Függőségek hálójában

A társadalom mégsem egyformán kezeli a függőségek problematikáját. Van amit veszélyesnek tartanak nemcsak a fogyasztóra, hanem a társadalom többi tagjára is. Ez főleg a dohányzásra érvényes, hiszen a dohányos füstjét mindenki beszívja, aki az ő környezetében tartózkodik. Persze arra senki sem gondol, hogy miért van olyan családban ahol dohányoznak, vagy miért vannak olyan barátai akik e szenvedélynek hódolnak.

Függőségi viszony sokféle van. Már az élet kezdete egy ilyen viszony. A magzat az anyjától függ. Az anyja dönti el, hogy megszülessen-e. Ha megszületik, az anyától függ a táplálása, a gondozása. Ezt a függőséget normálisnak, egészségesnek tartjuk. Az is, egészen addig, amíg a gyermek felnőtté nem válik. Ha ezután is megmarad a függőségi viszony, már nem tartjuk egészségesnek. Ilyen esetben a szülő nem tudja elengedni a gyermekét és/vagy a gyermek nem akar leválni a szülőről. Az az érdekes, hogy ezt a viszonyt sem tartják normálisnak, függőségként tartják számon, mégis a társadalom elnéző, sőt nem is gondolja egy megoldandó, a résztvevő személyek fejlődését gátló problémának. Mindenfélét kitalálnak az ilyen helyzetben levők: hogy kell segíteni egymásnak, az anyagiakra, a kötelességre, a felelősségre (ami tulajdonképpen már nem kötelesség és állfelelősség) hivatkoznak. Ezzel szemben más függőséget, mint például a kábítószer-fogyasztást erősen lenéz és elítél a társadalom. Pedig egyik sem rosszabb a másiknál. csak egyik látványosabb, másik burkoltabb, mindkettő ugyanolyan káros. Tehát ne áltassuk magunkat avval, hogy milyen mintapéldányok vagyunk, ha nem kábítózunk, dohányzunk vagy iszunk nap mint nap. Attól még lehetünk ugyanolyan függők valami mástól, ami ugyanolyan nyomorult helyzetbe tud sodorni, ugyanolyan betegséget tud okozni nekünk.
Sőt, ha nem jövünk rá, nem tudatosul bennünk a probléma, még rosszabb helyzetbe kerülünk. A dohányos ha akarja, ha nem, nap mint nap szembe van állítva nemdohányzó társai által azzal a ténnyel, hogy valószínűleg függő. Már van egy kiindulási pontja. Az előnye ennyi. Nem sok, hiszen a tudatosítás csak az első lépés. A neheze ezután jön, amikor már minden az egyéntől függ. Ebben a helyzetben csakis egyedül dönthet és csakis a saját érdekében. Számomra még az is elfogadhatatlan, hogy valaki "a gyermeke érdekében" mondjon le egy függőségről. Először is lemond az ember saját maga miatt, aztán a döntéséből kifolyólag persze hogy a családja, környezete is "profitál" majd.
Saját tapasztalatom és más függő emberek megfigyeléséből született meg egy "szabály": Aki más személyekre hivatkozva, mások hatására, esetenként zsarolására (ilyen is van szép számban) mond le a függőségéről, az rövidebb, hosszabb idő elteltével visszatér a függőségéhez, hiszen a függőségét okozó problémát, életfeladatot nem oldotta meg. Magyarul mondva maradt ugyanolyan amilyen volt, mégis azt hitte, hogy tőle függetlenül eltűnik a függősége. Ez csak az ember önámítása, saját maga szédítése.
Olyan is van mikor úgy tűnik, hogy sikerült a dolog, csakhogy ami nem tűnik fel, az, hogy helyettesítette egy másik függőséggel. Ha olyannal helyettesíti, ami társadalmilag elfogadott, például alkohol helyett cukrot, édességeket fogyaszt marékszámra, máris egyet lépett, de visszafelé.
Szintén személyes tapasztalatom, ha a függőség elhagyására megérik az ember, vagyis ez egy szellemi átalakulási, fejlődési folyamat eredménye, akkor nincsenek elvonásos tünetek, nincs reszentiment. Attól, hogy a többség nem ezt vallja, ez igaz.
Az is előfordul, mivel a személy küzd az ellen, hogy a függőségéhez visszatérjen, kibírhatatlan, rosszindulatú lesz a viselkedése. Haragszik azokra, akik tovább dohányoznak (dohányos esetében), utálja őket, a szagukat, állandóan lealacsonyítóan beszél róluk, az a képzete a többiek mintha őt akarnák idegesíteni. Azokat sem szereti, akik nem az ő függőségének a rabjai, hiszen "milyen jó nekik".
Súlyos következménye is lehet az erőltetett, erőszakos lemondásoknak. Sok ilyen személy pár hónap, év leforgása alatt súlyosan megbetegszik. Ez azért van, mert gondolkodásuk, viselkedésük, hozzáállásuk teljesen létellenes. Gyűlölködnek, erőszakoskodnak nemcsak a körülöttük élőkkel, hanem az egész Létezést állandóan szidják és támadják. Így alakulnak ki olyan súlyos betegségeik, amik végül a halálukhoz is vezethetnek.
Mert a dolgok sorrendje a következő: van egy probléma, hiányinformáció, ami miatt kialakul a függőség. Ha nem oldjuk meg, hiába tesszük le a függőséget, a probléma ott marad. Tehát a betegség oka nem pl. a dohányzás, hanem az a probléma ami a dohányzáshoz vezetett.
Összefoglalva, tehát, először meg kell keresni, meg kell érteni az okát, be kell ismerni és el kell fogadni, sőt kell szeretni magunkat, mint függőt. Ezután jöhet a leszokás, ami szintén sok szellemi munkát igényel, de megéri.
Biztos tippet nemigen lehet adni, mindenki útja más és egyéni. Tanácsot kérni viszont azoktól, akiknek sikerült, kell, minél több embertől, ha lehet. Sok hasznos információt lehet így gyűjteni.
Ha nem sikerül elsőre, próbáljuk meg másodszor, sőt harmadszor is. Ahogy az ember változik, fejlődik, érik, a problémák megoldása is "könnyebbé" válik.
Nagyon fontos, hogy a lemondás alatt ne haragudjunk magunkra, ha egyből nem sikerül, ne utáljuk magunkat, a függőségünket. Mert ez esetben 100% a kudarc.Fogadjuk el így magunkat és azt, hogy ez csak egy átmeneti időszak.
Mindenkinek azt kívánom, hogy sikerüljön meghaladnia függő önmagát!

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.