Faragó Ferenc: Keresztény volt-e Jézus?

A kérdés talán provokatívnak, illetve hatásvadásznak tűnhet. Már csak azért is, mert a válasz csakis igen lehet, de ha mégis feltesznek ilyen kérdést, akkor ott valami nincsen rendben. De lehet, hogy a kérdésre két jó válasz is van. Nézzük sorjában! Jézus Jánosnál vízzel megkeresztelkedett, hogy aztán ő keresztelhessen szentlélekkel.

"Én csak vízzel keresztelek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni. Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjüket, a búzát a csűrbe gyűjti, a pelyvá,t pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti. Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta - s te jössz hozzám? Jézus azt mondta: Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva. Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten lelke, mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hangzott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik." (Mt.3.11.) Eddig az evangélista kommentár. Ezek után a szinoptikusok tanúságtétele szerint a lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse.

Jézus nem folytatja János úgynevezett keresztelő tevékenységét, legalábbis liturgikus formában nem. Helyette tanított, gyógyított, csodákat tett, példabeszédekben beszélt és kinyilvánította, ami a teremtés óta rejtve van (Mt.13.35.). Ez a kinyilvánítás szimbolikusan  a templom kárpitjának meghasadásával ér véget. Amikor is a Szentek Szentje a hasadás mentén kivillan. Azóta a Szentek Szentjéből megszakítás nélküli szakadatlan fényárban omlik alá az Isten Világossága a bűn sötétségébe. Az Isten közelebb akar kerülni az emberhez.

"Vöröslő fény világolt a Koponyák-hegyén,
Az égen torladoztak fekete fellegek.
Már vijjogott a szél, a föld már reszketett,
És recsegett a kárpit a templom rejtekén. "

Írja Sík Sándor.

Jézus a - "jászolban született" - magatartásával elénk élte az egyedüli üdvözítő létformát, ami nem jár jutalommal, sem az evilágban sem az égiekben. Nem alapított vallást, ennek még a gondolata is távol állt tőle. Azóta mégis megalapítottatott egy új vallás, munkálkodott ezen Pál, majd Konstantin tette fel a i-re a pontot. A "bíborban született" égi jelet lát: "In hoc signo vincere" - " E jelben fogsz győzni". Ez volt a kereszténység első politikai győzelme. De ez a kereszténység már nem az a kereszténység.

Ha azt állítjuk, hogy Jézus nem volt keresztény, akkor ez gyors magyarázatra szorul. Nem volt keresztény abban az értelemben, amit ma kereszténységnek tapasztalunk meg. A kérdés tehát kétpólusú: vagy nem volt keresztény, vagy pedig Ő volt az egyetlen keresztény. Nietzsche is ezt állítja és szitok-áradatot szór az "úgynevezett" kereszténységre. A szitok áradat az "Imitatio Christi" - a Krisztus követés elmulasztása miatt van. Nietzsche Pál teológiáját is kemény szavakkal illeti, Pált, többek közt, az evangélium "paprikajancsi"-jának nevezi. Lehet, hogy Nietzsche keresztényellenességével túllő a célon, és a "Got ist toth" kijelentése is számonkérhető. Elmebéli elborulásaiban halottnak látja az Istent, mert megölték, azért mert útban volt, útjában a hatalomnak, a tudománynak, a politikának, az üzletnek, a mammonnak. Midőn Isten helyét átvette az az illúzió, hogy mi magunk intézzük a saját sorsunkat, akkor tulajdonképpen már a mammon vált Istenné.

