Szepo

Gyermek a családban

Feltöltötte: Tövissi Enikő   ·   12 éve   ·   45724   ·   Archívum

A teremtett ember felelős a teremtésért. A Világmindenségben szüntelen teremtés zajlik: a körülöttünk levő világ a mi teremtményünk. Nincs olyan világ amiben részt veszünk és olyan amiben nem, minden Egy, az áttétel viszont egymással analogikus kapcsolatban levő síkokon keresztül valósul meg. A Rezonancia Törvénye értelmében csak olyan energiastruktúrákkal találkozhatunk, amilyenek bennünk is vannak; az ember is “csupán” energiastruktúrák rendezett megnyilvánulása. Az állandó teremtés önkéntelen és tudatos teremtésből is állhat, sőt egymás mellett mindkettőnek létjogosultsága van.

 

Gyermek a családban

Földi életünk nyilvánvalóan a Világmindenség teremtésének szerves része. Olyan társadalmi struktúrában élünk, ahol a gyermekek és a teremtés értelmét és jelentőségét nem ismerik, vagy félreismerik. A teremtés mindig az önmagunk megismeréséért történik, a tudatos teremtésnél a leképeződés előtt az önmagunk energiáinak megismerésén keresztül tudjuk, hogy mit teremtünk (mi lesz a következmény); míg az önkéntelen teremtési folyamatnál nem figyeltünk arra, ami végül létrejön. Ennek funkciója a szembesítés és belátás után az integráció(Egy-esítés) és motiváció a korrekcióra. Ilyenkor visszafejtés, ok-fejtés történik.

A teremtést, vagyis a szellemnek a megnyilvánulását az embernek szerintem nem áll  jogában megakadályozni, figyelemmel kísérheti, aztán ha megértette az Egyetemes Rendet, akkor belesimulva beleszőheti az álmait is. Megakadályozni, hogy a következmény létrejöjjön? Ez teremtés-ellenes, isten-ellenes, élet-ellenes. Itt a földi életünk során pedihg nincs is más csak teremtés, élet és esetleg Isten. Apropó, milyen óriási különbség van az emberi teremtés és az ember isteni teremtése között!

Az ember saját képére csak embert teremthet: ez a gyermek. A folytonos lelepleződést csak a gyermekek tudják biztosítani. Más is tükröz minket, de azok jövő-menő állapotok, de a gyermekeink tartós állapot-leleplezők. Semmi másban nem vagyunk annyira “beleszőve”, mint bennük. Ezt tudjuk mi ajándékként adni a Világegyetemnek és ezáltal magunknak is. A várandósság és a nevelés a legelementárisabb részvétel ebben a folyamatban. Itt lehet csak megtanulni az Egyetemes Törvények természetét, a velük való kollaborációt, az energiák minőségivé alakítása folytán a “világ teremtését” valójában, ha figyelünk a belső és a külső történésekre. Nem kicsi a felelősségünk: sorsokat teremtünk!

 A hagyomány őrzi még azt a tudást, hogy a “gyermek ajándék”, mégis terhességnek hívják azt a 9 hónapot, és kórházban kezelik azt az állapotot amiből végül gyermekünk – ajándékunk - lesz. Nézzük, mi is az ajándék? Véleményem szerint nincs annál nagyobb ajándék, mint ami felszabadít: ami szembesít gyarlóságainkkal, eltagadott, lehazudott vagy nem tudott zavart mentalitásunkkal; sőt ennek a karmikus zavarnak a leküzdésében a legnagyobb segítséget adja. A mi gyermekeink a mi “gyümölcseink” révén pont abban hibáznak, amiben MI a szülei, és mivel hitelesen és meggyőzően csak önneveléssel nevelhetőek a gyermekek, így a szülők önnevelésének függvénye az egészséges gyermek felnevelése. Könnyen maradunk és békülünk ki a hibáinkkal, ha nincs látható tétje az életünkben. Na de a gyermekeink hozzák amit elénk kell tárni és meg kell oldani! :)

Lehet sokan vannak, akik nem szeretik ezt a sok szembesítősdit, miért is jó ez? Azért mert ezeken a pontokon tudunk majd felszabadulni is, de ez nem kis felszabadulás és megenyhülés lesz , hanem igazi mély lényünkből fakadó tartós nyugalom.

