Szepo

Faragó Ferenc: Valóság?!

Feltöltötte: Faragó Feri   ·   8 éve   ·   4249   ·   Ez meg az

Kevés olyan fogalmunk van, amelyik annyi (ön)ellentmondást hordozna magában, mint a valóság. Egyrészt határozott meggyőződésünk, hogy amit látunk, hallunk, tapintunk stb., az valóságos. Másrészt gondolkodásunk folyamán gyakran felmerül, hogy a megtapasztalt dolgok egyfajta képzetei csak annak a valóságnak, amit tulajdonképpen nem is ismerünk.

Faragó Ferenc: Valóság?!

„Semmi nem valódi, vagy ha mégis, nem ismerjük.

Nincs módunk a valóság megismerésére.

A valóság egy szakadék mélyén tátong.

(Demokritosz)

 

A teljesség igénye nélkül egy-két vélekedés a valóság paradox tartalmát illetően:

„Az érzékek számára megjelenő valóságnak nincs igazi léte.” (Platon).

„Tükör által homályosan látunk.” (Szt. Pál).

„A látható világ lényegnélküli látszat, fátyol, illúzió – máya.” (Védák).

„Egyetlen egy ember sem tud semmi bizonyosat az istenekkel és a dolgok összességével kapcsolatban, mert mindenre rátelepszik a látszat.” (Xenophanész).

„Nincsenek tények, minden csak értelmezés!” (Nietzsche).

„Minden dolog csak, mint jelenség van adva.” (Kant).

„A világ egyfelől minden ízében képzet, másfelől minden ízében akarat.” (Schopenhauer.)

-  „Az őskeleti metafizika szerint valósága csak a szubjektumnak van; mindaz, ami rajta kívül lenni látszik, káprázat" (Hamvas Béla)

„A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó…” (Einstein).

Segítséget kaphatunk az etimológiától is, a Czuczor – Fogarasi Szótárból megtudhatjuk, hogy a valóság szavunk etimológiai gyökere a: val a létige függő múltideje (valék, valál). A valóság szavunk jelentése:

1) Bizonyos létállapot, vagy tulajdonság, amennyiben egyszerűen a létre vonatkozik. Alattvalóság alattvalói állapot. Alávalóság, alávaló tulajdonság. Életrevalóság, hiábavalóság, semmirevalóság, örökkévalóság, fölebbvalóság.

2) Nem csupán eszmei, hanem tárgyilagos létezés, maga a megtestesült eszme; nem ábránd, nem költemény, nem képzelmény.

3) Régiesen pl. Molnár Albertnél azt is jelenti, amit a latin essentia; substantia, ma: lényeg; állag.

Filozófiai értelemben a valóság örök problematika; a problémák már a megismerés kezdeti folyamatánál tetten érhetők. Már a hétköznapi tárgyak megismerési folyamatánál, az előttem lévő tárgy tulajdonképpen hol van? Előttem, vagy csak a tudatomban? Ha előttem van, akkor teljes mértékben megfelel annak, amilyen valójában az? Ha a tudatomban van csak, akkor hogyan alkothatók róla valós képet egyáltalán? Hihetek-e teljességgel az érzékszerveimben, vagy a tudati megjelenítésben? Elég-e a tapasztalat vagy kell még valami (a priori), ami adja a dolgok valóság érzetét? Belehelyeződöm-e a valóságba vagy a valóság helyeződik belém? Mennyi, mennyi kérdés, melyeknek megválaszolási kísérlete egy külön filozófiai kurzust igényelnének.

A kérdéssorozat ellenében talán egy kijelentés azért tehető: a valóság, és a valóság értelmünkben megjelenő képe jelentősen különbözhet egymástól, mindennek ellenére valóság mégiscsak egy van. Egy valóság és annak számtalan megnyilvánulási formájával állhatunk szembe, és bármit is nevezzünk valóságnak, az csakis rajtunk keresztül jelenik meg, mégpedig csakis úgy, hogy annak aktív részesei – mi több teremtői vagyunk. Nálam nélkül nincs valóság… mondhatjuk mindahányan csak vagyunk, és a valóság is annyi ahányan vagyunk hozzá. Így színes a világ; így hogy nincs két egyforma valóság!

Amikor a világ valóság tartalmáról említést teszünk, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem minden valóság, ami érzékszerveink számára megjelenik, és nem minden valóság jelenik meg az érzékszerveink számára. A bennünk megjelenő úgymond valóság jelentős része nem bír valódi valóságtartalmakkal és a meg-nem-jelenő valóságtartalmak aránya igen jelentős. Az élet híján van minden bizonyos valóságnak, ám teli van rengeteg illúzióval. A valóságot megismerni akaró egyszerűen maga teremti meg saját maga megismerhető valóságát.

 

A tudományok sokat tettek/tesznek a valóság egzakt megismerésének érdekében. De be kell látnunk, hogy a valóság egyetlen szelete sem gyömöszölhető bele semelyik diszciplínába. A valóságról alkotott alapvető elképzeléseink az egyik napról a másikra dőlhetnek dugába. Gondoljunk csak a ptolemaioszi világképre, az euklidészi geometriára, a newtoni fizikára. Mi változott meg? A valóság törvényszerűségei? Igen is meg nem is! Mert a valóságnak úgy tűnik nincs semmiféle törvényszerűsége, a törvényeket mi helyezzük bele, s mint a helyzet mutatja több-kevesebb sikerrel. Heisenberg határozatlansági relációja, amely szerint nem csak vizsgáljuk a fizikai világot, hanem részt is veszünk benne, így az érzékeink nincsenek elválasztva attól, ami "önmagában létezik", hanem intim módon részt veszünk egy olyan folyamatban, aminek a végeredménye a teremtés. Az emberi szellem egy olyan valóságot tükröz, amely az emberi szellemet tükrözi. A tudományos megismerés korlátai tehát a tudományosságban vannak.

