Szepo

Faragó Ferenc: A vallás két arca...

Faragó Feri
Faragó Feri   ·   5 éve   ·   4033   ·   Ez meg az

A vallás az ember alapvető és létfontosságú megnyilatkozása Isten felé. Vallás az a va­lami, amely­ben utat keresünk és találunk Istenhez. Nincs eleve üdvözítő vallás, mert a vallásnak, mint ’vallás’ semmi köze nincs az igazsághoz és a hithez. Elviekben be­szélhetnénk vallásta­lanságról is, de ez olyasvalami lenne, mint a semmi megragadása a valami eszköztárá­val. Így a semmi a valami egyik igen speciális válfaja lenne, avagy a vallástalanság egyfajta sajátos vallásként jelenne meg ebben a megközelítésben.

Faragó Ferenc: A vallás két arca...

Témánk most nem a vallás megragadása, defi­niálása lenne, hanem sokkal inkább a vallás kettőssé­gének bizonyítása.

Miben áll ez a kettősség? Az ezotériában és az exotériában, a vallás belső és a külső útjában. A belső út a beavatás, az ima, a lelkiség, az áldozat, valamint az ezek mentén történő gondolkodás és cselekvés. A külső út a klérus, a templom, a szertartás, a hivatal, hívek és az ezek mögé szerveződő hatalmi aktus. Ez a dualitás kivétel nélkül minden vallás jellemzője, a különbség csupán abból adódik, hogy a két elem egyensúlyvesz­tése merre billen el, az ezotéria vagy az exotéria felé. Példával is élve az iszlám valláson belül a külső út túl­súlyba jutása markánsan jellemző. Bár megjegyzendő, hogy az egyensúlyvesztés helyreállítására létrejön a szufizmus, a vallás misztikus, sőt ha úgy tetszik gnoszti­kus irányzata. A buddhizmus jellemzően erősen belső utas vallás, bár a globalizáció, és a nyugat szellemisé­gének gátlástalan terjeszkedése már itt is érezteti nega­tív hatásait.

Ami a kereszténységet illeti elmondható, hogy mindkét elem vált-vállnak szorítva jelen van a vallásban. A különböző korokban – a mérleghinta ütem mozgásá­nak analógiájára – hol az egyik, hol a másik elem kerül előtérbe. Vallástörténetileg az ezotéria nagyon korán sérül, Jézus és az Evangéliumok után nem sokára lét­rejön a végzetes frigy egyház és állam között. A belső tartalom külsővé válik, az intimitásból nagyipar, az úrva­csora emlékéből szolgáltatás lesz. Megszületik az ál­lamvallás fogalma és intézménye, mely a grammatiká­ban is (állam + vallás) olyan abnormalitást hordoz ma­gában, ami az evangéliumi tartalmak teljes megsemmi­sítését jelenti. Jézus kora zsidó vallásának belső útját járja, de mivel a külső út már annyira kitaposódott, hogy abból a helyzetből már nem látható Jézus útja, és az apparátus hatalmi pozícióját féltve, természetesen ha­talmi eszközökhöz nyúl.

Németh László – aki szerint a vallásosnak lenni annyi, mint hűnek lenni saját belső természetünkbe írt kategorikus imperatívuszhoz – jól látja a vallás Janus-arcát. Így fogalmaz: ”Az ember vallásossága kétféleképp jelentkezhetik: mint a táblák szolgasága, vagy mint az ember szabad küzdelme Istenért. Van egy társadalmi vallásosság s egy társadalmon túli. Van imádság a templomban, s van imádság az életünk legmélyén. Egyiknek szimbóluma az örök papság, a másiké az örök Jézus.”

A vallások egyensúlyvesztését úgy is leírhatjuk, mint a kifelé (=világi) ható cselekvések túlsúlyát, a befelé (=isteni) ható cselekvésekkel szemben. De nemcsak a belső dolgok kerülnek kívülre, hanem a külsők is belülre, ami a vallásokat válságos, szekularizált helyzetbe so­dorja. Akármekkora is az egyensúlyvesztés, a dolgok természetéből fakadóan az egyensúlyi helyzet visszaál­lítására törekednek. Láttuk, hogy az iszlámban ez a törekvés a szufizmus, nálunk, a kereszténységben ezt a szerepet a miszticizmus tölti be. A judaizmus merev külső rendszeréből pedig a kabbalisztikus irányzat igyekszik a misztikus igazságok irányába utat keresni, több-kevesebb sikerrel.

Az egyensúlyi törvény értelmében, amilyen szél­sőséges a külső út, olyan szélsőséges lesz a belső út is. A miszticizmusban a belső lelki életre tevődik a hang­súly. A vallási élet célja megismerni Istent és egyesülni vele. Szélsőséges esetben ez a communió egyfajta transzállapotot eredményez, amelyet a környezet igen hamar megítél öncélú miszticizmusa, illetve pietizmusa miatt.

Az ítélet nem ilyen meghatározó egy vallási kül­sőségeket túlhangsúlyozó viselkedésformánál, amely bizony száraz dogmatizmushoz, sőt Isten nélküli vallá­sossághoz vezethet.

