Szepo

Hamvas - Bulányi - Faragó: Kereszténység és hagyomány...

Feltöltötte: Faragó Feri   ·   12 éve   ·   11764   ·   Hamvas Béla

Kimondhatatlan örömömre szolgál, hogy Gyurka bácsi egy Hamvas elemzést tesz elénk. Rossz lett volna számomra, ha a Bokor szótlanul elmegy egy olyan gondolkodó mellett, amilyen Hamvas volt. Hamvas Béla eme százhúsz szúrája jellemzően hamvasi mű, de nem az egész. Már annak idején figyelmeztetet Németh László, hogy őt „…egy-egy tanulmányából csak félreismerni lehet. Kevés író képes első írásával olyan ellenszenvet kiváltani, mint ő. Az olvasó érzi az erejét, de ez az erő csak fokozza a meghökkenését. Hamvassal szemben csak kevesen jutottak túl az első felháborodáson.”

Hamvasról eddig kétféleképpen vélekedtek: egekig magasztalva, vagy az asztalról végleg lesöpörve. Úgy gondolom Gyurka bácsi vélekedése a középút, mert tárgyilagosan elemző, ugyanakkor megérteni akaró. Az elemzés – amely nem „munka”, hanem „mű”, ahogy hamvas fogalmazná: „ergon” és nem „pragma” – lelkiismeretesen jelzi a megértést és természetesen a meg nem értést is. Hamvassal kapcsolatban bizony mindkettővel számolni kell. De ami annak idején Lukács Györgynek sikerült, azt ma már megtenni nem lehet: figyelmen kívül hagyni őt.

Gyurka bácsi elemző műve méltó tisztelgés egy olyan gondolkodó előtt, aki komolyan gondolta, amit gondolt és írt. Aki nem állt be sem az állam (párt) sem az egyházi (klerikális) hatalom szolgálatába. Az elemző is hasonlókat gondolt és tett. Életművük megalkotása közben mindketten arra gondoltak, amit Hamvas le is ír – „én már az életem művét egy árokparton is megírom.”

Hamvas a paradoxonok embere volt, ez halálában is elkísérte. 1968. november 7-én halt meg, a szentendrei temetőben egész közel a szovjet emlékűmhöz  temették el. A rendszerváltoztatásig minden évben – halálának évfordulóján, nov. 7-én – eljátszották az Internacionálét, kicsit neki is, a tán egyetlen internacionalistának. Gyurka bácsi a realitások embere, kétlábon áll a földön. Valóságérzésénél csak a bölcsessége nagyobb, amellyel szemléli az a helyet, ahol áll, azt, ami az ő „státus absulutusa”.

Hamvas Béla és Gyurka bácsi olyasvalakik, akik az emberi életet szakrális ténynek tekintik, vagyis mindenféle ember iránti hazudozást, csalást, erőszakot megengedhetetlennek tartanak. Mindketten a szeizmográf érzékenységével reagálnak a történtekre, arra, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, és arra, aminek meg kellett volna történnie. De más és más perspektívából néznek. Hamvas madártávlatból, fölülről, nagyvonalúan. Gyurka bácsi egészen közelről, mikroszkópon át, ízeire bontva, majd ízenként összerakva. Csodálatos két ember! Bőségben vagyok, nekem mestereim vannak: Ők Ketten. Általuk értettem meg, hogy az Isten Országának megvalósítása sohasem reménytelen, mert nem azokon múlik, akik nem hisznek a megvalósításban, hanem azokon, akik hisznek benne.

 

 

Faragó Ferenc

Hamvas - Bulányi - Faragó: Kereszténység és hagyomány...

 

Előszó1.

 

 

Elemző munkát teszek az olvasó elé. Nem először. 1964 és 1971 között az evangéliumo­kat elemeztem. Ennek eredménye: Keressétek az Isten Országát! I-IV. Budapest 1990-91. Majd utána 1971 és l988 között a páli leveleket elemeztem. Ennek eredménye: Szent Pál te­ológiája I-VIII. Budapest 1995-98. Melléktermékként e hosszú idő alatt elemeztem még A ti­zenkét apostol tanítása és a Diognétoszhoz írt levél című nagyon korai keresztény írásokat.  Ezeket nem adtam még ki, s megtalálhatók a Bokor szamizdat-irodalmában: a Karácsonyi Ajándék 6. kötetében (1973/3).

        Nagyon hosszú szünet után fogtam újra elemzésbe. Tárgyául Hamvas Béla  A  keresz­ténység és a hagyomány  c. művét választottam. Elemzésem alapcélja a szerző megértése, de szintézis készítésére még nem vállalkoztam. Úgy gondoltam, hogy számomra az imént felso­rolt művek folytatását Hamvas Béla írásai jelentik. Ezért választottam őt és nem mást. Nem­csak hazai irodalmunkból választottam. Előttem van, úgy vélem, valamelyest a hazánkon kí­vüli keresztény világ jelenkori teológiai termése is. Választásommal, elemzésemmel tisztele­temet is akarom leróni élete s életműve iránt.

 

 

 

Budavári, 2003. július 26.

                                                                     

 

Bulányi György

 

 

Előszó 2.

 

Kimondhatatlan örömömre szolgál, hogy Gyurka bácsi egy Hamvas elemzést tesz elénk. Rossz lett volna számomra, ha a Bokor szótlanul elmegy egy olyan gondolkodó mellett, amilyen Hamvas volt. Hamvas Béla eme százhúsz szúrája jellemzően hamvasi mű, de nem az egész. Már annak idején figyelmeztetet Németh László, hogy őt „…egy-egy tanulmányából csak félreismerni lehet. Kevés író képes első írásával olyan ellenszenvet kiváltani, mint ő. Az olvasó érzi az erejét, de ez az erő csak fokozza a meghökkenését. Hamvassal szemben csak kevesen jutottak túl az első felháborodáson.”

Hamvasról eddig kétféleképpen vélekedtek: egekig magasztalva, vagy az asztalról végleg lesöpörve. Úgy gondolom Gyurka bácsi vélekedése a középút, mert tárgyilagosan elemző, ugyanakkor megérteni akaró. Az elemzés – amely nem „munka”, hanem „mű”, ahogy hamvas fogalmazná: „ergon” és nem „pragma” – lelkiismeretesen jelzi a megértést és természetesen a meg nem értést is. Hamvassal kapcsolatban bizony mindkettővel számolni kell. De ami annak idején Lukács Györgynek sikerült, azt ma már megtenni nem lehet: figyelmen kívül hagyni őt.

Gyurka bácsi elemző műve méltó tisztelgés egy olyan gondolkodó előtt, aki komolyan gondolta, amit gondolt és írt. Aki nem állt be sem az állam (párt) sem az egyházi (klerikális) hatalom szolgálatába. Az elemző is hasonlókat gondolt és tett. Életművük megalkotása közben mindketten arra gondoltak, amit Hamvas le is ír – „én már az életem művét egy árokparton is megírom.”

Hamvas a paradoxonok embere volt, ez halálában is elkísérte. 1968. november 7-én halt meg, a szentendrei temetőben egész közel a szovjet emlékűmhöz  temették el. A rendszerváltoztatásig minden évben – halálának évfordulóján, nov. 7-én – eljátszották az Internacionálét, kicsit neki is, a tán egyetlen internacionalistának. Gyurka bácsi a realitások embere, kétlábon áll a földön. Valóságérzésénél csak a bölcsessége nagyobb, amellyel szemléli az a helyet, ahol áll, azt, ami az ő „státus absulutusa”.

Hamvas Béla és Gyurka bácsi olyasvalakik, akik az emberi életet szakrális ténynek tekintik, vagyis mindenféle ember iránti hazudozást, csalást, erőszakot megengedhetetlennek tartanak. Mindketten a szeizmográf érzékenységével reagálnak a történtekre, arra, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, és arra, aminek meg kellett volna történnie. De más és más perspektívából néznek. Hamvas madártávlatból, fölülről, nagyvonalúan. Gyurka bácsi egészen közelről, mikroszkópon át, ízeire bontva, majd ízenként összerakva. Csodálatos két ember! Bőségben vagyok, nekem mestereim vannak: Ők Ketten. Általuk értettem meg, hogy az Isten Országának megvalósítása sohasem reménytelen, mert nem azokon múlik, akik nem hisznek a megvalósításban, hanem azokon, akik hisznek benne.

 

 

Faragó Ferenc

 

 

 

 

 

1.

Vallás, filozófia, tudomány könnyíteni akar, mint mondják, az élet ter­hein, a hagyomány az embernek visszaadja önmagát.

 

Ad 1.

Ez a mint mondják -ez amolyan elbizonytalanító stílusfordulat. Azt hiszem, hogy csak az élet terhein könnyítésre vonatkozik e bizonytalanítás, a hagyomány szerepére nem. Szöve­günk egyébként egy kalap alá veszi a vallást, a filozófiát és a tudományt, pedig ez a Hamvas-világon-kívül - három különböző kalap. A tudomány a tapasztalható, a filozófia a gondolko­dástörvényekkel még kikövetkeztethető, a vallás pedig az elhihető-elhiendő ismeretek tarto­mányát jelöli. S az ismeretszerzésnek nincsen negyedik tartománya, csak ez a három. Ha pe­dig feltételezem, hogy a hagyomány is valamiféle ismereteket tartalmaz, akkor ezek honnan gyűjthetők, ha nem e három tartományból? Egyelőre csak azt tudom meg, hogy a hagyomány  valami olyan, ami visszaad önmagamnak.

Elvettek magamtól? Ki? Én magam vettem el magamat magamtól? Más valami vagy va­laki vett el engem önmagamtól? Mikor?  Hogyan? S nem is csak az én személyem szomorú sorsa ez az önmagamtól megfosztottság, hanem egész emberi fajom mindenegyes példányá­tól elvették önnönmagát? Ki tehette ezt velem, velük?

Vallás-filozófia-tudomány egyfelől jószándékúaknak tetszenek, ha egyszer segíteni akar­nak nekünk, de ugyanakkor másfelől erőtleneknek is, ha egyszer életünk megoldása csak azon fordul, hogy találkozunk-e a hagyománnyal, mely egyedül tud visszaadni bennünket önmagunknak. Ezek szerint borzalmas vagy legalábbis szerencsétlen torzók vagyunk mi, em­berek. Kavics, muskátli, puli - mind birtokában van önmagának! Egyedül mi nem vagyunk! El kell fogadnom, hogy nem vagyok a magam birtokában? Miért kell? Kell, ha tovább aka­rom olvasni szövegünket.

 

Ad1-1

 

Jelen mondat „Hamvas-klasszikusnak” számít. A vallás, filozófia, tudomány a hamvasi triász, a nagy életkönnyítők. A hipotézist, hogy nem vagyok önmagam (nem vagyunk önmagunk) a történelem bizonyítja. Háborúk, puccsok, forradalmak és minden, ami erőszak csak az ön- és az istenazonosság elvesztéséből fakadhat.

Az önmagamnak való visszaadás az isteni én-hez való visszatalálást jelenti Hamvasnál. Ennek a tökéletes visszatalálásnak a lenyomata Jézus, aki teljes mértékben egy az Atyával. Így „csupán” abban különbözik a többi embertől, hogy ezt a visszatalálást teljes mértékben megvalósította, hangsúlyozva azt, hogy ez nem egyedi eset, sőt: minden emberben esedékes. Sajnos visszatalálási mozzanatot a történelemben keveset találunk. Ilyen lehetett Asóka király uralkodása, egy-egy kínai dinasztia próbálkozása, talán a Hutteriek és remélhetően a Bokor, ha nem veszi be a kapitalizmus Mammonjának igehirdetését.

 

 

 

 Az ember itt, a természetben semmi egyebet nem kíván, mint az életet gátlástalanul él­vezni, ezért amikor a vallás, a filozófia és a tudomány a terheken könnyíteni akar, az élet szomjúságának szolgálatában áll.

 

 

 

Ad. 2.

 

A szöveg azt sugallja, hogy lehetek másutt is, mint itt, a természetben. S azt is sugallja, hogy ott, másutt, a nem-természetben - könnyen lehet, hogy a szöveg arra gondol, hogy az abszolutumban is lehetek - valami egyebet, vagy valami egyebet is kívánhatnék, mint az élet gátlástalan élvezését. E kívánság kielégíteni akarása produkálja az élet terheit. Itt, a termé­szetben (mi s az életünk) szomjasak vagyunk. Vallás-filozófia-tudomány kiszolgálja ezt a szomjúságunkat. S az olvasó indítást érez arra, hogy a természetet, a gátlástalan élvezést, az életszomjúságot, s a mindezeket szolgáló vallás-filozófia-tudományt olyasminek lássa, mely csak elmélyíti az alapbajunkat. Mi ez a baj? Az, hogy elveszítettük önmagunkat; valahol és valamikor. Itt, a természetben vesztettem el önmagam? Másutt, a nem-természeteben, birto­kában voltam még önmagamnak? A nem-természet időben vagy másképpen megelőzte a természetet? Mi ez a nem-természet, ahol vélhetőleg jelen bajaink nélkül lehetnénk, élhet­nénk. Folytonosan az Ádám-Éva és a gyümölcsleszakítás jár az eszemben. Erről van szó? A bűnbeesés előtti állapotunkról? Amikor még értelmünk nem homályosodott el, akaratunk nem volt rosszrahajló, és sohasem kellett volna meghalnunk? Úgy, ahogy nyolcvan éve a Kiskatekizmusban tanultam? Erről? Kérdés, kérdésre hág!

 

 

 

Ad2.-2.

 

Az élet szomjúsága (trisna) a buddhizmus szava. Jézusnál is fellelhető, ilyen formában: „Mert aki az életét meg akarja menteni, elveszti. Aki meg elveszti értem az életét, az megmenti.” Isten pedig azért isten, mert Ő az egyetlen, aki életét maradéktalanul odaadta. Az Ószövetség nyelvén az élet szomjúságnak és az élet gátlástalan élvezetének szimbóluma Ádám-Éva gyümölcsleszakítása, melyből a teológia az eredendő bún elméletét kanyarította.

Napjainkban az életszomjúságot az reprezentálja, hogy az ember csak a mára rendezkedik be (kényelmes lakás, kocsi, nyaraló, tv, komputer esetleg egy kutya; ha az anya terhességéből gyermek születne, akkor a földi kiváltságok sora illesse meg).

 

3.

 

Az élet élvezete, és az, hogy az ember önmagát visszanyerje, tulajdonképpen egymást nem zárja ki. Mégis, aki az életet élvezi, önmagát elveszti, és aki önmagát vissza akarja nyerni, annak az élet gátlástalan élvezetéről le kell mondania.

 

Ad  3.

 

Egy másik elbizonytalanító kifejezés, stílusfordulat: a tulajdonképpen. Az élet élvezete s önmagunk visszanyerése eddig tűz és víz viszonyában állóknak tetszettek: kizárni látszottak egymást. Most megtudjuk, hogy tulajdonképpen nem zárják ki egymást.  Azt hiszem, hogy megtakaríthatná a szöveg ezt az újabb magát-elbizonytalanítást. Azért, mert az alany meg­változott: az élet élvezete nem zárja ki, hogy visszanyerjem önmagamat, csak az élet gátlás­talan élvezetéről kell lemondanom ahhoz, hogy visszanyerjem önmagam. Miért ez az állítá­sokat összeborogató tulajdonképpen? Engedménytétel a természetnek? Az életnek? Az élve­zetnek? Nincs kitisztázva, de mindenképpen az az érzésem támad, hogy a szöveg egy kicsit mintha el akarna venni éléből a maga súlyos megállapításának.

De kitisztázódik valami egyéb: nem más veszi el magamat önmagamtól, hanem én saját magam veszem el magamat magamtól, mégpedig az életélvezés által. Magam veszítem, ve­szejtem el magamat. De vissza is nyerhetem magamat, ha hajlandó vagyok lemondani a gát­lástalan életélvezetről.

Szabad az életet élvezni, csak gátlástalanul nem szabad élvezni azt! Tényleg? De akkor hogyan taníthatja vallás-filozófia-tudomány a gátlástalan élvezetet? Tényleg tanítja? Nem ta­pasztaltam. Ha meg csak a nem-gátlástalant tanítja, akkor hogyan állhat mégis az élet szom­júságának a szolgálatában, amely szolgálatával könnyít az élet terhein, de nem adja vissza az embert önmagának? Nem világos még az eddigiek alapján, hogy mi a baj a vallás-filozófia-tudománnyal! A szegénnyel? Mintha Hamvas haragudna rájuk. Az mindenképpen tény, hogy nem képesek a bűnbeesés előtti állapotunkat - ha volt olyan - visszaállítani.

 

 

Ad3.-3.

 

Jogosnak tartom Gyurka bácsi (továbbiakban: Gy.b.) bizonytalanságát. Hamvas Béla (továbbiakban: H.B.) homályosan, félreérthetően fogalmaz. Rövidke mentség H.B. irányában: Ő esszé-formában ír, gondolkodik, nem sajátja a tanulmány, a dolgozat, főleg nem egy doktori értekezés vagy disszertáció. Az esszének íze, zamata van, költészethez áll közelebb. A tudományos mű egzakt, racionális, soha el nem kalandozó, reálisat kell mondania.

Tóth Árpád írja a Körúti hajnal című versében: „Sínjén villamos jajdult ki a térre”. A tudomány cáfol: a villamos nem tud jajdulni; az az egyes főemlős és az ember sajátja. A villamos sínpályához és felsővezetékhez kötött tömegközlekedési eszköz, amely r-sugarú körív mentén elmozdulva, a pályatest és a kerekek között a súrlódási együttható következtében, optimális légköri állapotok mellett, ebben és ebben a hangtartományban, ennyi és ennyi decibel értékű hanghatást okoz. Az előző szép, de pontatlan mondhatni téves megállapítás. (Nem beszélve a vers későbbi folytatására: „…a Nap még mint dobott  Arany csókot egy munkáslány kezére . . .”). Az utóbbi csúnya (számomra), de pontos.

 

4.

 

Gátlástalan életszomjúság az embernek nem eredeti magatartása, hanem azért keletke­zett, mert valamit, ami az életnél fontosabb, elveszített. A szomjúság - az Upanisádok kámája, Buddha trisnája, Böhme Gierje - a primordiális létezés tel­jessége elvesztésének kö­vetkezménye. Mivel a teljesség elveszett, az ember lefokozott állapotba került. A lefokozott állapot kínzó hiányérzete az, amely sóvárrá teszi, és a lefokozott állapot homá­lya akadálya annak, hogy önmaga lehessen. Nem az élet élvezetét kell megszüntetni, hanem a lefo­kozott állapotból kell kilépni.

 

 

Ad 4.

 

Az ember elveszített valamit, ami az életénél is fontosabb. Mi ez a valami, amit elveszí­tett? Megtudjuk? Valamit igen. Mit? Ezt: a primordiális létezés teljességét veszítettük el. Le­fordítom: ez az - első rendbeli létezést jelenti; s ez az első, ez a kezdeti, ez az ősi létezés - teljes volt. Teljes - ez csak szó. De a mi tartalma? Miben volt teljes az, aki teljes volt? Talán e létezés elveszítésének következményeiből visszakövetkeztethetünk a tartalmára. Mi lett a következménye? Lefokozott létállapotba kerültünk, ami kínzó hiányérzettel jár: sóvárrá-(szomjassá?) tesz, és akadályoz abban, hogy önmagunk lehessünk. Úgy lehet megszabadulni tőle, hogy kilépünk ebből a létállapotból. S most minden tulajdonképpen nélkül következik: nem az élet élvezetét kell megszüntetni. Nagyon valószínű, hogy csak a gátlástalan élet­szomjúság és életélvezés okozza a létteljesség elveszítését. Tudunk következtetni a primordiális létezés teljességének tartalmára, vagy változatlanul be kell érnünk, hogy csak szavunk van reá - fogható tartalom nélkül? Valami keveset azért talán tudhatok kikövetkez­tetni: ebben az ősállapotban nem volt olyan szomjúságunk, amely az élet gátlástalan élveze­tére buzdított bennünket!? Ebben az ősállapotban felfokozott állapotban voltunk, minek folytán az életet nem akartuk gátlástalanul élvezni. Ebben az ősállapotban kellett lennie va­laminek, ami jobban vonzott, bennünket, mint az élet gátlástalan élvezni akarása. Egy más állapot volt, melyben másra is vágyódtunk, mint az élet élvezetére. Vissza lehet jutnunk e másfajta, ez ősi és kezdeti állapotba? Igen. Mindössze ki kell tudunk lépni abból, ami van s körülvesz. Miből? Ebből a későbbi lefokozott állapotból, amelybe a gátlástalan életélvezet által jutottunk. A szavak mások, mint amit megszoktam a templomokban/vallásokban, de mintha ugyanarra buzdítanának, amire ott: Ne légy gátlástalan, mohó, stb.! Mérsékelt életél­vezés kívántatik, s ezáltal visszakerülünk abba a létállapotba, amelyet elveszítettünk? Nem merek igent mondani rá, mert a vágynak nem csak egy másik fajta (szerényebb) vágy lehet az alternatívája, hanem  a vágynélküliség is.

 

 

 

Ad4-4

 

H.B. biztos abban, hogy az ember lefokozott állapotban van. Ennek oka az élet gátlástalan élvezete. Gy.b. is erről beszél, az ő szava a pleonexia (a többet birtokolni akarás). A kapzsi ember lefokozott létállapotban van.

 

5.

 

 A primordiális állapot elvesztésének következ­ménye a lefokozott létezés. E lefokozott léte­zés eredménye a turba, amint Böhme mondja, vagyis a megzavarodás. A turba az értelem, a morál és a testiség korrupciója: az elhomályosodott értelem, a bűn és a betegség.

A vallás, a filozófia és a tudomány az élet gát­lástalan élvezetének megkönnyítése. A ha­gyo­mány a létezés intakt állapotát akarja helyre állítani.

 

Ad 5.

 

Csak azt tudjuk meg, hogy a magunkat, a teljességet (annak, ami az életnél fontosabb) el­veszítés lefokozott létállapotot, megzavarodást eredményez, azaz az értelem, morál és testi­ség megromlását, aminek a következménye az értelem elhomályosodása, a bűn és betegség. Megromlott értelem = elhomályosodás. Megromlott morál = bűn. Megromlott testiség  = be­tegség. Nem egészen világos, hogy mi a megromlott morál tartalma: Még kevésbé, hogy mit jelent a  testiség (?) megromlása. A keresztény vallások hittana azt tanítja, hogy az ősálla­potban − ha nem szakítunk a gyümölcsből − nem kellett volna meghalnunk! A testiség meg­romlása vajon mit jelent?Azt, hogy mindannyian meghalunk? A morál megromlása a lelki­ség megromlását jelenti? Azt, hogy vágyódunk az életélvezésre, méghozzá gátlástalanul?

 

Ad5-5

 

A testiség megromlása a betegség. Analógiák: a bűn a szellem megromlása, az őrület a lélek megromlása; következmények: a kórház, a fegyház, az őrültek háza.

 

6.

 

A szomjúság a korrupt lét ismertetőjele. A kor­rupt lét korrupciójának homályában él. Az ember ebben a helyzetben nem tudatosítja, hogy mi tör­ténik, sőt tiltakozik, ha életélvezetében világos­sággal háborgatják. Ezért a sóvárságban az élet lefokozott, és a lefokozódást az egyre növekvő szomjúság tovább növeli. Ebben az állapotban az ember végül önmagát teljesen el­veszíti.

 

Ad 6.

 

Romlás, homály, lefokozottság, sóvárság, szomjúság, önmagunk teljes elvesztése - mintha mindezekkel a mozzanatokkal-kifejezésekkel már találkoztunk volna. Az újdonság talán annyi, hogy nem vagyunk tudatában e szomorú állapotunknak (mi történik). Sőt, tilta­kozunk is az ellen, hogyha rá akarnának ébreszteni nyomorúságunkra. Hogyan ébresztenek rá? Úgy, hogy megmagyarázzák nekünk, hogy minden bajunk forrása az élet gátlástalan él­vezni akarása. Ez a világosság tartalma is: minden bajod forrása az élet gátlástalan élvezése.

 

Ad6-6

 

H.B. ciklikusan ismétel, lehet, hogy az ember agyára megy. Ő nyilván elmélyítésre gondol. Engem kiváltképp az „amerikás” stílusú könyvekben idegesít az állandó ismételgetés, de azok nem elmélyíteni, hanem meggyőzni akarnak.

 

7.

 

A vallás, a filozófia, a tudomány roppant ké­szültséget teremtett a kezdetleges eszközöktől, később a gépektől az intézményekig és a vallásos tanításokig és az elméletekig. A készültség szöve­vényét, ha abban egység és rendszer nyilatkozik meg, civilizációnak is hívják. A cél a védelem és a biztonság. Ház, város, állam, ruházat, világné­zet, ipar, fegyver, vagyon, dog­mák, törvények. Bonyolult apparátus, hogy a terhekből legalább valamit levegyen.

A különös nem az, hogy a könnyítések között egyetlen állandó sincs. Sem eszköz nem volt, sem gép, amely ne mondott volna csődöt, nem volt elmélet, amely ne omlott volna össze, és tudás, amelynek biztossága ne morzsolódott volna fel, és senki még nem szőtt maga körül olyan védel­met, amelyet ne téptek volna szét. A különös az, hogy nincsen könnyítés, amely ne lenne valami­képpen a valóság elől való kitérés. Talán lehetne, de ténylegesen annyira nincs, hogy az élet úgyne­vezett terhei könnyebbek, mint a súly, amit az ember a könnyítésekkel ma­gára vesz.

 

Ad 7.

 

Szövegünk miután úgy-ahogy kitisztázta, hogy miben is áll megromlott helyzetünk-álla­potunk, amin könnyíteni szeretne a vallás-filozófia-tudomány, visszatér a könnyítésekre. Mintha e könnyítőket közös szóval civilizációnak is mondaná, ami egységes készültségi rendszert jelent védelmünk, biztonságunk javára. Az egész civilizáció egy meglehetősen bo­nyolult készültség-apparátus, hogy levegyen abból valamit, ami terhel bennünket. Mi terhel? Nyilván a korábban már megrajzolt létállapotunk, aminek teher-voltát nem vagyunk hajlan­dók bevallani; s ha meg akarna szabadítani valaki tőle, még tiltakoznánk is ellene. De a teher néminemű könnyítése ellen nem tiltakozunk. Ezt a könnyítést szolgálja az egész civilizáció. Némi rendet akarván rakni a felsoroltakban: a./ ház, város, állam, törvény, fegyver b./ ruhá­zat, ipar vagyon c./ világnézet, dogmák. E három csoport (állam, gazdaság, vallás) közös ne­vezőt kap a civilizációban. Állam, gazdagság-gazdaság, vallás - kapják itt meg a maguk be- és kiosztását.

Ezt: a könnyítések nem állandók, gépeik csődöt mondanak, elméleteik összeomlanak, biztonságuk felmorzsolódik. S az egész könnyítés akkora súlyt rak ránk, hogy az nehezebb, mint az élet terhei, amiken könnyíteni volnának hivatottak a civilizáció e könnyítései. A civi­lizáció ennek folytán nagyon értelmetlen dolog. Nagyobb bajt okoz, mint amin segíteni volna hivatott. Miért? Mert kitér a valóság elől? (Ismét egy elbizonytalanító fordulat: valamikép­pen.) Elméletileg ki tudna térni, ténylegesen nem tud kitérni. Új fogalommal találkozunk? Igen, a valóság fogalmával. A valóság olyan valami, ami elől nem volna szabad kitérni. A könnyítéseknek is az volna a dolguk, hogy ne térjenek ki előle. Ténylegesen azonban kitér­nek. S ez teszi nagyon nehézzé az ember életét. Mi ez a valóság? Még nem tudjuk. De való­színű, hogy kapcsolatban áll azzal, amit elveszítettünk. Lehet, hogy éppen az, amit elveszí­tettünk?

 

Ad7-7

 

Jogos Gy.b. „rendrakása”, és igaz H.B. megállapítása, hogy nincs eszköz vagy gép, amely ne mondott volna csődöt, nincs elmélet ami ne omlott volna össze. Mennyi-mennyi izmus ami a történelem taposómalmába került, s ma már csak kézlegyintéssel intézzük el őket, de akkor véresen komolyan vették. Sajnos az Evangéliumot senki sem vette komolyan vagy abból is izmus (klerikalizmus, dogmatizmus, katekizmus, piétizmus stb.) lett.

Jézus mondhatta volna: Nézzétek az ég madarait, nem vetnek, nem aratnak, egyik sem gyárt eszmét. Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek… egyik sem hoz létre ideológiát.

 

8.

 

Valami van, amin könnyíteni akar és ami elől védelmet keres, ami elől elrejtőzik és amiről nem akar tudni. Nemcsak csoportokba tömörül, ha­nem a csoportokat rendezi és a rendet tör­vénye­síti. Az együttélést szabályozza, és hiába borul fel, újra kezdi, ha tudja is, hogy nem megy, mégis csinálja. Gondolatrendszereket szerkeszt, ame­lyekben valamiről ereje teljes be­vetésével sem szerez tudomást. Élethamisítást követ el, és ha mindig újra leleplezik, továbbra is elköveti, meg­próbál mellébeszélni, és ha nem sikerül, az ellen­kező oldalról kezdi ugyanazt. Egyetlen könnyítés sem vált be, mert azzal akar könnyíteni, hogy valamit elrejt. Azt a valamit, ami nélkül az egész­nek semmi értelme. Minden könnyítés a valóság­tól való félelemből fakad. Ezért védekezik és gyűjt vagyont és fegyverkezik és szervez, rejtőzik vallásba és világnézetbe, csinál tudományt és technikát, és épít civilizációt, és sző álmot vilá­gokról és népekről és esz­mékről, amelyek nincse­nek sehol.

Ad 8.

Az első mondatának valamijéről a szöveg négyfélét állít. Az első kettő - könnyíteni aka­runk rajta, védelmet keresünk ellene. A második kettő - elrejtőzünk előle, nem akarunk tudni róla. Az első kettőt azért csináljuk, mert hiszünk abban, hogy a könnyítés és a védelem sike­rül, hogy lehet segíteni rajtunk. A második kettőt azért csináljuk, mert tudjuk, hogy nem sike­rülhet: a könnyítések és védelem nem segítenek rajtunk? Nem biztos Ez a harmadik és ne­gyedik állítmány másról beszél. Az első kettő a lefokozott létállapottal járó bajokról. A má­sodik kettő a le-nem-fokozott, a teljes az eredeti létállapotról!  Sőt: nem is akarjuk, ezért rej­tőzünk előle, ezért nem akarunk tudni róla. Mintha ez a valami lenne az előző  pontban meg­említett valóság, amely elől kitérünk.

Egész magatartásunk egy kétségbeesett kísérlet: élethamisítás. Azért az, mert elrejtünk valamit. Azért az, mert félünk a valóságtól. Elrejteni a valóságot, kitérni előle, félni tőle - mind arról beszélnek, hogy nem akarunk szóba állni azzal, aminek lennie kell. Toldozzuk-foltozzuk azt, ami van. Aminek lennie kellene, az a valóság! Ezt megkerülendő gyűjtünk va­gyont, csinálunk vallást és világnézetet, tudományt és szövünk álmokat eszmékről (=filozofálunk); egyetlen szóval: csinálunk civilizációt. – Jelentős még ez a megállapítás: a civilizáció eszméi nincsenek sehol. Mit akar a szöveg ezzel mondani? Téveszmék, amelyek­nek semmi sem felel meg a valóság rendjében. Miféle valóságéban? Abban a valóságban, amelynek lennie kellene, amelyet elveszítetünk, amelyet vissza kellene szereznünk, amelyben visszanyerhetnénk önmagunkat, amit pedig valójában nem is akarunk. Jó nyomon járok? Alighanem. A civilizációk bajról bajra hágnak, s végül elpusztulnak. Nagyon jó példa erre a Római Birodalom.

 

 

 

Ad8-8

 

A lényeg: „Ezért védekezik és gyűjt vagyont és fegyverkezik és szervez, rejtőzik vallásba és világnézetbe.”

