Félix a szobában ül, a kis asztalnál, amelyen bor, poharak, Fanni vele szemben. Késő délután van, de az utca még zajos, jó idő egy beszélgetésre.
- Megmondom. Az, hogy így van, arról nem mi tehetünk. Ugyan - Fanni körbenéz. - Sem te, sem én, ezt hozza a világ. Tehetsz arról, hogy esik az eső? Nem.
- Öreg hiba magunkat a történetek alól kivonni. Az őrületből nem lehet kiszállni. - Félix hátradől a székben, kezébe vesz egy cigarettát, morzsolgatja. - Nem tudom, hogy van az esővel, de -
- Nem azt akarod mondani, hogy az esőt is befolyásolhatjuk?
- Nem tudom az esővel mi a helyzet. De a világ alakításában mindegyikünk részt vesz.
Fanni is leül, megnézi, tiszta-e a pohár, az ablak fele tartja.
- Mindegy is, mondja, a világ őrült, senki sem tudja, miért van itt, csak szédelgünk, míg bele nem esünk egy szakadékba. - leteszi a poharat, majd ismét felveszi, vizsgálja – a szakadék alatt értem a betegséget, balesetet, halált, meg minden rosszat, amit az ember az ellenségének kívánhat. Rossz korban, rossz időben, rossz helyen születtünk. Bezzeg aki máshol született, mondjuk nyugatabbra,vagy keletebbre, északabbra vagy délebbre.
Közben Félix rágyújt, bámulja a kék füstöt.
- Teljesen mindegy – mondja.
- Mi mindegy?
- A földrajzi koordináta mindegy. Az idő mindegy. Bármikor nézzük, őrület és őrület. Káprázat, maya, "ébertelenség". Miért nem értik az emberek amit mondok? Mert alszanak.
- Azt senki sem érti, amit te beszélsz. Nincs arra értelem...
Fanni végre kitölt a pohárba a borból, amit épp kinyitottak, de még nem ittak belőle. Aztán belekortyol, szép lassan, mintha megállt volna az idő.
- Nem értik, mi? - Félix elmosolyodik – Te sem érted?
- Én igen. Értem. Néha.
- De most az őrületről beszélünk, nem? A világ őrületéről, a káprázatról. Azt mondják, volt valaha egy kor, az archaikus kor, az aranykor, amikor mindenki éber volt, Istennel mindenki közvetlen kapcsolatban volt, mindenki értette az élet értelmét. Minden adott volt, ami a műhöz kell, ahhoz a műhöz, amit az ember a saját életéből épít, amit magával visz. Aztán valami elromlott, nem tudni miért, ki okozta, senki sem tudja, vannak rá utalások, nem tudom... Valami elromlott, az emberek megvakultak, megőrültek, elkezdtek élni az élvezetnek és a boldogságnak, a földi sikereknek, a hatalomnak, a javaknak, az anyagnak... Elhagyták a szellemet, a lélekből pszichológiát csináltak, a betegségekre orvosok születtek, maya.
- Nem tudom, mi volt régen, de ma nem jó.
- Olvastam valahol az archaikus korról, egyetértek az írással.
- Mit jelent az őrület? Ezt kellene definiálni. - Fanni kortyol a borból, Félixre néz, vár.
- Az őrületet definiálni – Félix elgondolkodik -
Kint autó dudál, talán elzárták az útját, elég agresszíven és türelmetlenül. Valami kiabálás is hallatszik, talán megkerült a tettes. Anyázások szűrődnek be a szobába.
- Valaha szabadság volt – Félix ismét nekilendül, hosszasan gondolkodik.
- Most aztán hosszú lesz – jegyzi meg Fanni.
- Mondom, valaha szabadság volt – mondja Félix ismét – és éberség, és egység, amikor nem apparátusban gondolkodtunk, hanem egységlogikában, aztán jött az őrület, apparátust készítettünk, rendszert, ami megmagyarázza, mit miért teszünk, hivatkozási alapot, külső hatalmakat, elfelejtettük a költészetet, drámát és tragédiát fabrikáltunk, így kerültünk rabságba, saját agyunk által felállított világnézetünk börtönébe. Valamikor azt hittem, ebből ki lehet szabadulni. Tölts nekem is bort, ne idd meg egyedül.
