Szepo

Faragó Ferenc: Bevezetés a pokolba...

Faragó Feri
Faragó Feri   ·   6 éve   ·   3514   ·   Ez meg az

A cím nyilván így egy kissé megtévesztő, félreérthető. De nem valamiféle invitálásról lesz itt szó, csupán azon gondolataimnak közzé adásáról, amelyek a pokollal kapcsolatosak. Nagy diszciplinális művek szoktak ilyen kezdetű címmel rendelkezni: „Bevezetés a …” és ezt követi az adott tudományág megnevezése. A legutóbb egy ilyen mű került a kezembe – „Bevezetés az informatikába” címmel, több mint másfélezer oldallal és tetemes súlyfölösleggel.

Faragó Ferenc: Bevezetés a pokolba...

„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni,

ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni.”

(Népdal részlet)

Nos, én beérem szerényebbel, de abbéli szándékomból nem engedve, hogy valamit óhajtanék mondani a pokolról. Kutakodván a vallások között, egyre jobban az az ember érzése, hogy mindegyikük - kivétel nélkül - ugyanazt akarja mondani. Más és más a szövegkörnyezet, más és más a munkaruha – gyakran álruha – de a belső mondanivaló legmélyebb tartalmát tekintve mindig ugyanaz. Minden vallásnak van valamilyen istene, e nélkül nem működik a dolog, de ez az isten aztán nagyon sokféle tud lenni. A rejtőzködő, a mindenbe belebújó (panteista), a minden Benne levő (panenteista), az anyaggá levő (materialista), az önmagának ellentmondó (ateista), a világból kivonuló (deista), a megismerhetetlen (agnosztikus), az alkotó, gondoskodó (teista) és így tovább. 
Minden vallásban az is közös, hogy valahol, valamikor, valakik nagyon, de nagyon elrontották. Mit is? Az aranykort, az isteni eredetet, a paradicsomot, azt az állapotot, ami a teremtés pillanatától adva lett volna, ha… de a többit már jól tudjuk. Közös mozzanat, hogy visszabeszéltünk az istennek, nem fogadtunk szót neki, elloptuk féltve őrzött tűz-kincsét, ettünk a tiltott gyümölcséből, és engedetlenségünk gyakran odáig fajult, hogy néha még a létezését is kétségbe vontuk. No, de aztán az Istent sem kellett félteni, lett ám nagy felfordulás: kiűzetés, özönvíz, földcsuszamlás, sziklára kötözés, tűzokádás. De – és ez is minden vallásban analóg – van megbocsátás, van lehetőség a visszafordulásra (metanoia), az aranykor újra elérhető és élhető, a legtékozlóbb fiú is bármikor hazatérhet. A legszörnyűbb kataklizma kellős közepén is mondhatnánk: Állj! Ebből ki kell szállni! Mondhatnánk, de nem mondjuk. Emberek vagyunk ugyan, de mégis szembe menetelünk emberségünkkel. És megtehetjük, még embertelenek is lehetünk. Ha a kutya csak egy pillanatra is feledné a kutya voltát, azonnal elpusztulna. De mi emberek már-már kezdjük magunkat jól érezni az embertelenség mocskában.
És máris megérkeztünk témánk tornácára. Némi képzavarral azt is mondhatnánk: itthon vagyunk. Igen, a vallások mindegyike tud a pokolról. „Már a régi görögök is…” tudtak a pokolról, mert mitológiájukban Tartarosz - aki Khaosz fia - az örök sötétségbe burkolódzó, félelmetes, feneketlen mélységű alvilági szakadék istene, és egyben helye is a kínok kínjának. A görög pokol olyan távolságra van a földtől, mint amilyen a föld az égtől. Sőt az égből ledobott üllő kilenc napig repül, aztán a tizediken eléri a földet, a földről ledobva pedig kilenc napig repül, és a tizediken eléri a Tartaroszt. Ebből azt is megtudható, hogy a világ alapvetően szimmetrikus módon épül fel. A Tartaroszba vetés a legszörnyűbb büntetés volt, itt bűnhődtek a gonosz életűek, akik soha nem értek saját gyötrelmeik végére. De már akkor voltak a kiváltságosak, ők az Elíziumi mezőkre juthattak, az örökös nappal hazájába, ahol nincs hideg, sem túl meleg, a „beutalt” lakói kedvükre vigadhatnak, vagy ha kedvük tartja, újraszülethetnek a földön. A görög mitológiában a három fiútestvér - Hádész Poszeidón és Zeusz - sorsot húztak, hogy a világ melyik részét ki fogja uralni. Zeuszé lett az ég, Poszeidóné a tenger, Hádészé pedig az alvilág. 
Az Ószövetségi pokol, a seol végleges sírhelynek tűnik: „Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból” (Jób 14;10-12). Ahol az ember elveszti az alakját: „Mint juhok, a Seolra vettetnek, a halál legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtok reggel; alakjokat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól” (Zsolt 49:15). A pokol az istentelenség következménye: „Seolba jutnak a gonoszok, oda minden nép, a mely elfeledkezik Istenről.” (Zsolt 9;18). És: „Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba.” (Zsolt 31;18). De az is kiderül, hogy Isten mindenütt ott van, még a pokolban is: „Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.” (Zsolt 139;8). És senki sem menekülhet előle: ”Ha a Seolba ássák is be magokat, kezem onnan is kiragadja őket; és ha az égbe hágnának is fel, onnan is levonszolom őket!” (Ám 9;2)
A hádes (görög) és a seol (héber) mellé az Újszövetségbe a gyehenna fogalma kerül be a pokol analógiájaként. Eredetileg itt a Jeruzsálem melletti Gé-Hinnóm völgyéről van szó, ahol a Molok-ot imádó zsidók gyermekáldozatokat mutattak be. Jézus idejében a völgy szemétégető teleppé lép elő. És maga Jézus az elolthatatlan tűz fogalmának jelképeként használja, amely eredetileg az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett. És azt is megtudhatjuk, hogy bizonyos esetekben miként kell választanunk: „És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre. A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre. A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára. A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg”. (Mk 9;43-49) 