A helyzet napjainkra csak romlott, mert arra a kérdésre, hogy keresztények vagyunk-e még, sajnos nemleges választ kell, adjunk. Arra kérdésre, hogy van-e még vallásunk, viszont a válasz igenlő. Ez a vallás azonban a haladásba, a gazdagságba vetett optimista evilág vallása. Isten helyébe másvalaki igyekszik lépni. A visszatérés, megfordulás (metanoia), szükségessége már egyre bizonyosabbnak látszik. Már így is nagyon messzire kerültünk azoktól a júdeai fiatalemberektől, akik vászonköpenyben és saruban, minden földi vagyonukat feladva követték Krisztust. Elfordultak az evilági ígéretektől, vagyontól, karriertől és inkább az Ég akaratát fürkészték. A gazdag ifjú, aki ugyan betart minden vallási előírást, mégsem így gondolkodik. Ő megmarad vallásosnak, mely így tényleg csak búvóhely (Hamvas) vagy "ópium" (Marx). Az évszázadok során a vallás kitűnő búvóhellyé vált, ahová még Isten elől is ragyogóan el lehet rejtőzködni. Így lesz a szeretet evangéliumából keresztény kurzus, teológia, politika, hatalomvágy, erőszak. Másként megközelítve: gazdag ifjúként élni, és az evangéliumot magyarázni, hirdetni merő teológia és az evangéliummal szembeni árulás hétköznapi megnyilvánulása. Az árulásról Julien Benda és Babits Mihály is említést tesz. Evangéliumon kívüli minden egyes életmozzanat vétkezés, ennél már csak az a nagyobb bűn, ha ezt a vétkezést igaznak tartjuk (Hamvas). Talán innen érthető meg a farizeusi magatartásforma gyökere valamint az, hogy Jézus velük állt szemben nem pedig a megbélyegzett bűnössel, vámossal, házasságtörővel, prostituálttal. Az ember nem a bűnben aljasodik el, hanem ha a bűnt igazságtartalommal ruházza fel. Innen már csak egy lépés a politika. Jobboldal - baloldal és közép ezek nem a Jó és a Rossz harcai, hanem hazugságrendszerek törvényerőre emelt marakodása. Evangéliumi élet helyett ma zsibvásár és kiárusítás van, s ezeket demokráciának (szocializmus), piacgazdaságnak (kapitalizmus), szabadságnak (neoliberializmus) és rohamos fejlődésnek (technokrácia) nevezzük.

Manapság gyakran halljuk: vállságban vagyunk, a válság korát éljük, újra elmélyül valamilyen válság. Ezektől a kijelentésektől nem kell túlságosan megijednünk. Az állítások ugyan igazak, de az is hogy a világban mindig vállság van, ez a világ sajátja. Mondhatni sine qua non-ja. A válságot jó előre felismerni, meghatározni, tenni ellene: ez a próféták küldetése. A világ úgynevezett fejlődése a válságok megjelenése, elmélyülése, megszűnése formájában lüktet. Eddig még minden krízis elmúlt és jött helyette másik. A válság felismerésével, értelmezésével már lehet bajunk. Ma például sokan azt hiszik, hogy gazdasági vállság van, mert nagy az infláció és a szegénység. Ellenkezőleg, ma gazdagság és a gazdasági hipertrófia van. Lehet, hogy az evangélium gazdag ifjúja, hasonló adottságokkal csupán ma az Egyesült Államok szerény állampolgára lehetne. Gazdaságkor (Czakó Gábor szava) jellemzője a túlszaporodás, mint valami daganatos sejtburjánzás, valamint a fényűzés és pompa az egyik oldalon - és ennek gyökeres következményeként – nyomor és éhínség a mások oldalon. A nyelv is tükrözi ezt a tarthatatlan felállást: az ember nem létezni, még csak nem is élni, hanem megélni akar. A meg igekötő valami befejezettséget sugall – csak itt, és csak most. Mintha az ember csak erre a földi életre akarna berendezkedni, csak itt és csak most. Mérhetetlen erősségű az ember tapadása az anyagi javakhoz, és az anyagi javak mennyisége is mérhetetlen. Minél jobban kötődünk ezen javakhoz, annál nehezebb bármi kevéstől is megszabadulnunk. Lehet, hogy a Bokor is ezért „fázik” a vagyonközösség gondolatától?! A ma embere nem szemlélődni, elmélyülni, meditálni, imádkozni akar, hanem törtetni, sikeresnek lenni, karriert építeni. Kontemplatív képességünk visszafejlődőben, sikerorientáltságunk kifejlődőben van. Sóvárgás a hajsza után – ez korunk lelkisége. Ehhez még asszisztálni sem szabadna. Tehát nem a gazdasági vállságok korát, hanem sokkal inkább annak rabló, kizsákmányoló, ökológiai egyensúlyt vesztő csúcspontját éljük. A krízis ma másutt kell keresnünk, korunk válsága a vallásban található. A modern krízis a vallásos krízis. A nehézség nem csupán a vallástalanságban (ateizmus, materializmus, pozitívizmus), hanem a meglévő vallások alkalmatlanságában található. A nagy világvallások zsákutcába futottak. A judaizmus a finánc-oligarchia, a pénz, a spekuláció zsákutcájába. Az iszlám az erőszakba és a terrorba, a kereszténység pedig oly messzire keveredett Jézustól, hogy a visszatalálása már igen nehéz. A nagy keleti vallásokat felvásárolta a nyugat, s csinált belőle okkultizmust, new-age-t, és ál-ezotériát, spiritualizmust. Ebből a szellemi turmixból vásárolhat a nyugati polgár kedvére, ki-ki a pénztárcájához mérten. Csodatévő „doktorok”, „guruk”, és „mesterek” vegyülnek a luxus, a fényűzés, a depresszió világába.