Az első korrupt ember, aki bekerített egy területet és kiírta a kerítés kapura, hogy enyém. Még bizonytalan a kiírt szöveg helyességében, ezért készíttet hozzá ideológiát. Már a második korrupt embernek is van munkája: ő filozófus. Aztán kellenek a törvények s az ember észre sem veszi, ahogyan nő a paragrafusok száma, úgy szaporodik a gazemberek száma is, és védekezésül kell hozzá az apparátus – csendőrség, rendőrség, hadsereg. A hadsereghez és az ideológiához fegyver is kell, a csodaeszközt a tudós kitalálja és máris kész az ördögi kör.

 

9.

 

A civilizáció és mindaz, ami hozzá tartozik, nem tanítás, hanem magatartás. Életrend, amely a legkönnyebbnek látszó megoldás irányában mozog. Védelmet nyújt, amelyről úgy tű­nik, hogy biztos, és hangzatokat eszel ki a félelmek elaltatá­sára. Nem kényelem és nem anyagi biztosítás, mert akkor elég lenne a vastag fal, a meleg ruha, a magtár és a fegyver. De a házzal egy időben elkerülhetetlenül megjelenik a világnézet, és az ember nemcsak a meleg szobába bújik, hanem a langyos eszmevilágba. Ha elveszti kapcsolatát a nyers természettel, még nem lenne baj, de lehetet­len a kapcsolatot megszakítani anélkül, hogy az ember ugya­nazt el ne veszítse azzal, ami nélkül a lét értelmetlen. Fontos, hogy minden másnak lás­sék, mint ahogy van. Főként amiben kellemesen lehet szenderegni.

 

Ad 9.

 

A civilizáció nem tanítás. Ez az állítás értelmezendő. Nem tanítás, hanem mi? Magatar­tás, életrend, amely véd és elaltat: fal, ruha, magtár és fegyver. De világnézet és eszmevilág is a civilizáció. S ez nem tanítás? Úgy gondolom, hogy a szöveg számára a tanítás szent szó. A tanítás - a valóságról szóló tanítás, s e szót nem érdemli meg a civilizációban megszülető langyos eszmevilág, amely szövegünk számára inkább csak félrebeszélés, és nem tanítás. A civilizáció elveszti a kapcsolatot a nyers természettel (ez talán nem azonos a már szerepelt természettel /2/, nem tudom, hogy mi az), s ezzel együtt elveszíti azt is, aminek lennie kel­lene − ez megint alighanem az elveszített valóság −, s ami nélkül az emberi lét értelmetlen. Azért nem tanítás a civilizáció eszmerendszere, mert számára nem az a fontos, hogy miként vannak a dolgok (megint a valóság!). A civilizáció nem tanítás a valóságról, hanem valami­nek a tudomásul nem vétele, Valami más, amiben kellemesen lehet szenderegni.

 

Ad9-9

 

Valóban, mintha a civilizáció meghatározásába (meghatározhatatlanságába) belebonyolódna H.B. (Megesik ez később a kultúra vonatkozásában is.) Nehéz kérdés, mi is a civilizáció avagy a kultúra. Egy biztos előjel nélküliek, sem nem pozitívak, sem nem negatívak.

 

10.

 A szisztematikus könnyítéssel szemben, amit a civilizációban a vallás, a filozófia és a tu­domány valóság-megkerülése és az embernek a valóság elől való elrejtőzése, az intézmények élethamisí­tása és a vallások valóságfélelme jelent, van a má­sik magatartás. A kettő sohasem vegyül és nem téveszthető össze. Mindig van vidvan (a tudás képviselője) és szophosz (a bölcs), bodhiszattva (a megvilágosodott) és is ha-ruah (a szellemi ember). Van, aki a civilizá­cióban negatív magatartást vesz fel. Nem a civilizációt tagadja, a könnyítés az, amit nem fo­gad el. Mert a könnyítésben a való­ságtól való félelem annyit jelent, hogy az ember elveszíti önmagát. Élethamisítás annyit jelent, hogy a lét értelme elvész. A vidvan és az is ha-ruah vissza akarja szerezni önmagát. Az élet maga szubsztanciátlan, és ami csak élet, nem egyéb, mint elmúlás. A bodhiszattva azt akarja, ami a ha­lált is kibírja. A civilizációban nem azért nem vesz részt, mert tudja, hogy reménytelen védekezés valami ellen, ami ellen nem lehet vé­dekezni, és legfeljebb a tudomásul vétele elől lehet elrejtőzni, de ha az ember elrejtőzik, ön­maga és létének ér­telme elől rejtőzik el. A szophosz számára az élet nem feltétlenül élvezet, és nem akar zavartalanul örökre itt megtelepedni. De tudja, ennek az élet­nek sajátsága, hogy minél könnyebbé akarják ten­ni, annál jobban megzavarodik, összezsugorodik, elveszti derűjét és szépségét, fényét, varázsát és misztériumát, igazságát és mélységét, elveszti tra­gikumát és zenéjét és költészetét. Nem lehet egye­bet tenni, aki az élet tisztaságában részesülni akar, an­nak vissza kell szereznie Önmagát. Az eredeti életrenden való mindennemű változtatás kiszá­míthatatlan következményekkel jár, mert minden változtatás elrejtés, és nem a nehézségek tűnnek el, hanem az élet valósága. Aki az életet csak él­vezni akarja, elveszti, mert amit kap, az lényegte­len és üres. Aki minden nehézségével vállalja, az a valósággal együtt megnyeri az egészet.

 

Ad 10.

 

Van egy másik, egy összetéveszthetetlenül és elvegyíthetetlenül másik, egy nem civilizá­ciós magatartás is: nem rejtőzik el a valóság elől, nem fél tőle, nem élethamisítás. A bölcsé, a szellemi emberéé, a tudás képviselőjéé, a megvilágosodotté, aki nem veszíti el önmagát, aki számára nem vész el a lét értelme. A bölcs vissza akarja szerezni önmagát, tehát a bölcs a ha­gyomány embere.  Ezzel visszajutottunk a kiinduláshoz.

A szöveg pontosít: a civilizációt nem kell tagadni, csak a könnyítéseket. Mert a könnyíté­sekben rejlik a félelem a valóságtól, s az, hogy elveszítjük önmagunkat. Még nem tudom, hogy mit, de itt valamit meg kell különböztetni. Mi az a civilizációban, ami nem könnyít, nem rejtőzik el a valóság elől, nem veszít el minket? Lehet élvezni az életet, csak gátlástanul nem lehet. Ezzel a különböztetéssel már találkoztunk. Itt is ilyesfélével kell operálnunk? Ta­lán nem. Inkább arra gondolhat Hamvas, hogy a civilizációban élünk, van pl. csatorna rend­szerünk és élünk vele, de nem gondolja, hogy ez bármit is segítene eléveszített létállapotunk visszaszerzésében, életünk alapgondjának megoldásában. Időnként kap egy kis simogatást is ez a mégis jószándékú, hiszen könnyíteni-szeretne civilizáció, azaz vallás-filozófia-tudo­mány? Rosszabb, mintha nem kapna: ha nem gyilkos, akkor jelentéktelen dolgokkal foglal­kozik... a szegény kis hülye.

Hogyan lehet az élet maga szubsztanciátlan - ezt csak sejtem: Minden fogalom, az élet fogalma is szubsztanciátlan: a fogalomnak nincs hordozója (a lóságon nem lehet lovagolni, csak a konkrét lovon: az ember mivolta nem tud lóra ülni, csak a konkrfét Jóska).. De az én konkrét életemnek én vagyok a hordozója, azaz az én életem nem szubsztanciátlan. Az élet nemcsak elmúlás, hiszen minden elmúlásban megmarad valami - éppen én maradok meg, aki nem múlok el. Valószínűleg itt jelentkezik valami, ami számomra megérteni ugyan megért­hető, de emészthetetlen, elfogadhatatlan: én nem akarok megszűnni, felolvadni, felszabadulni valami alól, ami én vagyok.

A bölcs kibírja a halált, nem rejtőzik el a valóság elől, nem feltétlenül (!) élvez, nem akar örökre itt megtelepedni. A bölcs az élet tisztaságát akarja, visszaszerzi önmagát, az eredeti életrenden nem változtat, hiszen azzal elrejtené a valóságot. Vállalni kell az életet minden nehézségével együtt, s akkor megnyerem az egészet. Ezek rendkívül rokonszenves, de elmé­letileg megfogalmazott tételek, melyeknek gyakorlati tartalma egyelőre reménytelenül rejtett számomra. Mi lehetne a gyakorlati tartalom? Például ez: Menj, add el mindened! Vagy ez: Ha Magyarországon élsz 1961-ben, akkor légy raktáros Tiszapalkonyán. Mert aki az életet csak élvezni akarja... - az csak lényegtelent és üreset kap.

 

Ad10-10

 

Igen. A kényes történelmi helyzetben H.B. nem áll be farizeusnak (tudása, műveltsége alapján az Akadémia első soraiban lenne a helye). Nem áll be gazdag ifjúnak sem. Erről mikor a front idején bombatalálat éri házát és minden ingósága, sőt még kéziratai is odavesznek ironikusan azt mondja, hogy a Jóisten ily  módon megkímélte a gazdag ifjú szereptől. Gy.b sem áll be a fenti „tisztségek” egyikébe sem, lett is érte börtön, majd rakodómunkásság.

 

 

 

 

11.

 

A hagyomány eredetileg közel volt, közvetlenül a civilizáció könnyű fátyla alatt, és csak érte kellett nyúlni. Az idők folyamán egyre mélyebbre me­rült, és a védelmi szövevény egyre mélyebb rétege takarja el. Egyre könnyebb a tartalmatlan félálom­ban elmerülni, és egyre ne­hezebb megtalálni azt, ami az embernek visszaadja önmagát. Eredetileg elég volt feleszmélni, később egész civilizációkat kellett lebontani, hogy az ember saját lényegéhez jusson. Ha a ci­vilizációk természetes törékenysége időnként nem nyilatkozna meg, ha vallások és tu­domá­nyok és filozófiák eredendő halandó volta nem válna szembetűnővé, és a könnyítések káprá­zatszerűsége nem önmagától lepleződne le, a fel­eszmélés még nehezebb lenne. De éppen ami­vel az ember a könnyítést véglegesen meg akarta te­remteni, mint ma a technika, a kategori­kus ideo­lógiák és a totális államok esetében, ez a könnyítés arcát egyik percről a másikra hirtelen megmutatja, és kitűnik: amit védelemnek alkottak, az a legna­gyobb veszély, és az emberi világ maradéktalan elpusztításával fenyeget. Milyen jó lenne, ha keve­sebb védelem alatt lehetne élni.

 

Ad 11.

 

Valamikor egészen közel volt a hagyomány. Mikor? Eredetileg! Úgy félmillió esztendő előtt? Később egyre nehezebb megtalálni azt, ami az embernek visszaadja önmagát. De a könnyítések egyre kibírhatatlanabbá teszik az életünket, s ez kínálja a föleszmélés lehetősé­gét. Mire kell eszmélni? Hát a hagyományra, amely a valóságról beszél. Arra, amit elveszí­tettünk, sx amit vissza kell szereznünk.

 

Ad11-11

 

Ez a közelség nem esztendőkben mérhető. „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van az Isten Országa” (Mt 3.2.) mondja Keresztelő János. Milyen közel ezer év, tízezer év? Nem jó így a kérdésfeltétel.

12.

A hagyomány tudás, és pedig tudása annak, hogy az élet nem önálló és nem egyetlen, és a lét többi körétől nem független állapot. Nemcsak hogy nincsen sajátos lényege, hanem csu­pán a lét lényegének megszerzésére nyíló alkalom. Az em­beri életet alapjaiban érintő lénye­ges valóságot, mondja Sankara, a hagyomány nélkül felismerni lehetetlen. A teljes értékű élet, mint René Guénon mondja, a lét minden állapotával, főképpen az életnél magasabb rendű állapotokkal való kapcso­lat megteremtésének lehetősége. A tudás sohasem rendszeres, hanem a lét végtelenségének megnyi­tása, és az életnek a természetesnél, vagyis a merő érzé­kileg tapasztalható világnál magasabb rendű állapotának megismerése, amely magasabb rendű valóság az életben állandóan jelen is van, és az em­beri életet irányítja.

 

Ad 12.

 

A bölcsnek magatartása van, a hagyománynak tudása van? A hagyomány aligha személy. Ha nem személy, hanem valami ismerettartalom, akkor ő maga a tudás, de tudása nincs ¾ ez csak megszemélyesítés. A hagyomány mindenképpen ismerettartalom, és Hamvas  számára mindenképpen más, mint a tudomány-filozófia-vallás ismerettartalma. A hagyomány tudja, hogy az élet nem független a többi létezőktől. Csakhogy ezt tudja-tanítja a tudomány-filozfia-vallás is.

Az életnek nincs sajátos lényege - ezt nehéz értelmeznem, mert mindennek és szükség­képpen van léttartalma, s e léttartalom bizonyos elemeire támaszkodó lényege is van. Az élet alkalom, hogy megtudjuk a lét lényegét. A lét - jelenthet létezést is és léttartalmat is. A lét­nek is, a léttartalomnak is van lényege. Melyikről van szó, és mi az? Azt hiszem, hogy egyik­ről sem.

Hamvas valami mást mond: van lényeges valóság. De minden valóságnak van lényege! Szövegünk talán jelentősnek, fontosnak akarja állítani a valóság egyik nemét. Melyiket? Nem tudjuk meg. Az Isten is valóság. Lényege is van. S meglehetősen fontos is. Őrá gondol szö­vegünk? Nem tudom  (még) eldönteni. Van az emberi életet alapjaiban érintő lényeges való­ság. Mi, vagy ki ez? Ezt a lényeges valóságot a hagyomány nélkül felismerni lehetetlen. Ez bújócska számomra. Egy absztrakt fogalmazás-sor olykor nem érthető vagy csak sejthető. Huszárvágással: a lényeges valóság az, amit elveszítettünk, s vissza kell szereznünk.

Mindezek után egy kevésbé problémás mondat következik: akkor teljes értékű az élet, ha meg tudjuk teremteni a kapcsolatot a lét minden állapotával, főleg az életünkénél magasabb rendű állapotokéval. Barátkozni tudni kell; a saját létállapotomon kívüliekkel is. Főleg föl­felé. A Bodri kutyám lefelé van. Isten fölfelé. A tudás sohasem rendszeres! Mit akarhat szö­vegünk ezzel mondani? Azt, hogy nem feltétlenül tudok eligazodni a fölöttem levő világban? Talán. Mert ezt követően azt állítja a tudásról, hogy megnyitja a lét végtelenségét, megismeri életünknek az érzékileg megtapasztalható világnál magasabb rendű állapotát. Ezt az állapo­tot állítja magasabb rendű valóságnak a szöveg. S azt állítja, hogy ez a valóság állandóan je­len van életünkben s irányít is minket. Csak a lelkiismeretre tudok gondolni, amely bizony meg nem szűnően dolgozik bennem, s állandóan jelzi, hogy mi helyes és mi nem; mi tetszik az Istennek és mi nem.

Nem tudom megállapítani, hogy szövegünk  ezt akarja-e mondani. Hogy ide akart-e ki­lyukadni? Félek, hogy nem! Aki tudja, mért nem mondja: Merre van  a hazám útja.

 

Ad12-12

 

    A hagyomány tudás az eredeti állapotról, az alapállásról. Az Evangélium is ilyen tudás, tehát az Evangélium is hagyomány. De vallás gyártódott belőle. Sebaj, mert az eredeti állapot bármikor visszaállítható! Ha nem tévedek Gyb. Életműve is ilyen visszaállításra szentelődik. H.B. és Gyb. Szóhasználata, logikája különbözik, ez időnként értetlenségre ad okot. A számláló különböző, de meggyőződésem, hogy a nevező közös.

 

13.

 

Az értelem homályának, a morál romlottságá­nak és a testi törékenységnek egyik követ­kezmé­nye, hogy a szellem és a magatartás elszakadt. A szó nem fedi a tettet, más szóval, az elmélet a gyakorlatot. Ez a korrupció legmélyebb ismerte­tőjele, vagyis a korrupt lét legmé­lyebb tisztátalan­sága. A szóló helytállása nélkül a szónak nincs tartalma, és aki valamit be­szél, de nem teszi, az nem mondott semmit, csak fecsegett. A tett a szó nélkül viszont merő bi­ológiai reflex. A hagyo­mány, amikor az embernek visszaadja Önmagát, a szó és a tett között az egységet helyreállítja. Ezért, amit a hagyomány mond: tudás, és ugyan­akkor gyakorlat.

A gondolat csak akkor érvényes, ha azt tettben beváltották, a tett csak akkor, ha azt az értelem rendjében megalapozták.

 

Ad 13.

 

Romlottságunk legmélyebb ismertető jele, hogy a szellem és a magatartás elszakadtak egymástól. A szellem -jelen esetben az, amit mondunk; a magatartás - pedig, az amit te­szünk. A hagyomány ad vissza bennünket önmagunknak = helyreállítja az egységet szavaink és tetteink között. Ilyen egyszerű ez az idáig problémásnak látszó - önmagunk visszanye­rése? Igen, ilyen egyszerű. Erről van szó – szövegünk szerint. A fecsegés csak biológiai ref­lex. És a tettre váltott gondolat - az érvényes gondolat. Másfelől meg van az értelem rendjé­ben megalapozott tett.  Ne fecsegjünk, ne linkeskedjünk, hanem gondolkozzunk és tegyünk! Minden világosnak látszik.

 

 

Ad13-13

 

„A fecsegés csak biológiai reflex.” (Gyb.)

„A szó nem fedi a tettet.” (H.B.)

No comment! Csak egyszerűsítést végeztem, melynek következtében megkaptam a közös nevezőt.

 

14.

Ahhoz, hogy a hagyomány az embernek magát vissza tudja adni, a mindenkori ember minden­kori helyzetének mértékét ismernie kell. Ez a mér­ték: az alapállás.

Ad 14.

 

Van mindenkor helyzetem. Ennek van mértéke. A mérték neve - alapállás. Ezt az alapál­lást lehet ismerni. Ez az ismeret a feltétele annak, hogy visszanyerhessem magamat. Mit ta­karnak e kijelentések? Az elveszített állapottal, a valósággal van kapcsolatuk. Alighanem az akkori állapotunk az alapállás, s ennek kell mértéknek lenni ma is számunkra.

 

Ad14-14

 

Mindig tiszteltem Gyb. logikai bravúrjait. Főhajtással most is ezt teszem.

 

15.

 

Az archaikus időtől fogva a mai napig nem volt komolyan vehető gondolkozó, aki az alapállás té­nyével ne számolt volna, sajátságosképpen azon­ban azt alig nevezték meg. Néha olyan megjelö­lése volt, mint a hindu szatja-juga, vagy a görög aranykor. Több esetben meg­személyesítve szerepel: a hindu Manu, az egyiptomi Menesz, a gö­rög Minosz, a kínai Nagy Sárga Úr az alapállást képviselte. Társadalmakban a magától értetődő primordiális rendet jelenti, és a törvénykönyveket általában az alapállásra való hivatkozással hoz­ták. A hindu metafizikában ez a szatjasza-szatjam, ami annyit jelent, mint a lét színültig teltsége igaz­ság­gal. Más változatban szat-csit-ananda, a lét igazságának, az értelem világosságának és az üdvnek egysége.

A héber hagyomány szerint az alapállás a Tóra. A Kabala azt tanítja, hogy az ember az anyaméh­ben az egész Tórát ismeri, de amikor a földre megszületik, egy angyal azt a szájából kitörli. Ezért az ember az alapállásról tud és nem tud. S ezért, amikor hangját hallja, emlék­szik reá. Sőt ezért életének gravitációja, hogy az alapállás az élet egyetlen mértéke, és az élet nem egyéb, mint az alapállás realizálása. Kezdetben az ember, mondja a Talmud, az időkön keresztül látott, és szeme az elsőtől az utolsóig elért, mert a fény birtokában volt. Mikor azonban az ember meg­romlott, az Úr a fényt elvette tőle és elrejtette. Kinek rejtette el? Az igazaknak. Hová rejtette el? A tanításba. Hogyan jutnak az igazak a tanítás­hoz? Életükkel kell azt kiásniuk.

 

Ad 15.

 

Az alapállás is szó, amely jelöl valamit. Szövegünk szerint egy tényt jelöl, amelyet alig nevezett meg az emberiség. Mi ez a tény? Az ősrend! A különböző kultúrák erre az alapál­lásra hivatkoznak, amikor törvénykönyveiket elkészítik. A Tóra maga az alapállás  - a héber hagyomány szerint. (Ki dicsérje a Tórát, ha nem a héber hagyomány?)Az ember az alapál­lásról tud és nem tud... amikor hangját hallja emlékezik reá... Az alapállás az élet egyetlen mértéke. Megromlásunk után elvette tőlünk az Isten. Elrejtette az igazak számára tanításban. (Ez így mitológia. Isten nem vesz el tőlünk semmit, nem rejt el előlünk semmit. Mindent odaad nekünk, amit el tudunk fogadni.) Tehát az alapállás az élet ősi rendje.

Az az életfeladatunk, hogy megvalósítsuk az alapállást. Életünkkel kell kiásnunk a taní­tást. Az igazak figyelnek e hangra. Ez a lelkiismeret. Ez az Isten szava. Ezek az én értelmező szavaim, nem Hamvaséi. Még nem olvastam szövegében az Isten szót, pedig tanulmánya a kereszténységről beszél.

 

Ad15-15

 

H.B. –t olvasva folyton azt érzem, hogy a Jóistenről ír, mesteri fokon tudja ezt tenni, hogy a nevét ki sem ejti. A régiek tették ezt így: nem volt szabad kiejteni, leírni Isten nevét, de mindig róla beszéltek. „A Jóisten a csülkös bablevesben is ott van” – írja egy helyütt H.B. Nem tudok ezeken a szavakon megbotránkozni, ellenkezőleg, felmagasztalva érzem az Istent.

 

16.

 

A kínai és a japán hagyományban, amikor a világ szót használják, az ember társadalmi hely­zetét értik, a családban, a városban, a hatósággal, az alattvalókkal, a feljebbvalókkal való szövevé­nyes kapcsolatait, a sok száz apróbb és nagyobb ravaszkodást, bujkálást és rej­tőzést, kitérést, óva­tosságot, éhséget - és annak takarását, kapzsisá­got - és annak megszépíté­sét, ösztönöket - és azoknak átfestését, egyéni szenvedélyeket - és becsvágyat és érvényesü­lést, hiúságot és tudat­lanságot, erőtlenséget és szomjúságot, mindazt, ami az eredeti embertől idegen, és amit most, ha fenn akar maradni, meg kell tanulnia. Az ember­ben levő eredeti, és az, amit magával hozott, az igazi és a valódi, és ami minden emberben kez­dettől fogva él, az egészen más. Az valami egy­szerű és tiszta. Ami a világban van, azt be kell gyakorolnia. A vi­lág szót ilyen értelemben az eu­rópai középkor is használta, és később is az, ami világias, az színészies, képmutató, az eredetihez képest hamis és maszk. Még később a világot rea­litásnak nevezték el, mintha a tényleges valóság ez lenne. De mindenki tudja, hogy a világban semmi sem valódi, és azt, ami itt van, meg kell ismernie, mint tőle távol fekvő és vele meg nem egyező mást. Amit nem kell megtanulnia, mert azt magával hozta, az az alapállás, szat-csit-anan­da, értelem, igazság és üdv.

 

Ad 16.

 

A világban semmi sem valódi, ezért meg kell tanulnunk a világot, mert a világ nem a tényleges valóság. Mi a tényleges valóság, amit nem kell megtanulni, amit tudunk, ami egy­szerű és tiszta? Hát az elveszített valóság, s az ebbeli alapállás, melynek rokonértelmű szavai: értelem, igazság, üdv. Mégiscsak leleplezi magát ez a magyar-német szakos tanár, akinek apja evangélikus lelkipásztor?

 

Ad16-16

 

Elismerem, hogy egy adott kultúrkörben más kultúrkörökre (kínai, japán, hindu, buddhista, tibeti, egyiptomi, stb.) hivatkozni idegesítő lehet. Miért nem marad a suszter a kaptafánál? Az ilyen magunkfajta idézgessen csak a judeó-keresztény kultúrkörből. Lehet, de H.B. más, univerzális orientációt szeretne képviselni. Bokodon, Tiszapalkonyán görögül, szanszkrítül tanul, tolltékul is szeretne, de még nincs hozzá nyelvtankönyve. A hagyomány legjobban a nyelvben ragadható meg. Ma a kétéves gyermek angolul tanul – ez a gazdaság, a tudomány s a „jövő” nyelve.

 

17.

 

Az, aki a világot és az alapállást elválasztja, vagy aki feltételezi, hogy az is ha-ruah és a bodhi­szattva és a szophosz a közönséges embertől akár mint ellentét, akár mint fokozat elvá­lasztható, a vallás hibáját követi el, amely szellemet és anya­got, eszmét és valóságot, szakrá­lis és profán vilá­got különböztet meg. A hagyomány az advaita magatartást követi. Advaita annyit jelent, mint nem kettő. Nem kettő, hanem egy. Ez az advaita a létezés első jegye és a létről való tudás legfon­tosabb tétele. Mindaz, ami van és volt és lesz, és minden lény és lélek, anyag és szellem, minden gondolat és érzület, emberi rang és fokozat, vilá­gosság és sötétség, egymást közösen áthatja, és folyik, mozog és sugárzik egyszerre. Ebben az egyetemes interpenetrácíóban minden megkülön­böztetés az egységesítésért történik. A határtalan eggyé válás mondja Hölderlin - a határtalan megkülönböztetésben tisztul meg.

 

Ad 17.

 

A vallás hibáját követi el, aki a világot és az alapállást meg a bölcset és közönséges em­bert szétválasztja. Itt a világ egészen mást jelent, mint az előbb /16/: a létező valóság egészét. A kettő mindig egy is: a határtalan megkülönböztetésben tisztul meg a határtalan eggyé vá­lás. Azért a vallás hibája, mert a vallás választja el egymástól a szellemet és anyagot, az eszmét és valóságot, a szakrális és a profán világot. De a megkülönböztetés értelmű szétvá­lasztás még nem bűn, nem hiba! Ellenkezőleg: minden gondolkodás feltétele, s ezt Hamvas is biztosan tudja, mint minden gondolkodó ember. Mit takar ez a szétválasztás? − itt nem mondja meg a szövegünk.

 

 

 

 

Ad17-17

 

Életművében H.B. gyakran ismétli ezt a mondatot: „Nem kettő, hanem egy!” Ennek fordítása magyarról-magyarra a következő lehet: „Egység, nem széthúzás.” Egység, nem szakadás.” „Szeretet, nem gyűlölet.” „Adás, nem vevés.” Szent nem profán.” „Erőszakmentesség, nem erőszak.” „Világosság, nem sötétség.” „Tudás, nem ismerethalmaz.” Életművében mindenki azt ismételgeti, ami szíve bőségéből kikívánkozik. Ez az ő relatív gyakorisági mutatója (rgym.).

 

18.

Az alapállás mindennemű etnográfiai különb­séget és történeti alakzatot és pszichológiai szövevényt megelőző antropológiai status absolutus.

 

Ad 18.

 

Hivatkozhatok fajra, történelemre, lélektanra, de nem az alapállás ellenében. Az alapállás mindezeknél mélyebben van, s meg kellene határoznia téged, akárhol, akármikor születtél s akármin mentél is keresztül. Mindezek csak relatív körülmények, de az alapállás léted vas­betonszerkezete. A bölcs s a közönséges ember esetében egyaránt.  

 

Ad18-18

 

Mindkét szúra (18. és az Ad18) mesteri megfogalmazás. H a lenne az embernek Bölcsesség Könyve, akkor ez a két gondolat benne lenne.

 

19.

 

René Guénon az alapállást état primordialnak nevezte. Ez a kifejezés rokon Böhme Urstandjával. Az état primordialra jellemző, hogy az emberi lét legelső helyzete és minden későbbi bázisa. Máso­dik vonása, hogy az alapállás a hagyomány min­den beavatásában az elérhető és elérendő legma­gasabb fokozat. A harmadik pedig, hogy az alapállással együtt adott tudás a szellemi (brah­man) kaszt ezoterikus tudása.

 

Ad 19.

 

Persze, hogy ősi és legelső, és hogy az alapja minden későbbinek - ezért alapállás.

A beavatás alighanem az, amit az ember tehet a másik emberért annak érdekében, hogy visszajusson az alapállásba. Lépcsőről lépcsőre juthatunk ennek során felfelé, de az alapál­lásba eljutni ez a beavatódás teteje.

Az alapállás tudás is. Ez a tudás egy szellemi kaszt, egy zárt csoport ezoterikus, befelé forduló, az embernek önmaga felé forduló tudása. Mintha lelkész fia elkezdene olyan pályák felé hatolni, amelyek apja számára zártak voltak.  A kaszt nekem azért nem tetszik, mert nyitottság nélküli lezártságot és valakiknek kizárását is sejteti a szó. Meglátjuk.

 

Ad19-19

 

    A kaszt nem lezártságot, hanem a társadalom szerveződésének természetes rendjét jelentette. Nem az a természetes, hogy minden ember egyforma, következésképpen egyenlő egymással. Ez a szocializmus-kommunizmus egyik tévtanítása. Ami természetes az nem az egyenlőség, hanem az egység. Bizony a történelem itt is elvégezte a maga piszkos munkáját, a kaszt mára már lezártságot, kizárást, és társadalmi kiváltságot illetve kizártságot jelent.

 

20.

 

Az alapállás Szabó Lajos szava. Az elnevezés­hez több ösztönzés vezethetett: Böhme Urstand kifejezése (amely ősi állapotot jelent), a modern antropológiai kutatás több irány­zata is. Szabó La­jos szerint az alapállás olyan metafizikai státusz, amelyben az ember nor­mális logikai, etikai és esz­tétikai helyzetben áll, és amelyhez okvetlenül és minduntalan vissza kell térnie, mint ahogy a tán­colónak ritmikusan a tánc alapállásából kell kiin­dulnia és azon át kell haladnia, s ahogy a zenének az alaphármason meg kell nyugodnia, miközben a tánc is, a zene is abban, és kifejezetten csakis abban az esetben érthető, ha az ember az egészet az alapálláshoz viszonyítja.

Az alapállás teóriáját Szabó Lajos nem fejtette ki. De gondolkozásának egészével ellent­monda­na, ha valaki a fogalmat merőben formálisan ér­telmezné és azt hinné, hogy ez a meta­fizikai stá­tusz csupán az emberi szellem tabula rasaja. Az alapállásnak tartalma van. Ez a tartalom minden hagyománynak éppen olyan bázisa, mint az em­beri egzisztencia primordiális rendje. Az alapállás tartalma az úgynevezett fix-system (Szabó Lajos), az egyet­len rendszer.

 

Ad 20.

 

Metafizikai státusz, normális logikai-etikai-esztétitkai helyzet is az alapállás, melyhez mindig visszatérünk. Nem formális, nem szellemi tiszta lap, hanem  valami, ami van: a ha­gyomány bázisa, az ember ősi rendje. Sok rendszer van, de ez az egyetlen, melyet szövegünk értékel. Kerülgethetjük mint macska a forró kását... Hagyomány és alapállás találkoznak egymással, ugyanarról beszélnek. Az egyik lehet a formai (hagyomány) megjelölés, a másik a tartalmi (alapállás). A lelkiismeret lehet a formai megjelölése annak a tartalomnak, hogy légy jó, azaz szeress mindenkit, - ha már egyszer a dolgozat címe: A kereszténység és a ha­gyomány.

 

Ad20-20

 

Szabó Lajos a múlt század másik neves, de nem „hivatalos” gondolkodója. Hogy teljesebb legyen a paletta, álljon itt még Fülep Lajos, Karácsony Sándor, Kerényi Károly, Várkonyi Nándor, Schmidt Jenő Henrik és Tábor Béla neve. A kontraszthatás kedvéért a „hivatalos” magyar gondolkodás jeles képviselőjének nevét is itt említem meg, ő Lukács György.

