Szellemiekkel foglalkozók körében olykor felmerül(het) a kérdés, hogy azokat a magas, tiszta elveket, amelyeket elsajátítottak a spirituális „tudományból” miként lehet összekapcsolni a személyes élettel, a mindennapokkal. Amennyiben ezt a kérdést teszik fel, maximálisan egyet tudok érteni velük. Egyetérteni egy kérdéssel? – kérdezhetné valaki, joggal, hiszen általában kijelentésekkel, állításokkal, állásfoglalásokkal lehet egyetérteni (vagy nem egyetérteni). „Igen.” – válaszolom, hiszen a kérdések nagyon gyakran rejtett előfeltételezéseket (bizonyos állítást vagy állításokat) tartalmaznak, mint jelen esetben is.
Aki a kérdést így teszi fel, ahogyan az imént írtam, az a szellemi foglalkozása által elsősorban nem valami szupermisztikus állapotokba akar felemelkedni, hanem a szellemi elveket össze akarja kapcsolni a személyes életével, mindennapjaival, tevékenységeivel, feladataival.
Személyes életünknek, fizikai világunknak, mindennapjainknak megvan a maga szellemi, metafizikai jelentősége, s bármilyen szellemi tant, utat követ valaki, előbbit nem lehet kihagyni a „pakliból". „Fent" és „lent" alkot egy teljes egészet (mint ahogy a „bent" és „kint" is): a metafizikai, szellemi „világ" és a tapasztalati, „fizikai" világ egységes kapcsolatban kell álljon egymással, a „kettő" között folyamatos energia- és információcserének kell folytatódnia ahhoz, hogy egységről, egészségről beszélhessünk. A kettőt azért tettem idézőjelben, mert végső soron nem két elkülönült világról van szó, hanem egy létezésről, amelyben szellem és világ nem szakadhat el egymástól (ezen állításommal viszont az „advaita" hívei érthetnek egyet velem).
Tehát, a kérdés az, hogy miként teremtsünk kapcsolatot egy „elméletileg" elsajátított szellemi ismeret és a mindennapi, tapasztalati, személyes élet között.
Ezúttal három különböző, egymással mégis összefüggő, sőt bizonyos mértékig kombinálható gyakorlatot mutatok be: a naplózást, a „gyertyás gyakorlatot" és a sétát. E gyakorlatok előnyei, hogy egyszerűek, könnyen elérhetőek és megfelelő módon folytatva nagyon is hatékonyak.
A naplón itt most a személyes naplót értem, amelyben valaki bizonyos rendszerességgel követi, értelmezi a saját mentális tartalmai, képzeletvilága és a konkrét megtapasztalásai, életeseményei közötti összefüggéseket, továbbá, amelyben tervez, terveit elemezve egy magasabb perspektívából is, stb. Ismert az a tény, hogy az ember képzelet-tevékenysége, gondolkodása, érzelemvilága és a konkrétan is megvalósuló, megnyilvánuló személyes élete (sorsa) között nagyon szoros összefüggés van. Nos, ha az ember napló vezet, személyes metafizikai naplót, akkor elsősorban ezt az összefüggést kell jó alaposan feltárni, átvilágítani, azért, hogy ez tisztává, átláthatóvá váljon a szükséges javítások, korrekciók számára. A naplóban, mint írtam tervezni is lehet. Ha ez megvan, a terveket elemezni lehet, el lehet készíteni logikailag és gyakorlatilag lehetséges kimeneteleiket, stb. Ugyancsak a naplóban lehet írni megerősítéseket, „mantrákat", hogy az ember segítse magát (mentálisan, érzelmileg) a már tisztává, világossá, egyértelművé vált terveinek, céljainak megvalósításában. Sőt, ha rajzolni tud, egy-két rajz, ábra nagyban segítheti az imaginációt abban, hogy az szolgálatot tehessen. Ha nem tud rajzolni, ragaszthat be a füzetébe, naplójába képeket. Ismert az a tény, hogy az ember élet-képzelete (imaginációja) képekkel dolgozik a legjobban, leghatékonyabban.
