igazságért való harc, a közlés és információcsere fontosságáról
Az az általános tapasztalatom, hogy az emberek nagyon sok esetben nem bírnak kiállni, harcot vállalni saját magukért, életükért, a nagy igazságért (legfőképpen, ha nem is ismerik azt), és főleg nem ...

Egy újabb cikk, amely nem hat meg senkit
Egy újabb cikk, amely nem hat meg senkit
Nem vagyok híres, sem olvasott, se keresett. Nem vagyok celeb, vagy véleményformáló, influenszer. Nem vagyok mester, bölcs, megvilágosodott. Nem vagyok motivációs tréner sem. Nem birtoklom a bölcsek kövét. ...

Vírustagadók?
Vírustagadók?
A Korona-vírus járvány, és az azzal kapcsolatos mindenféle intézkedés számos ponton kérdéses, viszont jelenleg nincs esély a párbeszédre, és az objektív, tiszta tudományos nézetek egyeztetése is ...

Interjú a fák alatt - 12 rész - Summa
Interjú a fák alatt - 12 rész - Summa
A létezés okát nem lehet elmondani két szóban. Viszont ha valamiről túl sok szót kell mondani, akkor az valószínűleg nem igaz. Vagy legalábbis nem úgy igaz. Mert a létezés egyszerre sokszínű és ...

Nesze semmi
Nesze semmi
Most előre bocsájtom, kedves barátom, hogy nem vagyok túlságosan összeesküvés elmélet - rajongó, nem hatnak meg az álhírek sem, de ugyanúgy a főáramú médiának sem tudok hinni.