Fanni tölt, magának is, hátradől.
- Az apparátus a börtön – jegyzi meg bölcsen, levonva a következtetést - de mi az apparátus?
- Megmondom: egy gép, egy rendszer, amit Isten ellen építettek.
- Gondolom, mentális, vagy elméleti, vagy világnézeti gép ez.
- Az a baj, hogy nem csak elméleti, hanem igencsak gyakorlati. A szellemet el akartuk zárni. Nem akartuk hallani a belső hangot, a lelkiismeretet. Nem akartunk többé megnyílni. De a semmiben nem lebeghettünk, ugye. Erre kellett az apparátus. Ebbe támaszkodunk.
- Tehát az őrület definíciója? - Fanni elmosolyodik, az utolsó kortyot is megissza a pohárból, valamiért ismét az ablak fele tartja és nézegeti.
- Nem mocskos az a pohár – mondja Félix – szoktam mosogatni.
- Nem is azért nézem – Fanni hirtelen leteszi a poharat – hanem a fény játékát figyelem. - Zavartan mosolyog.
- De most gondolj bele, nem őrület ez az egész? Adott egy ember, megszületik, húsz éven át tanulja a tekintélytiszteletet, olyan emberekről tanul, akik az apparátus, vagyis az őrület létrehozásában igencsak sokat segédkeztek. Aztán dolgozni kezd, gyakorlatilag azért, hogy a saját megélhetését kifizesse, meg bónuszba vehessen olyan dolgokat, amelyek elterelik a figyelmét. Hogy honnan? Önmagáról. Majd szépen megöregedik, s meghal, azt sem tudja, miért volt itt, és hova megy. Nem beszéltem még a közben átélt gyötrelmekről, betegségekről, orvosoknak adott csúszópénzről, a sok befizetett pénzt biztosítókhoz, akik az apparátusba maradását bebiztosították, nem beszéltem még a vitaminokról és ásványi anyagokról, amit beszedett -
- Ne is mond – szól közbe Fanni.
- Most mondjam vagy ne mondjam?
- Mondjad – Fanni félretolja a poharat – többet nem iszom, elszédültem.
- Akkor mondom. A lényeg ami a lényeg: az apparátus fenntartása az őrület.
- Vagyis az őrület definíciója?
- Az őrület nem más, mint "ébertelenségben", szellemellenes rendszert építeni, azt fenntartani, abban a hiszemben, hogy attól leszünk boldogok.
- Egyszerű.
- Ezt mondom én is – Félix feláll, az ablakhoz sétál, kinéz – elment az őrült, a dudás.
Fanni rábólint:
- Elment. De jön más.
- Az a helyzet – Félix visszaül a székbe, újabb cigire gyújt – hogy ez az egész filozófia. Mindaddig, amíg csak beszélünk róla. Az őrületből ki kellene szállni, csak nem tudom, hogy. Filozófia...
- Azt senki sem tudja.
- És ha valaki tudja?
- Olyan nincs.
Egy darabig csend, mindenki várja, érkezzen a sugallat, hátha -
- Őrült vagyok, hogy erről beszélek – mondja végül Félix – és közben benne ülök, igen.
- Mind őrültek vagyunk, erről beszéltünk. - Fanni elmosolyodik – tiszta őrültek.
- Akkor meg legalább tudjuk amit tudnunk kell. Egy a lényeg, ne nevezzük magunk normálisnak, amíg az apparátusban vagyunk, azt szolgáljuk, haszontalan dolgokért dolgozunk egész áldott nap, nézzük a tévét meg az interneten mászkálunk, mindenre keresünk magyarázatot, azért tettük, mert, és így tovább. Egy lépés csak, valljuk be, hogy őrültek vagyunk, és még egyszer mondom: ne nevezzük normálisnak ezt, amit itt csinálunk. Nem csak mi ketten, az egész emberiség, Hongkongtól Mexikóig. Noooormááális? - Félix utánozza Besenyő Pista bácsit – hááát nooormááális?
Lassan elcsendesül az utca, talán mindenki híradót néz.
- Végül is – mondja Félix – ha már tudjuk, hogy alszunk, van esélyünk az ébredésre.
- Igen – nyugtázza Fanni – van esélyünk.