Ebből a rövid leírásból is látható, hogy a naplóírás alkalmas arra, hogy összekapcsolja a szellemet életünkkel, mindennapjainkkal, sőt a naplóírás pontosan e „kapcsolat mentén helyezkedik el", ha jobban belegondolunk (többek között épp e kapcsolatról szól). Minek összekapcsolni a szellemet a mindennapjainkkal, világunkkal, ha az már amúgy is össze van kapcsolva szét nem választható módon? – kérdezhetné valaki. A válasz: a kapcsolat sok esetben zavaros, akadályokkal terhes, sőt egy-egy „szálon", ahol kapcsolat kéne legyen, nincs kapcsolat („hiány-információ"), továbbá a kapcsolat lényegi minőségeivel is komoly problémák lehetnek stb. Egyenesen életfeladatunk, sőt létfeltételünk, hogy foglalkozzunk ezzel a kapcsolattal. Erre a célra (is) nagyon jó módszer, nagyszerű gyakorlat a naplóírás.
A második gyakorlat a „gyertyás gyakorlat". Ez nem egy meditációs gyakorlat, inkább „koncentrációs", de lazább, lazítóbb változatát is lehet gyakorolni. A gyertyaláng, mint az éber lélek szimbóluma jó arra, hogy „eszünkbe jutassa" az éberség létfontosságát. Az éber lélek nem más, mint a fénytől (logosztól, értelemtől) áthatott lélek, amely már felébredett a kábulatból, az álmokból, a káprázatból. Az égő gyertya fényével, lángjával jelképezi ezt a felemelkedett, felébredett állapotot: nyugodt, tiszta, világos, egyszerű, „józan".
Mint figyelem-gyakorlatot is használhatjuk a „gyertyás gyakorlatot". A lángra szegezzük a tekintetünket, megpróbálva figyelmünket „szigorúan" rajta tartani figyelmünk tárgyán. Nem kell ezt túl sok ideig folytatni, még egy-két, néhány másodpercig tartó gyakorlattal is megelégedhetünk. A gyertyalángot lehet „lazábban" is nézni (szemben az előző gyakorlattal) s ilyenkor az a fontos, hogy inkább egy szemlélődő (de nem ide-oda kapkodó) tekintethordozással nézzük figyelmünk tárgyát. Tudatosítsuk a bennünk levő békét. Figyeljük lazán a légzésünket, testtartásunkat. Ezt a gyakorlatot lehet folytatni valamilyen ülésben (a földön, padlón, előttünk egy székre tett égő gyertyával), például abban a legegyszerűbb ülésben, amikor lábszárainkra, illetve sarkainkra ereszkedünk rá (kezdetben kényelmetlen, bizonyos gyakorlat után már egészen elviselhető). Vagy egyszerűen asztal mellett is ülhetünk egy széken, miközben előttünk, az asztalon ég a gyertya... közben, akár naplót is írhatunk.
A harmadik gyakorlat a séta. A sétán itt nem egy szétfolyó támolygást értek, hanem egy, bár lassú, de mégis bizonyos összeszedettséggel való járást. A séta így érvényesíteni tudja több, egymástól különböző hatását: segít ellazulni, segít újratöltődni és segít egy kreatív gondolkodásmód beindításában is. Az ember séta közben lazábbá, oldottabbá válik, magával cipelt görcseit elereszti, gondolkodása egy szélesebb spektrumot kap. A ráció és a kreativitás összebarátkozik és kezd az ember holisztikusabban gondolkozni, látni. A sétánál is jó figyelni olykor a légzést, a járás közbeni testtartást és főleg a felszabaduló gondolatokat. Ilyenkor jó ötletek bukkanhatnak fel az elmében. E rövid írásom ötlete is séta közben bukkant fel.
Dénes Albert