Szabó Lajos legjelentősebb műve a Tábor Bélával közösen írt „Vádirat a szellem ellen”-ben így fogalmaz: „Büntetlenül nem lehet keveset akarni. A minimalizmusnak is van iránya: ez az irány éppen a minimum felé tör. Ha a szellemet egyszer lefokoztuk kultúrává, csak idő kérdése, hogy az új határokon belül a kultúra  minél szűkebb értelmezése győzedelmeskedjék.(…) Így szűkebb és szűkebbre a számára tudatos világot, és így válik mind több cselekedete irracionális erők szabad prédájává – a magát racionálisnak nevező kor legnagyobb dicsősségére.”

 

21.

 

Az archaikus időben az alapállást mint a törté­net első korszakát értették meg, mert akkor az alapállás nem egyéni kiváltság volt, hanem az egész emberiség helyzete. A hindu hagyo­mány a korszakot szatja-jugának nevezi. Ez a béke, a rend, az életteljesség, a nyugalom, a vi­rágzás, az egy­szerűség, a tisztaság, az igazság kora. A héber hagyományban ez az Édenkert. Az orfikusoknál az aranykor. Empedoklész azt mondja, hogy en­nek az időnek uralkodója Küprisz, és a lét olyan könnyű és átlátszó, mint a boldog szerelem.

 

Ad 21.

 

Igen.  A különböző kultúrák emlékeznek a kezdeti állapotra, amelyben minden - igaz jó és szép volt. A történet első korszakában az ember még szerette, akit maga körül látott. Le­het, hogy mindez mitológia. De az nem mese, hogy szeretnünk kell, ha élni akarunk. Ha volt Éden, ha nem volt. Ha egy óráig tartott, ha többig. Mindenképpen. Odatesszük létünk törvé­nyét - képpé festve - múltunk elejére?

 

Ad21-21

 

Az egész emberiség kiváltság nélküli helyzete! Erről álmodott Lao-ce, Buddha, Zarathustra, Jézus. Erről kell, hogy álmodjon a Bokor. De nem jön álom a szemre, mert a kiváltság nagy úr, a trónusán pedig maga a Sátán ül, aki egyfolytában kiváltságokat ígér: sikert, anyagi jólétet, karriert.

 

22.

 

A hagyomány, amikor a beavatásokban az alapállás helyreállításáról beszél, különbséget tesz az üdv és az alapállás között. A hindu tanítás szerint az üdv az igazi életben gyűjtött tet­tek (kar­ma) következménye. Az ember az igazságban élt élet után tetteinek eredményeit, az üdvöt élvezi, de ha a tettek üdvtartalma kimerült, az embernek az élet körébe ismét le kell szállnia. Az üdv nem végleges állapot. Az őskori hagyományokban az a paradicsomi üdv csu­pán a jótettek eredménye. A végleges állapotot a hagyomány megszabadu­lásnak nevezi, és ez az alapállás helyreállítása.

 

Ad 22.

 

Úgy gondolom, hogy az igazi élet, az igazságban élt élet, röviden: az igaz élet = az alap­állás szerinti élet. Ez a karmám! Ennek következtében jutok üdvhöz. De csak valameddig él­vezhetem azt, mert a karmámból csak valamennyire futhat. Nem elég az örökkévalóságra. Újra kell születnem, új karmát kell gyűjtenem. Az  üdv nem végleges állapot - ezt még ér­tem, ha másképpen is gondolom.. De azt, hogy az üdv csupán a jótettek eredménye - ezt nem értem. Mi volna a nem csupán? Két koncepció lehetséges. Cselekedetekből van az üdv - ez az egyik. Nem cselekedetekből, hanem Isten ingyen ajándékozásából; van, akinek odaaján­dékozza, s van, akinek nem − ez a másik.  Ez utóbbi Istenből én nem kérek.  A nem ajándé­kozásából sem, de az ingyen ajándékozásából sem. Csak abból, aki megnézi, hogy alkalmas vagyok-e örökkévalóságába belépni - ha tetszik: a karmám alapján; s magyarul: a jó cseleke­deteim alapján.

Van a paradicsomi üdv, s van a végleges állapot  = megszabadulás = az alapállás helyre­állása. A paradicsomi üdv a nem megszabadulás, nem áll benne helyre az alapállás. Ezek után úgy érzem, hogy nem tudom, mi az alapállás. Mert ha a szeretet volna az, s a szeretetem következménye a karmám, akkor a paradicsomi üdv nem csupán, hanem minden, és megsza­badulás is, és az alapállás helyreállása is. Egyelőre úgy érzem, hogy ez az alapállás=szeretet-malom nem jár. Hamvas másfelé jár, mint az olvasója.

 

 

Ad22-22

 

Némi eltérés a számlálóban, gondolkodó embereknél ez gyakran előfordul. Isten Országát reinkarnációs elképzeléssel is és anélkül is lehet építeni, de sátánit is…

 

23.

 

Az alapállás nem boldogság, nem gyönyör, nem béke, nem rend, semmi köze a virágzás­hoz és az élvezethez. Az alapállást a nyelv csak nega­tív kifejezéssel, mint az élet tartalmától mentes állapotot tudja kimondani. Ezért hívja a hindu hagyomány az alapállást nirvánának, a mahájána sunjatának (ürességnek), a héber hagyomány Én szofnak (kezdettelennek), Guénon état incondition­nénak, mindennemű kondíciótól való független állapotnak mondja.

 

Ad 23.

 

Egyelőre véget ér a megértési tudományom. Olvasok egy írást a kereszténységről és a ha­gyományról. Létező hagyomány nagyon sokféle lehet, létező kereszténység egy van. Ez utóbbinak a fogalomkészletével közeledek a szöveg hagyomány-fogalmához, amikor is szö­vegem negatív meghatározást kínál: az élet tartalmától mentes állapot. Emberi állapot az alapállás? Hogyan lehet ebben az esetben mentes az élet tartalmától? A rokonértelmű kifeje­zések sem segítenek: nirvána, üresség, kezdettelen, feltételtől független állapot az alapállás. A jócselekedetek jutalma - ez csupán üdvösség. Ami nem csupán - az az üresség, a nirvána, az élet tartalmától mentes állapot. Mindez biztosan nincs jézusi aggyal, jézusi szívvel és jé­zusi nyelven fogalmazva. 

 

Ad23-23

 

Az „élet” is sajátos hamvasi szóhasználat (lehet bírálni!) Az „élet” H.B.-nál nem azonos a „dzoé”-val, hanem megzavarodott létet (turba) takar.

 

24.

 

Az emberi életben az alapállás a gyermekkor­ból és a kiérett öregségből érthető meg. A korai gyermekkorból azért, mert az emberi kedély csak hét éves kora előtt egyszerű és tiszta és derült, mint később csak kivételesen a játék pillanataiban tud lenni, amikor a turbából ki­lép és a világ egyál­talán nem zavarja meg. A kiérett öregségből azért, mert az érett öregség­ben az ember újra egyszerű­vé lett és kitisztult, és a turbából, amennyit csak lehetett, felszá­molt. A kínai hagyományban az alapállás megszemélyesítője Lao-ce, akinek neve egyesíti a gyermeki és az öregkori kedélyt (cse­csemő-bölcs), a kezdet és az érettség derűjét.

 

Ad 24.

 

Nem segít rajtam, hogy turbamentes állapot. Mert a megzavarodás éppen azt jelenti, hogy kiestem az alapállásból /5/.

 

Ad24-24

 

     Gy.b kristálytisztán látja, hogy a neoliberális kapitalizmus rettentő veszélyt jelent az Isten Országa számára, nagyobbat, mint az „átkos”. A kiút a szerzetrenddé válás lehet – ettől fázik a Bokor. Aki nem fázik az a gyermek és az öreg. A még tiszta és a már tiszta lélek (kedély). Legalábbis Lao-ce szerint. 

 

25.

 

Az alapállás tudatos helyreállítását a hagyo­mány a beavatásokban tanította. Ilyen tanítás írásban nem maradt fenn, már csak azért sem, mert a beavatás nem írható le és az könyvből nem tanulható meg. A beavatásról azonban a hagyo­mány több művéből az ember nagy vo­nalakban fogalmat szerezhet. Ilyen mű mindenekelőtt az Upanisádok és Sankara kommen­tárja, ilyen a szánkhja és Patandzsali Jóga szútrája, ilyen a ma­hájána - tibeti, kínai és japán változataival, az egyiptomi Pert em Heru töredékei, a Kabala (Szé­fer Jecirah és a Zohár), az alkímia és aszufi.

 

Ad 25.

 

A hagyomány vissza akar adni önmagamnak. A hagyomány tartalma az alapállás. A ha­gyomány tanítja a beavatásokban az alapállás tudatos helyreállítását. Írás nem maradt fenn a beavatásokról, de azért fogalmat szerezhetünk róla a rá vonatkozó irodalomból. Alighanem bizonytalan beavatás-fogalom várható ezek után.

 

Ad25-25

 

Valóban, a beavatás-fogalom bizonytalan, talán nem is kell vele foglalkoznunk. Az Evangéliumot kell olvasni és elkezdeni megvalósítani. Ezen utóbbi nem könnyű feladat, de minden ember életében esedékes. A történelmi egyház nagyívben elkerülte a megvalósítást, de minden prédikációjában a megvalósításról beszél. Skizofrénia ez a javából. Esetünkben a nem skizofrénia a beavatás.

 

26.

 

A beavatás technikája az egyetlen megbízható módszer arra, hogy ember a turbát mara­déktala­nul felszámolja és önmagát visszanyerje. Böhme azt mondja, hogy az alapállás mindig jelen van, de ma nem érjük el. Ugyanezt tanítja a kínai tao, Sankara, Patandzsali, a mahájána, az alkímia és a szufi.

 

Ad 26.

 

A beavatási technika segítségével felszámolhatjuk a megzavarodást és visszanyerhetjük önmagunkat. Erről a technikáról tudhatunk? Azért kérdem, mert az alapállás mindig jelen van, de ma nem érhető el. Valamikor majd elérhető lesz? Akkor kerül birtokunkba a beava­tási technika?

 

 

Ad26-26

 

Én azokat a technikákat nevezem beavatásnak, amivel Isten közelébe kerülhetünk. Sok-sok beavatási technika létezhet a jógától az imádságig bezáróan, de ezek csak technikák.

 

27.

 

Az alapállás megzavarodását a hindu hagyo­mány az értelem elhomályosodásának tulaj­donít­ja. Az eredeti éberség (vidja) lefokozódik és az ember álomkórossá lesz. Ez a homály, az avidja, a csökkent éberség. A turba nem egyéb, mint az avidja következménye. Minden zavar és bűn, min­den betegség és szenvedés egyetlen oka az eredeti éberség elvesztése nyomában fellépő aluszékony­ság. Éberség nélkül az emberi lét őrületszerű megzavarodás (ahhimána). A megszabadulás nem egyéb, mint az éberség visszaszerzése. Megszaba­dulás éberség nélkül le­hetetlen, mondja Sankara. Dnyána moksa, írja a Szánkhja, a megismerés meg­szabadulás. Az éberség az egyetlen képesség, amely a turbát likvidálni tudja és amelyben a világ teljes egé­szében felszívódik úgy, hogy az ember a megszabadulást (nirvána) eléri.

 

Ad 27.

 

Az alapállásra jellemző az éberség. A megzavarodásra pedig ennek az elvesztése: a csök­kent éberség, a homály, az aluszékonyság; ez utóbbi az oka zavarnak-bűnnek-betegségnek-szenvedésnek. A megszabadulás az éberség visszaszerzése. Némileg más szinonimákkal mondja el a szöveg az eredeti épséget s ennek elvesztését. Új mozzanat nincs benne.

 

Ad27-27

 

Jézus is sokat panaszkodik a tanítványok aluszékonyságára. Minél aluszékonyabbak vagyunk, annál nagyobb a turba. A különböző álmosító szerek a jólét, a pénz, a siker, a hatalom.

 

28.

 

A Tóra szerint kezdetben az első ember bűnt követett el. Hogy az eredendő bún mi volt, arról sejtelmünk sincs, írja Baader, valószínűleg azért, mert már nem tudjuk elkövetni. Az is lehet, hogy azért, mert létünkbe teljesen beépült. A bűn az emberi létet tisztátalanná tette, és ezért a bűn a korrupció egyetlen oka. Mindannak, amit a Tóra mond, morális jellege van, és a megtérés itt annyit jelent, mint a bűn levetése, a lélek és a világ ere­deti tisztaságának hely­reállítása.

A hindu hagyományban az értelem fokozatos megvilágosodása visszahat az ember tetteire és az éberség realizálásával kell kezdeni. A héber ha­gyományban a cselekvés megtisztítása visszahat az értelemre és a törvényszerű tettek reaIizálásá­val kell kezdeni.

 

Ad 28.

 

A bűn okozza a romlást, a bűn levetése az eredeti tisztaság helyreállítását. Ennek bizony morális jellege van. Az emberiség szentkönyveinek kivétel nélkül morális jellegük van. Az eredendő bűnt valaki követte el. Nem tudhatni, hogy mi volt az. De azt tudhatni, hogy belénk épült?

A hindu és héber hagyomány valóban különbözik e sorrendiségben? Tudni a jót vagy tenni a jót – melyik van előbb? Akkor tudom igazán a jót, amikor teszem. Nem teszem, ha nem tudom. Sőt még akkor sem teszem, ha tudom. Miért? Mert nehéz. Inkább valami könnyítést keresek.

 

Ad28-28

 

Baadernak igaza lehet. H.B. továbblépésének is, ami az eredendő bűn teljes beépülését illeti. A szent könyvek moralitása fontos, de ugyanolyan fontos az is, hogy rámutat az ember státuszára, az igazi emberi mivoltunkra.

 

29.

 

Minden hagyomány beszél a testiség megrom­lásáról, mint a kezdeti korrupció következ­ményé­ről, de kivéve néhol a görögséget, sehol a korrup­ció elsődleges okát a testben nem látták. Ahogy a modern korszakban a romlás csíráit a fizikai va­lóságban keresik, nem hiteles, és ezért nem meg­bízható. A testiség korrupciója többnyire követ­kezménye az értelmi és a mo­rális romlásnak, sok esetben azzal párhuzamos és soha az előbbiektől nem választható el.

 

Ad 29.

 

A romlásom oka én vagyok, s nem a tüdőm, a vesém, hanem... s most mondhatom: értel­mem, akaratom stb., stb.. A középkor ismerte a test és lélek vitáját, de ez csak költészet. ÉN, én, én vagyok, aki döntök, s rontok vagy javítok.

 

Ad29-29

 

Én én vagyok! Al-Halladzs szufi szerzetes megy az úton, szembe jön vele az Úr. A szerzetes alázatosan köszön és megkérdezi: Ki vagy? Én Te vagyok! – szól a válasz.

 

 

30.

Minden hagyomány tud az alapállásnak erről a kezdetek kezdetén elkövetkezett megron­gálódá­sáról, amelynek következménye az értelem elho­mályosodása, a morális romlás és a testi betegség. A korrupció az alapállás eredeti szerkezetét fel­bontotta, és az emberiség primordiális tudását el­temette. Később maga az alapállás ismerete is el­merült, és az emberi­ség a korrupciót tekintette eredetinek. Ezért tartja a kínai és a japán hagyo­mány a világot, a modern Európa a külső termé­szetet elsődlegesnek.

 

Ad 30.

 

A hagyomány - mi ez? Minden olyan fellelhető, bármely információ, amit Hamvas Béla beleillőnek gondol abba a gondolatrendszerbe, amelyet sajátjának és ennek következté­ben elfogadandónak gondol. Magam egyelőre csak arra törekszem most, hogy amennyire az lehetséges, pontosan meg tudjam ragadni ezt a gondolatrendszert.

Ez a hagyomány tud az alapállásról. Kezdetben ez volt  az emberiség tudása. Ezután jött a romlás, amely  e kezdeti tudást eltemette, de még tudtunk valamit arról, amit eltemetett. Ké­sőbb az alapállás puszta létét is elfelejtjük. Ennek a felejtésnek a következménye, hogy a vi­lágot, meg a külső természetet (külső természet alighanem azonos az  itt, a természettel /2/, s mind a kettő azonos a világgal, ami nem az abszolútum...) elsődlegesnek tekintjük. Ebből kö­vetkezik, hogy az alapállás olyan tudás, amely behatolt a valóságnak a világnál és külső ter­mészetnél mélyebb rétegébe, s arról informált. Ezért aztán számomra úgy látszik, hogy a ha­gyomány és az alapállás ugyanarról informálnak. Az abszolútumról.

 

Ad30-30

 

A hagyomány és az alapállás ugyanarról szól, a romlatlanságról, az evangéliumi létről. Az Evangéliumon belül a legkoncentráltabban a „Nyolc boldogság” beszél a romlatlanságról.

 

31.

 

Mivel ember és kozmosz nincsen külön, az em­ber kezdeti korrupciójával együtt az eredeti világ­egyetem is megromlott. A mai fizikai kozmosz, szól Baader, nem egyéb, mint az eredeti­nek füs­tölgő romhalmaza. Ma is vannak, akik azt mond­ják: lehetetlen, hogy a világegyetem, amelyben élünk, feldúlt állapotában az eredeti legyen, min­den valószínűség szerint roppant tűzvész követ­keztében vált olyanná, amilyennek tapasztaljuk (Weizsäcker).

 

Ad 31.

 

Akármilyen is a világegyetem, elgondolhatatlan számomra, hogy az ember megromlásá­nak ilyen hatása legyen a világegyetemre. A mi gátlástalan életélvezésünk már kiterjedésbeli teljes jelentéktelenségünk és elhanyagolhatóságunk következtében is hogyan tudna döntő hatást gyakorolni az élettelen galaxisokra?

 

Ad31-31

 

A gátlástalan életélvezésünk talán még nem ér a galaxisokig, de a Terra nevű bolygó már elég feldúlt állapotban van. Ez a fizikai dimenzió. A szellemi rongáltság már ki tudja meddig ér. A „roppant tűzvész” egyfajta mítosz sajátja. Mítosz mindig van az ember életében, a szellemiséget tükrözi vissza. Mai mítoszaink az akciófilmek, a sci-fik, a thrillerek, a harrypotterek, a gyűrűk-ura stb.

 

32.

 

Ha csak alapállás lenne és korrupció, egyikről sem szerezhetnénk tudomást. A korrupció­ból azonban van út az alapállás helyreállítására. En­nek az útnak iránya sajátságos. Ha úgy tűnik, mintha az ember visszatérne, előrehalad, ha úgy tűnik, hogy előremegy, visszatér. Az alapállás a lét első és utolsó helyzete, a kezdet és a vég.

Ezt az utat a különböző hagyományok külön­féleképpen nevezik. Kínában tao, amely szó utat is jelent. Indiában a megszabadulás, Júdeában a megtérés. Az alapállás az éberség, a morális in­taktság és a testi egészség megvalósítása.

 

Ad 32.

 

Nem világos előttem, hogy Párizs és London létéről miért csak akkor tudhatok, ha mó­domben van Londonból Párizsba visszajutni. Ha visszatérek  az alapállásba, előre haladok - jó. Akkor megyek előre, ha visszatérek az alapállásba  - ez is jó. Az alapállás - megszaba­dulás, megtérés. Megszabadulás a rosszat akarástól, avagy megtérés - ezek is rokonértelmű szavak. Ébernek kell lennem - jó, de túl általános nekem; konkrétabb megjelölés kellene. De a morális intaktság konkrét tartalmára nagyon kíváncsi lennék. Ami pedig a testi egészséget illeti, mindnyájan egy halálos betegséggel születünk a világra. Az alapállás - abszolút éden, minden konkrétum nélkül?

 

Ad32-32

 

Az útról kicsit komplikáltan beszél H.B., de azt érthetjük, hogy a hagyományok ugyanazt más és más aspektusból közelítik meg.

 A magyar megtérni ige bizonyítja, hogy oda tér vissza az ember, ahol már volt, és ez az igazi helye. El lehet töprengeni azon, hogy mi a magyar hagyomány? Az-e amit a szentnek mondott István annak idején a „kardjával megtoldott hitével” (Gyb. szava) lekaszabolt. Vagy még mélyebbre kell menni?

 

33.

 

Az ember, mondja Baader, mikor a létét meg­rontotta, a romlásba magával rántotta a vi­lág­egyetemet. Ha az alapállást Önmagában realizálja, ezzel a kozmoszt is eredeti helyére emeli vissza.

Ez a megszabadulás végső értelme a hindu ha­gyományban, ez a buddhizmusban a bodhiszatt­va feladata, a Kabalában és a szufiban ez a meg­váltás jelentősége.

 

 

 

Ad 33.

 

Szent Pál is mondott ilyesmit, mint Krisztus megváltó halálának kozmikus következmé­nyeiről. Tapasztalhatatlan, igazolhatatlan állítások - itt is, Pálnál is.

 

Ad33-33

 

   Valóban ezen állítások - Páléval együtt – nem igazolhatóak. Minden igazság igazolható? Tudom a tudomány nagyon kényes az igazolhatóságra. De vannak olyan dolgok, melyek tudományos módszerekkel, eszközökkel nem igazolhatóak; Isten léte vagy nem léte is ilyen.

 

34.

 

Aki magában az alapállás realizálásáért semmit sem tesz, életével a merő biológiai kör­ben áll, va­gyis bármilyen magas civilizáció részese, a föld állati és növényi lényeivel egy szinten marad. Ezt a szintet az életszomjúság jellemzi, mert a civili­záció nem az, ami az em­bernek vissza tudja adni önmagát, mindössze az élet terhein akar könnyí­teni. Aki gondolatá­val a valláson, a filozófián és a tudományon nem emelkedik túl, annak tényle­ges jelenléte nincs.

 

Ad. 34

 

Ismétlése az eddigieknek. Jézusi radikalitás: Mit használ az embernek... Csak az Isten Or­szágának a keresése a megoldás. Csak az alapállásba visszajutás az emberhez méltó feladat. De mért kell elverni a port e hármason: vallás-filozófia-tudomány? Táncon-zenén-költésze­ten, vagy mezőgazdaságon-iparon-kereskedelemen is ellehetne verni a port! Ugyanezen az alapon, ezeknek sincs Hamvas számára tényleges jelenléte, ezek sem adnak vissza magunkat magunknak, ezek sem hozzák vissza az elvesztett Édent. A vallás-filozófia-tudomány azon­ban képzel magáról valamit. Hát ne képzeljen semmit! - ­ gondolja Hamvas. Ne, mert csak mélyítik bajunkat, az éden elvesztését.

 

Ad34-34

 

Fontos szava H.B.-nek a realizálás. Gyb. gondja is ez: a katolikus egyház az Evangélium egyetlen egy mondatát sem realizálta. Gyb. vezetett népe a Bokor kezd másirányba tekingetni, fogékonyabb Mammont realizálni, mint az Isten Országát. Ha nincs realizálás, akkor legfeljebb csak farizeizmus, klerikalizmus, piétizmus van, merő vallásosság az egész.

Vallás, filozófia, tudomány semmit sem tesz a realizálásért –mer „könnyíteni akar, mint mondják az élet terhein.”

 

35.

 

    Minden embernek, mondja Saint-Martin, az emberiség életében sajátos feladata van, amit sen­ki más helyette elvégezni nem tud.

 

Ad 35.

 

Sajátos? Igen, de azt hiszem, inkább saját feladatunk van. Ezt helyettünk sem Isten, sem ember nem képes elvégezni.

 

Ad35-35

 

Mint ahogy a lelkiismeretet sem hordhatjuk mások zsebében, csak a saját magunkéban. (Gyb. szava) Senki sem tud megváltani minket csak saját magunk. A kereszténység szótérológiája téves, a tévedést Pál követte el.

A saját a jó szó nem a sajátos.

 

36.

 

Az alapállás megzavarodását Böhme az alkímia szavával turbának nevezi. Ez a kifejezés jelenti az értelem homályát, amelyről a hinduk, a bűnt, amelyről a héberek, és a betegséget, amelyről a görögök beszéltek, és amit mindenütt mint meg­zavarodást értelmeztek. A turba azonban nem­csak szellemi megjelölés, mert jelenti a kozmosz erőinek megzavarodását az asztrális világegyetemben, és az elemek között levő primordiális rend megbomlását is. A ha­gyomány arról is tud, hogy a korrupció az állatok és növények világára is kiterjedt, mert az állatok vadsága éppen olyan kevéssé természetes, mint a kártékony férgek el­szaporodása, és arról is, hogy a növényekben a mérget és az élősdit és a gyomnövényt az arany­korban nem ismerték.

 

Ad 36.

 

Az alapállás megzavarodásának kozmikus következményeiről már esett szó /31, 33/. Azt gondolom, hogy az elemeknek aligha van a maiétól eltérő ősi rendje. A természettörténetnek (natural history) kell igazolnia, hogy bárány és oroszlán képes volt-e valaha együtt legelni. A féreg sohasem kártékony. Természetének megfelelően bújik bele, ha teheti a gyümölcsbe, s táplálkozik vele, mint mi. De nem kultúrkörnyezetben kiegyenlítődést tapasztalok: a nem kártékony madarak megeszik a nem-kártékony férgeket, s a gyümölcsök kevésbé férgesek.

 

Ad36-36

 

A „kártékony” rovarokkal és a gyomnövényekkel kapcsolatban van valami. Én, mint volt paraszt—gyermek, és jelenlegi autodidakta mezőgazdász mondom a következőket. Ezelőtt 40-évvel a szőlő-peronoszpóra ellen kellett csak permetezni, átlagosan kettő, maximum három alkalommal a tenyészidő alatt. Egyetlen egy „méreg” létezett a mész és rézgálic vizes oldata (bordói-lé). A gyümölcsfák permetezése ismeretlen volt. Ma 5-8 naponta kell permetezni a szőlőben. Száz-körüli szer áll rendelkezésre a peronoszpóra, szőlőmoly, lisztharmat, szőlőorbánc, szürkerothadás stb. ellen. A meggyfa, cseresznyefa a legigénytelenebb gyümölcsfának számított, az országutak mentén álltak csillapítani az arra járók étét-szomját. Ma kényes gyümölcsfa, sok permetezést és műtrágyázást „igényel” – a monília tizedeli. Az almafát pedig a tűzelhalás. A kistarcsai kukoricás egyetlen gyomnövénye abban az időben a disznóparéj volt, melyet kikapálva összegyűjtve a disznók eledelét képezte. Ma többtucatnyi szulák-, tarack- parlagfű- és vadkenderféle „várakozik” a vegyszeres gyomirtásra. Elnézést a hosszú kitérőért, én így látom a megzavarodás kiterjedését az állatok és a növények világára.

 

37.

 

A turbán nyugszik az alapállásról levált embe­riség legfontosabb fogalma, a történet. A korrup­ció elhatalmasodása óta az embernek nem hagyo­mánya van, hanem története. A törté­netben az ember nem eredeti létét éli, hanem a turbát, mert a történet zűrzavart jelent és vi­szályt, egymáshoz nem tartozó elemek összekeveredését, rendezet­lenséget és rendezhetetlen­séget. Nincs irány, mérték és középpont. A történet a korrupció ma­gával ragadó sodra, szé­dület és támolygás, irány­talanul és tisztázhatatlanul és tisztátalanul. Gond, melankólia, szo­rongás, erőtlenség, rossz lelkiis­meret, öncsalás, hitetlenség, erőszak, rossz közér­zet, anélkül, hogy megállapítható lenne, mindez honnan fakad. Feltételezi, hogy amit lát, kezdettől fogva így volt, a permanens válság, az események hazárd egymásutánja, ahol előzményekből követ­kezményekbe út nem vezet. A történet negatív hagyomány. Mert a hagyományban az emberi­ség az alapállás végleges állandóságában, vagyis az abszolút időben él. A történet a korrupt időn alapszik. Az idő az örök elfelejtése, írja Guénon. Nincsen stabil halhatatlanság-eszmény, hanem individuális önkény. Történet annyi, mint egyete­mesen kivetve lenni a centrumból, a merő törté­nésben élni, bázis, cél és értelem nélkül.

 

Ad 37.

 

Megrendítően igaz szavak. Költőiek is. Ha megjegyzéseket teszek, csak félreérthetéseket akarok eligazítani vele. Az embernek mindenképpen van története − ha a bűn útját járja, ha az Istenét −, mert az időben élünk. Bár lapozhatnánk, s a történetírók holnaptól kezdve az Is­ten Országa megvalósulásának történetét írhatnák: az eddig  fegyverkezésre fordított dollárbilliókból miként emeljük fel a magunk szintjére a harmadik világot, stb., stb. A törté­net negatív hagyomány -értsd: nem azt tesszük, amire lettünk. S  a hagyomány negatív tör­ténet - értsd: nincsenek benne dicsőségvágyból, többet birtokolni akarásból elkövetett tö­meggyilkosságok. Azt hiszem, hogy nem lehet végleges állandóságban vagyis abszolút idő­ben élni. Az ember, addig ember, amíg van szabadsága vétkezni. A jóra beprogramozott em­ber - nincs. A szent is napjában hétszer vétkezik! Az eszményem rendre stabil, viszont az eredendően szabadnak teremtett emberi természetem - az instabil: hajlik a jóra  s a rosszra.

Az a történet, ami történetileg belátható, az bizony nagyon szomorú vonásokat is mutat, még pedig nagy-nagy bőséggel. Bolygónkon kívüli megfigyelő jelentése rólunk: Szorgosan dolgozva építenek,  majd amit félszázad alatt felépítenek, azt felszállva a magasba, néhány nap alatt a földdel egyenlővé teszik:... - bázis, cél és értelem nélkül.

 

Ad37-37

 

Két tengelyt képzelhetünk el, egy horizontálist és egy vertikálist. A horizontális tengely mentén folyik az életünk; nagyban ez a történelem a negatív hagyomány. Ezen tengelyen érzékeli az ember a tér-idő dimenziót, melynek foglya. A vertikális tengely az isteni bekapcsolódás, a horizontálisból nézve ez a metafizika, itt nincs tér, s nincs idő, ez az örök és végtelen. Ez a „nemcsak kenyérrel él az ember.” (Mt 4.4.)

Sajátossága a horizontális tengelynek, hogy róla bármely időpillanatban „elérhető” a vertikális. Az Isten Országa bármikor megvalósítható.

 

38.

 

Nem szabad hűtlennek lenni az időhöz és nem szabad elszakadni az abszolúttól. Az időhöz való hűség ma annyi, mint a válság tudatában lenni, az abszolúttól nem elszakadni annyi, mint hagyo­mány. A hűség tesz autentikussá, az abszolút nyújtja a tudást. Egyik a másik nél­kül érvényte­len. Legalább két helyen kell állni egyszerre, lehe­tőleg úgy, hogy a kettő egymás­sal feszültségben legyen, mint a pillanat és az abszolút. Mert a lé­tezés száma az egy és az egy feltétele, hogy leg­alább kettő legyen, ami az egységet megteremti. Egység a különbözésben van, ahogy a különbözés is csak az egységben, mint rész az egészben és egész a részben.

 

 

Ad 38.

 

Hamvas is tudja, amit írtam. Csaj szeretné, ha minden történelemkönyvünk elé leírnók óriás betűkkel: V Á L S Á G. Meg aztán hogy az emberi esztelenségről számol be minden történet. De unalmas volna! Isten Országát csak az időben valósíthatjuk. A nem-valósítás - az emberiség válsága. De mindig lesz a kettő: az abszolútum a maga hagyományával és alap­állásával, és az idő, a természet, amelyben csak többé kevésbé érvényesül valami a hagyo­mányból és az alapállásból. Isten elviseli, tűri. Mi sem tehetünk mást.

 

Ad38-38

 

A válságtan, a krizeológia jelentős szerepet kap H.B. életművében. Hamvasi válságfogalom a világ jellemző sajátossága, a válságok megszűnése és újabbak megjelenése adja a világ lüktetését. Fontos az adequát  válság felismerés, mely a próféták küldetése.

Gyb. tömörít és egy mondatába belefér a krizeológiája. Isten Országának nem-valósítása az emberiség válsága. Azt hiszem válságban vagyunk.

 

39.