A vallások valóságkeresése mindenekfelett túlszárnyaló, cél a végső valóság megtalálása. Eszkatológikus törekvések jellemzik tehát a vallásokat, ezeket csak a dogmatikus törekvések zavarják meg. Minden vallás közös krédója kellene, hogy legyen: Isten az egyetlen valóság. Ám az egyháztörténet az én Istenem, csakis az én Istenem dogmájának - ha kell fegyveres - érvényre juttatásáról beszélhet. E kettősséget kívánta Jézus eltörölni, a végeredmény ismeretes számunkra. Barcza Barna a jézusi törekvések vonatkozásában a következőket mondja erről:

Ugyanis nagy ellentét van a között a világ között, ahonnan jött és az evilág között, ahová jött. Odaát minden az igazságra épül. A legfőbb igazság, hogy a szeretet tesz boldoggá. Ott ez az élet, ez az állandó valóság. Itt pedig úgyszólván mindenki az igazság elfojtására törekszik. Itt igazságnak az egyéni érdeket, meg a klikk-érdeket kiáltják ki. Itt nem az igazság, vagyis nem a valóság megragadása a cél, hanem inkább annak megerőszakolása rövidlejáratú előnyök szerzése miatt. Jézus nagyon jól látja, hogy addig nem indulhat meg evilág hozzáigazítása az Ősminta életéhez, ameddig ilyen erős bástyái vannak az igazság elfojtásának. Tehát szenvedélyesen világgá akarja kiáltani az igazságot, mert rabságunkból csak az igazság szabadíthat meg minket (Jn 8,32). Ezért háborodik fel annyira, ha valaki eltorzítja az igazságot és Szentlélek elleni bűnnek nevezi ezt. Szenvedélyesen minősíti is azokat, akik nem az igazságot keresik, hanem saját érdekeiket és előnyeiket. Jézus szerint gondolatnak, szónak, tettnek összhangban kell lennie egymással s mindháromnak az igazságot kell megmutatnia.  Csak az igazságot képviselő ember lehet Isten előtt igaz ember. Ilyen volt Jézus mindenáron és minden körülmények között. Még élete árán is. Mivel annyian eltemetik az igazságot, Ő egy ellenáramot indított el: az igazság feltárásának és felragyogtatásának áramát. Az emberiség akkor lesz boldog, ha nem hatalmaskodó és az igazságot elfojtó kiskirályok ülnek majd a trónon, hanem maga az igazság.

A harmadik valóságközelítő, a művészet, jut talán a legtovább a valóság megismerésében, természetesen ez alól kivétel az úgynevezett realizmus, amely önmaga felszínénél soha nem juthat mélyebbre. Lehet, hogy a valóságot nem értelmezni (vallás), nem megvitatni (tudomány), hanem átélni és kifejezni (művészet) kell? A művész az ihlet pillanatában megfejt valamit Istenből, a végső valóságból. A művészetre két veszély leselkedik: a giccs és a sznobizmus, mindkét veszély erőteljes valóságeltérítő erővel bír, és markánsan végigvonul a művészettörténet egészén. A művészi gondolkodásmód valójában nem annyira felfedezés, mint inkább újraismerés, rátalálás, újraemlékezés (anamnézis), mintegy visszatérése a léleknek egy ősi állapotába, melyből „kiszületik” a mű. De csak a mű (ergon) és nem a mutatvány (pragma). A művészet a valóság nélkül semmi, s amely nélkül nem sokat ér a valóság sem.

  Forrás: A szerző kézirata   |  

Nocebo, avagy a modern kor fekete mágiája
Nocebo, avagy a modern kor fekete mágiája
Ebben a cikkben kényelmet megzavaró gondolatok vannak. Olyan gondolatok, amelyek feltételeznek valamit, amit tovább lehet gondolni, elemezni. Aki továbbra is a hatalmon lévők jóhiszeműségében és ártatlanságában ...

Kvantumfizika és a világnézetek harca
Kvantumfizika és a világnézetek harca
Az eddigiekben tisztáztuk, hogy az emberek által észlelt és megélt valóság egy szuperpozíció materializálódása, és ez a megjelenő valóság minden esetben a szemlélő tudatának függvénye. Az, hogy ...

Kvantumfizika és a felelősség
Kvantumfizika és a felelősség
A kvantumfizika tudománya megértést ad a felelősség megélésére is, hisz amikor a Schrödinger dobozát kinyitjuk, hogy megnézzük a macskát, akkor a mi felelősségünk az, hogy a macska él vagy halott. ...

Kvantumfizika és Isten szuperpozíciója
Kvantumfizika és Isten szuperpozíciója
A kvantummechanika a tudománynak egy olyan ága, melyben találkozni látszik a tudományos felfedezés és a hagyomány dimenziója. Az, amit a hagyomány, és több, a hagyomány témájában jártas, és azt ...

A járvány metafizikai megközelítése
A járvány metafizikai megközelítése
Eddig a járvánnyal kapcsolatban inkább társadalmi szempontok alapján írtam, ezekben az írásokban a párbeszéd hiányára és az egyoldalúságra koncentrálva. Ez a társadalmi, politikai és tudományos ...