Szepo

Hogyan lesz a kettőből Egy?

Feltöltötte: Tövissi Enikő   ·   12 éve   ·   42017   ·   Archívum

Az Egység, amikor megnyilvánul, kettőnek mutatkozik. Lényünk a kettétört Lét megnyilvánulása: vagy nők vagyunk vagy férfiak- ez a nem két megnyilvánulása. Ez a két fél a valóság kettős arca: külső-belső, férfi-nő, objektív-szubjektív, ok-okozat, fizikai-lelki stb. E két megnyilvánulási forma között mindig hat az egy-esülés vágya, az egységre való törekvés. Úgy az egyik, mint a másik fél egységre vágyik és egyesül a teremtésben. Ez a Három. “A három a kettőből úgy keletkezik, hogy a Kettő előrelépve visszalép, és a középen áll az Egy.”(Hamvas)

Hogyan lesz a kettőből Egy?

Hogy tud a fél egész lenni? Csakis önmegtagadással, vagy mondhatnánk így is: önmeghaladással. Meg kell saját magát tagadnia, hogy önmagán kívül tudjon lenni és egész lehessen. Saját magát kell felszámolnia a teremtéssel. Csak akkor tud kiegészülni, egységgé válni, ezért az egyesülés forrása az önmegtagadásban gyökerezik. Csak ilyen értelemben nyer értelmet az önfeláldozás. A nő csak akkor tud önmagán kívül lenni, ha befogadó, ezért a női elv lényege a befogadás. A férfi meg csak úgy tud egységgé lenni, ha előretőr a másik félbe. Mindkettőre igaz, hogy Egész, ha adja magát. Így lesz a két félből Egy. Mindkettő önmagában ugyanakkor tartalmaz női és férfi minőségeket egyaránt. Ez azt jelenti, hogy egy új élet teremtéséhez mindkét félre szükség van, míg önmaguk világát képesek saját maguk is megteremteni. Ez a természetben megnyilvánuló teremtés alapja. A Lét formába öltözése az élet.

Konkrét minőségen keresztül szeretném ezt bemutatni.

Vegyük pl. a Merkur által jelzett minőséget, ami a gondolat- és információátvitel képességét fémjelzi egy horoszkópban. Ez vegyes minőség, így lényege az eőretörés és a befogadás egyaránt. Az új ismeret megszerzése férfias jelleggel is bír, behatolván és meghódítván új szellemi területeket. Csak úgy tudok megérteni valamit, ha önmagamat megtagadva nem azt gondolom, amit eddig, nem azért olvasok valamit, hogy önigazolást keressek és nem azért hogy művelt legyek; hanem önmagamat megtagadva nyitottá válok az új információra. Ez a befogadási része. Itt is ki kell tárnom elmém kapuját az új előtt, megértsek, akár azon az áron, hogy átrendezi az addigi világképemet, az addigi gondolatrendszeremet. Ki kell nyílnom az új előtt, mert csak így lehetséges az a transzformáció, ami a megértés lényeges vonása. Így lesz valódi értés. Ez a folyamat a továbbiakban a gondolkozás, az új rendezés, aztán a következő folyamat, amikor a gondolat mozgásba lendül és kifejezés lesz belőle, itt is vállalva a kockázatot, hogy az eddigi gondolataim újra átrendeződjenek.

Minden minőségre, erőre jellemző, hogy vagy megmarad a változatlanságban és önmagát igazolja (ez a zártság), vagy kinyílik és az energia jól áramlik. Az önmagát fenntartó zártság esetén az asztrogrammban a bolygók negatív fényszögekkel rendelkeznek vagy retrográd bolygók, de a Lilith helyzetében is fellelhető ez az önmagát igazoló, zárt egoizmus. Azt szoktuk gondolni, hogy itt gátlás van: igen az egoizmus gátlása, amivel nem nyit az egység(vagyis a teremtés) felé. A jó fényszögekkel rendelkező bolygók jól működnek, életképesek, mert teremtenek. Mit tudnak teremteni? Adják magukat. Az alkímia szerint ez azt jelenti, hogy a Nap átvilágító képességével felhozzuk és szétszórva ragyogtatjuk annak a minőségnek minden jellegzetességét.

A rossz egoitás kétféleképpen nyilvánul meg: az egyén vagy megtartja vagy szétszórja.

Rossz egoitás, amikor az ember valamilyen tulajdonságát önmagának akarja megtartani: gyűjtésből, biztonságból, fukarságból, önigazolásból vagy akár lustaságból, gyengeségből. Olyan ez, mint amikor a gát előtt duzzad a víztömeg és nem tud továbbáramolni. Nem nyílik meg annak, ami a helyzetben aktuális, nem áramoltatja az energiát, hanem megtartja. Nem meri kiadni magából, mert fél, hogy attól kevesebb lesz. Nem tudja, hogy az adás a teremtés része. Ez a női elv túlsúlyára utal, ahol megvan a befogadás túlsúlya, de az egyensúly csak a férfi elv jelenlétével teremtődne meg.

A túláramoltatás is ehhez tartozik, mert itt is a mélyben fellelhető egy olyan egoista vonás, amivel a “saját malmára hajtja a vizet”. Pl. a sok beszéddel önigazolást keresve, hírnevet, dicsőséget hajszolva. Ebben a férfi elv túlsúlya mutatkozik, a női elv visszafogó ereje nélkül.

Rossz egoitás a rossz önmegtagadás is: pl. az áldozati szerep, vagy a szülőkért, szomszédokért, egyházért, stb. hozott rossz áldozat. Azért rossz, mert a látszat ellenére önös célja van; általában hatalmi vágya. A társadalmi mérce, vagy a szokásrendszer viszont lehet, hogy díjazza ezeket az önös vonásokat és ezáltal az ember is értékesnek tartja, így kerülhet bajba.