 

Vallásnak kell hívni a kísérletet, amely a törté­net permanens válságában élő ember leg­súlyo­sabb terhein kíván könnyíteni. Amikor az alapál­lás elmerült, az ember elvesztette lété­nek abszolút pozitívumát, halhatatlanságtudatát. Ezt a tudatot a korrupt eszmény helyettesí­tette, amelyet a sok­féle vallás őrzött és táplált. A vallásnak semmi köze a hagyományhoz. A vallás arról ismerhető fel, hogy először turbában él, másodszor külső Istent tételez fel, akinél védelmet keres, harmad­szor, hogy a világban való szenvedésnek gyógyu­lását az üdvben ke­resi. A hagyomány viszont: a turba felszámolásában él, az isteni lényt minden lénnyel azo­nosnak látja és az alap állást realizálva a megszabadulást keresi.

 

Ad 39,

 

Eddigelé tudomány-filozófia-vallás kívánt könnyíteni terheinken, most ezek közül ki­emelődik a vallás. Megvédem: a halhatatlanságtudatunkat, -vágyunkat megőriztük a vallás­ban is, legalább is ezt nem helyettesíthette a korrupt eszmény. Mit helyettesített? Az alapállás tartalmát: jónak kell lennünk, szeretnünk kell mindenkit stb. Ezt behelyettesítette? Nem, csak kiegészítette. Mivel? Az ellenkezőjével: Józsuéval az Isten öldösteti halomra az amalekitákat, és Őseinket felhozád Kárpát szent bércére... Röviden: a személyes  és közösségi többet birto­kolni akarás céljából államilag megszervezett tömeggyilkosságokkal egészítjük ki a hagyo­mányt, az alapállást - ezért nincs a vallásnak semmi köze a hagyományhoz. Eddig rendben volnánk.

A vallás - külső Istent tételez fel. Ne rójuk már fel ezt bűnül a vallásnak. Ha az Isten min­dennek a végső oka, Isten akkor is rajtam kívül van, ha bennem is van. A panteizmus szerint Isten nincs rajtam kívül, hanem fűben, fában s bennem is. A panteisták történelmileg észre­vehető nagyságrendben nem jeleskednek azzal, hogy kiléptek volna abból a turbából, amely­ben a (nem-pantesista) vallásokkal együtt nyakig benne vannak. Viszont külső Isten vallása mellett is lehet jónak lenni: bizonyság rá Jézus. Ő is, meg mások is.

S a másik elem: a vallás a gyógyulást a szenvedésekből az üdvben keresi. Láttuk már Hamvas üdv-fogalmát, és azt, hogy a nirvána számára a szabadulás /22/, mert a karma, a szerzett érdem a jutalomra elfogy. Ilyen az ember! Ősi hiedelem, hogy a jó jutalmat, a rossz bűnhődésre talál. Általánosabb, mint a nirvána. Nekem nem tetszenék, ha kioltódnának a vá­gyaim. Én csak olyan Istent tudok a magaménak, aki reménykedik abban, hogy megcsináljuk az Isten Országát, s dühöng is, ha nagyon nem azt csináljuk.

A harmadik elem: a hagyomány az isteni lényt minden lénnyel azonosnak látja.  Isten lét­azonosságát velünk, emberekkel Jézus tanításában is ki lehet mutatni, de ez  nem jelent egyet nála azzal, hogy nincs külső Isten: Én és az Atya egy vagyunk − mondja Jézus, de ehhez az Atyához imádkozni tud. Ezek után van hagyomány? Már feleltem rá /30/: amit Hamvas Béla beleillőnek gondol abba a gondolatrendszerbe, amelyet sajátjának és ennek következtében el­fogadandónak gondol. S amit mások annak gondolnak. Milyen közös nevezőre vagyok ké­pes? Például én is?

 

 

Ad39-39

 

Isten nem objektivizálható. Nem mondhatom, hogy itt, vagy ott van (mondjuk a mennyországban, esetleg a templomban). Azt kell, hogy mondjuk, Isten mindenütt van „Kint” is „bent” is, megtapasztalni csak bent tudom, külső érzékszerveim (látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés) nem érzékelhetik Istent. A vallás még kintebb, messzebb helyezi az Istent: a transzcendenciába, hogy majd köztem és a transzcendencia között a pap (beavatott) közvetítsen. Ebből én nem kérek, hagy keressem meg én magamnak az Istent. Popper Péter mondja: „egész életemben ateista szerettem volna lenni, mindent meg is tettem érte, de nem sikerült.” Nos ezek a sikerek, de már ezekre nem áhítozunk.

 

40.

 

Nem szabad azt a hibát elkövetni, hogy az em­ber a kereszténységet a hagyományok közé ol­vassza, és úgy tekintse, mint egyet a többi között. De nem szabad elkövetni azt a hibát sem, hogy az ember a kereszténységet a hagyományokból kitépje, és számára teljesen külön, kivé­teles, egyetlen helyet biztosítson. Abba a felfogásba, hogy a kereszténység kiváltság, bezár­kózni nem lehet, és e felfogás bőszült mérgeit magunkban nem tenyészthetjük. A keresztény­ség hagyo­mány, mint a kínai tao, vagy a hindu Véda, vagy a szánkhja, vagy a héber talmud, vagy a Kabala, az egyiptomi hagyomány, az alkímia, vagy az or­fika. De hibát követ el, aki nem veszi észre azt a többivel össze nem egyeztethető és teljesen magá­ban álló helyzetet, amelyben a kereszténység áll.

Bizonyos tekintetben vissza kell térni a korai egyházatyákhoz, és meg kell nézni, milyen küz­delmet folytattak, hogy az Evangéliumot a héber, az egyiptomi, a görög, az iráni, sőt még távolabbi hagyományoktól megkülönböztessék és azokkal összeegyeztessék. Minden hagyo­mány az emberi lét körében emberfölötti szellemi hatalom meg­nyilatkozása, és mivel e meg­nyilatkozás asszimi­lálása az elképzelhető legnagyobb feladat, sok­szor hosszú idő múlik el, amíg ez az asszimilálás, néha csak tűrhető alakban is megtörténik. Az egyházatyák közül so­kan bármilyen előítéletekkel rendelkeztek is, ezzel: a ténnyel tisztában voltak, és tudták, hogy a kereszténység nem vallás, ha­nem hagyomány. Itt és most ez a lehető legkife­jezettebben hangsúlyozni kell. Ma, amikor a kereszténység mint vallás szellemi erejét o fel­emésztette, a történet hatalmai felőrölték és mint exotéria helyreállíthatatlan, viszont a keresz­ténység mint hagyomány (ezotéria) kétezer év alatt nemhogy semmit sem változott, hanem azt még csak meg sem értették és abból semmit meg nem valósítottak.

 A hagyomány és a hagyományra épülő vallás között igen lényeges különbség van. Ez a különbség nagy a taoizmusban, a hinduknál, a buddhizmusban, a muszlimoknál, de sehol sem nagyobb, mint az eredeti evangéliumi és a történeti keresz­ténység között, ahol a keresztény­ség elsődleges alakja és történeti megjelenése között aránylag rövid idő alatt az eltérés száz­nyolcvan fokos lett, mert a vallás már igen korán saját forrásával szem­befordult, ezt a szem­befordulást századokon ke­resztül táplálta, végül sűrű válságok közepette sa­ját alapjait meg­semmisítette, és az emberiséget abba a szcientifikus pszeudoszellemiségbe sodorta, mely pszeudoszellemiség korlátoltságánál és immoralitásánál csak ízléstelensége nagyobb.

 

Ad 40.

 

    A kereszténység is beletartozik abba, amit Hamvas hagyománynak mond. Különb, mint a többi  hagyomány, de nem kiváltság - s ez utóbbin alighanem azt érti, hogy nem egyedül üd­vözítő. Ami az egyházatyákat illeti, számukra a vallás nem negatív szó, s a hamvasi értelmű hagyomány  pedig nem ismert szó. Ők a kereszténységet az abszolút vallásnak tekintették: Jézusban az Isten az idők végezetéig szólóan minden közölni valót, minden nekünk szüksé­geset közölt velünk: Jézus az Isten logosza, de ezt a logoszt markáns vonalakkal előre rajzolja a zsidó nép bibliája, s a pogányok könyveiben is megtalálható a jézusi tanítás nyomokban, s ez a logosz szpermatikosz.

Hamvas viszont úgy látja, hogy a kereszténység (más történeti vallásokkal együtt) ha­gyomány, de vallássá lett, felemésztette önmagát, a történet hatalmai pedig felőrölték, és mint exotéria helyreállíthatatlan lett. Az utóbbi szavakat nem tudom értelmezni. Mért nem állít­ható helyre? Mit kell érteni az exoterikus, azaz külsőleges kereszténységen? Miért kellene az ilyet helyreállítani? Különben is − van, létezik, funkcionál, a világ egyik leghatalmasabb konstrukciója, a pápa szava mindenüvé eljut, stb. Ezek után van Hamvas számára egy másik kereszténység is, amely megkapja tőle a hagyomány és ezótéria szavak kitűntetéseit. Erről meg azt állítja, hogy kétezer év alatt semmit sem változott. Ez azt jelenti, hogy a leírt evan­gélium maradt úgy, ahogy leírták? Valószínű, mert meg sem értettük, meg sem valósítottuk. A hagyomány = eredeti evangéliumi kereszténység, s az erre a hagyományra épített és azt megtagadó vallás = történeti kereszténység.

A kereszténység szembefordult az evangéliummal − ezt értem. De ez a szembefordulás hogyan sodorta bele az emberiséget a tudományos álszellemiségbe − ez nem világos szá­momra. Mintha álszellemiség volna mindaz, ami azután következett, hogy búcsút mondtunk az evangéliumnak. A filozófusok mind hazudoznának. A tudósok is? Az utóbbiaknak nem feladatuk, az előbbiek képtelenk válaszolni arra, ami Hamvas Béla gondja.

 

Ad40-40

 

A külső (exoterikus) kereszténység kellékeiből tudok néhányat felsorolni: katedrálisok, klérus, kiváltság, a legfőbb személy tévedhetetlensége (szellemi abszurditás) inkvizíció, kereszt és kard, trón és oltár szövetsége stb. Vagy egyszerűen csak gondoljunk arra, hogy mit művelünk évente egyszer "Kellemes Karácsonyi Ünnepeket" címszó alatt, nos ez az exotéria számomra.

 

41.

 

A keresztény hagyománynak Európában há­rom ellensége volt: először a belülről való el­len­ség, a klérus (nem az egyház!), másodszor a politikai hatalom; harmadszor a szcientifizmus. Ez a három ellenség tudattalanul közös megegyezés­sel megakadályozta azt, hogy az evangéliumi ke­reszténységből bármi is megvalósuljon.

 

Ad 41.

 

A keresztény hagyománynak három ellensége van. Az első a klérus, amelyet Hamvas nem azonosít az egyházzal. Ki és micsoda számára az egyház? A folt és ránc nélküli jegyese Krisztusnak? Az, aki történelmileg nem látható? Akit a klérus olykor eléget, máskor elnémít, búra alá rak? Miért szent Hamvas szánmára az egyház? Kikkel azonosítja az egyházat? A hamvasi hagyományt valókkal és élőkkel? A második ellenség a politikai hatalom, amely mindig kikényszeríti a klérusból meg a nem-klérusból, hogy Isten helyett őt, a politikai ha­talmat imádja. S a harmadik ellenség − a tudományosság. Mondhatni erre, hogy Hamvas nem ezt a szót használja, de én minden szavát lefordítom, mert csak így remélem, hogy bele tudok látni a gondolataiba. Mi a baj van a tudománnyal? Hogy nem vallja a hagyományt? Nem az a dolga, A kertet felásónak sem. Hanem az, hogy felássa a kertet.

 

Ad41-41

 

Nekem nincs gondom a három ellenség meghatározásával. A belső ellenség a legveszélyesebb, mert belülről bomlaszt. A politikai hatalom. Mely jegybe kél a vallási hatalommal. A harmadik, mely vitatható a tudományosság (scientificizmus). Betehető a mérleg egyik serpenyőjébe az, ami a tudománynak köszönhető, de be kell tenni a másik serpenyőbe azokat a negatív hatásokat, amelyeket kivált. Tételesen fel lehet sorolni a tudomány "termékeit", amelyek hamvasi szóhasználattal élve könnyít az élet terhein - és tételesen mellé tehető azoknak destruktív hatásai. A teljesség igénye nélkül: motorizáció, atommagfúzió, géntechnika, kommunikációs, információs csúcstechnika, tömegpusztító fegyverek stb.

 

42.

 

A kereszténységet a hagyomány távlatából két gondolkozó értette meg. Leopold Ziegler az örök ember egyetlen életvonalát húzza meg, és itt a­ gondolatok túlságosan simán futnak a le­gelső ki­nyilatkoztatástól a mai korig. Az összefüggés megteremtésében van valami nagyszerű, de az Evangélium megrázkódtatása iránt érzéketlen René Guénon a vallást és a hagyományt határozott mozdulattal választja el, de a keresztény ha­gyományt mint az előbbiek közvetlen folytatását és változatát fogja fel.

Ziegler és Guénon nemcsak a .hagyományok között levő párhuzamos megértés lehetősé­gét te­remtette meg, és nemcsak a modern historizmus által feldúlt látást tisztította meg, ha­nem először fejtette ki, hogy vallás sok van, és még több kép­zelhető el, mert a vallás a törté­netben keletkezik, és a történetben fel is oszlik. Hagyomány azonban csak egyetlenegy van, és minden vallás a hagyo­mánynak az időben megjelent alakja. Ziegler és Guénon tette lehetővé, hogy az ember status absolutusát fel lehessen tárni.

 

Ad 42.

 

Van az ember, amilyennek az Isten akarná, hogy formálja magát − ez az eszmény lenne  hagyomány. S van az ember, aki szabadságában úgy formálja magát, ahogyan formálja. Kultúrát teremt: földet művel, állatot gondoz, szerszámot készít, énekel és táncol, és vallást is teremt. S e kultúra a vallással együtt csak többé kevésbé hasonlít az eszményre, a hagyo­mányra. Hogy volt-e status absolutus, ez aligha megállapítható. Az egykori Éden álma azon­ban kitörülhetetlenül benne van népek és kultúrák emlékezetében (a nem-hamvasi értelmű hagyományban, de amely ezen az emlékezeten belül helyezkedik el).

 

Ad42-42

 

A népek és kultúrák emlékezetében meglévő kitörölhetetlen "Éden álom" azonos számomra a "status absolutussal ". Ilyen Édenről minden hagyomány tud. És minden hagyomány tud ezen édeni létezés korrupttá (romlottá) válásáról is.

 

43.

 

A hagyomány az ember alapállásáról,  a primor­diális lét korrupciójáról és a megromlott lét hely­reállításáról szóló tudás.

      

Ad 43

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt az eredeti ártatlanság állapota. Ezt az ember eltolta. De van módja visszakerülni ebbe az elveszített állapotába. Erről beszélt Jézus, amikor azt mondta, hogy keressük az Isten Országát. Szívesen meghallgatjuk, ha erről vasárnaponként értelmes szöveget mondanak nekünk valahol. De hozzá nem szólunk, mert cselekedeteinket csak az Isten ellenlábasa, a Mammon az, aki meghatározza (magunk is sajnáljuk, hogy így van). Ha nagyon buzgók vagyunk, akkor a farizeusi tíz százalékot leadjuk jövedelmünkből karitatív célra. Akinek a megromlott lét helyreállítást célzó tudása van, jobb, ha hallgat róla. Golgotára kerül. Mert nem tud hallgatni róla az, akinek ilyen tudása van.

Ad43-43

 

Drasztikusabban is lehet fogalmazni: az isteni világban rezsimváltás történt, most a Mammon az Úr. Nietzsche még drasztikusabban fakad ki: "Got ist toth" ("Isten halott")

 

44.

 

A hindu hagyomány csak az értelmi homály eloszlatását tanítja és az értelem alapállását állítja helyre. A héber hagyomány a morális rongáltsá­got küszöböli ki. A görögöktől kezdve a beteg­séget, vagy az ember fizikai lényének megtörtsé­gét gyógyítják. Ezért mindannak, amit a hindu hagyomány mond, értelmi, amit a héberek mon­danak, morális, amit később mondanak, annak fizikai egészség jellege van. A keresztény hagyo­mány számára a korrupció három alakja egy. A közös gyökeret érti meg és magát az alapállást látja.

 

Ad 44.

 

Az evangélium betegséget, butaságot, rosszaságot − mindent gyógyít. Jézus mintájára képzelem az igazi embert: Szókrátészt, Buddhát, meg  a többit is. Nehezen tudom elképzelni ezt a szakosodást: csak az értelmet, csak a morált, csak a testi egészséget. Nem is ismerek olyan társadalmakat, amelyekre ez jellemző volna. A hindut kevéssé ismerem, de a hébert s a görögöt nem ilyennek látom.

 

Ad44-44

 

    Gyb.-vel egyetértve: nem lehet ilyen szakosodásról beszélni. Ha lehet így pontosítani: a hindu hagyomány jellemzően az értelmi homályt, a héber hagyomány jellemzően a morális rongáltságot, a görög hagyomány jellemzően a testi megtörtséget igyekszik helyreállítani, kiküszöbölni és gyógyítani.

 

45.

 

A kereszténységnek nincsen teremtés tanítása, nincsen kozmológiája és antropológiája, pszichológiája és társadalomtana. Ez az, ami még az igen mély elméket is megzavarta. Azt hitték, hogy a kereszténység, mivel nem úgynevezett komplett hagyomány, és nem teljes arc­haikus egység, csu­pán fragmentum. Ezért századokon át számtalan gondolkozó azzal foglal­kozott, hogy az Evangé­lium tanításához genezist és mitológiát, aszkéti­kát és társadalomtant építsen. A kereszténység nem kiépített hagyomány, mint az egyiptomi   vagy az orfikus, a hin­duról és a kínairól nem is szólva. A kereszténység semmi egyéb, mint a ta­nítás az alapállás­ról, a turba felszámolásáról és az alapállás helyreállításáról. A kereszténységnek külső útja nincs, csak belső. Ezért mondja Gué­non, hogy a kereszténységnek nincs exotériája, csak ezotériája. A kereszténység nem tanít sem­mire, amit tesz, hogy a korrupciót legmélyebb pontján megérinti és az alapállást megmutatja.

 

Ad 45.

 

Az evangéliumnak nincsenek ilyen -lógiái, tudományai, de lehetnének.. A történeti ke­reszténységnek viszont vannak. Embernek lenni annyit jelent, hogy mindezeket az említett -lógiákat idővel kifejleszti. Attól, hogy tudom, hogy mindenkit úgy kell szeretnem, mint ma­gamat, még kiváló fizikus vagy irodalomtörténész is lehetek. De igaz, hogy Jézus csak meg­mutatta az alapállást: szeress! S az is igaz, hogyha az emberiség utánamegy Jézusnak, ettől marad az ember ember, tehát minden érdekli, s ezért kifejleszti a -lógiákat.

 

Ad45-45

 

Jézus nem tartotta fontosnak, hogy kozmológiáról, antropológiáról, pszichológiáról, szociológiáról beszéljen. Minden ilyen -lógiát az Írás tartalmazza, többet erről szólni nem kell. Jézus a korrupció legveszélyesebb pontját fedi fel és az alapállást (=szeress!) megmutatja.

 

46.

A vallásnak az alapállásról nincs tudomása. A vallásokat a népek saját terheik meg­könnyítésére alkották. A vallás történeti és szociális képződ­mény és merő exotéria.

 

Ad 46.

 

Ez 95 %-ra biztos igaz. De a maradékra nem. Felnőttem én is egy ilyen vallásban, és annyira megérintett benne az Isten, hogy hajlandóságot fejlesztett ki bennem feláldozni ma­gamat Istenért.

 

Ad46-46

 

Engem is a vallásban érintett meg Isten (de talán mindenkit csak ebben tud). Aztán később "kinőtt" az Isten ebből a vallásból, mert több mint a vallás. Így mindenféle vallásból "kinő" az Isten. A Mindenható (Mindentadó) a vallás keretét szétfeszíti.

Fájó, hogy a vallások "elfelejtik" az alapállásról szóló ismeretet.

 

47.

 

Ha az ember a kereszténységet az utolsó pilla­natból visszafelé kívánja megérteni, nem láthat   mást, mint azt a sajátságos kollektív megszállottságot, amely kétezer év alatt Európát, újabban az egész földet elárasztotta, a humánumnak egyfajta látszatát teremtette meg, való­jában az emberisé­get válságba sodorta, s a huszadik század köze­pén úgy látszik, hogy e vál­ság többé nem oldható meg. A megoldásnak még néhány nemzedékkel ezelőtt több lehetősége volt. A lehetőségeket mind elmulasztották. A klérus, a politikai hata­lom és a tudomány. De visszavonhatatlan helyzet nincs, és az utolsó pillanatig van legalább egy út, amelyen a meg­oldás megteremthető. A helyzet arra vall, hogy az ember erejének teljes bevetésé­vel a legér­telmetlenebbet akarja megvalósítani, s végül esetleg kénytelen lesz az egyetlen értelme­set megtenni.

 

Ad 47.

 

Azóta, hogy Hamvas ezt írta, eltelt majd egy félszázad, s nem Sztálin örökösei diktálnak Tiszapalkonyán, hanem más urak, és klérus, politikai hatalom és tudomány ma is megkalapolják egymást, miként negyven éve. Ma is a legértelmetlenebbet csináljuk. Mitől le­szünk kénytelenek értelmeset választani? Ha katasztrófa következik be, akkor kénytelenek leszünk gondolkozni.

 

Ad47-47

 

     Ha valaki arra kérne, hogy H.B. ezen művéből válasszak ki egy szúrát, melyet feltennék a Bokor képzeletbeli könyvespolcára, akkor ez a 47-es lenne az.

 

48.

 

A válságnak egyetlen oka van, s ez az, hogy az ember primer realitásnak tekinti azt a vi­lágot, amely nem az eredeti, hanem annak korrupt alakja.

      

Ad 48.

 

Ez van, ezt kell szeretni. Nem! Ez, ami van, embertelen! Tehát emberit, jézusit kell csi­nálni! Olyat, ami eredeti!

 

 

Ad48-48

 

Ez is fontos hamvasi alapgondolat - vitázni persze lehet. Nem ez az eredeti világ. Ehhez jól jön Gy.b. gondolata: Meg kell csinálni az eredetit, az Isten Országát! Ezért van a Bokor! Már a Tabula Smaragdina tudta: "Quod est inferius, est sicut quod est superius, et quod est superius est sicut quod est inferius ad perpetranda miracula rei unius"

"Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd”.

 

49.

 

A vallás az újkor elején helyet adott olyan gon­dolkozásnak, amely már nemcsak a vallás­sal, ha­nem a hagyománnyal is szembefordult. Megkez­dődött az úgynevezett felvilágosodás, amely ha nem is tudatosan, de tagadja az alapállást, a rongált világból indul ki, ezt tekinti mértéknek, és ehhez a rongált világhoz tartozó értelemmel gon­dolkozik. Ezt a helyzetet Saint-Martin és Guénon kifejtette, és De Rougemont úgy fogalmazta meg, hogy a hiba nem annyira a számításban, mint inkább a hibáskalkulusban (számban) van. A kal­kulus hamis volt.

      

Ad 49.

 

Az újkor elején a humanizmus, a reneszánsz volt. A vallás tehetetlenül tűrte ennek gon­dolkozását. Nem ez a gondolkozás fordult szembe a hagyománnyal, hanem a vallás maga − jó ezer esztendővel korábban. Nem tudok így gondolkodni a felvilágosodásról. Ellenkezőleg gondolkodom. A megtagadott jézusi hagyomány, a megtagadott evangélium lázad fel benne s kiáltja: szabadság, egyenlőség, testvériség! A hamis kalkulus nem érthető.

 

Ad49-49

 

A felvilágosodás értelmezésében Gyb. nézeteit tudom elfogadni. Azon viszont el kell gondolkodni, hogy ez az ideológia nemcsak a történelmi, hanem az evangéliumi kereszténységen is elveri a port. Mintha a fürdővízzel kiöntött gyermek esete forogna fenn.

 

50.

 

 A kereszténység csak elölről, az eredet felől ért­hető. Már a középkorból jobban, mint a XX. szá­zadból. Az egyházatyák korából még jobban, és egyre világosabban a héber és a gö­rög, az iráni és a hindu hagyományból. Ez a szemlélet nem történeti, hanem éppen annak: fordítottja. Történet elvégre nem több, mint nem tudni, mi történt, mi történik és mi fog tör­ténni. A történet éppen úgy, mint minden szcientifikus diszciplína, hamis kal­kulussal számol. Ezt a hamis kalkulust korrupt időnek hívják.

A kereszténység csak elölről, a kezdet felől ért­hető, mert elől van a mérték, amellyel mér­hető. És elölről nézve nemcsak az derül ki, hogy nem vallás, hanem hagyomány, de az is, hogy rokon a hindu és a kínai és a héber hagyománnyal, és az is, hogy az alapállást ezeknél mélyebben alapozza meg.

 

 

Ad 50.

 

Megtudjuk, hogy mi a hamis kalkulus: a megromlott idő, tehát az az idő, melyben már el­veszítettük önmagunkat, elhagytuk a hagyományt, az alapállást, értelmünk elhomályosodott, morálunk megromlott, egészségünk megtört, stb. A történettudomány erről a korszakról szá­mol be, csupa jelentéktelenségről: nem tudja, mi történt, mi történik, és mi fog történni. Áltu­domány. Az evangélium a többi hagyománynál mélyebben alapozza meg az alapállást. Már másodszor emeli a többi fölé az evangéliumot, de nem konkretizálja, hogy minő alapon.

 

Ad50-50

 

Gyb. lesújtó szavait vártam a kereszténység, a hindu, a kínai, a héber hagyomány rokonítása kapcsán. A lesújtás elmaradt, ez jó jel számomra.

 

 

51.

 

  Egyetlen hagyomány sem áll az időben, hanem az abszolútumban, végül is az extramundális va­lóságban. Ami annyit jelent, hogy a hagyomány lerombolhatatlan. Egyetlen hagyomány sem veszíti el jelentőségét. Ha egy hagyomány a háttérbe került, nem a hagyo­mány vált le az emberről, hanem az ember a hagyományról. Időben egyet­len hagyomány sem veszhet el. Valamennyi minden időben szimultán. Ezért beszéltek az egyház­atyák preegzisztens kereszténységről és a világ teremtése előttről keltezett megváltásról.

 

Ad 51.

 

Túlzó kifejezés. Az ember által hordozott hagyomány csak az időben lehet és nem az ab­szolútumban, s a világon kívül. De Isten tőlünk telhetően felfogott legigazabb szava a ha­gyomány, tehát az Abszolútum világából érkező. Innen ered időfeletti érvénye és értéke. Jé­zus megváltó munkája folytán az igazak már az Ószövetségben is tudták a túlvilágban, hogy meg vannak-lesznek váltva, s a pokol tornácán  vártak húsvétra: Jézus és a maguk feltámadá­sára. Ez van annak a mélyén is, hogy szálla alá poklokra.

 

Ad51-51

 

H.B. a hagyomány örök és lerombolhatatlan voltának példázatával túloz. A hagyomány az időben van időtlenül. Számomra ilyesmit jelent Jézus időbeni jelenléte: én a rendelkezésemre álló időben – térben tapasztalom meg, de Ő idő – tér dimenzió nélkül van jelen.

 

52.

 

Korrupcióval nem számolni és a merő abszolú­tumban maradni annyi, mint a létezés ron­gáltságáról nem tudomást szerezni. Az intakt alapállás­ról nem tudomást szerezni annyi, mint a lét gyönyöréről leszakadni. A korrupcióból az alap­állást nem újra megvalósítani annyi, mint a ho­mályban, a bűnben és a betegségben ellenállás nélkül elmerülni.         

Aki nem tud az alapállásról, nem tud az emberi rangról. Aki nem vesz tudomást a korrup­cióról, irreális. Aki az alapállást nem állítja helyre, az lényegtelen.

 

Ad 52.

 

Van alapállás, van megromlás, és van helyreállítás. Aki nem ezzel törődik, lényegtelennel törődik, s ezért maga is lényegtelen.

 

Ad52-52

 

Igen, az embernek rangja van. E rangra nem az állatvilágból való kiemelkedésével tett szert, hanem az isteni világból való lesüllyedésével. Az ember Isten volt, feladata, hogy Istenné legyen. „Az ember istenülő lény.” – ilyen szépen mondja Gyb. a Napló 38. számában.

 

53.

 

 Egy-két gondolkozótól eltekintve Európában a középkor végétől kezdve senki sem rendel­kezett azokkal a fogalmakkal, amelyekkel a keresz­ténység megérthető lett volna. Semmi sem jellem­zőbb, mint a kereszténység ellen intézett általános, vagy burkolt hadjárat Bacontól kezdve a mai na­pig, a reneszánsz, a humanizmus, a reformáció, és az úgynevezett felvilágo­sodás. Már elég korán parázs háborúk keletkeztek dogmák árnyalatai körül, a negyedik szá­zadtól szekták burjánoztak, végül elkövetkezett a hitszakadás, amelyet a vallás sohasem tu­dott kiheverni. A támadások mind a vallásra irányultak, holott nem a vallást célozták, hanem a klerikális hatalom visszaéléseit, korlátolt­ságát és hatalmi törekvéseit. De egészen a leg­újabb időkig támadók és védelmezők abban a hiszem­ben voltak, hogy kereszténység alatt a dogmákat, a mítoszokat, a papi szervezetet, a religiózus mo­rált kell érteni.

 

 

 

Ad 53.

 

Hamvas haragszik az újkorra. A középkor sem értette az evangéliumot. A királytükrök azt mondták el, hogy hogyan kell keresztényül uralkodni. Jézus módjára sehogyan sem lehet uralkodni. S az albiakat, valdiakat, bogumileket s a többit, akik ezt a jézusit próbálták fogal­mazgatni, elégettük, kard élére hánytuk. Tudja ezt Hamvas is (Már elég korán…), de amikre igazán haragszik: reneszánsz, humanizmus, reformáció, felvilágosodás. A támadók azt tá­madták, ami létezett, ami látható volt. Sohasem azt a hagyományt, amit nem képviselt senki sem. De be van írva az ember lelke mélyébe, s annak a nevében, attól ihletve támadnak a tá­madók nemegyszer a meglevő, a létező ellen.

 

Ad53-53

 

H.B. úgy gondolja, hogy a támadások nem a vallás korrupt szféráját verték szét, hanem a kereszténység egészére irányult.

 

54.

 

 Háromféle ember van, a történeti, aki a turbá­ban él és a korrupt létet magától értetődő­nek tart­ja, a teremtett ember, aki a természetet tartja ma­gától értetődőnek, és a teremtés előtti ember, aki részt vett az első, intakt világ teremtésében. A homo sapiens, a homo mikrokoszmosz és a homo mik­rotheosz (aeternus). A legutóbbi az, aki az alapállá­son tartóz­kodik. A realizálás útja a turbából a te­remtésbe, a teremtésből az alapállásba. A keresztény­ség tanítása ez az alapállás. Amit a ke­reszténység megváltásnak mond, az a turba és a termé­szet hatalmainak feloldása.

 

Ad 54.

 

Bővül Hamvas-szótárunk: A történeti ember (homo sapiens) az, aki számára a megrom­lott lét a természetes. A teremtett ember (homo mikrokoszmosz) az, aki számára a természet a természetes. (Ezzel a meghatározással nem tudok mit kezdeni, mert van a teremtett és a megromlott természet, de egy harmadik, az hogyan kerül elő?) A teremtés előtti ember (homo mikrotheosz), aki rést vesz az első, a romlástól még érintetlen világ kialakításában, s aki az alapálláson tartózkodik.

Másfelől azt mondja Hamvas, hogy az út visszafelé, az alapállásba: elhagyni a megrom­lást, eljutni a természetes világba, s onnan az alapállásba. Nem fejtiki, mit jelent a természe­tes világba jutás.

Nagyon zavaró, hogy a történeti kereszténység említésekor is, a keresztény hagyomány említésekor is − rendre minden megkülönböztetés nélkül és mindig kereszténységet említ.

Amit a kereszténység megváltásnak mond, az részint a páli megváltáselmélet tartalma: Krisztus vére lemosta rólunk Ádám-Éva vétkének szennyét. Részint pedig az, hogy jézusi emberré válunk, újjászületünk, levetjük az óembert (magyarul: minden embert igyekszünk úgy szeretni, mint sajátmagunkat).