Jézus soha nem beszélt arról, amit a kereszténység mára már tényként kezel, nevezetesen arról a dualisztikus álláspontról, hogy a „túlvilág”, az „odaát” kétdimenziójú lehet: egyrészt a mennyország és másrészt a pokol. És egyfajta földi jóság illetve rosszaság determinál arra, hogy halálunk után mely túlvilági létformából részesülünk. A mennyország csodálatos, örömteli, szenvedésmentes, de a pokol…, az maga a pokol.
Ide kívánkozik még egy teológiai aspektus, ami kicsit közelebb vihet minket a pokolhoz. A credónkban azt mondjuk: „Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján.” Egyfelől halál és pokolra szállás (descendit ad inferna), másfelől feltámadás és mennybemenetel (ascendit ad coelos); olyan, mint két ellentétes és egymást kiegészítő fázis, lévén az első a második szükséges előkészítése. Egyfajta jelképe a világ teljességét egyszerre átfogó istenember személyére és arra, hogy a Pokol csak azok számára zsákutca, akik nem tudnak visszafordulni (metanoia).
A világirodalomban a pokol jelentőségét talán egyedül Dante Alighieri emelte megfelelő rangra. A pokol az Isteni színjáték első része a szerző nagy, transzcendentális színjátékának. Dante a teológus mércéjével rangsorolja a bűnöket és szabja ki az értük járó szenvedést. A vétkek súlya szerint helyezkednek el a Pokol egyre mélyebb köreiben a bűnösök aszerint, hogy milyen mértékben sértették meg az isteni és a természeti törvényeket. Az infernó kapujában nem éppen csalogató üzenetű tábla várja a látogatókat: "Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába én rajtam át oda, hol nincs vigasság rajtam a kárhozott nép városába. Nagy Alkotóm vezette az igazság; Isten Hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság. Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel, csupán örökkel; s én örökkön állok. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!" 
Az engedelmesség vallása az iszlám, mely híveinek nem nagy teret enged a szabad választásban, mivel Allah mindenkiről, még a születése előtt, szuverén akarata szerint predesztinálja (qadar), hogy a paradicsomba fog kerülni vagy netán a pokolba. "Akik hisznek, és jótetteket cselekszenek, azokat Allah kertekbe bocsátja majd be, amelyek alatt patakok folynak. Akik azonban hitetlenek, azok átadják magukat az evilág élvezetének, és csak esznek, amiképpen esznek a barmok. A pokol tüze lesz az ő lakhelyük." (Korán, 47;12)
A keleti gondolkodás a pokol fogalmát nem tolja semmilyen transzcendenciába, hanem a karma törvény állítása szerint a következő életünk lesz „a pokol” vagy „a menny”. A választás persze itt sem önkényes, hanem a jelenlegi életünk tetteinek folytatólagos következménye. Természetesen a dolgok logikája azt is jelzi számunkra, hogy a jelenlegi életünk pokol vagy menny jellege viszont az előző életünk/életeink cselekvéseinek megvalósult következményei. A kínai hit pokolfelfogása részben eltér a tradicionális keleti hagyományétól. Eszerint a pokol nem a földi életben elkövetett vétkekért kirótt örök kínok színtere, hanem a megtisztulásé. Mindenki annyi időt tölt a pokolban, amennyit megérdemel, majd előbb-utóbb elhagyja a poklot, hogy feltámadjon egy új életformában. Ezt az elképzelést azonban sokban színezték a régebbi taoista elképzelések is. Úgy hitték, hogy minden embernek két lelke van, melyek közül az egyik a holttesttel együtt a sírba száll, a másik pedig átköltözik a lelkek birodalmába. Lao-ce örökérvényű igazságokat megfogalmazó művében, a Tao-Te-King-ben, a 77. parafrázisban ezeket olvashatjuk: „/ A menny húrja rég leeresztve ,/ Felajzva vár a Pokol, s kilövi nyilait. / A Pokol a magasat felemeli, / Az alacsonyt lenyomja, / A bőségesből elvesz ,/ A hiányoshoz hozzátesz, / Az egyenlőség nevében. / Aztán figyel, hogyan támad mindebből háborúság. / Nincsen már senki, aki bízna a Birodalomban, / Ezért önkéntes adóra senki se számítson. / A bölcs jól ismeri a menny gyengeségét, / A Pokol erőit, tehát igyekszik jót cselekedni / A Pokol engedélyével, mert veszedelmes volna, / Ha azt hinnék, mást akar, mint a Pokol. /”
Védikus megközelítésben egész világkorszakok lehetnek pokol-jellegűek. Sajnos ilyen korszakban élünk most: a kali-jugá-ban, a sötétség, az istentelenség, a nézeteltérések, a hazugságok és a képmutatások, egyszóval a szeretetlenség korszakában. Ennek bizonyítása vagy cáfolása nem célja e bevezető pokoli gondolatsornak, de talán mindenki érezheti, tapasztalhatja, hogy bizony a hindu hagyomány megállapítása nem jár messze e szörnyű igazságtól. „…és amikor a Kali juga kezdődik, és a Dvápara juga véget ér, a gonosz lelkek jönnek föl a földre a poklokból. Akik a Treta jugában jók voltak, emberekként születnek meg a Szatja jugában; a Szatja juga gonosz emberei a Kali jugában fognak élni.” (Bhagavad Gita, 6.11.19-54). 
Végezetül elmondható, hogy a keleti gondolkodás áll legközelebb ahhoz az elképzeléshez, amely szerint a pokol nem kívül van, hanem legbelül; önmagunkban. A sírás és a fogcsikorgatás saját lelkiismeret furdalásunk okozta igen kemény belső fájdalom. A pokol nem a föld mélyén létrehozott alvilági birodalom, tüzes kemencékkel, fortyogó üstökkel, kénköves tóval és az inkvizíciót fölülmúló kínzóeszközökkel, hanem sokkal inkább az a rossz érzés, ami a belső fájdalmat ilyen kegyetlen külső körülményekbe vetíti bele. Pszichológiailag a pokol az, amikor lélek marcangolja az „egó”-t, azt az „én”-t, amely felfuvalkodottsága (meteorizmus) és gőgje (hübrisz) miatt már önmagából sem lát ki. Ezek pokoli kínok, de nem isteni büntetés, mert Isten – mindenhatósága ellenére – büntetésre képtelen. Ha valaki egyáltalán pokollal büntet, az mi magunk vagyunk.  
 