Ebben a zárt egoitásban van “a kutya elásva”, a legtöbb betegség melegágya is ez. Ez a kettő, vagyis a fél. A kettétört minőség. Mindegy, hogy önmagának megtartó vagy a túláradó formában, lényegében fél marad. Kettétört marad, nem tud egységre lépni. Ha valamelyik minőségünk így akar maradni és nem hajlandó egységre törekedni, ez megakadályozza az egész személy egységben való boldogulását. Olyan mint a duzzogó kisgyerek, aki nem akar a szüleivel tartani. Fel kell karolnunk, meg kell tanítanunk neki, hogy kilépjen önmagából, nyílt és bátor legyen önmaga fél-ségét otthagyva merjen Egy lenni velünk. Gondoljunk csak bele, a jó közösségben sem maradhat meg az ember “csak” olyannak, amilyen volt.

A zárt egoitás a “legyen meg az én akaratom” önzősége, a “legyen meg a te akaratod” bölcsességével szemben. Ez a “te akaratod” nem más, mint a saját sorsunk, saját feltáró éberségünk mércéje. Nagyon szépen bejárható az életút során a kisgyerek előretörő önösségétől(a Kos energiájától) az éber, szellemileg felnőtt, bölcs ember Egységének(Halak energiája) megéléséig vezető út.

A jó egoitás nyílt: megszerzi, birtokolja, feldolgozza aztán szétszórja. Mit? Mindent. Kilép önmagából, mert minden múlandó. Egységre tör, tehát teremt. A lét értelme a teremtésben áll, ezért minden minőség mércéje is ez: tud-e teremteni vagy nem.

Megkockáztatom, a spirituális tanítások egyik legfontosabb, mégis legegyszerűbben hangzó, legnehezebben teljesíthető tanácsa, hogy:

GYŐZD LE AZ EGOIZMUSODAT MINDEN TÉREN, MINDEN SZINTEN.

Jézus is azt mondta, “Aki meg akarja nyerni az életét, az elveszti azt”.

Ha megnézzük a mai gyógyító irányzatokat, nagyon sokuk a személy egójára épít, ezt erősíti. Lehet hogy ideig-óráig jó önbizalommal rendelkező felfújt lufik rohangálnak az utcákon - addig amíg ki nem pukkadnak. Az egójuk vastagításával a karmájuk, a nehéz élethelyzetük is vastagszik. Nagyon-nagyon sok asztrológiai irányzat is ezt tartja szem előtt. Nem tudok mást mondani, az egység nélkül egészség és normális élet sincs.

Hogy ne legyünk teljesen naivak a nyíltság révén, azért mielőtt ugranánk egy nagyot az egységbe, nézzük meg, milyen egységnek adjuk magunkat! Az Egység minden esetben csakis a szabadság jegyében jöhet létre, minden beavatkozásra, külső szervezésre történő Egység tulajdonképpen ál-egység. Ilyen manapság szinte mindenki világa: óvoda,iskola, munkahely és még sokszor a család is, habár erre inkább a kettétört minőség jellemzőbb.

Egyáltalán nem könnyű dolog a minőségeinket egységbe hozni, az ember sokkal hamarabb feladja a tudatosságát, de az őrültségeihez ragaszkodik. Maga az önös szándék az őrület,  jól körülbástyázva védi magát hol ésszel, hol harccal, hol megfutamodással :) A felszámoláshoz a mélybe és ismeretlenbe való ugrás bátorságával és elszántságával kell rendelkeznünk. Viszont ezen az adottságunkon múlik, hogy egész személyiségünket a teljes átváltozásba tudjuk-e helyezni.

 

http://www.asztroporta.hu/


Mozgás, tevékenységek és spiritualitás.
Mozgás, tevékenységek és spiritualitás.
A mozgás egészen pontos meghatározását megadni éppolyan nehéz, mint az időét, a térét vagy a létezését. A mozgás mélyen átszövi a létezést, olyannyira, hogy fogalmazódtak meg már e kettőt ...

Három nagyszerű szellemi gyakorlat
Három nagyszerű szellemi gyakorlat
Szellemiekkel foglalkozók körében olykor felmerül(het) a kérdés, hogy azokat a magas, tiszta elveket, amelyeket elsajátítottak a spirituális „tudományból” miként lehet összekapcsolni a személyes ...

Karácsony: a krisztusi princípium ünnepe
Karácsony: a krisztusi princípium ünnepe
Van, aki a fény ünnepének nevezi a Karácsonyt, van, aki a szeretet ünnepének. Valójában a fény és szeretet egységének ünnepe, a krisztusi princípium ünnepe (amelyben egységesen van jelen fény és ...

Életrend, szolgálat és az egység megvalósítása (Éberség a szolgálatban. Metanoia és átlényegülés.Véletlen.)
Életrend, szolgálat és az egység megvalósítása (Éberség a szolgálatban. Metanoia és átlényegülés.Véletlen.)
Először vegyük a véletlen fogalmát. Voltak ugyan olyan metafizikai kijelentések, hogy a véletlen nem létezik, de ha alaposabban utánanézünk, kiderül, hogy létezik és éppen a metafizikai irodalomban ...

A Bak erőtere
A Bak erőtere
Minősége szerint kardinális, elemi csoportosítás szerint földi jegy, évszak szerint téli, negatív jegy. Uralkodó bolygója: Szaturnusz Időszaka: dec.22.- jan.20.