„Hazudj, ha tudsz…”

Ezt kiegészítette a vélhetően nagyon fiatal tanácsadó azzal, hogy a munkaadó számára irreleváns képességeket, iskolákat jobb kihagyni, mert „csak összezavarják a munkaadót”, ami komoly aggodalmakat ébresztett bennem. Aggodalmam onnan eredt, hogy láttam magam előtt a szégyellni való tudást, a sokoldalúság kényszerű eltitkolását. Vízióm támadt egy olyan társadalomról ahol az ember egycélú géppé degradálódik a megélhetés reményében, vagy minimum el kell játszania azt, hogy azzá válik.

Ha optimista akarok lenni, akkor mindez egy új aranykor bevezetője, amikor mindenki egyformává válik, egyformává a hazugság egyen köpenye alatt. Én még azt tanultam, hogy hazudni bűn, hogy az is hazugság, ha valamit máshogy tálalunk, ha valamit elhallgatunk.

Lehet, hogy régimódi vagyok, hogy nem látom a lehetőséget abban, hogy mindig azt mondom amit várnak tőlem, tekintet nélkül arra, hogy mi az igazság.

Veszélyesnek érzem az ilyen és ehhez hasonló tanításokat, mert ha létünk alapja a munka, és ha a munka csak hazugság által érhető el, akkor létünk alapjává emeljük a hazugságot.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.