A külső és a belső úton járás vallási lépéseit, botladozásait az emberi lélek jól érzékeli, és a költői lélek ki is tudja fejezni azt. Mint ahogyan alább teszi Sík Sándor:

Ülj mellém, Uram, jöjj és fogd meg csendesen / Türelmetlen, ideges két kezem. / Szűnjenek egyszer fogni, motozni, írni, alakítani. /
Kulcsolódjanak nyugalomra békén, / Legyenek egyszer magukért és érted. / Jöjj, csókold meg a szememet, hadd szűnjék egyszer nézni és kutatni, /
Csukódjék nézni békén befelé, / Látni magát és téged.

Sokáig jártam sokfelé és Márta-módra sokban szorgoskodtam. / Kopogtattam a dolgokon és megmaradtak tompa némaságban.
Visszhangot adtak mások, de nem nekem valót, / Nem a te hangodat. / És mind a dolgok, amiket mohó és munkás ujjaim illettek, / Elnyeltek egy-egy darabkát belőlem. / El-elhagytam magamból mindenfelé az útfelen, /
A lelkem jó, nekedvaló, érőnek termett darabkáit. / Azt hittem: elhozom neked, amit lelek, és örömödre lesz, / Pedig ők emésztettek engemet, /
És megmaradtak: rossz kőnek a kő, és ólomnak az ólom, / Mert nem volt ujjaimban az élet szent hatalma még, / Mert nem csókoltál még belém magadból eleget: /
Én voltam még nagyon, a régi termés-durva én; / Termés-arany, mert kezedből került ki, / És csillogó, mert fényed fénylik róla szerteszét, /
De szétfolyó, puha, erőtlen csillogás, / És nem született meg belőle még a drága Magisterium, / Mely amit ér, arannyá nemesít. / És mindhiába volt a jámbor járás sokfelé: / Egy-, egyfelé kell menni makacsul. /

Jöjj, Uram, visszajöttem, / Jöjj és keverj belém acélt a lágy aranyba, / Fogj meg s taníts meg magamat megfogni, / És kezedet el nem bocsátani, /
Akkor sem, mikor másért nyúl karom. / Vízbefúlót félkézzel menteni és téged fogni erősen a mással; / Törni követ félkézzel meredek szirtek szélén, / S kapaszkodni a másikkal kezedbe; /
Könyvet lapozni, húst aprítani, / Kezet szorítani és kardot köszörülni, / Félkézzel mind: a másikat hagyni nyugodtan a te szent kezedben; / Szólni az emberekkel, hogy rólad szóljon és neked a szó; /
Írni taníts betűt, hogy képedet képezze titkosan; / És lenni én, hogy légy Te én helyettem, / És hozni mást magamhoz, hogy hozzád hozzam őket,
És adni magamat, hogy téged adjalak. / Taníts, Uram, taníts, a lábadhoz ülök, / Magamra és magadra, semmi másra.

 

  Forrás: A szerző kézírata   |  

Egy és ugyanaz (részlet)
Egy és ugyanaz (részlet)
Elindulunk, hátrahagyva mindent, azzal a gondolattal, hogy soha nem térhetünk vissza. Olyan helyekre érkezünk, ahol még soha nem jártunk. Aztán rájövünk, hogy már voltunk ezen a helyen. Nem is egyszer. ...

János-Széll István  ·   9 hónapja   ·   Ez meg az  ·   0  

Kell egy háború (részlet)
Kell egy háború (részlet)
Az emberiség új idők elé néz. Olyan idők elé, ahol minden elmulasztott harc háborúvá válik. Talán még ma nem késő, hogy megforduljunk, és újra értelmezzük az életet. Talán, ha még ma, új értékeket ...

János-Széll István  ·   1 éve   ·   Ez meg az  ·   0  

Csak sétálni
Csak sétálni
Sétálni, almát vagy szőlőt szedni, tóban úszni, olvasni, írni. Néha, csak úgy, semmit sem csinálni.

János-Széll István  ·   1 éve   ·   Ez meg az  ·   0  

Hét nap az élet - A farkas (részletek)
Hét nap az élet - A farkas (részletek)
Szép ez a táj, de nem fotózni jöttem ide. Lefotózták már sokan, számtalanszor, mégsem értették. Nem értették, mitől ez a harmónia, ami nem csak a szemnek, de az egész léleknek megnyugtató. Tudósok ...

János-Széll István  ·   1 éve   ·   Ez meg az  ·   0  

Ciklusok
Ciklusok
Asztrológia és életszakaszok

János-Széll István  ·   1 éve   ·   Ez meg az  ·   0  
  • Bejelentkezés




    Automatikus bejelentkezés


    Regisztráció  |  Elfelejtettem a jelszót
  • Jelszó kérése
    Egy új jelszó lesz generálva és elküldve a beírt e-mail címre,
    amelyet belépés után a saját fiókom menüben bármikor megváltoztathatsz.



    Belépés  |  Regisztráció