Mára a nagy vallások nem sokat érnek, az eretnek mozgalmakat –a nem engedelmeskedőket – pedig bedarálta már valamelyik diktatúra az éppen adott „nagy” vallással karöltve. Aki pedig ezt is túlélte (Bokor), az a jólét, a nagy kereset, a jobb megélhetésfelé kacsingat. Mára már kiment a divatból a régi klasszikus bokor-mondás: „Nem az ötről a hatra kell jutnunk, hanem az ötről a négyre”. Akkor hát hányadán is állunk? A történelemből nézve is belátható, hogy az ember isteni princípium nélkül semmire sem megy, de a legrosszabbul akkor jár, ha ezt a princípiumot evilági jutalmazásra kezdi felhasználni. Mert a vallás a bűn és az erény, illetve a büntetés és a jutalmazás jegyében áll. Jónak kell lennünk, de az igazi jóság abban áll, ha ezt nem evilági, de még csak nem is isten országbéli jutalmazásért tesszük. Jézus példája nem a büntetés vagy a jutalmazás irányában van, hanem az Atya akaratában. Isten az a tükör amibe, ha belenézünk megláthatjuk igazi önmagunkat, ez az igazi, intakt  vallás misztériuma.  A megítélés, a büntetés vagy jutalmazás a klérus sajátja, mondhatni ideológiája. A történelmi kereszténység teljes egészében félre értette a Názáreti Jézust, s ezt a hibát nem látja be, hanem igyekszik eltusolni. Mikor majd a klérus egy átfogó rehabilitáláshoz lát akkor azt Jézussal kell kezdenie. Majd be kell látnia, hogy az evangélium közelebb van a csendhez, mint ahhoz a zsivajhoz, amelyet a történelem során körülötte csaptak.

Végezetül hagy álljon itt Sík Sándor gyönyörű verse a: "Csendességről"

Ülj mellém, Uram, jöjj és fogd meg csendesen
Türelmetlen, ideges két kezem.
Szűnjenek egyszer fogni, motozni, írni, alakítani.
Kulcsolódjanak nyugalomra békén,
Legyenek egyszer magukért és érted.
Jöjj, csókold meg a szememet, hadd szűnjék egyszer nézni és kutatni,
Csukódjék nézni békén befelé,
Látni magát és téged.

Sokáig jártam sokfelé és Márta-módra sokban szorgoskodtam.
Kopogtattam a dolgokon és megmaradtak tompa némaságban.
Visszhangot adtak mások, de nem nekem valót,
Nem a te hangodat.
És mind a dolgok, amiket mohó és munkás ujjaim illettek,
Elnyeltek egy-egy darabkát belőlem.

El-elhagytam magamból mindenfelé az útfelen,
A lelkem jó, nekedvaló, érőnek termett darabkáit.
Azt hittem: elhozom neked, amit lelek, és örömödre lesz,
Pedig ők emésztettek engemet,
És megmaradtak: rossz kőnek a kő, és ólomnak az ólom,
Mert nem volt ujjaimban az élet szent hatalma még,
Mert nem csókoltál még belém magadból eleget:
Én voltam még nagyon, a régi termés-durva én;
Termés-arany, mert kezedből került ki,

És csillogó, mert fényed fénylik róla szerteszét,
De szétfolyó, puha, erőtlen csillogás,
És nem született meg belőle még a drága Magisterium,
Mely amit ér, arannyá nemesít.
És mindhiába volt a jámbor járás sokfelé:
Egy-, egyfelé kell menni makacsul.

Jöjj, Uram, visszajöttem,
Jöjj és keverj belém acélt a lágy aranyba,
Fogj meg s taníts meg magamat megfogni,
És kezedet el nem bocsátani,

Akkor sem, mikor másért nyúl karom.
Vízbefúlót félkézzel menteni és téged fogni erősen a mással;
Törni követ félkézzel meredek szirtek szélén,
S kapaszkodni a másikkal kezedbe;
Könyvet lapozni, húst aprítani,
Kezet szorítani és kardot köszörülni,
Félkézzel mind: a másikat hagyni nyugodtan a te szent kezedben;
Szólni az emberekkel, hogy rólad szóljon és neked a szó;
Írni taníts betűt, hogy képedet képezze titkosan;
És lenni én, hogy légy Te én helyettem,

És hozni mást magamhoz, hogy hozzád hozzam őket,
És adni magamat, hogy téged adjalak.
Taníts, Uram, taníts, a lábadhoz ülök,
Magamra és magadra, semmi másra.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.