Főnök és beosztottak

A jó főnök az jó vezető. Legnagyobb erénye az alázat. A beosztottak között ő teremt összhangot, ő mutatja az utat,a példamutatásban elől jár. Neki a legnagyobb a tudása. Munkájában következetes. A beosztottakat értékeli, munkájukat megbecsüli, nem használja ki őket. Ezért ő a vezető.
De mi is  a helyzet a valóságban. Hát rengeteg a variáció a témára... ami biztos van, az az  örökös elégedetlenség, hogy bezzeg ha más volna a főnök és hasonlók.
Amit nemigen vesznek az emberek számításba, hogy ez nem ilyen egyszerű. Először is olyan a főnök, amilyenek a beosztottak. Általában olyan vezetője kerül egy csoportnak, amilyen maga a csoport többsége. Ezért nem változik meg semmi attól, hogy újabb főnök kerül a "polcra". Csak ettől még nem történnek olyan változások, amilyent az egyének szeretnének. Azt általában mindenki tudja, hogy milyen dolgok kellene másképp történjenek, melyek a jó megoldások, elméletben. A gyakorlati megoldásból aztán már senki sem kér, hiszen az komoly szellemi, fizikai munkával jár. Mindenki maga kell először elinduljon a változás mezsgyéjén. Amíg ez nem történik meg teljesen jogtalan várni azt, hogy a főnök, vagy bárki más, egy gombnyomással megváltoztasson mindent. Hiszen ez teljesen lehetetlen.
Minden az alapoknál, az egyén szintjén kezdődik. Persze ez a legnehezebb és egyben a legkényelmetlenebb. Jobb várni a megváltásra és abban hinni, hogy valaki megold mindent helyettünk. Így alakul ki a munkahelyeken is az az ördögi kör, amikor a főnök szidja napestig az alkalmazottat és az alkalmazott szidja a főnököt. A főnök megengedheti magának, hogy nyilvánosan tegye ezt, míg az alattvalók általában csendben és a háta mögött zúgolódnak, abban reménykedve, hogy senki sem fogja besúgni őket. Persze egy ilyen légkörben nem könnyű a feladatokat elvégezni, hiszen az ilyen feszültségek lefárasztják az embert. Az ilyen helyeken erény az, hogy valaki rossz kedvű, ha kedves és vidám azt már nehezen tolerálják, mondván ez most minek örvend.
Ha egy főnök sokat kiabál és parancsolgat, azzal a fölényes helyzetét szeretné erősíteni, persze saját magának. Hiszen érzi, hogy nem tisztelik eléggé, nem néznek fel rá és ez feldühíti. Annyira frusztrált, hogy nem tud magának parancsolni, ezért csak dühöng, akár egy megbántott kisgyerek. Kiabál ás hibást keres, a kollégák utálják és szidják. Erről a mókuskerékről nehéz leszállni, általában nem sikerül. A másik gyakori ok, amiért egy vezető tehetetlennek érzi magát, mikor ténylegesen nem tesz eleget a feladatának. A vezetői pénz az kell, de a velejáró feladatok, a felelősség, már kevésbé. Ez az a főnök aki egész nap jön-megy, tesz-vesz (lehetőleg jó hangosan és látványosan) de valójában semmi érdemlegeset nem tesz. Csak azt végzi el ami éppen elegendő, hogy ne vonják felelősségre, ne kerüljön veszélybe a funkciója. A többire nincs idő, hiszen ő így is annyit dolgozik, mindent a beosztottakért tesz stb., stb...
Ha megfigyeljük a munkahelyünkön történteket azt vesszük észre, hogy ugyanaz történik, mint a társdalom szintjén. Ugyanaz csak kicsiben. Ugyanolyan intrikák, korrupciók. A lényeg, hogy sok legyen a "mozgás", sok papírlobogtatás, dosszié leadás, kötelező képzések (agymosások), állandó fenyegetőzések, mert hogyha nem lesz meg idejében..., ha nem kapunk elég pontot (jó, hogy nem tetoválják ránk), akkor csökken a fizetés...jaj az a fizetés! És még azon csodálkozom,hogy a legtöbb ember azt mondja, hogy örvendjünk, hogy van hova menni dolgozni. Hát örvendjenek. A vezetők is örvendenek, hogy a beosztottak örvendenek, legvégül a politikusok is örvendenek, hogy van akiket szívatni. S ebben a nagy örömrivalgásban szép lassan minden tönkremegy, főleg az emberek.
Ember legyen a talpán, aki ilyen munkahelyeken ki tud szállni ebből a korrupcióból, de megéri tenni érte. Attól, hogy mi megváltozunk, még nem fog látványosan megváltozni körülöttünk az egész világ, de így megmutatja nekünk egy másik oldalát is, ami hiába, hogy eddig is ott volt, mi nem vehettük észre. Eltakarta előlünk saját egoizmusunk.
Ne tévesszük szem elől azt a tényt, hogy ha valamit sokan hisznek, vallanak, cselekszenek, attól az még nem lesz se helyes, se igaz. A csordaszellemet fel kell adni, a saját életünkért a felelősséget fel kell vállalni, akkor is, ha ez a "főnökségnek" nem konveniál.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.