 

  Forrás: kézirat   |  

Egy és ugyanaz (részlet)
Egy és ugyanaz (részlet)
Elindulunk, hátrahagyva mindent, azzal a gondolattal, hogy soha nem térhetünk vissza. Olyan helyekre érkezünk, ahol még soha nem jártunk. Aztán rájövünk, hogy már voltunk ezen a helyen. Nem is egyszer. ...

János-Széll István  ·   9 hónapja   ·   Ez meg az  ·   0  

Kell egy háború (részlet)
Kell egy háború (részlet)
Az emberiség új idők elé néz. Olyan idők elé, ahol minden elmulasztott harc háborúvá válik. Talán még ma nem késő, hogy megforduljunk, és újra értelmezzük az életet. Talán, ha még ma, új értékeket ...

János-Széll István  ·   1 éve   ·   Ez meg az  ·   0  

Csak sétálni
Csak sétálni
Sétálni, almát vagy szőlőt szedni, tóban úszni, olvasni, írni. Néha, csak úgy, semmit sem csinálni.

János-Széll István  ·   1 éve   ·   Ez meg az  ·   0  

Hét nap az élet - A farkas (részletek)
Hét nap az élet - A farkas (részletek)
Szép ez a táj, de nem fotózni jöttem ide. Lefotózták már sokan, számtalanszor, mégsem értették. Nem értették, mitől ez a harmónia, ami nem csak a szemnek, de az egész léleknek megnyugtató. Tudósok ...

János-Széll István  ·   1 éve   ·   Ez meg az  ·   0  

Ciklusok
Ciklusok
Asztrológia és életszakaszok

János-Széll István  ·   1 éve   ·   Ez meg az  ·   0  
  • Bejelentkezés




    Automatikus bejelentkezés


    Regisztráció  |  Elfelejtettem a jelszót
  • Jelszó kérése
    Egy új jelszó lesz generálva és elküldve a beírt e-mail címre,
    amelyet belépés után a saját fiókom menüben bármikor megváltoztathatsz.



    Belépés  |  Regisztráció