 

Ad54-54

 

Ez a hamvasi szúra elég zavaró. Zavaros az ember-felosztása. Történelmi ember, teremtett ember, teremtés előtti ember. Nem tudok ezekkel mit kezdeni. Másutt így fogalmaz: „Az ember nem mikrokozmosz, hanem mikrotheosz”. Ez érthető az ember nem kis-világ, hanem kis-isten.

 

55.

 

Az alapállásról szóló tanítás hasonlít axio­matikához. Az axiomatika valamely tudás olyan előfeltételeit keresi, amelyeken a tudás felépült, de amelyek rejtett módon a küszöb alatt ma­rad­nak. Az alapállás tartalma azonban nem axióma, ­hanem antropológiai státusz, magatar­tásról szóló tudás és a tudás realizálhatósága.    

 

 

 

 

 

Ad 55.

 

Az alapállást hasonlítja valamihez, amihez az nem hasonlít. Majd az alapállást embertani állapotnak mondja és megvalósítható magatartásnak.

 

Ad55-55

 

Én sem értem! Így próbálok okoskodni: a tanítás hasonlít valamihez, de a tanítás tárgya már másvalami.

 

 

56.

 

A realizálás aktív jelenléte annak, ami több mint élet, ami az életben nem oldódik fel, ha­nem ami az életet oldja és megszilárdítja, az abszolút­tal átitatja és véglegessé (halhatat­lanná) teszi.

 

Ad 56.

 

Megvalósítjuk az alapállást. Ennek során megvalósul az, ami több mint az élet. Megvaló­sul az, ami az életben nem oldódik fel. Megvalósul az, ami az életet oldja. Megvalósul az, ami az életet megszilárdítja. Megvalósul az, ami az életet az abszolúttal átitatja. Megvalósul az, ami az életet véglegessé teszi. Megvalósul az, ami életet halhatatlanná teszi. Ez a történet az ember istenüléséről szól, s erről inkább költőket hallgatok. Pl.: Istenülő vágyaimba ki lá­tott? Ó vak szívű és hideg szemű barátok…    

 

Ad56-56

 

Igen, az istenülésről van itt szó, arról ami az ember kiolthatatlan vágya, és amitől ember az ember. Mert az ember, már tudjuk, mikrotheosz. A vallásból nézve viszont rettenet, ha valaki Istennek képzeli magát. Ez ott istenkáromlásnak (blasphemia) számít. „Nem jótetteidért kövezünk meg – felelték a zsidók – hanem a káromlásért, azért, hogy ember létedre istenné teszed magad. Jézus folytatta, hát nincs megírva a törvényetekben: ’Én mondtam: istenek vagytok’.” (Jn 10.32.-34.) Az Isteni lét legnagyobb titkát mondja ki itt Jézus.

 

57.

 

A hagyomány tartalma, hogy a turba a korrupt lét következménye, az ember ebben a turbában él, de a turba felszámolható és az alapállás helyre­állítható.

Az alapállás az éber tudati a morális intaktság és a testi egészség közös kiindulópontja.

 

Ad 57.

 

Ebben aztán nincs új mozzanat, csak nyomatékozása annak, hogy rendbe tehetők a dol­gaink.

 

 

Ad57-57

 

A Sátán Országában élünk, ezt felismerhetjük, felszámolhatjuk és az Isten Országa bármikor megvalósítható. Ezt már sokszor említettük.

 

58.

 

Az alapállás nem különleges állapot, hanem ez az, ami a normális. Ez az ember abszolút státu­száról szóló állandó és elveszíthetetlen tudat és annak megvalósítására való állandó készség. A turbában az alapállás, vagyis az ember normális állapota csak úgy valósítható meg, ha az ember a turbából kilép. Ezt a kilépést eksztázisnak hívják, amely szó annyit is je­lent mint kívülállás.

 

Ad 58.

 

A romlás van, de romlatlanság a normális. Ez a tudás elveszíthetetlen, és a romlatlanság újra megvalósítása állandó készség az emberben. Ott kell hagyni a romlást. Az embernek van lelkiismerete, ez mindig szól: Hagyd ott a bűnt, azaz állj már a bűnön kívül, s nem belül, ahogyan idáig tetted.

 

Ad58-58

 

Az Isten Országa a normális (reális), de mégis a Sátánét – aminek nincs is realitása – tekintjük annak. Csak kilépve (eksztázis) a Sátán Országából látszik, ismerhető fel annak totális abnormalitása. Továbbá: nem a bűn a baj, hanem amikor a bűnben kezdi jólérezni magát az ember.

Az eksztázisra a lelkiismeret szólít fel, míg el nem némítjuk; az ember rengeteg elnémítási technikát eszelt ki.

 

59.

 

Az alapállást teljes egészében nem tárták fel. Olyan feladat ez, amely megvalósításra vár. Sem­mi sem kevésbé ismert, mint az emberi lét normá­lis állapota. Egy biztos, hogy az alapál­lás csak olyan mértékben ismerhető meg, mint amilyen mértékben azt valaki megvalósítja. Ki van zárva, hogy valaki akár merő spekulációval, vagy akár merő aktivitással, merő szellemi, vagy merő fizi­kai úton egyetlen lépést is tehessen. Európában a normális lét részleges meg­valósítói többnyire a szentek voltak.           

 Az alapállás feltárása csak intenzív szellemi el­mélyedés és konkrét életgyakorlat egysé­gében le­hetséges.

 

Ad 59.

 

Amikor a tékozló fiú azt mondja, hogy felkel és az Atyához megy, akkor már feltárt va­lamit az alapállásból. Az úton hazafelé, még többet tár fel. Elmondva atyjának szövegét, már bőg a meghatottságtól, annyi mindent feltárt az alapállásból. S az atyai házban élve, folytat­hatja a feltáró munkát. A szeretet végtelen, az út a szeretet közepe felé is végtelen. Az alap­állás az ember részesedése az Istenből, aki pedig kimeríthetetlen számunkra.

 

 

 

 

Ad59-59

 

A feltárás ránk vár. Egyfajta megközelítéssel azt is mondhatnók, hogy az emberi élet célja az alapállás feltárása, Jézus is ezt tette.

 

60.

 

A hagyományok középpontja Európa lett, mert mindaz, amit Ázsiában és Afrikában elfe­lejtettek, részben elárultak, egészen új értelemben és egy­ségben itt gyűlik össze, és válik egésszé. De ha az alapvető felismerésnek birtokában vagyunk is, az összes részletek hiányza­nak. Ahhoz képest, hogy mit kellene tudni, elképzelhetetlenül keveset tu­dunk. Nem mennyi­ségben, bár a határok még itt is több mint szerények. A nehézség, hogy az ember a tévúton igen messzire haladt. Egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy a téveszmék Európát a sza­kadék szélére sodorták. Anélkül, hogy az em­ber megfordulna, az egészet át kell értékelni. A fo­lyamat már megindult, és ha a válság megoldására van lehetőség, csak azért, és kizárólag csakis azért van, mert a rejtett európai és az Európán kívül levő hagyomány hatása már ott is érezhető, ahol senki nem is sejtené.

 

Ad 60.

 

Itt gyűlnek össze a hagyományok Hamvas Bélában s azokban, akiket ő kiásott az európai szellemi életből, akikben megtalálja azokat a gondolatokat, melyeket Hamvas Béla a hagyo­mány és alapállás címkékkel lát el. Akármilyen messzire is jutottunk előre a romlás útján, Hamvas lehetőséget lát a válság megoldására. Miből táplálkozik ez a reménye 1960 végén és Tiszapalkonyán? Aki lát valamit, az mindig remél. A megoldás lehetőségét látja, ezért remél. Jézus is látta az Isten Országa lehetőségét, és remélt: a mustár nagyobb lesz a többinél, a ko­vács megkeleszti a lisztet.

 

 

Ad60-60

 

A szövegben már elhangzott, hogy Európának nincs szent könyve. Európának saját vallása sincs, Ázsiából importálta. De Európának is volt szent könyve és vallása is, de ezt az ún. import vallás a fennálló hatalommal karöltve – fegyverrel megszüntette.

Európa a Római Birodalom romjain épült fel, görög szellemiséggel, zömmel keresztény vallásossággal.

 

61.

 

Az alapállás nem vallás, nem filozófia, nem tu­domány, mert valamennyinek alapja. Az alapállás feltárása értelemteremtő tevékenység. Semmi sem marad meg, csak amit az ember saját életében és életével realizál. Gyakorlat és elmélet nem választ­ható el. Kétféle álláspont leh tetlen. Világnézet többé nincs, legfeljebb a korrupció különböző fo­kán álló elmélet, amely a korrupt életrendből, ho­mályos értelemből, rongált moralitásból fakad, és tovább terjeszti a lefokozott értelmet, a korrupt morált és a betegséget.

 

Ad 61.

 

Végre! Kibékülni látszik vallás-filozófia-tudomány a hagyománnyal? A hagyomány alapja e háromnak. Miért? Azért, mert a hagyomány feltárása is, s a három is az értelemmel dolgozik? Ha azonos a munkaeszközük, akkor csak van valami közük egymáshoz

Hamvas csak azt a nézetet fogadja el, amit valaki meg is valósít: gyakorlat és elmélet nem választható szét. A világnézetet viszont ilyen szétválasztónak állítja. A világnézet szerinte megengedi az elmélet és gyakorlat kettősségét. Nagyon csúnyákat állít róla. Kérdezem: a sze­retet is világnézet? Nem, az alapállás, ha gyakorlom. Alapállásról van szó, ha a szó és tett ugyanaz. Világnézetről van szó, ha más a szó és más a tett. Erre gondol Hamvas?

 

 

Ad61-61

 

A világnézet kifejezésről nagyon rossz a véleményem. Harmadikos gimnazista koromban, az akkori tanügyi főhatóság új tantárggyal rukkolt elő: „A világnézetünk alapjai” volt a kurzus neve. A tantárgy megmondta, hogy mi a jó világnézet (természetesen akkoriban a szocializmus-kommunizmus szellemisége dívott), a szeretetről szó sem volt benne. Az eszmény a szocialista embertípus volt, kész szerencse, hogy a leírt jellemzők alapján embert elképzelni lehetetlenség volna. Még ilyenekre emlékszem: osztályharc, igazságos háború, proletárdiktatúra.

 

62.

 

Az alapállás nem stratégiai hipotézis. Stratégiai hipotézis az a feltevés, amelyet tudatosan kons­truálnak, hogy a kutatás számára kedvező hadál­lást biztosítsanak, és azt felhasználják még akkor is, ha annak valóságáról nem győződtek meg, sőt még akkor is, ha irrealitása ké­zenfekvő. Az alap­állás a humánum status absolutusa, minden korban és népnél azonos és első magatartás.

 

Ad 62.

 

Harmadszor kerül elő ez az abszolút státusz-kifejezés /18,42/. Ez a státusz a minden em­berben meglevő állapot, és minden embernél az első, azaz legfontosabb. Ez tesz emberré, mert ez adja az embernek a lelkiismeretet. Egy hangot, amely minden embert eligazít a te­kintetben, hogy mire kell felhasználnia az életét.

 

Ad62-62

 

Az első magatartás a romlatlan, korrupció nélküli magatartás. Ha volt ilyen, ez a magántulajdon megjelenése előtt lehetett. Az „enyém” a korrupció első megnyilvánulása. Jézus is „enyém” nélküli társadalmat akart. Gazdag ifjúként élni és az Evangéliumot hirdetni nonsens. Mégis most ennek a korát éljük.

 

63.

 

A keresztény vallás, mint minden vallás, vasárnapi jelenség. A keresztény hagyomány vi­szont a hétköznapi értelem, étosz és testiség dolga. A val­lás az erényekben és a tisztaságban él. A hagyo­mány az emberben, a világban és a világegyetemben az eredeti lét helyreállítását valósítja meg.

 

Ad 63.

 

Értelem, étosz, testiség a jellemzői a hagyománynak. A testiség betegséghiány? Mért nem mond erről Hamvas valami foghatót?!A vasárnapi aligha elismerésnek szánt kifejezés; s mi­ért nem szép az erény és a tisztaság? Mért nem azonos az étosszal? Az erény és tisztaság mért nem segítenek helyreállítani az eredeti létet? Mért csak a hétköznapi étosz.

 

Ad63-63

 

Én másként értelmezem a „vasárnapi jelenséget”. Számomra ez a kijelentés a vallások külsőségét (lásd: exotéria) jelenti. Az obszervanciák betartását, az előírások megtartását, legalább a vasárnapi templomba-járást. Vasárnapi jelenség a kereszténységen belül még: a csecsemőkeresztelés, egyházi esküvő, papi temetés, első-áldozás, bérmálás stb. – ha ez különösebb evangéliumi tartalom nélkül zajlik le. „ A pap a vasárnapi prédikáció után hazamegy és elkölti az ünnepi ebédet.” – írja valahol H.B. Ennyi a történet és nincs tovább, a következő vasárnap ugyanilyen.  Ez a „vasárnapi jelenség”.

 

64.

 

A vallás számára Isten az a mindenható hata­lom, akinél védelmet keres és akinél elrejtő­zik, és aki sorsának terhein könnyít. A hagyomány azt mondja, hogy az ember semmit sem tarthat bizonyossággal sajátjának, amit nem a maga erejével szerzett meg. Nincsen szükség védelemre és nem méltó; hogy az ember bármi elől, bárki védelmében megbújjék. Az elrejtő­zés mindig elrejtőzés, a valóság elől, és önmaga elől, Istenben való elrej­tőzés végső értelme: elrejtőzés Isten elől. Az ember ne legyen hunyász még Isten előtt sem, és ne bújjék el sehová, még Istenbe sem. A legelső, nyíltnak len­ni. Éberség. Mindazokkal az erőkkel, amelyekkel a legfőbb lény, az ember is rendelkezik.

 

Ad 64.

 

Nehezebb lecke következik. Csúnya dolog védelmet keresni, elrejtőzni és sorsunkon könnyíteni. Jó. Csak az a sajátom, amit a magam erejével szerzek meg. Jó. Istenben sem sza­bad elrejtőzni. Jó. Nyíltnak és ébernek kell lennem azokkal az erőkkel szemben, amelyekkel rendelkezem. Jó lehet, de nem tudom, hogy mire kell gondolnom. S a csúcs: én rendelkezem, a legfőbb lény. Biztosan nem vagyok a legfőbb lény. Nem érzem magam annak - ha szeré­nyebben (?) fogalmazok. Aki panteista, az mond ilyent. Hamvas panteista? Biztos, hogy jó és ép a szöveg. Ha azt gondolja, hogy nincs Isten rajta kívül, akkor ezt illenék bejelentenie. Nemcsak így, a 64. szúra utolsó mondatának mellékjelentésében oldallagosan közölni.

Nem tudok mit csinálni ezzel a szemlélettel. Nekem igen is kell az Isten, akinek elsírha­tom a bajom. Aki akkor is van számomra, amikor a Fő utcán azt közlik velem, hogy csak az Államvédelmi Hatóság maradt meg számomra. Kellene egy feloldó szó: Oda bújhatsz Isten­hez. Ez nem elrejtőzés! Nem jön a szó. Csak csúnyára használható? Most már nemcsak a val­lás, de az Isten is?

 Meglátjuk, hogy mi a folytatás.

 

Ad64-64

 

H.B. tiltakozna minden –ista, -izmus végű titulus ellen. (Gyb. sem szívesen vállalná fel a bulányizmus címkét).

Az tény, hogy nem külső Istent képzel el. Az Ószövetség istenképe külső, az Evangéliumé belső. Az Isten még soha nem volt olyan közel, mint az Evangéliumban.

 

 

 

65.

 

A vallás a jutalom és a büntetés jegyében áll. A hagyomány azt mondja, hogy amit az em­ber gon­dol, vagy tesz, csak akkor helytálló, ha az életben és a túlvilágon való jutalomról eleve lemond (iha­mu trarlhaphalabho gavira gah).

 

Ad 65.

 

A hagyomány az, amit Hamvas Béla beleillőnek gondol abba a gondolatrendszerbe, amelyet sajátjának és ennek következtében elfogadandónak gondol − állapítottam meg már korábban/30/.  A jó nyerje el jutalmát, a rossz a maga méltó büntetését. Ez az, amit hor­dozok magamban. Erről a jutalomról tanított Jézus, s minden vallás tanítja ezt. Petőfi is ezt tudta a János vitézben: az igaz szerelmesek Tündérországba kerülnek, s a gonosz mostoha is elnyeri a maga jutalműát. Nem akarok lemondani sem életemben, sem halálomban semmiféle jutalomról. Állandóan élvezem már most jótetteim jutalmát. Állandóan szenvedem már most rossz tetteim következményeit. Mindezzel szemben iha­mu trarlhaphalabho gavira gah sem­mit sem mond nekem.

 

Ad65-65

 

Első lépés lemondani az evilági jutalomról, második lépés lemondani a túlvilági jutalomról. Vallásos gondolkodás: azért vagyok jó itt a földön, hogy majd „odaát” jó legyen. Úgy gondolom ez kevés az üdvhöz.

 

66.

 

Amit a vallás el akar érni, az az üdv. A hagyo­mány azt mondja, hogy az üdv is a turbához tartozik, csak nem a korrupt lét, hanem annak éppen ellenkezője. Nem a korrupció ellentétét kell megvalósítani, hanem a korrupt létet kell kiküszöbölni.

 

 

 

 

Ad 66.

 

Nincs magasztosabb szavam arra, amit el akarok érni, mint az üdvösség. A vallások is ezt használják, amikor az ember legmagasabb vágyainak eléréséről szólnak. Hogy az üdv, bár a romlottságnak éppen az ellenkezője, mégis a romlottsághoz tartozik, ennek az okát nem tu­dom kitalálni. Nem a romlottság ellentétét kell megvalósítani, hanem a romlottságot kell ki­küszöbölni − ennek a hamvasi állításnak számomra nincsen semmi jelentése. Állítására Hamvasnak már iha­mu trarlhaphalabho gavira gah érve sincs.

 

Ad66-66

 

Az üdv tekintetében Gyb.-vel kell egyetértenem. „ Üdvözülni Uram és üdvözíteni vágyom.” Ha minden a turbához tartozik, kevés a reményünk itt bármire.

 

67.

 

A vallás a korrupt lét terméke. A hagyomány tudás az eredeti létről és a korrupció fel­számolása.

 

Ad 67.

 

A vallás az ember terméke. A fejét felemelő és már Istent gondolni képes élőlény ter­méke. Aki ember mond istenviszonyt mond. Bűnbeesés előtt és után. A vallás kapcsolatot te­remt az Istennel. A vallás az emberek közös és közösségi szándéka kapcsolatot teremteni az Istennel. Megromlott létemben a vallás is tükrözni fogja megromlottságom jegyeit. E tükrö­zés ellenére Jézus zsidó vallása alkalmas volt arra, hogy őt felnevelje. A vallás az ember egyik legnemesebb terméke. Ha templomot akarunk valahol építeni, aligha van ember, aki megtagadja segítségét. A vallás az ember szépbe szőtt hitének a terméke. Ettől igaz lehet, hogy a hagyo­mány tud a romlásmentes múltunkról, s fel akarja a romlást számolni. De ugyanerről tud a vallás is. Szeretné is a romlást felszámolni, de rendre nem sikerül neki. Már megint közelebb került egymáshoz egyfelől vallás-filozófia-tudomány, másfelől pedig a hagyomány. Sajnos, csak bennem.

 

Ad67-67

 

A vallást és a hagyományt állítja szembe H.B. Ha úgytetszik Gyb. szép szavai a vallásról hamvasi értelemben a hagyományra vonatkoznak.

 

68.

 

Az embernek azt a pillanatot, amelyben él, nem szabad megtagadnia, nehogy a kapcsola­tot az ab­szolúttal elveszítse. A történeti helyzet és a sors megtagadása és az abból való mene­külés, a való­ság elől való elrejtőzés. A megszabaduláshoz az utat csak a pillanathoz való hű­ség nyithatja meg. A pillanatban való élethez a vallás elengedhetet­lenül hozzátartozik, ezért kell, hogy minden em­bernek legyen vallása, mint ahogy kell, hogy valamely nép nyelvén be­széljen, valamely nem­zethez tartozzék, valamely társadalomban és csa­ládban éljen. A törté­neti egzisztencia az örök em­ber konkrét megjelenése.

 

Ad 68.

 

Egy szép és kiengesztelő szúra. A történeti és az örök ölelkeznek egymással. Családon, valláson, nemzeten keresztül jutok a megszabaduláshoz − ami Hamvas szótárában helyettesíti az üdvösséget /22,27,32,33,39/.

 

Ad68-68

 

Nem értem H.B.-t. Akkor most az előző szúra analógiájára (a vallás a korrupt lét terméke) a      nyelv és a nemzethez tartozás is terméke a korrupt létnek? Félő, hogy a hagyomány fogalma oly mértékben abszolutizálódik, hogy elérhetetlenné válik általa.

 

 

 

 

69.

 

A vallás vigasztal. De a vigasztalás csak követ­kezmény. A vallásban levő igazság követ­kezmé­nye az, hogy az ember megvigasztalódik.

 

Ad 69.

 

Van álvigasz is. Amikor megvigasztalnak anélkül, hogy megmutatnák, hogy merre kell mennem. A hagyomány és alapállás nélküli vallási vagy akármilyen vigasz csak álvigasz. Nem folyik belőle üdvösség, megszabadulás.

 

Ad69-69

 

Szüksége van az embernek vigasztalásra, következésképpen vallásra, illetve annak következményére. Van álvigasz is, következésképpen álvallás is. A felismerést nehezíti, hogy az állvallás vallási köntösben jelenik meg. (történelmi kereszténység – evangéliumi kereszténység, klérus – Egyház, Krisztus – Antikrisztus)

 

70.

 

Nietzsche azt hitte, hogy a végleges állapot a vallásos ateizmus. A hagyomány szerint a vallástalan teizmus.

      

Ad 70.

 

Vallás  a közösség és a közösséghez tartozó emberek viszonya Istenhez. Szerintem a ha­gyományhoz és az alapálláshoz megtért emberek vallása − a végleges állapot. Az  Isten, a hagyomány, az alapállás ügye rendre csak a vallásos emberekből kap utánpótlást. Ez akkor is igaz, ha az utánpótlás első számú ellenségei a főpapok sorából kerülnek ki.

 

 

 

Ad70-70

 

A vallástalan teizmus számomra olyasvalami, mint a kommunizmus államtalan társadalom eszménye.

 

71.

 

A keresztény hagyomány tanítás az istenember realizálásáról. A legfelsőbb hatalmakat szuverén tudással és erővel belevinni a legalsóbb rétegek­be, és a létezés teljességét eredeti helyére visszaemelni. A hagyomány ezt a műveletet theurgiának hívja. Theurgia annyi, mint a korrupciót kiküszö­bölni, és az embert, a világot és a világegyetemet normális állapotába he­lyezni.

      

Ad 71.

 

Az emberből ki kell fejleszteni az isteni embert, hiszen a maga képére és hasonlatosságára teremtett meg minket az Isten. A leghitványabbra sikerültet is. Jézus azt mondta, hogy ő az Isten dolgát cselekszi, s a mi dolgunk ugyanezt tenni. S ezzel azonos a korrupciót kiküszö­bölni, és az embert, a világot és a világegyetemet normális állapotába helyezni. (S ez a theurgia!)

A legfelsőbb hatalmakat szuverén tudással és erővel belevinni a legalsóbb rétegek­be -mit kell ezen gondolni? Eljuttatni a szeretetet mindenhová...: A legalsó pór is kunyhajában mondhassa bizton: nem vagyok magam. Testvérim vannak számos milliók... Erre gondol Hamvas? Számomra ilyesféle a létezés teljességét eredeti helyére visszaemelni.

 

Ad71-71

 

A rend helyreállítása nem azonos a rendszerek létrehozásával. Minden reformáció ellenreformációt szül. Nincs a világban egyetlen egy rendszer sem, amely meg ne dőlt volna. Csak a rend az örök.

 

 

 

 

72.

 

Minden hagyomány az egész emberiségnek szól. De nem általánosságban, hanem törté­neti adottságában csak a kereszténység tudja, hogy az egész emberiség, az összes fajok és né­pek és idők és civilizációk és osztályok és kasztok és vallások egysége, éspedig az az egység, amelyben minden különbség megtartja sajátos vonását, és ezzel az egyéni jellegének súlyával az egységen belül saját helyét elfoglalja. A kereszténységben bomlik fel az emberiség auto­nóm személyekre, akik a közös­ségben nem tehetetlenségükkel hanem éberen helyezkednek el.

 

Ad 72.

 

Már többször előkerült a keresztények rangja. Most tudjuk meg első ízben, hogy mi adja ezt a rangot. Nem tudom, hogy így van-e. S ha így is volna, nem tudom, hogy nem a huma­nizmus-reneszansz-reformáció-felvilágosodás fejlesztette-e ki ezt a vonást. S ha ez a rang bennünket, katolikusokat is megilletne ma már, alighanem az említett vonulat nagyon elké­sett hatására illet meg.

 

Ad72-72

 

Az emberiségnél nem adhatjuk lejjebb. Faj, nép, nemzet, vallások ennek az egésznek (Egy) a töredezett alakjai.

 

73.

 

Amikor százötven évvel ezelőtt azt kérdezték Baadertől − aki a hagyományok nagy részét ismerte és a kereszténység jelentőségével is tisztá­ban volt −, hogy sokrétű tudását miért nem építi ki egyetlen rendszerré, a gondolkozó azt vála­szolta: a történeti idő még nem érett meg ahhoz, hogy ezt bárki is megtehesse. Ma ennek a megál­lapításnak jelentősége már felismer­hető. A diffe­renciálódásnak és az integrálódásnak, vagyis a személyiség képződésének és az egység kialaku­lásának a történetben mindig szabálytalan és egyenetlen, de a végső realizáló­dás szempontjá­ból minden esetben egymást kiegészítő folyamata az elmúlt százötven év alatt szemmel látható volt.

 

Ad 73.

 

Százötven évvel később Hamvas Béla megtette: Scientia Sacra.

 

Ad73-73

 

32-39 évvel ezelőtt Gyb. is megtette: „Keressétek az Isten Országát”. Utána még mást is tett: „Szent Pál teológiája”, hogy csak a „kötelező” nyári olvasmányaimat említsem.

 

74.

 

Alexandriában azt mondták, hogy az archaikus időben az egész emberiség Szet vallását követte. Mai nyelven! úgy fejezhető ki, hogy az egész emberiség Szet azonos és egységes szellemi bázisán állt. Ezt a bázist nevezzük hagyománynak. Szet a héberek szerint az első em­berpár harmadik fia volt. Az első ember "képe és hasonlatossága. volt mind annak, ami fent van és ami lent van - írja a Zohar - egysége mindannak ami él". "Az ember volt a világ kö­zéppontja, és abban a pillanatban, amikor láthatóvá vált, lett láthatóvá a világ." A kínai ha­gyományban az éggel (tien) és a földdel (ti) együtt az ember mint a közép jelenti a nagy hár­mast (la grande triade, mint Guénon írja), ame­lyen a világegyetem nyugszik.

Az első emberpár első gyermeke Káin volt, a föld sarja, aki alulról jött, és aki a sötét ter­mé­szetben fogant és az éjszaka magjából született. A második gyermek" Ábel, felülről jött, az égi ter­mészetből származott. Egyik sem volt igazán em­ber. Az egyik kevesebb volt, a másik több. A lét a sötétség és a világosság között ingadozott, mint­ha afelől, hogy miképpen folyta­tódjék, bizonytalanságban lett volna.

A sötétség volt a hatalmasabb. Biblikus nyel­ven: 'Káin megölte Ábelt. A mi szavainkkal: az angyalok lázadása és az ember bűnbeesése után ez volt az alapállás korrupciójának har­madik mozzanata. A gyilkosság után a Kabala szerint az Úr angyalát elküldte Ádámhoz és azt üzente:semmit abból, amit a lét első állapotából magaddal hoztál, Káinnak el ne mondj. Küldök neked harmadik fiút, és titkaid erre bízd, "hogy az ősi létről való tudás az idők vége­zetéig el ne vessz­en". Így született meg Szet. A héber hagyo­mány azt mondja, hogy Ádám Szet nevében az ábécé két utolsó betűjét, a szint és a taut tette össze, és ha a két betű közé teszik a szakrális jodot, ez a szit, ami szó szerint alapkövet, fundamentu­mot jelent. A Kabala más ma­gyarázata szerint az Úr a világ teremtése előtt, az űrbe követ dobott, ez a set-hjah (szet-jah), a báziskő. Ugyanaz, ami a mohamedán hagyományban a kába.

Szet a sötétség és a világosság között való inga­dozás után a végleges megállapodás köze­pén, a démoni és az angyali lét között a mérték, az ég és föld között a kiegyenlítődés, aki a kettőt elválaszt­ja és összeköti, vagyis az egységet megteremti, az első igazán ember. Kínában tai-csinek, nagy kez­detnek nevezik. Mexikóban Kecalkoatl, a szár­nyas kígyó, aki egyszerre a világosságba repül, mint a madár és a sötétségben a földön csúszik, mint a kígyó.

 

Ad 74

 

     Nem tudok mit csinálni az ilyesféle anyaggal. Nem tudok hitelet nyújtani annak, amit Alexandriában vagy akárhol mondanak. Csak annak, amit igazolni tudnak. Mindezeket mondják Alexandriában vagy másutt, de nem igazolják. De igazolt, hogy minden hagyomány tud a vesztett Édenről. A mai ember is tud róla. Én csak mai nyelven akarok beszámolni ar­ról, hogy minek az elvesztését siratom,  és főleg azt, hogy miként szeretnék felemelkedni Jé­zus vágyainak magasába, az Isten Országába.

 

Ad74-74

 

Nekem az archaikus idővel van gondom. Más helyütt beszél H.B. egy ie. VI. évezred előtti korról. Ez az évezred mintegy választóvonal. Előtte romlatlanság volt, utána jött a romlás. Buddha, Hermész Triszmegisztosz és a preszókratikusok kora ez. Ez az archaikus kor?

 

75.

 

A héber hagyomány azt mondja, hogy Ádám a kezdetről (alapállásról) szóló tudását leírta és Szetre bízta. Szet továbbadta utódainak, akik éb­ren tartották a vízözönig. A vízözön után Noé a könyvet elásta. Az a legelső létről (état édenique -  mint Guénon mondja) és a romlás­ban a legelső lét visszaállításáról való tudás, amit a Kabala Ádám könyvének nevez. Aki ezt a könyvet elolvassa, az a közvetlen 'forrásból (az első emberből) merít. Szet a humánum jel­képe, a szélsőségek között lévő közép, a tulajdonságok mértéke, nem az alsó és .felső erők ne­vekben és formákban (námarúpa, mint a hindu: hagyomány tanítja) színgazdag ke­veredésé­nek sokszerűsége, amit ma tehetségnek hívnak, hanem éppen az összes színek intenzív egy­sége, a színtelen fény. Minden tehetség kor­rupció jele, olyan erőtlenség amely nehogy elves­szen, kénytelen a mértéken túlnőni. Az alapállás az egyszerűség és az egységjegyében áll. Egysze­rű, mint a lélegzet, éppen olyan szakrálisan banális, a helyhez képest minden tehetség bonyo­lult és szánalmas, zavaros és komikus. Ahol az alapállásról való tudat él, ott az eredeti lét átlátszó nyugalma és óceáni békéje megóvja magát a te­hetségek szélsőségeitől. Ami ga­zsággal telt (szat, mint a hinduk mondják) annak nincs szüksége erőfeszítésre. A tehetség túl­zás, amelynek alapja hiány. Csuang-ce tiltakozik a hitványok ellen de ugyanúgy a szentek el­len is. A béke és a hétköznap étosza és a bölcsesség. A bölcsesség és a te­hetség egymást ki­zárja; Sem Káin, a természet erők tenyészete, sem Ábel, az ,angyali hatalom megnyilatko­zása, hanem Szet, a lét átlátszó tisz­taságában megmozdíthatatlan egységes nyuga­lom. A vezér és a tudós; a szónok és a művész az alapállást nem éri el. Óvakodni kell valamely te­hetséget túlgyakorolni, mert ez a normálistól való eltérés, az eredeti arányok megbomlása, zavar és nyugtalanság oka, tudatlanoknak hiába a bámu­lat tárgya, mindig félelmetes és utálatos. A többi rovására kifejlődött képesség az ember életének rendjét felbontja de a közösség élet­rendjét éppenúgy, mert minden tehetség egyszeri és kivételes konstelláció dolga, senki más számára nem elér­hető és hazárd. Az alapállás pedig általános és minden ember által meg­valósítható. Azt kell élni, ami egyetemes, mondja Hérakleitosz. Ezt az üres­séget kell megsze­rezni, mondja a szánkhja és a jóga és a mahájána. "Adjátok fel a szentséget;­ dobjátok el a tudást, és a nép százszorosát nyeri. Adjátok fel az erkölcsöt, dobjátok el a köteles­séget, és a nép visszatér a meleg otthonhoz és a szeretethez". Megszüntetni a tarkaságot, a jót és a rosszat, a zsiványságot és a szentséget, és meg­valósítani a színtelen egyszerűséget. Azt, amit "az ember néz és nem látja, amit hall és nem hallja, amit megfog és nem érez" (Lao-ce).