Az asztrogramm megmutatja azt a zavart, aminek a kitisztítása életfeladatunk. A gyermekek asztrogrammjai az édesanyák fogantatás körüli és várandósság alatti mentalitását tükrözik. Milyen gyakran kapunk a családba a mi karmikus pontjainkkal megegyező napjegyű gyermeket, hogy lássuk milyenek is a gyarlóságaink! Gyermekeink a párunkkal szövetségben létrehozott kis egységeink az Isteni Rend viszonylatában. A mi életművünk és tükrünk az adott pillanatban.

 Tudatosan teremteni a legjobb dolog a világon!

 Több gyerek a családban több eltitkolt információt hordoz, mint kevesebb gyerek., sőt mutatja a fejlődési ívet is. Az egyensúlyt meg kell találni a gyerekek mennyiségében a minőség javára. Kevés gyerek mindig hordozza magában a lehetőséget, hogy úgymond a “gyerekek javára” alakítjuk az életet körülöttük, esetleg “kicselezzük a sorsot” (amit nem lehet) és mégis inkább a magunk megátalkodott változás-ellenes mentalitásunkkal alakítjuk a körülményeket, vagy önző módon megmaradunk csupán embereknek Istenek helyett (ami lényegében az előbbiek következménye) és fogjuk az árnyékunkat erősen. A túl sok gyerek azzal a veszéllyel járhat, hogy elbagatelizzáljuk a felmerülő információkat, amit a gyerekek elénk terjesztenek vagy nem jut időnk, energiánk ezekkel foglalkozni. Tehát a mérték itt is kell. Személy szerint azt gondolom, nem véletlen a népmesékben eéőforduló három királyfi vagy királylány A három a visszatérés az Egybe  minőség szerint, ez a szellem.



Mozgás, tevékenységek és spiritualitás.
Mozgás, tevékenységek és spiritualitás.
A mozgás egészen pontos meghatározását megadni éppolyan nehéz, mint az időét, a térét vagy a létezését. A mozgás mélyen átszövi a létezést, olyannyira, hogy fogalmazódtak meg már e kettőt ...

Három nagyszerű szellemi gyakorlat
Három nagyszerű szellemi gyakorlat
Szellemiekkel foglalkozók körében olykor felmerül(het) a kérdés, hogy azokat a magas, tiszta elveket, amelyeket elsajátítottak a spirituális „tudományból” miként lehet összekapcsolni a személyes ...

Karácsony: a krisztusi princípium ünnepe
Karácsony: a krisztusi princípium ünnepe
Van, aki a fény ünnepének nevezi a Karácsonyt, van, aki a szeretet ünnepének. Valójában a fény és szeretet egységének ünnepe, a krisztusi princípium ünnepe (amelyben egységesen van jelen fény és ...

Életrend, szolgálat és az egység megvalósítása (Éberség a szolgálatban. Metanoia és átlényegülés.Véletlen.)
Életrend, szolgálat és az egység megvalósítása (Éberség a szolgálatban. Metanoia és átlényegülés.Véletlen.)
Először vegyük a véletlen fogalmát. Voltak ugyan olyan metafizikai kijelentések, hogy a véletlen nem létezik, de ha alaposabban utánanézünk, kiderül, hogy létezik és éppen a metafizikai irodalomban ...

A Bak erőtere
A Bak erőtere
Minősége szerint kardinális, elemi csoportosítás szerint földi jegy, évszak szerint téli, negatív jegy. Uralkodó bolygója: Szaturnusz Időszaka: dec.22.- jan.20.