Ad 75.

 

Inkább megérteni akarom, mint vitatkozni vele. Semmit se túlságosan (Nihil nimis!) − ta­nultuk az iskolában. Aztán: A szent imádkozzék értünk, az okos tanítson, s a bölcs kormá­nyozzon minket! De Jézus meg József Attila aligha valók piarista házfőnöknek. De azért megvan a létjogosultságuk, hiszen az ujjbegyünk sem egyforma, és vannak jó tanulók (a po­zsonyi evangélikus liceumben Pukánszky és Hamvas), meg rosszabbak. Az alapállást csak öntörvényűen tudom megvalósítani. Csak én bírok versemnek hőse lenni, első és utolsó min­denki dalomban (Babits, A lírikus epilógja) és Ha ki király, Sorsának  a királya, Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja, Hogy tempóz Arany, s Petőfi hogy istenül. (Ady, Hunn, új le­genda) Nem akarok zsenik nélküli világot. Jézus is az volt.

 

Ad75-75

 

Csuang-ce – re reagálnék, aki nem szereti a zsiványokat, ugyanakkor a szenteket sem. Sajátos gondolkodás (van benne valami): jin-jang. Szentek azért születnek, mert sok a zsivány.  A világ az egyensúly felé törekszik; egy jin egy jang. Hölderlin mondja:

„Wo aber Gefahr ist wächst

Das Rettende auch.”

(De hol veszély van, lesz

Megmentő is ott.)

76.

 

Az alapállás a hiteles emberi egzisztencia. Nem természeti adottság és nem történeti kép­ződ­mény, hanem abszolút metafizikai státus, a nor­mális lét, amelyen a megromlott természet és a történet is nyugszik. Ami az embert valódivá te­szi, az nem különleges és egyszeri és egyéni ké­pesség, hanem az, ami benne mindenkivel azo­nos. Egy az, ami kell. Amit nem érint sem értelmi homály, sem a megrongált morál, sem a beteg testiség, ami nem akar szent lenni, és üdvözülni és örök boldogságban élni, hanem lényének el­múlhatatlan valódiságát akarja realizálni.

 

Ad 76.

 

Nehéz dió ez nekem. Már egyszer mondtam: úgy kell csinálni, mint Jézus kétezer éve Iz­raelben, vagy úgy kell csinálni, mint Hamvas Béla csinálta kétezer évvel később Tiszapalkonyán? Mert én csak ezen a nyelven értek. Jó félszázada mondta nekem egyik egyetemistám: Mondd, hogy hordjuk el talicskával a Gellért-hegyet, vagy fogyasszunk el egy vasúti sínt körömráspollyal, de konkrét légy! Igen, csak egy a szükséges: Szeress! Ha ezt tu­dod, lehetsz analfabéta, nem rongál semmi erkölcstelenség, s bizony meghalsz néhány évti­zed alatt. És bizony teljesíteni akarod Isten akaratát, folytatni akarod életedet a halálon is túl. S mindez úgy is absztrahálható, hogy lényem el­múlhatatlan valódiságát akarom realizálni. De én akarom tudni, hogy mi húzódik meg eme absztrakció mögött, s ha egy egész könyvet végig kell olvasni, s nem tisztázódik ki semmi konkrétum, akkor már a felénél odavágom.

 

Ad76-76

 

Most ilyen nehéz diót mond H.B., de Ő is tudja mi a szeretet. Máshol így fogalmaz:

 

 

 

 

 

 

77.

 

A Szet mítosz expIikációjára egyes-egyedül azért van szükség, mert az alapállás az euró­pai ember életéből nemcsak hogy nem érthető, ha­nem Európában annak valóságáról is csak néhá­nyan tudnak. A szent könyveket itt úgy fogták fel, hogy azok vallások törvénykönyvei és mitológi­ák, és sejtelmük sincs róla, hogy azok a primor­diális tudás alapján a normális em­beri lét helyre­ állítását tanítják.

 

Ad 77.

 

Magam mitosz-kifejtés nélkül jutottam el a négy evangélium megértéséhez a múlt század közepén, bár előtte hét év teológia ellenére nagyjából az ellenkezőjét gondoltam tennivaló­nak, mint ami le van írva az evangéliumokban. A megértés azért születhetett meg bennem, mert észrevettem, hogyha azt akarom folytatni, amit tanultam, prostituálnom kell magamat, s ehhez nem volt kedvem. (A prostitució: amit a békepapok csináltak ’48 után, s amit a hiva­talos egyház is csinált ’64 után. Mit csináltak? Csak azt, amit a magyar társadalom: hazudták, amit a Szovjet Unió és megbízottja, a Párt kívánt.)

 

Ad77-77

Nem nagyon értem, miért van szükség a Szet mítosz továbbragozására. Megértettük, hogy a szent könyvek a primordiális tudás alapján a normális emberi lét helyreállítását tanítják.

 

78.

 

Európának nincsen szentkönyve. Miután a klérus évszázadokon át az Evangélium hitelét belül­ről felőrölte, a scientifizmus kívülről destruálta és miután a politikai hatalom érvényét maga fölött sohasem ismerte el, kultúrtörténeti témává lett, és szellemi hajtóereje elveszett.

Ad 78.

 

Nincs-e zsebkendője annak, aki nem használja, vagy nem orrának kifúvására használja? Bizony van. Európának is van szentkönyve, csak a klérus évszázadokon át az Evangélium hitelét belül­ről felőrölte, a scientifizmus…s a többi.  - A tudományok hogyan s mivel destru­álták az evangéliumot? Mit gondol állításával Hamvas?

Ha el is veszett, számomra - és azt gondolom, hogy Hamvas  számára is - visszajött az evangéliumok hajtóereje.

 

Ad78-78

A három ellenségről már volt szó a 41. numerusban. Sok tudományos „mű” jelent meg azt bizonyítva, hogy Jézus nem létezett, az Evangélium pedig legfeljebb kultúrtörténeti lelet. Én ilyesmit gondolok a tudomány destruálásának.

79.

 

A pillanatnyi helyzetnek két motívuma van: a .kétezer éves barbárság hallatlan meg­könnyebbü­lése, hogy a kereszténység terhét róla levették, és hogy nincs többé mérték, démoni ösztöneit gát­lástalanul kiélheti és korrupt voltáért nem is von­ják többé felelősségre.

A másik a fejlődésben hiszékenyek megrettené­se, akik látják, hogy az elementáris hatal­mak min­den szellemi fegyelemtől elszabadultak, és az ész­szerűség leple alatt az egész emberi létet az örvény szélére sodorták. Mert az a tulajdonság, amit az újkorban észnek, és az irány, amit racionalizmusnak hívtak, nem világosság, és ehhez az értelemnek semmi köze. Az ész hasznosságösz­tön, eredete ugyanaz, ami az elementáris szenve­délyeké; (Böhme Sternengeistnek mondja), s ezért éppen olyan démoni és sötét, mint a körébe tar­tozó többi, a félelem, a kapzsiság, a hiúság, a fél­tékenység, a gyűlölet és a hatalmi ösztön.

 

Ad 79.

 

Hogy a történeti kereszténység tökugyanazt csinálja, amit a világ, ez nagyon is nyilván­való. A pápa sem mondja, hogy nem lehetsz gazdag, meg nem mehetsz el a háborúba. Leg­feljebb csak sajnálkozik a gazdagság s a háborúk áldozatain. De e sajnálkozás dacára sincse­nek az egyháziaknak külön részvényeik, s a részvénytulajdonosok -  a gazdagok és a háború­csinálók.

Amit az újkorban racionalizmusnak hívnak… Ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket. Szent dolog az ész. Isteni tulajdonság a kétszerkettőnégy világossága. És sátáni az, hogy te kisfiú vagy, és ezt nem tudhatod, mert ezt csak az okos papbácsik tudhatják, akiknek Isten megadta a tudás kiváltságát. A felvilágosodás akkor is felszabadított a tekintélyelvűség béklyóiból, ha képtelen volt az evangélium látásmódjának magasságába emelkedni. Bár az ész e tekintetben is többre jutott, mint a tekintélyelvűség. Sok mindent meglátott, amit az ész megmutatott, és amit a tekintély már nem tilthatott. Hamvas Bélát is megégették volna a felvilágosodás nélkül a tekintélyelvűek azokért, amiket mond és ír.

 

Ad79-79

Nekem is fenntartásaim vannak az ésszerűséggel (racionalizmus), a hasznossággal (pragmatizmus) kapcsolatban. Az ember nagyra van az eszével és félő, hogy ez viszi a vesztébe. A eszünkkel igyekszünk minél nagyobb hasznot húzni a bolygónkból, de az már nem nagyon bírja. Az embert az esze pleonexiára sarkallja .

 

80.

 

Az az ember, akinek nincsen spirituális bázisa, arról ismerhető fel, hogy minden esetben csak azt látja, ami rövid távon tetszetős. Az újkori ember felébresztette az észt, mert az pilla­natnyilag a középkori vallás ellen hatásos ellenszernek látszott. És felébresztette a primiti­vizmus iránt való nosz­talgiát, mert a civilizáció fegyelmét tehernek érez­te. Hosszú távon kide­rült, hogy olyan világ kelet­kezett, amely a középkori vallásénál sokkal rosszabb, mert nem az ész ébredt fel, hanem az élet gyökerében támadó démoni mechanizmus. A pri­mitivizmusról pedig kiderült, hogy a természeti embert nem az egyszerű és ártatlan jóság jellemzi, hanem a bestialitás. Két évszázadon át álmodoz­tak az idillikus vademberről regényekben és elmé­le­tekben és művészetben és zenében, és utánozták és dicsőítették mindazt, ami barbár és ele­mentáris, amíg a népirtások és a munkatáborok, a tömeg­gyilkosságok és világháborúk lehe­tőségét (nem is szólva a közösség felbontásáról, a család összeom­lásáról, a morál megsem­misüléséről és a szellemi anarchiáról) sikerült megteremteni. Mert ami a XIX. és XX. száza­dot ténylegesen jellemzi, az tá­volról sem az egyre nagyobb teret hódító humá­num gondolata, mint ahogy előszeretettel hir­detik, és mint ahogy rövid távon látszik. Nem szocializmus és demokrácia, szabadság és egyen­lőség, igazság és béke és jólét, hanem az őserdei emberevő vad ösztöneinek az a felszabadulása, amit a szentimentális rousseauizmus és tolszto­jánizmus, a primitíveken tájékozódó festészet és szobrászat és zene, az elemi ösztönöket ébresztő és gátlásokat felszámoló pszichoanalízis terjesz­tett és táplált. Szabadság és egyenlőség, demok­rá­cia és szociális igazság a vadember bestialitásának csupán fedőneve, és amit a XX. század közepén az emberiség él, annak semmi köze sincs többé sem eszményekhez, sem humánum­hoz, viszont annál inkább egy elvadult és primitív állapotba vissza­merült elaljasodáshoz. Hogy ez az elaljasodás mi­lyen megkönnyebbülést hozott, arra jellemző az elméletben és a művészetben és a társadalomban, és a temérdek új nemzetiségi állam között támadt siketítő zsivaj és vásár, amelyet ismét rövid távon, általában példátlan virágzásnak és felszabadulás­nak és az igazság megnyilatkozásának tartanak.

 

Ad 80.

 

Azt hiszem, hogy erre a 80. szúrára a pártközpontban azt mondták volna, hogy reakciós. Mi bajom vele nekem? Ez: nem az ész jellemző az újkorra, hanem a démoni mechanizmus. Az újkor számomra az emberméltóság kibontakozásának a folyamata. Az  orczapirító (Ber­zsenyi) szégyen megszűnése: a földesúr a bíró maga és jobbágya peres ügyében. Akkor is előre felé, a hagyomány felé, a szeretet, az Isten felé megyünk, ha a folyamatot megakasztják a korakapitalimus gyermekeket dolgoztatásai, Hitler és még inkább Sztálin haláltáborai vagy az amerikaiak mai prepotenciája. Nem hiszek a középkor nagyszerűségében.  Dózsa paraszt­jai lázadtak ellene, s Tiborc panaszát is ismerem, onnan maradt korunkra, amit Illés Gyula elmond A puszták népében.

Nem hiszem, hogy a természethez visszatérés és a primitívek kultusza hozta ránk az új­kori barbárságot.  W. Schmidt verbita atya végiglátogatta a primitív népeket. Sokkal etiku­sabb világot talált náluk, mint az ókor nagykultúráiban. A gazdagság, a nagyság, a hatalom kísértette meg Jézust, s ezek vitték romlásba az újkori embert is.

A tömérdek új nemzetiségi állam lehet valakiknek nagyon kellemetlen. De kinek tilthatom meg, hogy tegye ő is nemzeti kultúrája érdekében, amit a szerencsés korábban érkezettek már régóta tehetnek.

Rousseau és Tolsztoj szándékai nekem szentek. S a pszichoanalízis mégis csak tudás, és nem tudatlanság. Több, mintha nem volna. Engem informál akkor is, ha társadalom inkább fizet a pszichológusnak, mint gyónni megy. Mindent, akármit megteszünk, csak ne kelljen megtérnünk.

Ad80-80

    Nem tudom elfogadni azt az állítást, hogy az újkor az emberi méltóság kibontakozása. Inkább azt érzem, hogy az emberi spiritualitás elvesztése, az ész korlátlan diadalának kora ez. Ennek az észnek a "csavarodása" nem az Isten országát szolgálja. A tudomány mérhetetlen fejlődése az élet terhein könnyít és a Sátán Országát szolgálja. A tudomány a Mammonnal van jó barátságban , s nem a Jóistennel. A tudomány az újkor placébója: azonosulj vele, és meglátod milyen jó lesz neked! A tudomány az erőszak szolgálatában áll, minden tudományos-technikai felfedezést a hadiipar tesztel le először, majd beépíti arzenáljába. A tesztelés és a beépítés hullahegyeket eredményez. H.B. az Antikrisztus-ban ezt írja: „A racionalizmus olyan elméleti rendszer, amelyet a megismerő ész jegyében, valójában azonban nem a megismerés, hanem világhatalmi gyakorlat számára teremtett fundamentumot. A tudomány primer valóságnak ezt az itt és most fennálló világot tekinti.”

81.

 

A spiritualitás területén csak az az ember ottho­nos, aki tudja, hogy egyetlen pont kivételé­vel min­den ellentétekben mozog, és ezek szerint tudja, hogy az ész nincsen sötét démoni ha­talom, és túl­méretezett humanizmus nincsen bestialitás nél­kül, és minél egyeduralkodóbb az ész, az életpusz­tító mechanizmus is annál erősebb, és minél kizá­rólagosabbá  teszik a huma­nizmust, a bestialitás is annál elemibb erővel tör ki. Csuang-ce nem azért utasítja vissza a szentet és a zsiványt egyaránt, mert szerette a paradoxont, hanem azért, mert a lét poláris természetével tisztában volt. Ezért tartozik össze jó és rossz, igazság és igazságtalanság, ide­alizmus és materializmus, szabadságösztön és terror. Egyetlen pont van, ahol a lét erőinek ellen­tétes feszültsége megszűnik, ahol nincs vonzat és ingadozás, mert a végső kettőt a leg­végső egy tart­ja egybe. Ez az, amit a héber hagyomány Szetnek. nevez. Ez a világ bázisa, ez Csuang-ce taója, vagyis az état primordial, az alapállás.

 

Ad 81.

 

     Most légy okos, Domokos! Ha ész, akkor sötét démoni hatalom is. Ha túlméretezett hu­manizmus, akkor bestialitás is. Csuang-ce visszautasítja a szentet és a zsiványt, mert tisztá­ban van a lét poláris természetével. Összetartoznak jó és rossz, igazság és igazságtalanság, idealizmus és materializmus, szabadságösztön és terror, Egyetlen ponton nem érvényes ez. Az alapállás ez a pont. Megint közel vagyok ahhoz, hogy le kell csapni a könyvet. Leszedi a keresztvizet mindenről: jó, igazság, idealizmus, szabadságösztön. Csak egy a szent: az alap­állás. S nem mondja meg, hogy mi az. Én találgatom, hogy csak ez, csak az lehet. Az az alap­állás, amely nem jó, igaz, eszmény és szabadság − nekem nem kell!

Ad81-81

Azért nincs humanizmus bestialitás nélkül, mert akkor mire mondjuk, hogy humanizmus. Ha kimondom, hogy kicsi, azzal egyidőben azt is mondom, hogy nagy. Abban a korban amikor mindennap az erkölcsről beszélnek, ott az erkölcstelenség ütötte fel a fejét. Ez a helyzet a Csuang-ce már említett szentjével is. Megvédeném H.B.-t, Ő ilyen, a világot a fonákjáról szemléli, minden mondata paradoxon.

82.

 

A barbárság ösztöneinek gátlástalan kiélése le­hetségessé vált, de aki ezt a kiélést reali­zálja, nem tudja megtenni rossz lelkiismeret nélkül. Minden­ki tisztában van azzal, hogy ezzel a legmagasabb ­dolgokat árulja el. A pillanatnyi helyzet mérge ezért nem annyira a barbár ösztön gátlástalan ki­élése, és ennek következtében a külső világválság, mint sokkal inkább a kiélés miatt és a megkön­nyebbüléssel összekevert lelkiismeretfurdalás hasztalan elaltatására tett erőfeszítés következté­ben fellépett áltatás-szövevény, a kifelé és a befelé élt hazudozás zaklatott bonyodalma. Ezalól sen­ki, aki az Evangélium iránt hűtlenséget követ el, nem men­tes.

 

Ad 82

 

Tiszapalkonyai 1960-as helyzetjelentés: A barbárság ösztöneinek gátlástalan kiélése… de ennél is nagyobb baj: a lelkiismeret elaltatására fellépett hazudozás… Ezt senki se tudja megspórolni magának, aki hűtlenséget követ el az Evangélium iránt! Mért? Mert az evangé­lium az alapállás! Az, hogy nem szabad a Szentlélek ellen vétkezni! Hazudni magunknak, s közben tenni a rosszat mással! Ez érthető, de a zsiványnak és a szentnek egyaránt visszauta­sítása nem. Pedig elég jól tudok magyarul. Vagy mégsem?

 

Ad82-82

H.B. itt is és másutt még hangsúlyosabban a permanens válság okát a pszeudológiában jelöli meg. Hazudozás kifelé, nem szép dolog; hazudozás befelé bűn.

 

 

83.

 

Az evangéliumi egzisztencián kívül minden egyéb törvénytelen. Az illegitim egzisztencia nemcsak azt jelenti, hogy nincsen súlya, nincs ko­molysága és nincs jelentősége, s ezért lé­nyegtelen. Jelenti elsősorban azt, hogy a földön levő illegitim fennhatóság és a fennhatóság bármilyen kis mér­tékben való elismerése is a korrupció hatalmát növeli, és az egész emberi­ségre kiterjedő akadá­lya annak, hogy a "nappalba ki lehessen lépni".

 

Ad 83.

 

A tiszapalkonyai jelentés folytatása: a törvénytelent, a lényegtelent elismerni annyi, mint a romlást növelni, s az egész emberiségre kiterjedően akadályozni, hogy a "nappalba ki le­hessen lépni". Kitől idéz? Talán senkitől.

 

Ad83-83

Törvénytelenül élünk, s ezt a törvénytelenséget emeljük törvényerőre. A farizeusi magatartásforma inkarnálódásával ez a törvénytelenség a fénykorát éli. Jól dolgozik a Sátán, a világ leborul előtte! Tiszapalkonya óta a helyzet csak romlott. A Bokor helyzete '89 után csak romlott. Jól dolgozik a Sátán! Az emberi törvények nem sokat érnek, sőt minél több a törvény annál több lesz a csavargó - mondja Csuang-ce.

84.

A fejlődésben hívők megrettenését .figyelembe, sem kellene venni, ha nem lenne paradigmatikus arra, ami Európába kétezer éve történik. Elmé­letek, és többnyire ha korlá­toltak is, de jóhiszemű elméletek, amelyekből a szerzőt is beleszámítva soha senki semmit sem realizált. Ez a passzivitás­ba vonult értelem, amely régebben is mindig meghódolt a turba erői előtt, most sem tesz mást, mint aláveti magát azoknak a hatalmaknak, ame­lyeken való felül­emelkedésen kellene kezdenie.

 

 

 

Ad 84.

 

A jelentés további folytatása: Valakik hisznek a fejlődésben, Ezek megrettennek, hogy még sincs fejlődés. Csak azért kell törődnünk ezzel a megrettenéssel, mert ezek a hívők sze­rencsétlen elméletgyártók itt, Európában - már kétezer éve. Valójában ezek a hívők is térdet hajtanak a romlás erői előtt, alávetik magukat nekik, nem emelkednek föléjük. Hamvas is ezt teszi. Mások is ezt tették. Legfeljebb terjesztették is elméleteiket, s nem lehettek raktárosok Tiszapalkonyán, mert elvitte őket az ÁVO.

Ad84-84

Toynbee szerint a modern és a posztmodern új vallása tudományos fejlődésbe vetett hit. Ez a vallás nem a Jóistent keresi, és az a baj, hogy azt hiszi, van fejlődés, közben pedig nincs. Ez a vallás a Sátánt keresi.

 

85.

 

Annak, a ténynek, hogy Európának nincsen ­szentkönyve, döntő jelentősége van. Csupán val­lás és filozófia és tudomány, vagyis csupán vala­mi, ami a turbából fakad és a turbával szemben tehetetlen. Turba a lét értelmének félreértéséből származó zűrzavar. Vallás és filo­zófia és tudo­mány a korrupció terméke, és annak a korrupció fölött nincs hatalma. A szent­könyvek azok az írott művek, amelyek elmondják, mi az eredeti lét, mi a megzavarodás; ho­gyan lehet azt eltün­tetni, és az eredeti létet helyreállítani.

 

Ad 85.

 

Nincs szentkönyvünk, s Hamvas megmondja, hogy mi a szentkönyv. Szentkönyv az, mely elmondja, hogy mi az eredeti lét, a megzavarodás, meg a visszajutás az eredetbe. Azt a benyomást kelti, hogy van is ilyen szentkönyv, de nem mondja meg címét és szerzőjét. Én is mondok valamit. Szentkönyv az, mely elmondja, hogy Isten szeret minket, és meg akarja csi­nálni velünk az ő országát. Minden ember alkalmas erre, aki hajlandó szeretni. Ilyen szent­könyvek az evangéliumok. Ilyen szentkönyv Sinka István Virág ballada, Szabó Lőrinc, Vang-An-Si, Wass Albert Előhang című verse is.

 

Ad85-85

El tudom fogadni Gyb. szent könyv koncepcióját, így már van Európának szent könyve, könyvei. Bár a kanonizálással lehetnek némi gondok. A felsoroltakkal viszont egyetértek.

 

86.

 

Arra a kérdésre, hogy mi a lét értelme, a válasz: az értelmet mindenki lényével együtt hozza; egy­szeri, személyes, helyettesíthetetlen és pótolhatat­lan, és erről az ember tud és rajta kívül senki más. Az értelmet az ember magában mint feladatot tartja nyilván. A feladat telje­sítése nem egyéb, mint a lét értelmének realizálása. Ez az, amit az ember életével életében életéből életéért cselek­szik.

 

Ad 86.

 

Tudjuk, hogy mi a létünk értelme. Az, hogy megtegyük azt, amit belülről hallunk: Tedd meg! Megtesszük? Merjük-e mi is mondani: Ki vádolhat meg engem a bűnről?

 

Ad86-86

Elfogadom azt is, hogy tudjuk mi a létünk értelme. De azt tapasztalom (magamban is), hogy a realizálással, a feladat teljesítésével, a "tedd meg!"-gel közel sem lehetünk elégedettek.

 

 

87.

 

A válság igazi értelme: mi ma itt mindnyájan már régen olyan valóságban élünk, amely messze megelőzi realizáltságunk fokát. A realizált és a va­lóságosan élt világ között sok száz évnyi hézag van. Valóságról lemaradt állapotban vagyunk. Önmagunkat nem tudjuk elérni. Olyan világba ra­gadtunk bele, amely már régen nincs, csak tehe­tetlenségünkben hisszük, hogy itt van bennünk és körülöttünk. Ez a valódi létezés és az irreálissá vált, elavult, érvény­telen világ között lévő különb­ség és válság első oka. Lehet, hogy az emberiség csak ezer év múlva ér el oda, ahol már réges-régen van. Ha ugyanarra az időre realizálni fogja azt, amit már a mai napig realizálnia kellett volna. Az a valóság, amelyben ma és már régebben tény­le­gesen élünk, az egész emberiség egysége, és ezen, belül minden emberi élet személyes ér­telmének helyreállítása.

 

Ad 87,

 

Hamvas − Magyar szótár:

valóság = az a világ, amely megelőzött minket, még pedig sok száz évvel, amelyről lema­radtunk, amelyet nem tudunk utolérni; ez a valóságosan élt világ. Ez a valódi létezés.        

realizált világ = a valóságról lemaradt állapot, amelyben nem tudjuk önmagunkat elérni, amibe beleragadtunk, bár már régen nincs, csak hisszük, hogy itt van bennünk és körülöttünk; elavult érvénytelen világ.

Lehet, hogy csak ezer év múlva érünk el oda, ahol vagyunk, ha ugyan behozzuk lemara­dásunkat.

a valóság tartalma = az egész emberiség egysége + minden emberi élet személyes értel­mének helyreállítása.

Mit értettem meg ebből? Már ezer évvel ezelőtt meg kellett volna térnünk. Mért? Erre sok mindent mondhatnék, de Hamvas számomra semmit sem árult el abból, hogy ő mért gondolja így.

 

 

 

Ad87-87

Hamvas Szótár, amely lényegét tekintve nem más, mint H. B. legfontosabb fogalmainak alfabetikusan sorrendben egybegyűjtött felsorolása az esetleges átfedések megjelölésével is. A művel kapcsolatosan a általam legtöbbet halott ellenvetés az volt, hogy nem "tudományos igényű” és "nem követ egyfajta rendszert”. Ez teljesen igaz, a magam részéről azonban ez inkább egy komoly pozitívumnak tűnik, mert maga H.B. sem alkotott rendszert a műveiben, mint ahogyan azt Czakó Gábor is említi, így nem lett volna túl szerencsés ilyen alapon megközelíteni a műveit és azon belül legfontosabb kulcsfogalmait sem.

A szótár válogatása, rendszerezése szubjektív, de nem mondanám, hogy erőszakos és öncélú. Czakó Gábort leginkább a tisztelet és a szeretet vezette a művének írásakor, ez szinte tapintható a könyve olvasásakor. Könyve nem egy "szótár”, így nem is lehet alapja valamifajta empirikus kutatásnak, lévén elsősorban szépirodalomi alkotás. Mindaz tükröződik benne, amit Hamvas sokszor hangsúlyozott több művében: a realizálása, mindannak, ami az ember számára érvényes tudás.

 

88.

 

A válságban a realitásnak kettős értelme van. Az egyik a szenvedés és a szenvedésen való könnyítés. Ez a vallás, a filozófia és a tudomány realitása. A másik a korrupt lét és a korrup­cióból való meg­szabadulás. Ez a kereszténység realitása. A kettő között kétezer év különbség van. Az ember két­ ezer éve a kereszténység realitásában él, és a ke­reszténységet kétezer éve nem! realizálja. Ezért az ember életének értelmét nem érti.

    Védelembe kell venni az életet az élők ellen.

 

Ad 88.

 

Van a vallás-filozófia-tudomány realitása, és van a kereszténység (máshelyt a hagyomány /1/) realitása. Ez utóbbit éppen kétezer éve nem valósítjuk, s ennek következtében nem tud­juk, hogy mi az életünk értelme. Védeni kell ezt a szerencsétlen embert azokkal szemben, akik így bánnak vele. Kik? Hát a vallás-filozófia-tudomány emberei.

 

Ad88-88

Kedves keresztény testvéreim, tegyük a szívünkre a kezünket! Hát nem azt halljuk, hogy a kereszténység realitásában élünk?! Miközben a kereszténységet még senki sem merte realizálni Jézus óta. Skizoid állapotban vagyunk.

 

89.

 

Ahelyett, hogy az ember a szenvedés eltünteté­sére és a terhek könnyítésére vállalkozna, vállal­nia kell a szenvedést és azt értelmessé kell tennie. Szenvedés nélkül az életnek nincs ér­telme. Ez az, amit úgy hívnak, hogy az élet komolysága. Amit a terhek könnyítése kíván, az a laisser aller, az, hogy lesz ami lesz. Ennek a bűnhöz semmi köze. Ez annyi, mint a dolgot el­viccelni. Lényegtelen­nek és komolytalannak és jelentéktelennek ma­radni. Az élet nem a bűn­ben aljasodik el, hanem ha az ember link lesz: és svihák.

A játék komolysága.

 

Ad 89.

 

Eddig ez a nekem legtöbbet mondó szúra, mert valahogy nagyon mélyen igaznak gondo­lom. Nem lehet szenvedés nélkül értelmessé tenni az életünk. Egy hat elemit végzett szállí­tómunkástársam mondta: Én nem vágyok emléktáblára. Haza akarok menni időben, s pa­pucsba bújva a TV előtt meg akarom inni a két üveg kőbányaimat. Az ő részéről ez annyit is jelentett, hogy népi származása ellenére sem lép be a pártba. Nemcsak pártja nem volt, Istene sem.

A Párt nem viselte el az elviccelést. Be kellett lépni. Vagy a Pártba, vagy felkerülni az ügynöklistára. Valaki pap, szegény, magyarázta a TV-ben: ő csak azt mondta el a rendőrnek, amit mindenki tudott. Ez elég volt a hatalomnak. Csak link lett és svihák. Jézus nem tárgyalt az ellenséggel − komolyan vette a játékot,  s rátette az életét. Meg is fizetett érte!

 

Ad89-89

Az élet nem a bűnben aljasodik el…, hanem ha a bűnt igaznak tartjuk. Mondják, hogy a világ teli van szennyel és mocsokkal, nem baj, a baj az, hogy az ember kezdi jól érezni magát benne.

 

90.

 

A spiritualitás bázisa minden népnél és minden időben a szentkönyv volt. Ha pedig valaki az alapállás kulcsával rendelkezik, felismeri, hogy minden szentkönyv ugyanabból a forrás­ból me­rít. Ahol szentkönyv nincs, vagy ahol annak autoritása elveszett, ott nincs fundamen­tum. Ha az abszolútban nincs bizonyosság, a fejetlenség még az elemi dolgokban is teljes. Ha végső gon­dolatok nincsenek tisztázva, az emberek még azt sem tudják, miképpen köszönjenek egymásnak.

 

Ad 90.

 

Ha ez a kulcs a kezemben, nagyon sok könyv lesz számomra a hagyomány és az alapállás antológiájává. Másrészt nincs olyan szentkönyv, amely a maga egészében szentkönyv volna. A szentkönyvek nem pottyannak az égből, hanem emberek írják. S az ember nem Isten, csak ahhoz hasonló. Nem tudjuk Istent úgy tükrözni, amint és ahogyan ő van. Csak tükör által és homályban látunk…

Az evangéliumok autoritása elveszett. Egy alkalommal hivatkoztam egy szép műveltségű papnak arra, hogy Jézus a balorca odatartását tanította. Azzal utasította el, hogy ezt s az ilyes­féléket csak maga az Isten tudja a helyére rakni. Jézus is, de mi emberek nem. Ez annyit je­lentett számára, hogy jó lélekkel taníthatja tovább a háborúkat s a nemzeti dicsőséget (törté­nelem szakos tanár is volt). Ha az evangéliumok bizonyossága megrendül, leborulunk a Sátán előtt, vagy Hamvas fogalmazásával: nyugodtan csinálhatjuk a történetet.

 

Ad89-89

Az élet nem a bűnben aljasodik el…, hanem ha a bűnt igaznak tartjuk. Mondják, hogy a világ teli van szennyel és mocsokkal, nem baj, a baj az, hogy az ember kezdi jól érezni magát benne.

 

91.

 

 Európának nincsen szentkönyve, s ezért lété­nek nincs állandó értelme. Más szavakkal: Euró­pának nincsen hagyománya, csupán története. Is­mét más szavakkal: Keleten még a le­gutóbbi időkig a népek bármilyen elnyomatás alatt és gyarmatként, de mégis a hagyomány légkörében éltek, ha nem is voltak képesek abból semmit megvalósítani, de tudták, hogy az aranykor em­lékét kell őrizniük. Ezért a gondolatban és a művészetben, az erkölcsben és a társadalomban ma­radt valami az eredeti lét szelíd ragyogásából és fenséges állandóságából. A XX. század közepén Tibetben és Indiában ebből még néhány szikra élt.

 

Ad 91.

 

A csángók földjénél keletebbre sohasem jutottam. India számomra Teréz anya és Prakash földje. A szegényeké. Elmondhatatlan jóság tükröződik Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtöt lépék c. gyűjteményéből. A gyűjtemény szerzői majdnem írástudatlanok, s nagyon sze­gények. Attól félek, hogy ahol elnyomatás alatt és gyarmatként élnek, ott őrződik meg a „ha­gyomány”. Magyarok között a csángóknál, s nem Debrecen cívisei között. A szikrák keres­hetők Moldovában, az indiánok között. Bárhol, ahol szegények élnek. A gazdagoknak van csupán története. Európában és akárhol. Hagyományokat és fület a hagyományok számára csak a szegényeknél találhatunk. Hamvast is, a Bokrot is ezekhez szeretném sorolni. Amíg szegények vagyunk, addig értjük a hagyomány hangját.

Ad91-91

A szent könyv hiányából a hagyomány hiánya fakad Európában. Ázsia kivételével hasonló a helyzet a többi földrészen is. Túlságosan "szigorúnak" tartom H.B. eme lehatárolását, kiváltképpen azért, mert Ázsiában sem sokkal jobb a helyzet. Ázsia pedig bővelkedik szent könyvekben.

 

92.

 

A kereszténység sohasem vált hagyománnyá, mindig csak vallás maradt. Európában az utolsó hagyomány az orfika. Az archaikus hagyomány valamely alakjában Plótinosz után csak egy-egy gondolkodónál, költőnél, művésznél maradt fenn, úgyszólván csak Scotus Eriugenánál, Dio­nüsziosz Areopagitánál, Eckehart mesternél, Cu­sanusnál, Leonardo da Vin­cinél, Böhménél, Baa­dernél, az angol praeraffaelitáknál, Guénonnál.

 

Ad 92.

 

A történeti kereszténység azáltal lett, hogy elhagyta a kereszténységnek azokat a tartal­mait, amelyeket Hamvas hagyománynak tekint. Jézus tanítása, az evangéliumok − azt hi­szem, hogy Hamvas számára sem kétséges ez − bizony hamvasi értelmű hagyomány. Így az­tán Hamvas is csak azt gondolhatja, hogy a Jézusi tanításból, az evangéliumokból vallás lett, a történelmi kereszténység − értve valláson azt a sok csúnyát, amit a könnyítő vallás-filozó­fia-tudomány hordoz.

Csak felületes ismereteim vannak a Hamvas által említett nevekről, s ezek alapján úgy gondolom, hogy aligha érhetnek fel a jézusi hagyomány jelentőségének szintjére. De ezt csak gondolom a történeti (Jézushoz viszonyított) hatáshiányuk következtében. Ekkehard mestert, Jakob Böhmét talán újra meg tudom még nézni.

 

 

 

Ad92-92

Ellentmondás az előző szúrához képest. "Európának nincs hagyománya." (91) "Európában az utolsó hagyomány az orfika.” (91) Sajnos az orfikáról nincs kellő ismeretem.

93.

 

A hagyomány grandiózus nyugalma elveszett.

Mindaz; amit Európa bármilyen területen alko­tott; az őskorihoz és a hagyományos keleti­hez ké­pest híg és üres. Semmi stabil, semmi a valódi fényből, semmi az eredeti abszolút vol­tából, sem­mi végleges értelem. Végül is mindaz, amit Euró­pa kétezer év alatt alkotott, gon­dolat és művészet, tudás, és szépség, másodlagos! A hagyomány bi­zonyossága helyett az in­dividuumok különleges­ségeinek varázsa, abszolút bázis helyett káprázat és vásár, becsvágyak versenye, önkényes és alap­talan!

 

Ad 93.

 

Borzasztó, de igaz. Mit használ mindaz, aminek glóbus elejére ugrani látszottunk… Mit használ, ha az egész világot megnyertük is, de Isten álmát, az Országot, Jézus álmát az Isten Országot odadobtuk. Mit használ, ha szóba álltunk a valósággal, a létezővel, s elfogadtuk ezt a létezőt Isten Országának, mint Ágoston a Civitas Dei-ben. Loisy is ezt siratta: Jézus Orszá­got akart, s ami helyette jött, az csak az egyház lett.

      

Ad93-93

Csak Gyb. mondatát tudom megismételni, és még a kommentár is igaz: Borzasztó, de igaz! „Mit használ, ha az egész világot megnyertük is, de Isten álmát az, Országot, Jézus álmát az Isten Országát odadobtuk.”

 

 

 

94.

 

Még ma is, amikor már minden vonalon a külső mozzanatok is arra kényszerítenek, hogy az em­ber bizonyos belátást megtegyen, vagy az ember­ben legalábbis gyanú ébredjen, hogy kétezer éve homályban jár, ragaszkodnak ahhoz a tévedés­hez, amely szerint a tao vagy a Védanta, a Kabala vagy, az orfika úgynevezett filozófia, mint ami­lyen például Descartes-é, vagy Kanté. {Azt hiszem, hogy ez a szöveg nem fejezi ki Hamvas gondolatát, hanem ez: … az orfika is filozófia, mint amilyen…} Legújabban valaki azt a monstruózus idiotizmust írta le, hogy Jézusnak filozófiája volt.

A hagyomány − bármilyen alakot öltsön − az emberi lét fundamentumának legalább megérintése. A filozófia a privát értelem önkénye. A filo­zófia legfeljebb a zsenialitás jegyében áll. Homo sapiens. A hagyomány arról ismerhető fel, hogy bázisa az abszolút státusz. Homo mikrotheosz.

 

Ad 94.

 

A monstruózus idiotizmus magyarul: szörnyűséges hülyeség. Ha a filozófia az emberi ta­pasztalatok és gondolkodástörvények alapján megszülető létmagyarázat, akkor a Hamvas ál­tal említett valaki észrevette, hogy Jézus létmagyarázatot adott − népet tanító szinten és stí­lusban -, s ezzel nemcsak megérintette, hanem meg is ragadta létünk fundamentumát. Ez esetben Jézus filozófus is és hagyományt közvetítő is, mert Atyjával, az Istennel, a lét ősfor­rásával, a szeretettel azonosult. A zsenik nem szükségképpen rosszak és kártékonyak. Ki­nyomozandó, hogy miért kell Hamvasnak a negatív erők oldalára állítani a vallás-filozófia-tudomány hármast. Amikor van vallás, amely vértanúkat terem (pl. a zsidók vallása Jézust). Amikor van filozófia, amely az Isten Országának szolgálatában áll. S van tudomány, amely kutatja a rák kórokozóit és gyógyítását. Az még nem magyarázat, hogy abszolút státusnak mondja a hagyományt és alapállást. Ezen azt értem, hogy az igaz az igaz,  a jó a jó, a szép a szép, a szent a szent. Mért kell csúnyát gondolnia arról, ami tud bizony nem csúnyát is al­kotni? Azért, mert vallás-filozófia-tudomány beáll szolgálni a Mammont? Hát ő az Isten el­lenlábasa, a másik Nagy Úr… Mi nem áll be ebbe az ellenszolgálatba? S mi történik azzal, aki nem áll be, aki visszautasítja őt a pusztában vagy másutt? Csak az, ami Jézussal. Hát ezért értem Hamvas Bélát, meg nem értem. Nekem szent a vallás-filozófia-tudomány. S nagyot or­dítok, ha prostituálja magát. Ha a Mammont, a Sátánt szolgálja. Lehet, hogy Hamvas már nem is ordít? Hogy megszokta?

 

Ad94-94

És van tudomány melynek „termékei” rákot okoznak. Van tudomány, amely kutatja a környezetszennyezés okát, s van amelyik okozza azt. A kígyó a farkába harap! Szörnyűséges hülyeség (monstruózus idiótizmus) Jézust filozófusnak, tudósnak és vallásalapítónak nevezni.

 

95

.

Az érett ember mértékével mérve Európában egészen kevés könyvtől eltekintve állandó ol­vas­mány (az ember egész életét betöltő egyetlen mű) nincs. Minden gondolatrendszer a törté­netből eredt, ami meghaladható, és amit meg is halad­tak. E pillanatban egész Európa el­avult. Nem kell egyebet tenni, mint összehasonlítani Sankara és Aquinoi Tamás művét. Sankara kommentárja az abszolút státusz közvetlen megismerésének könyve. A Summa az arisztotelészi filozófia és a vallássá lett kereszténység keveréke, korának ter­méke, és rögtön azután érvénytelen. Ugyanez a viszony az egyik oldalon a mahájána, a zen, a szufi, a preszókratikus gondolkozók, a másikon bármely európai filozófus között. Az európai fi­lozófia nem a tudás forrása, csupán szubjektív konfesszió.

 

Ad 95

 

Tamáson nőttem fel. Szolidan igazolta a középkori keresztény tanításból azt, amit az ésszel igazolni tudott. Gyönyörű himnuszokat írt az eucharisztiáról, amik a szívemet is kielé­gítették. Sankara pedig számomra csak név az indus filozófia történetéből.

Az európai filozófiákkal szembeállított irányzatok ugyanúgy nem teremtettek Isten Or­szágát, mint Tamás vagy az egész kereszténység. Ha Sankara és társai forrásai annak a tudás­nak, amely  hordozója a hagyománynak és az alapállásnak, hogyan nem fojtották vérbe őket, mint Jézust és igaz követőit a Mammon hatalmasai, vagy hogyan nem csináltak a keletiek más történetet, mint az európaiak. A szomszéd fáján mindig szebbek a gyümölcsök. Hamvas számára Sankara a szomszéd. Az európai filozófia viszont nem forrása a tudásnak, mert semmit sem mond az alapállásról. Az éden léte, elvesztése, visszaszerezhetése nem észiga­zságok. De  igaz, jó, szép, szent az értékfilozófia igazolt eszményei. Tanítja is őket az érték­filozófia.

 

Ad95-95

Egyetlen mű nincs, száz van (lásd: „A száz könyv). Lehet szemrehányást tenni az arisztotelészi filozófiára, logikára, de a fél világ ezen nőt/nő fel. A másik felének más srófra jár az agya. Isten Országa még ott sincs, de azért az tény, hogy Mammon-követésben mi járunk „elől”.

96.

 

Amit filozófiának hívnak, az nem a valóság erőiben való végleges felébredés és kijózano­dás, hanem az úgynevezett koreszméktől, vagy a pillanatnyi homálytól való magas, finom, de annál bódultabb szédület, és nem a világosság felé ve­zet, hanem kizárólag a turbában élő ember elté­velyedésének tükre. Ez Európában még a legna­gyobbakra, Platónra, Augustinusra, Kantra és Nietzschére is vonatkozik.

 

Ad 96.

 

Arisztotelész és Hegel kimaradt a sorból. Akár Kant is kimaradhatott volna. Egyikük sem tudta, amit Jézus tudott. Számomra azonban megható, hogy ők is birkóztak mindazzal, amit Jézusnak sikerült le is győznie a pusztában.

Ad96-96

H.B. szerint a filozófus nem birkózik a Sátánnal, sokkal inkább elméleteket gyárt az élet könnyítésére. Sajnos Isten elől el lehet bújni egy jó kis filozófiába. Számomra ezt a marxizmus történelmi materializmusa jelenti.

97.

 

Mindazt, amit Európában gondoltak és tettek, a történet kategóriájában értették meg. A történet szekularizált forma, és nem a valóságot akarja, hanem eszméivel az élet terhein akar könnyíteni. Amit mond nem megbízható. Európa gondolko­dóinak új elrendezése szükségessé vált. Ebben az elrendezésben az eddig számon tartott rendszerek és elméletek nagy része mint jelentéktelen fölös­legessé válik. Az elv az volt, hogy kicsoda milyen mértékben tudta megfor­málni saját korának gon­dolatait. Egyszerűbben: művében kicsoda milyen mértékben jelezte a turba hatalmainak jelenlétét. Az új elv, hogy kicsoda milyen mértékben tudott a turbából ki­lépni és saját kora fölé emelkedni. Aki ezt az elvet alkalmazza, annak Európa gondolko­zása tizedrészére zsugorodik össze. Gondolko­dókról, és áramlatokról, iskolákról és irányokról, amelyek még egy félszázad előtt hatalmas ered­ményeknek látszottak, kitűnt, hogy éretlenek és súlytalanok. Nagy egyéniségek hirtelen kicsinyek lettek. Döntő ideák gyermetegek. Több esetben kártékony és félrevezető rögeszmék. Első helyen álló nagyságrendek mellékes érde­kességek lettek, viszont elfelejtett nevek előtérbe léptek. Ha a vál­ságvonalat sikerül átlépni, olyan európai gondolkozás alakul ki, amely a régihez nem is fog ha­sonlítani.

 

Ad 97.

 

A filozófus nem Hamvas embere. A válság a megzavarodás, s a válság vonala alighanem a tuljutás a válságon, azaz az ember visszanyeri önmagát. Hamvas nem volt reménytelen. A tiszta emberek mindig reménykednek, s buták, mint egy gimnazista − ahogy a 19. századi munkásmozgalom emlegette őket. Mért? Csak azért, mert a proletárdiktatúra oldja meg az emberiség problémáit.

Ad97-97

És Európa sem H.B. földrésze. Kétségtelen a kontinens spirituális hátránya, mondjuk Ázsiával szemben. Európában a tudomány technokratikus változata arat diadalt. A jólét a csúcsérték, mely eszkalálódni kíván keletre, Balkánra, mindenhová. A jólét a realizált  életkönnyítés.

 

98.

 

A gondolkozás súlyát az dönti el, hogy miért ke­letkezett: mentségnek, igazolásnak, búvó­helynek, menekülésnek, terheken való könnyítésnek, val­lásnak, tudománynak, vallásszurro­gátumnak, vagy pedig az alapállás felé való áttörésnek, hogy az az embernek visszaadja ön­magát. A kétféle gondolkozás között levő alapvető különbség, hogy az elsőnek, mivel a szót és a tettet elválasztja, semmiféle reális következménye nincs, a második, mivel a szót és a tettet nem választja el, feltétlenül kötelez. Az első mint hiú tantárgy az egyetemen marad. A máso­dik követel, éspedig az embertől élete megváltoztatását követeli. Közeli példa az el­sőre He­gel, a másodikra Nietzsche.

 

Ad 98.

 

Minden hamvasi tudnivaló összefoglalása. Van, ami visszaad magunkat magunknak: kö­veteli életünk megváltoztatását. S van, ami szétválasztja a szót és tettet /61/, s mint hiú tan­tárgy, az egyetemen marad. Az első a hagyomány, s a második nem az.

 

Ad98-98

H.B. szerint nem a tanítás (szó) a fontos, hanem a sors átalakítása (tett). Jézus mindkettőt fontosnak vélte, és a kettő egységét mintaként élte elénk.

 

99.

 

A hiteles orosz gondolkodók, Szolovjov, Flo­renszkij, Leontjev, Bergyajev, Bulgakov azt mondják, hogy a kereszténység a személyiség metafizikája. Ehhez csak annyit kell hozzátenni, hogy a személyiség ebben az alakjában nem a vallás, hanem a hagyomány gondolata, vagyis nem búvóhely, hanem a valóságban való maga­tartás: A személyiség a jelenlegi − nemze­tekre, népekre, fajokra, osztályokra és vallásokra fel­bontott − világban nem valósítható meg. A meg­valósulás csupán az egész emberiség egységében lehetséges. A személy és az emberi­ség egysége egymást feltételezi. A kereszténység, ha a szemé­lyiség metafizikája, kell, hogy ugyanakkor az em­beriség egységének metafizikája legyen.

 

Ad 99.

 

Mintha a 40-es évek végén lefordítottam volna Bergyajev tanulmányát A kereszténység méltóságáról és a keresztények méltatlanságáról. Azt állította benne, hogy a keresztényeknek nincs erkölcsi alapjuk arra, hogy bírálják a marxizmust. Mért nincs? Mert nekik már tudniok kellett volna Jézustól, hogy mindent meg kell osztani. Ha nem tették meg, ne csudálkozzanak akkor, ha Marx követői kényszeríteni akarják az emberiséget arra, amit a keresztényeknek önként kellett volna megtenniök. Párizsban írta mindezt a Lenin-Sztálin világából elmene­külő gondolkodó. Hamvas az értékelhető embert nem mondja filozófusnak. Gondolkodónak mondja.

Az a személyiség, aki már eggyé lett az emberiséggel. Akinek nincsen semmije, ami nem a másiké is. Minden, ami enyém, Atyámé − mondja Jézus.

 

 

 

Ad99-99

H.B. gyakran hivatkozik Bergyajevre, örömmel kaptam fel a fejem, Gyb. is ismeri, sőt fordított is tőle. Biztosan valamelyik Karácsonyi Ajándékból előkereshető.

100.

 

A kereszténységben levő egység-gondolat abban a pillanatban, amikor kimondták, elemi erő­vel tört át. A kis héber gyülekezetet, amely abban a hiszemben volt, hogy számára készült vallás, felrobbantotta. A kereszténység mértéke már első pillanatban is az egész föld volt. Az egység­ nagy arányokban először Alexandriában bonta­kozott ki. A gondolkozók kísérletet tet­tek arra, hogy mindazt, ami a kereszténység előtt volt, egybeolvasszák. Ha a klérus és a poli­tikai hata­lom az alexandriai gondolkozást nem üldözte volna, a hagyomány alapjára épített emberiség­egység megvalósítására lett volna lehetőség.

 

Ad 100.

 

A kezdeti zsidókeresztény gyülekezet (kahal) azt hitte, hogy Jézus csinált nekik egy új vallást, de a jézusi tanításban rejlő egyetemesség megmutatta, hogy szó sincs erről. Így értem az első három mondatot. Alexandrián alighanem Órigenészt gondolja Hamvas. Az akkori klérus még nem volt semmivel sem rosszabb, mint a nem-klérus. Sőt. Különb volt. A nem-klérus választotta meg klérusnak. S a klérus ment elsősorban a cirkuszban birkózni az orosz­lánokkal. A politikai hatalom nem disztingvált a keresztény irányzatok között. Egyaránt is­tenteleneknek, azaz az államhatalom, a császárkultusz ellenségei voltak.

Egyébként én sem az alexandriai, sem a másutt élő keresztényeket nem kívánom istení­teni. Hamar tönkrement kezükön a jézusi örökség. Ha nem ment volna tönkre, akkor valaki sikított volna a 4. század közepén, amikor Konstantin császárt az Isten Országa megvalósító­jaként üdvözlik a püspökök, akiket ő gazdagokká, urakká és hatalmasokká tett − minden népi (laikus), keresztényi tiltakozás nélkül!!!

Ad100-100

A gnózisra gondolt itt H.B. A korai kereszténység a gnoszticizmust látja legfőbb ellenségének; minden energiáját a különböző irányzatok kirekesztésére fordítja. Közben, észrevétlen hatalom lesz a klérus kezében, a nagyobb hatalom érdekében szövetséget köt az államhatalommal - trón és oltár szövetsége (Gyb.). Egy-két évtized és a názáreti Jézus Evangéliuma legfeljebb irodalmi olvasmány marad.

 

101.

 

Amikor a kereszténység vallássá lett, univerzá­lis jellegét elvesztette, mint minden hagyo­mány, amely vallássá válik. A buddhizmusban a hinajá­na vallássá sápadt és történetivé lett, a mahájána megmaradt hagyománynak. A kereszténység tel­jes egészében exoteriává lett. A vallás nem szaba­dít fel többé, csupán védelmet nyújt, és nem az emberfölötti körökkel való érintkezést hozza, mindössze ezen a világon lehetőleg a terheken akar könnyíteni.

 

Ad 101.

 

A hagyomány, az alapállás mindig univerzális, az emberiség egészét átölelő, Isten és em­ber létazonosságát valló. A vallás meg mindig parciális, tehát azonosul egy-egy csoport, osztály, nemzet érdekével, s legfeljebb pótlékokat kínál fel Istennek, hogy egyesülési élmé­nyei lehessen (lombik-kereszt). A történeti kereszténység lett teljes egészében exoteriává. Az evangéliumi kereszténység nem.  Hamvas megkérdezheti, hogy hol van ez az evangéliumi kereszténység, a glóbus mely pontján. Én nagy szerényen azt válaszolnám, hogy a Bokorban ezzel kísérleteztünk, van két vértanúnk, sok-sok börtönviselt hitvallónk, s nagyon reményke­dünk, hogy áldásos működésünket még nem fejeztük be, reménykedünk, hogy lesz az elő­zőknek folytatása. S még azt is gondoljuk, hogy aligha vagyunk egyedül. Talán másutt is vannak, akik hozzánk hasonló módon gondolkodnak Jézusról, s igyekeznek egész lelkükből követni őket. S ha nem említek meg egyetlen csoportot sem közülük, csak azért teszem, hogy valakiket ki ne felejtsek, akár ismereteim, akár emlékeztem fogyatékossága következtében.

Nem akarom a csupán védelmet. Akarom a szabadítást, a kapcsolatot Istennel s a már üd­vözültekkel, s szeretném azt gondolni magamról, hogy Jézusért hajlandó volnék még egyszer végigcsinálni, amit tettem életemmel, csak egy kicsit szebben és kevesebb bűnnel.

Ad101-101

Az evangéliumi kereszténység megvalósításának lehetősége a Föld bármelyik pontján adva van. Ezt bizonyítandó a Bokor és Gyb. személye: ha még nem is jutott el a Bokor az evangéliumi kereszténység megvalósításáig, már különbséget tud tenni kereszténység (hagyomány) és kereszténység (történeti) között. A klérus ennek a felismerésnek még csak az árnyékáig sem jutott el. (Önmagából fakadóan nem is lát különbséget.) A (magyar) történelmi egyház a mindenkori (nemcsak magyar) hatalommal karöltve a Bokor likvidálásán fáradozik, az a belső ellenség. A Bokor külső ellensége a politika, mely a Bokor-tagokat befolyásolni és megosztani akarja. Valamint a Mammon, a pénz, a gazdagság ura, mely úr „hatékonyabban” működik, mint ennek-előtte az elvtársak. A három (egy belső, két külső) ellenséget csak egyféleképpen lehet legyőzni: szeretet- és vagyonközösségben, melyet pillanatnyilag – jobb kifejezés híján – kommunának neveznek.

 

102.

 

Az univerzalitás, ugyan nem mint közvetlen életgyakorlat, hanem csupán mint szellemi igény a középkor végéig megmaradt, és a XIII. századig a hagyományos tudásokban, az aszt­rológiában és az alkímiában, de a misztikában és a skolasztiká­ban, rövid időre még a költé­szetben is (Dante, trubadúrok, német udvari eposzok) áttört. Mind­ez azonban csupán a törté­net jelensége volt és nem állandósult. Ezután mindjárt az a szétszóró­dás indult meg, amely a mai napig tart.

 

 

 

Ad 102.

 

Igen, ez a középkor-szerelem! De indokolt-e? Földesúr nyúzta jobbágyát Flandriában, csakúgy mint Hungáriában. Király és nemes lóra ült itt is és ott is, s tudták, hogy mi sem gyönyörűbb kikeletkor a végeknél: s király és nemes mindig talált végeket, ahol háborúzni lehet. Ez volt az urak szórakozása, mert dolguk az nem volt. Ha külső ellenség véletlenül nem akadt, akkor családon belül háborúztak. Apa a fiával, mint az Árpád-házi királyok több­sége. Mindazonáltal tudtuk, hogy mi mindannyian keresztények vagyunk, már mint itt, Euró­pában. Tudtuk, hogyha szentségekhez járulva halunk meg, akkor a tisztítótűz elszenvedése uralkodás, gazdagság tömeggyilkosság után - minden megbánás nélkül is - részesülünk az istenlátás örök boldogságában. Mindannyian a szent nyelvet használtuk, akik írni-olvasni ta­nultunk. Az egyház konyha-latinját. Papok, tudósok (s e kettő egyet jelentett) egész Európá­ban, mindenütt otthon voltak, stb. stb.

Hamvas azt mondja, hogy a középkor univerzalitása nem volt élet, nem volt gyakorlat, csak igény. Mire vonatkozott ez az igény? Arra, hogy nekünk odaát is jó legyen. De arra, hogy Jézus példájára átöleljük a szegényt, felemeljük őt magunkhoz − vonatkozott-e? Huizinga A középkor alkonyában azt írja le, ami már megy tönkre. De ki írta meg a valósá­got? Pázmány úgy tudta, hogy eleink nagyon buzgó keresztények voltak. A reformátorok nem biztos, hogy ezt gondolták. Nem vagyok biztos benne, hogy volt minek szétszóródnia. Vallási folklór biztosan volt. De volt-e jézusi élet is a folklór mellé? Nagyon szeretnék erről valami megbízhatót olvasni.

Ad102-102

Valóban a „tönkre menés” nagyon korán elkezdődött. Ennek egyik fokozata az, amikor valami szellemi igény marad ugyan, de ez tettekre nem elég. Még a mai modern ember is nagyon az éhezőket – ennek szellemi igénye még pislákol benne – de tenni az égvilágon semmit sem tesz.

 

 

103

 

Nem mintha a fölfeslett középkori rendért kár lett volna. De ami következett, annyit sem ért. És mindenképpen különös, hogy a földrajzi és úgy­nevezett természettudományos fölfede­zések ko­rában a felhígulást ujjongással fogadták, és hiva­talosan újjászületésnek nevezték el. Egyszerre minden kint volt. Az ember kifelé felszakadt és befelé sötétség borult reá.       .

E fordulat rendkívül hasonlít a kollektív sokk­hoz. A modern lélektan a sokkot extraverzió­nak hívja, és hajlandó az ép elme egyik magatartásának nevezni. Az extraverzió azonban eb­ben a for­mában a válságban való tájékozottság elvesztésé­nek tünete. Az ember nem tudja, hol van. Az extraverzió elnevezése természetesen téves. Ami itt történik, az nem kifeléfordulás. Ahelyett, hogy az. életerőket összegyűjtenék és egy helyre össz­pontosítanák, csak azért, hogy magukon könny­ítsenek, azokat szétszórják. Csaknem minden esetben a semmibe. A koncent­ráció ellenmozgása, a semmibe való szétszóródás az élet értelmének elvesztése következtében fellépett kétségbeesés tudattalan gyakorlata, és ennek újabban a neve: nihilizmus.

      

Ad 103.

 

A föl nem feslettért bizony kár lett volna. De volt-e ilyen? Mért lett volna? A királyok egyházépítő munkája következtében? Elolvasom Györffy György könyvében (István király és műve) a Térítés és egyházszervezés valamint az Új alapítások − Az egyház és állam fej­lesztése c. fejezeteket: birtokadományozásokat találok bennük. Azt, hogy a papok kapnak jobbágyokat. Ettől nemesedtek a népek? A törvény szigorával biztosított templomlátogatá­soktól? Fehér folt számomra még saját népem középkori vallásos élete is. Sebestyén Gyula 1902-ben jegyzi le a dunántúli regöséneket: Ne siess, ne siess, Uram, Szent István király, Az én halálomra! Én sem vagyok Vadlövő vadad, Hanem én is vagyok Az Atyaistentől Hozzád követ, Haj regö rejtem. Mi minden van ebben a lejegyzésben benne! A pogány magyar ma­gyarázza a szent királynak, hogy nem vadlövő vadja ám ő neki, hanem követ a szent király­hoz az Atyaistentől!!! Szóval nem tudom, hogy volt-e nem felfeslett középkori rend, amiért kár lett volna. Mit ért pl. a magyar középkor katolicizmusa, ha egy-két évtized alatt össze­omlik mint a drót nélküli krinolin, s a 16. század végén ezer reformátusra esik egy katolikus.

Hogy ami utána következett, az annyit se ért? Nem tudom. A Poverello szeme nyílik ki először Isten szép, teremtett világára. Azt tanultuk, hogy a középkori ember az égre nézett, s az újjászülető, a humanista ember látja meg a földi valóságot. Nem hiszem, hogy ettől a lá­tástól rosszabbak leszünk. S nem hiszem, hogy a középkori ember kevesebbet látott volna az őt körülölelő valóságból. Hogy papok és urak miért fizettek a művészeknek, s a jobbágy és nemes mit látott, mit nem, ez két külön dolog. Más az, amit látunk, és más az, aminek meg­pingálásért, kivéséséért, megépítésért fizetnek. Nem biztos, hogy az újjászületés felhígulás volt. Nem biztos, hogy rosszabbak lettünk annak következtében, hogy kódexeinket magyarul is írják, s hogy Balassi Bálintunk támad − reneszánsz költő. Nem biztos, hogy felszakadtunk és sötétség borult ránk. Ebből az újjászületésből születik meg számomra az egyetlen olvas­ható és Jézustól is ihletett (hagyomány és alapállás-ízű is!!!) középkorvégi könyv. A görögül és héberül is megtanuló Erasmusé: A balgaság dicsérete.

Ám legyen hasonló a reneszánsz a kollektív sokkhoz, az extraverzióhoz, amit Hamvas tájékozottsága elvesztési tünetként értékel: nem tudjuk, hol vagyunk. Nem kifelé fordultunk, hanem szétszórtuk életerőnket. Elveszítettük az élet értelmét, s a szétszóródás a kétségbeesé­sünk megnyilvánulása, a nihilizmusé. Nem tudom így látni az újkort. Még ateista tüneteiben is látom istengyermeki pozitív vonásait. A magyar reformkorban sok istennektetszőt látok. Kazinczyt is, akit nem hiába mondtak szent öregnek fiatalabb kortársai.

 

Ad103-103

A történelemkönyvek sötét középkorról és reneszánszról beszélnek. H.B. értékeli ez utóbbit. De Gyb.-nek lehet igaza, voltak az újjászületésnek „alapállás-ízű” megnyilvánulásai.

 

104.

 

Az újkori Európa vallásának, filozófiájának, tu­dományának, művészetének, társadalmi és egyé­ni életgyakorlatának, moráljának és elméletének egyetlen mozgatója van, a szenvedélyes életéhség.

 

Ad 104.

 

A szenvedélyes életéhség… Élet, éhség, szenvedély mind a teremtő Isten műve bennem. Szolgálhatom e képességeimmel azt is, amire teremtett az Isten. Meg magamat, az önzése­met, a Mammont, a Sátánt. A langyost az Isten is kiköpi a szájából. Jézus is szenvedélyes volt. A Poverello is. Ezek egészségtünetek is lehetnek. Nemcsak önzés- és testvértelenség- és istentelenség tünetek.

 

Ad104-104

Jézus szenvedélyes volt, de nem az életéhség (trisna) irányába. Az életéhség (trisna) a buddhista hagyomány szava, életszomjúságot jelent. Talán kapzsiságra, mohóságra, pleonexiára lehetne fordítani. Az ilyen ember a létezést összetéveszti az élettel. Azt hiszi, hogy ez itt az Egész. Csak rövidtávra - erre a földi életre -  rendezkedik be. Vagyont gyűjt, karriert csinál, és sohasem ad, csak vesz, vesz, vesz. Az ilyen ember az üdvnek háttal áll.

 

105.

 

Az életéhség a lefokozott létezés eredménye. A lét minél mélyebbre merül, annál sóvárabb kell hogy legyen. A turba minél intenzívebb, az ember annál mohóbb. De viszont minél sóvá­rabb és mo­hóbb, a turba annál sűrűbb.

Ebben a zavarban az ember önmagának már nem teljes valóságát éli, sőt minél szomja­sabb és türelmetlenebb, annál több az, ami kimarad és értelmetlenül elkallódik. Az élet össze­zsugoro­dik. Egyre kisebb körök. Egyre szűkebb távlatok. Egyre alacsonyabbra szabott élet­célok. A nagy egyre kisebb lesz és a magas-egyre alacsonyabb.

A lefokozott lét legsúlyosabb következménye a nem élt élet bosszúja. Ami az életből kima­rad, nem marad tétlen, hanem ha nem nyilatkozhat meg, a küszöb alatt marad és démonná változik.

 

Ad 105.

 

Éhség, mélyre merülés, sóvárabb, mohóbb, zavar, szomjas, türelmetlen, kimaradás, értel­metlen elkallódás, összezsugorodás, szűk távlatok, alacsonyabb életcélok = lefokozott élet. Ez jut eszébe Hamvasnak Európa újkoráról. Miközben a világ s a történelem eleje lettünk. Miközben abszolút világbajnokok lettünk a glóbus kirablásában és a tömegmészárlásokban. Mi, keresztények. Nem rajzolható egy másik kép is?

 

Ad105-105

Az életéhség a lefokozott létezés eredménye. „Aki megakarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.” (Mt 16.25.) – mondja Jézus.

106.

 

A démonizmus életformái: kapitalizmus-szo­cializmus, individualizmus-kollektivizmus, vallás-szcientifizmus.

Amióta van kapitalizmus megszűnt az éhhalál. Amióta van szocializmus, nincsen hajlék­talan. Amióta van individualizmus, vannak személyiségi jogok. Amióta van kollektivizmus, vannak kollektívjogok. A vallások meg a tudományok kiszolgálják a politika által hordozott fentieket. Nem Isten Országában élünk, de az Isten adta élet rengeteg javát élvezhetem: ízt, színt, illatot, mozdulatot. Olyan ez a világ, mint mi magunk. Ennyire futotta tőlünk, kérem szépen. S bízhatunk a hagyomány s az alapállás erejében. S hogy lett Hamvas Bélánk, ez azért egy kicsit az átkos átkainak is köszönhető. Persze annak is, hogy nem adta meg magát az átoknak, hanem tudott élni raktárosként is - Tiszapalkonyán.

 

Ad106-106

S, hogy lett Gyb.-nek ez azért egy kicsit az átkos átkainak is köszönhető. Persze annak is, hogy nem adta meg magát az átkosnak, hanem tudott élni még a börtönben is, és a Tempó szövetkezetnél segédmunkásként is. A Bokor is sokat köszönhet az átkosnak – ez H.B.-nek is tetszene, micsoda paradoxon!

 

107.

 

Régebben a világvégről apokaliptikus látomá­sokat tápláltak. Később entrópia elméletek­től bor­zongtak, aztán hogy elfogy a szén és az olaj. Újab­ban a túlnépesedéstől, és attól, hogy a légkör telítődik rádióaktivitással. Végül az, atomháború. A megzavaró, hogy az értelmi ho­mályt tekintve mindennek van valószínűsége. A katasztrófa tel­jesülésére minden feltétel kész, főként a két leg­fontosabb, a korlátolt ember és a pusztuláshoz szükséges eszközök. A kataszt­rófaelmélet azon­ban nem értelmes, legalábbis nem értelmesebb, mint a sötét korszakban bármikor volt.

 

Ad 107.

 

Adottak a katasztrófa feltételei, s a katasztrófát beharangozás mért nem értelmes? Ma sokkal nagyobbak a lehetőségeink, mint a korábbi sötét korokban. Nem értem.

 

Ad107-107

H.B. szerint – úgy gondolom – a katasztrófa elmélet azért nem értelmes, mert „csak” ezt a földi életet pusztítja el. A létezés tényén ez mit sem változtat. A földi élet a létezés mákszeme.

 

108.

 

Az újabbkori eszméket az az irány szentesítette, amelyet felvilágosodásnak neveztek el. A világos­ság szó használata a felvilágosodásban egyszerű visszaélés. Többen beszéltek róla, s erre kitérni fölösleges. A szétszóródás objektív dokumentu­ma az enciklopédia, amelynek szer­zője a homo mikrotheosz ellentéte, a szakember. Elfordulás a középponttól, és felbomlás a szakszerűbe és a fe­lületbe. Az enciklopédia nem tudás, csupán em­lékezet.   

Ad 108.

 

Bizony világosságnak élték meg, hogy nem tudta az egyház már máglyán elégetni az eretnekeket. Világosságnak, hogy a Bourbonok sem az Isten kegyelméből uralkodnak. Vilá­gosságnak, hogy a zászlóra írhatták: szabadság, egyenlőség, testvériség. S mi, magyarok is annak élhetjük meg, hogy Bessenyei György elolvasta őket, s reformkor és magyar irodalom támadt az olvasásukból. Olyan kor, amilyen nem volt, s ami sokkal szebb volt, mint ami előtte volt. Nem az Isten Országa, de nem Ferenc császár s nem a korabeli prédikációs iro­dalom.

 

Ad108-108

A reneszánsz nem Jézus ügyének újjászületése volt. A reneszánsz az Evangéliumot meg sem érintette.

 

109.

 

Hogy az embert a szétszóródás mennyire dep­ravá!ja és milyen háziállattá tudja tenni, azt a po­litikai hatalom már .régen észrevette. Az ember fölött való könnyű uralomnak nincs haté­konyabb eszköze, mint a szórakoztatás.

A szétszóródás az életerők csökkentése, a sors­vonalak határozott irányának felbontása, vagyis a gondolat sűrűsödésének és feszültségének meg akadályozása. Ha az embert jólla­katják, legfeljebb elálmosodik. Szórakoztatással egész népeket idiótákká lehet tenni.

 

Ad 109.

 

Biztos így van. De kettőn áll a vásár. Van, aki nem vesz tévét, s van, aki még az ajándék-tévét sem engedi be lakásába.

 

Ad109-109

Az idiótává tevés és az idiótává levés folyamatát előre látja H.B. Pedig akkoriban még nem nagyon volt televíziózás, főleg nem szappanopera, Való Világ, Big Brother vagy egyéb konzumiótizmus, melyet Czakó Gábor finomabban „barbisodásnak” nevez. 

 

110.

 

   A szétszóródás jellegzetes egzisztenciáléja az időpánik. Amikor az élet mindig szűkebb lesz és elfogy az idő. Sietség; hajsza, felület, türelmetlenség, kapkodás, zaklatottság, szomjú­ság, éhség, mohóság.

 

Ad 110.

 

Csak úgy tudok élni, ha nagyok sok dolgom van. Immár 85. éve. Jézusnak s tanítványai­nak evésre sem volt ideje. Nem kell, hogy fegyelmezetlen legyek tőle.

 

Ad110-110

Jézusnak és tanítványainak és az immár 85-éves Gyb.-nek az Ország-építés miatt kevés az ideje és sok a dolga. H.B. nem erre gondol, hanem a hajszára, össze-vissza kapkodásra, türelmetlenségre, sietségre melyre korunk emberét a Mammon sarkallja. Ma a Mammon minimum 12-14 órás munkaviszonyt követel, és még otthon sem hagy békén. Ami kis idő marad az meg a konzum-szórakozásé, mellyel „egész népeket idiótákká lehet tenni.”

 

 

111.

 

A felvilágosodás ellenfolyamatára van szükség.

 

Ad 111.

 

Felfokozására! Ha Petőfi megértette, hogy a bőség kosarából egyaránt mindenki vehet, még meg kell értenie, hogy nem kell felakasztani a királyokat, hanem a nem-királyok meg kell hogy mutassák a társadalom- méretű osztozást. Fokozni kell, hogy a szót elérje a tett.

 

Ad111-111

A felvilágosodás igazi megvalósítására van szükség!

 

112.

 

 Az idő, amelyre be kell rendezkedni:

Buddha mondja, hogy, valahol a földön roppant márványnál keményebb kőkocka áll. A kocka ezer lépés hosszú, ezer lépés széles és ezer lépés magas. Ezerévenként jön valaki, és puhábbnál puhább gyapjúkendővel a kockát könnyedén megsimítja. A márvány hamarabb kopik el, mint ahogy a világév elmúlik.

 

 

Ad 112.

 

Van időm én várhatok. / Előttem szolgáim. a századok, / fujják szikrámat, míg láng lesz belőle − az európai változat. De nem a tolmácsoké. Azoké sokkal inkább a prófétai türel­metlenség, hogy mi lesz már. Jézusé is!

 

 

 

 

Ad112-112

A próféta türelmetlenségének nincs köze ahhoz, hogy nem a születéstől a halálig, hanem sokkal de sokkal hosszabb távra kell berendezkedni.

 

113.

 

A pillanatnyi helyzetben az eddig érvényes kol­lektív megértési kategóriák érvénytelenné váltak.

A kollektív kategória olyan általános fogalom, amely az emberi létben individualitás fö­lötti egyöntetűséget jelöl meg. Ilyen fogalom a vallás, a nemzet, a nép, az osztály, a kultúra, a történet.

Az imént utalás történt Baader százötven évvel ezelőtt tett kijelentésére, amely azt mondja, hogy a dolgok végleges megfogalmazásának ideje még nem érkezett el. Akkor, a na­póleoni háborúk után, a restauráció korában még előtte voltak an­nak, aminek ma részben már utána állunk. Még nem ismerték a francia forradalom végső kibon­takozását, a polgárság és a proletariátus összeom­lását, a szcientifizmus még nem lepleződött le tel­jesen, nem ismer­ték a technikát, az osztályharcot, a hazugság, az erőszak, a kizsákmányolás aránya­it, a világ­háborúkat, még tartalékban állt rengeteg el nem használt elmélet, és voltak fel nem fedezett népek. Ma az egész föld ismert, sőt külön történet és külön nép és faj és osztály létjogosult­sága meg­szűnt. Nincs egymástól elválasztható kultúra, ál­lam és független vallás, és a művé­szetek egymás­ra hatnak időben és térben, tízezer évben és Kambodzsától Alaszkáig. Össze­tartoznak nyelvek és államformák, és azt a koncepciót, amely nem az emberiség egységére épít (mint amelynek érvénye a korra, népre, vallásra vagy osztályra korlátoz), mint a közel­múlt egész arzenálját, irat­tárba lehet helyezni. Az, amit Baader mondott, ma is érvényes, de az összes megértési kategóriák érvénytelenségéhez már elérkeztünk.

 

Ad 113.

 

Vannak kollektív megértési kategóriák, melyek egyedek fölötti egyöntetűségre utalnak: vallás, nemzet, nép, osztály, kultúra, történet. E hat kifejezést mindig sok egyed hordozza. Hamvas azt állítja, hogy e megértési kategóriák ma már nem érvényesek. Mivel igazolja? Ma úgy mondanók, hogy a globalizációval igazolja: külön történet és külön nép és faj és osztály létjogosultsága meg­szűnt. Nincs egymástól elválasztható kultúra, ál­lam és független val­lás…és azt a koncepciót, amely nem az emberiség egységére épít…irattárba lehet helyezni. Százötven éve Baader azt állította, hogy a dolgok végleges megfogalmazásának ideje még nem érkezett el. S most Hamvas mást állapít meg: az összes megértési kategóriák érvénytele­nek lettek. Nemcsak a kollektívak? Milyen a nem kollektív fogalom? Minden fogalom kol­lektív. A víz fogalma magában hordozza a forrás, a kút, a Duna s az óceánok vizét. Újra kér­dem: mért lettek bizonyos fogalmak, társadalmi kategóriák érvénytelenek? Azért, mert glo­balizálódunk? Azért mert csak akkor olvassuk el Kiss Pista regényét, ha Thomas Gravene­vével jelenik meg. Ha megsokasodik a társadalomban a nem gondolkodó ember, miért lesz­nek fogalmaink érvénytelenek? Ezzel az egész szúrával csak azt akarja  Hamvas mondani, hogy igazán itt az ideje már hagyománynak és alapállásnak, amely  az emberiség egységére épít.

 

Ad113-113

 

Az emberiség egysége és a globalizáció úgy aránylik egymáshoz, ahogy az Evangélium a Római Katolikus Anyaszentegyházhoz.

 

114.

 

Egyetlen tartós és hiteles megértési kategóriánk van, és ez a szent könyvek  kinyilatkoz­tatása. Nem is volt és nem is lesz több. Ez a valóság megértésének egyetlen lehetősége. De amíg ezt a kategó­riát az összes többi kísérlet csődje nem szilárdí­totta meg, a végső megfo­galmazásokról szó sem lehet. Az egyetlen kategória, amely a megértést megnyitja, a hagyo­mány.

 

Ad 114.

 

Egyetlen tartós és hiteles megértési kategória volt, van és lesz, és ez a szentkönyvekben található kinyilatkoztatás, melynek megértési kulcsa a hagyomány. Csődbe kell mennie min­den egyéb megértési kísérletnek, hogy erre az egyetlenre végre ráfanyalodjunk?

Ha tudom, hogy mi a hagyomány, akkor a szent és nem szent írásoknak mondott köny­vekből ki tudom válogatni azokat a megállapításokat, melyeknek megvalósításától az ember sorsa jobbra fordulását remélem. Mert a hagyomány jelentése az alapállás. Az alapállás pedig az, hogy szeretni, szolgálni, osztozni, békességet teremteni, Istent meglátni, azaz földi és örök üdvösségre jutni való vagyok én. Legalábbis akkor, ha Hamvas most elemzett írásának címe azt akarja mondani, hogy kereszténységnek meg hagyománynak van valami köze egy­máshoz, és nem azt, hogy a kettő alapjaiban más.

 

Ad114-114

H.B. a szent könyvekben találta meg azt a közös pontot, amelyből kibillenthető a világ, azaz az ember sorsa jobbra fordítható.

 

115.

 

Az egyetlen vallás megvalósulásának lehetősé­ge megszűnt. Ezzel együtt a belátás meg­érett arra, hogy egyetlen vallásra nincs is szükség, mert ha lenne sem változna semmi. Meg­szűnt az egyetlen nemzet és nép és nemzetközi nyelv lehetősége, de ilyesmire sincs semmi szükség, mert ha meg is valósulna, semmi lényeges nem változna. Meg­szűnt az egyetlen osz­tály; megvalósulásának lehe­tősége, de ilyesmire sincs semmi szükség, mert a feladat nem az egyik vallás vagy nép vagy osztály . megszűntetése a másik rovására, hanem a természetben az élettel együtt adott kollektív kategóri­ák élet lehetőségeinek - és ezzel a létezés sokszerű gazdagságának, felszabadításának és a kategóri­ák létjogosultságának - teljes elismerése. Pillanat­nyilag Európa a vallásháborúkon túl van, részben a nemzetek között lévő háborún is, és az osztály­harc is napról-napra értelmetlenebb. Egyetlen kollektív kategória érvényes, és ez az egész em­beriség egysége. Az egység csak úgy valósítható meg, ha az ember megérti, hogy történeti és szo­ciális, faji és földrajzi adottságok nem likvidálha­tók. A tulajdonságokat nem lehet eltüntetni, csak felhasználni. Minden vallásnak és népnek, osztálynak és fajnak, mint minden emberi lénynek olyan sajátos feladata és értelme és szerepe van, amely mással nem helyettesíthető.

 

Ad 115.

 

Sohasem volt lehetőség arra, hogy egyetlen vallásra térjen az emberiség. Legalább két okon: más és más kultúrákhoz tartozunk, más és más érdekeket képviselünk, még pedig fegyverrel, s a vallásoknak azt a szerepet osztjuk, hogy természetfeletti praktikáival, ha van­nak ilyenek, biztosítsák érdekeinket, a mi győzelmünket.

Hogy nem változik valamitől semmi, ebből még nem következik az, hogy nincs rá szük­ség. A bélyeggyűjtési köröktől sem változik meg semmi, de a bélyeggyűjtőknek szükségük van bélyeggyűjtő köröknek. Az emberiségnek nemcsak bélyeggyűjtő körökre van szüksége, hanem még sokkal inkább olyan körökre, ahol összegyűlhetnek azok az emberek, akik fon­tosnak vallják létük túlvilági folytatását, Istenük körüludvarlását, stb., stb.; azaz vallásra. Nemesíthetik  a vallásokban lelküket, ha azt akarják bennük csinálni.

Nem kell az egyetlen, hanem a különfélék kölcsönös megbecsülésére van szükség. Saj­nos, semmiféle harcon nem vagyunk túl. Ahhoz le kellene győzni magunkban a többet birto­kolni akarást, a másoknak parancsolni akarást, s hogy az egyenlők között mimagunk egyen­lőbbek legyünk. A mindenkori arisztokráciát (a pártét is). Azt a fegyverekkel alátámasztott hiedelmet, hogy jogosultak vagyunk a két dénárra.

Az egység  feltétele: elismerni a különféleség helyettesíthetetlen szerepét. Egységes em­beri kultúra: elismerni, hogy Sinka Pista Virág balladája nagyon szép, és hogy a nem-sinkapisták nem-virágballadái is nagyon szépek lehetnek

 

Ad115-115

Az egyetlen vallás megvalósítása utópia, öt-hatezer vallás békés egymás mellett élése már nem annyira. A vallásháború az emberi nyelv legérthetetlenebb és legértelmetlenebb – de a történelem-könyvek legsűrűbben előforduló – szava.

116.

 

Többen (Frobenius, Spengler, Max Weber, Sorokin, Toynbee) azt tanították, hogy az em­beri­ség mindig kultúrákban élt. E kultúrák vallásokat és filozófiákat/ társadalmakat és művé­szeteket fejlesztenek, ezek formavilágában népek néha több ezer! évig élnek, de azok végül el-elhalnak. A kultúra fogalma azért látszott jelentékenynek, mert az a néppel és a nemzetnél, osztálynál és vallásnál egyetemesebb és összefoglalóbb. Olyan megértési kategória ez, mondják, amellyel min­den létezés meghatározható.

Ma lehanyatló kultúrában élünk. Nagy baj nincs. Mert ha, az egyik kultúra elpusztul, utána rögtön keletkezik a másik. Válságok idején, mint tapasztaljuk, vannak megrázkódtatá­sok, de jön az új, mint tél után a tavasz és éjszaka után a hajnal. E kellemességnek még a ko­molyabbak is felültek,  mert valóban alig van bódítóbb, mint arra gon­dolni, hogy semmit sem kell tenni, főként nem kell aggódni, hiszen a halódó kultúrából automa­tikusan vadonatúj és friss születik, és veszély nincs.

 

Ad 116.

 

Kultúrák jönnek, kultúrák mennek, sebaj! Aggódni nem kell! De kell! Egy kultúrát el­pusztíthat az aszály is. Talán az avarokét ez pusztította el. De ez bizonytalan; lehet, hogy ma­gyarul beszéltek, s beolvadtak a második honfoglalás magyarjaiba. A gyakoribb, vagy általá­nos és kivétel nélküli: az elpusztult kultúrákat elpusztítja a bűn. Úgy, hogy kihalnak, mert nem szülnek. Ez van most folyamatban Európában, hazánkban-népünkben is. Vagy úgy is kihalhat, hogy nem dolgozik, csak rabol. Ez a kalandozó népek sorsa: vikingek, húnok, úzok, kunok, besenyők stb. Nem tudom, hogy a mi kihalásunk első fázisa (a 15. századvégi 3,2 milióról lemegyünk a 17. századvégi 1,2 millióra) nem annak következménye-e, hogy aki tu­dott lóra ült, s szolgálta a végeket, vagy az erdélyi fejedelem magánháborúit magyar földön a vallásszabadságért.

 

Ad116-116

Bizony fogy a magyar, s ezzel egy-ütemben öregszik is.

 

117.

 

A szellemi restségnek ez a tüneményes tévesz­méje dogma lett. A kultúra az a fogalom, amely a válság terheit az ember válláról ledisputálja. A tudomány tevékenységének jellegze­tes példája, mely kedvét leli olyan gondolatokban, amelyek­ben remekül lehet szundikálni.

Nem mintha nem lenne helytálló. Viszont egyáltalán nem olyan egyetemes megértési ka­tegória, mint ahogy szeretnék feltüntetni. Minden­esetre több diszciplína, mint a szociológia, vallás­történet, etnológia, történetfilozófia, művészettörténet (többnyire elég hevenyészett egy­ségekről van szó) megkísérli, hogy a világtörténeten belül a kultúrát mint matematikai állan­dót fogja fel.

A XX. század közepén, amikor a romlás erői egyre hatalmasabbakká váltak, és olyan pusztulás méretei bontakoztak ki, amelyek az egész emberi­ség megsemmisülésével fenyeget­tek, .vagyis ami­kor a régi kultúra hullabűze az egész világot el­árasztotta, az új azonban még csak csírában sem akart sehol sem jelentkezni, az egész elmélet gya­nússá vált. Nincs szó rea­litásról. Improvizált kísér­let, és nem azoknak készült, akik vissza akarják szerezni önmagukat, hanem azoknak, akik a turba terhein bármilyen áron, de könnyíteni akarnak.

 

 

 

Ad 117.

 

Dogmává lett egy téveszme: sebaj, az egyik kultúra hullájából születik a másik. A kultúra, a tudomány könnyít − ez a helytálló régi nóta. De ne állja meg a helyét a kultúra, mint egye­temes megértési kategória: a régi kultúra hullabűzéből nem akar megszületni az új. Téveszme ez a javából. Azoké, akik nem azzal vannak elfoglalva, hogy visszaszerezzék magukat ma­guknak, hanem azoké, akik csak könnyíteni akarnak magukon.

A könnyítés példája: de elpusztul a magyar, s vele egy kultúra! − De a társadalom nem pusztul ki. Akit a nemzethalál nem érdekel, bűnöző. Mert nemzet csak a bűnibe halhat bele. Veres Péter így mondta ezt nekünk 1940 előtt a pesti egyetemen: Minden társadalom urbánus rétegében hal el…

118.

Megkísérelték, hogy a történetből is egyetemes megértési kategóriát készítsenek, annak ellenére, hogy még sehol sem merült fel a gondolat, lehet-e az egész emberiségre kiterjedő közös turbát törté­netnek nevezni és ha lehet, érdemes-e. A törté­netnek nincsen szilárd pontja. Újabban sokan azt hitték, hogy ez a fejlődés, viszont kiderült, hogy ez sületlenség. .

A történet több, mint szcientifikus fogalom. A történet a korrupt ember rossz lelkiismeret­ének emlékezete, amely nem engedi, hogy sötét tettei­ből bármit is elfelejtsen. Ezért a történet csak annyiban a tényleges terheken való könnyítés, hogy mindazt, ami megtörtént, természe­tesnek fogja fel. A világtörténetből azonban nem hagy­ható ki, hogy az a korrupt ember elfe­lejthetetlen bűnkatalógusa.

 

Ad117-117

Kultúra ügyben Gyb.-nek kell igazat adnom. Lehet, hogy a „kultúra” értelmezésében van némi eltérés. Hasonló eltérés már keletkezett a civilizáció értelmezésében is. Hiányolható H.B.-nál, ha bevezet egy fogalmat, az elején nem definiálja azt, így ez félreértésekre adhat okot.

 

 

Ad 118.

 

A kultúra nem egyetemes megértési fogalom. Mért? Mi az egyetemes megértési fogalom? Mit takar ez a kifejezés? A történet sem egyetemes megértési fogalom. Mert a történet nem fejlődés? Ha fejlődés volna, akkor már egyetemes megértési fogalom lenne? Ha a kultúra folyamatos lenne, akkor már egyetemes megértési fogalom volna?

A történet a megromlott ember romlástörténete, rossz lelkiismeretének emlékezete, elfe­lejthetetlen bűnkatalógus. Mintha az egyetemes megértési fogalom csak a hagyomány és az alapállás lenne. Fogalom, amely magyarázat, kiút, megoldás. A jó, az üdvös fogalom, evan­gélium!

 

Ad118-118

A történelemben sok olyan adódott, hogy azt hihetnők: ez fejlődés! A kommunizmus sok tisztességes embert is „magával rántott”, mert azt hitte fejlődés. A német nép jelentős része is azért állt Hitler oldalára, mert fejlődést remélt. Az S. S.-katonák derékszíjába bele volt veretve, hogy „velünk az Isten”.

 

119.

 

A történetnek csak emlékezete, így tanulsága van, de egyetlen lépést sem tud tenni előre. A történet önmagának ellentmond, mert nem halad, hanem egy helyben forog. A görög ha­gyomány ezt az egyhelyben való körforgást trokhosz geneszeosznak mondja, a hindu szamszárának, Böhme Angstradnak nevezi. Az orosz gondolkozók apokalipszisnek értelmezik. Az alapállásról levált emberiségben a romlott lét megnyilatkozása.

 

Ad 119.

 

A történtnek előre kellene lépnie, de nem tud. Hova? Merre? Hát az üdvösség felé. Mért nem tud? Mert levált az alapállásról. Ha nem vált volna le, mit csinálna? Ezt nem mondja el Hamvas soha. Vagy alig.

 

Ad119-119

A történet üdvözülése az Isten Országa lenne. De a történet nem az üdvözülés irányába lép. A történet nem tud hová lépni: matt!!! Sebaj, fel kell állítani a bábukat és újra kell kezdeni. Kommunát kell csinálni, így kell a kísértésnek ellenállni.

120.

 

Lehet beszélni gondolkodók, költők alapsza­vairól - nem több, mint egy,  két, esetleg há­rom vagy négy szóról -, amelyhez az összes többit odakötötték, és ha ezeket elveszik, az egésznek többé semmi értelme. A hagyományok is többnyi­re alapszavakon nyugszanak. Eu­rópa teljes egészében a görög-római, vagyis az utolsó intakt és komplett hagyományból vett szavakból él. Ha a logosz szó nem lett volna, nem lett volna Európa. De ha elvennék az, ideát, a kozmoszt, kétezer év­ből alig maradna valami. A nemzeti nyelvek ezekből az univerzá­lis szavakból élnek, és ha az ember valamit az egész világgal közölni akar, ezeket a szavakat használja.       

A görögség és az őskor között azonban az elvá­lasztó határ leomlott, az emberiség egysége idő­ben és térben megvalósulni készül, és az egyre tágabb szótár követelése egyre sürgetőbb. Éle­tünk, gondolkozásunk, távlatunk a hagyomá­nyok nélkül nem érthető többé.      

A hindu hagyomány az, ami a XX. század kö­zepéig a leginkább asszimilálódott. A művel­tek a buddhizmust olvasták, széles körben a jógát és a szánkhját, de a Védantát alig. Egész sereg szóról illik tudni, és van, amelyet érteni is kötelező. Lé­tezésünk túlnőtt nyelvünkön, és bizonyos szavak nélkül saját életünkkel nem bírunk. Néhány ilyen szó: atman, májá, vidja, szamszára,dharma, brahman, ksátrija.

A káldeus asztrológia asszimilálása egyetlen nemzedék alatt megtörtént. Az egyiptomi erede­tű alkímia körül nehézségek vannak. Pedig az ember egyéni és közösségi életének irá­nyítása az alkímia gondolatai nélkül nem lehet megbízható. A kínai hagyomány mindkét ága - Lao-ce és Kon­fu-ce hagyománya - csaknem közismertnek te­kinthető. Így a buddhizmus is a hinajánával és a mahájánával. Az utóbbi években a Kabaláról is több alapvető könyv jelent meg. A nagy forrás­művek még ismeretlenek. Irán felől még alig tud­nak valamit. A szufi és a mohamedán hagyomány sem került előtérbe. A Kolumbusz előtti Amerika hagyománya, a mexikói, a yucatani és a perui még az etnológia stádiumában van.

 

Ad 120.

 

Vannak alapszavak, melyek jellemzők gondolkodókra, kultúrákra, hagyományokra. Per­sze: van a tő (alapszó) s hajtás-inda-levél (többi szó). A hagyományok között van intakt-komplett, s van kevert és nem-teljes. A görög-római hagyomány Európa utolsó intakt-komp­lett hagyománya, s ennek alapszavai: logosz, idea, kozmosz. A nemzeti nyelveken belül ezek mind megtalálhatók. Ezekkel kommunikálunk.

Mi jelent, hogy a görögség és őskor között az elválasztó határ leomlott? Azt, hogy tudjuk, mi volt az őskorban? Én azt hiszem, hogy nemigen tudjuk; akkor sem, ha leomlott, akkor sem ha nem omlott le az a határ.

Globalizálódunk s kell az egyre tágabb szótár. Szűk réteg ismeri a felsorolt hindu szava­kat. A káld asztrológia, az egyiptomi alkímia szavait még kevesebben. Lao-ce és Kon-fu-ce hagyományai közismertek volnának? A buddhizmus, hinajána, mahanája ugyanígy? De a nagy forrásművek még ismeretlenek: Irán… szufi… a Kolumbusz előtti Amerika hagyomá­nya még etnológiai állapotban…

Volt konyha-latin, van konyha-angol. Nem ez kell Hamvasnak… Hanem csak az, amiből hagyományt és alapállást remél. Nem nyelvtudósnak születtünk. De embernek, aki ért az anyanyelvén, s akinek lefordítják a hagyományt, az alapállást. Igazán anyanyelvünkön tu­dunk érteni és szólni. Minden nípnek az ű nyelvín…(Új testamentum magyar nyelven, 154l)

 

Ad120-120

A szavak jelentését nem szabad lebecsülnünk, de azt hiszem H.B. túloz. Anya- nyelvén értő embernek tartom magam, s várom a hagyomány, az alapállás „lefordítását” olyan értő műfordítóktól, mint H.B. és Gyb.

 

 

 

Tiszapalkonya, 1960. november 13. − Budavári, 2003. július 27.

Jászfényszaru, 2003.08.13.

 


Kőszegi Lajos - Homo normalis – Hamvas Béla
Kőszegi Lajos - Homo normalis – Hamvas Béla
Ha mottót kellene választani tanúságtételemhez, akkor a lehető legparadoxabb a következő lehetne: "reám soha senki sem hivatkozhat" (Magyar Hüperion). * Hamvas Béla 119 éves, most tehát a 11-es ...

Várhegyi Miklós: A Sareptáról
Várhegyi Miklós: A Sareptáról
Hamvas Béla Sareptája az 1950-es évek elején született. Negyvennyolc (számozatlan) szakaszból álló, sokszólamú, szigorúan megkomponált  metafizikai elmélkedés (másképpen: lelkiségi, misztikus ...

Palkovics Tibor – Várhegyi Miklós - Utószó a Karneval új kiadásához
Palkovics Tibor – Várhegyi Miklós - Utószó a Karneval új kiadásához
Hamvas Béla Karneval című regényének e hétkötetes, új kiadása – amely a szerző halálának 50. évfordulójára jelenik meg – a ha­gyatékban található eredeti gépirat alapján ...

Müller Péter: A hatodik faj...
Müller Péter: A hatodik faj...
Egy részlet Hamvas Béla 1943-ban megjelent „A vízöntő” c. esszéjéből: „Uszpenszkij írja, hogy az egész földön, faji, népi, vallási, társadalmi, műveltségi, korbeli, nembeli különbségektől ...

Dúl Antal: Tiszapalkonya...
Dúl Antal: Tiszapalkonya...
Patmosz kis Égei-tengeri görög sziget, egy a több tucatból. Az aggastyán János apostol száműzetésének helye. Az evangélista itt foglalta írásba az üdvtörténet végidejét, az Apokalipszist, a Jelenések ...