Szepo

Honnan hová?

Feltöltötte: Tövissi Enikő   ·   12 éve   ·   57174   ·   Archívum

Ahogy eszmélünk, onnantól kezdve jó tudni, hogy honnan hová tartunk. Akárhonnan indulnk, a Cél mindig ugyanaz: a normális emberi alapállás megvalósítása. Van aki ehhez közelebb születik, van aki ettől távolabbról kezdi nekifutását, mindenképpen bennünk van ennek minden cseppje, csak “nem emlékszünk rá”. Az életben nem érkezik el az a pillanat, amikor azt mondhatjuk, “kész vagyok”, igaz, teljes és egész vagyok s már nincs semmi dolgom az életben. Az alapállás helyreállítása naponkénti és pillanatonkénti feladat.

Honnan hová?

Kép forrása: TVN.hu, blog.xfree.hu;http://m.cdn.blog.hu/te/tent/image/%C3%BAt.jpg

Az ember rongáltsága létezik szellemi, lelki és testi szinten egyaránt, ezért a kiigazítást középről kell kezdeni: onnan ahol az ember szabadsága megvalósítható. A Paradicsomból való kiűzetéstől kezdve az ember a polaritás világában sodródik, de mivel evett a “tudás fájáról” ezért van valami jó is a rosszban, természete szerint kereső, értő és megvalósító potenciával rendelkezik. A polaritást a középponttal lehet Egy-ségbe kapcsolni. Ez a középhely: az ahol találkozik a szellemi, lelki, fizikai szint: ez az imagináció. Ez a pont az, ahol az üdv fogan, ez az üdvterv(életterv) alapja s ez az a pont, ahol az ember alkímiája végbemegy. Ez nem fantázia és nem is csak kép, hanem életérzés, állapot. A világ sem hely, hanem állapot. Mondjuk ezt elég nehéz elhinni és elképzelni, de gondoljunk arra, hogy amilyen állapotban vagyunk, az jelenik meg körülöttünk is.

A haladást több szinten kell folytatni. Nézzük konkrétan az ember személyes szellemi lenyomatából, az asztrogrammból kiindulva.

A leglényegesebb rongáltságot az ember a Lilith helyén követi el, ez az a pont ahol jól elrejti maga elől a gyarlóságait. Addig amíg tiszta átlátszó lét(egzisztencia) nincs, nem látja az ember ezeket a zavarokat, addig nem tud Egész - és ennek megfelelően egészséges sem lenni. Így gondoskodik az Abszolutum a teljesség eléréséről. Ez a legmélyebben levő és a legtöbb erőfeszítést, bátorságot, változást igénylő Célunk. A Lilith(Fekete Hold) jelzi azt az ős-okot, ős-zavart, aminek a kitisztítása alapvető életfeladatunk, ezáltal célunk is. Érdekes, mert itt ugyanannak a minőségnek a zavarából ugyanannak a minőségnek - az adott életterületen!! - a legtisztább és leghelyesebb felvételére kell törekednünk. Ezen a területen még a józan eszünk, belátásunk és imaginációnk is szédült és zavaros. Azt tudnunk kell, hogy mindnyájan születtünk olyan tulajdonságokkal, amelyek segítenek a megvalósításban (realizációban). Minden szinten és minden minőségben a helyes mértéket meg kell találnunk. Az életterv(és az Életmű) legígeretesebb területévé és energiaminőségévé alakítható viszont a helyes alapállás felvételével.

Szellemi “genetikánknak” megfelelően létezik az “ősök lenyomata”, az a minta ami olyan gyakran előfordult már akár az ősanyák (vagy egyes asztrológiai irányzatok szerint az előző életek) képzeletében és életgyakorlatában, hogy eredendően erre vagyunk mi is berendezkedve. Ez a múlt, ahonnan jövünk, és létezik ennek a poláris ellentéte, ahová tartunk. Ezt mutatja a leszálló és felszálló Holdcsomó tengelye. Nevezzük még sárkányfarok és sárkányfej tengelyének is. Mindenképpen két házat összekötő tengelyről van szó, ami életterületeket köt össze. A sárkányfarok poziciójánál negatív energiamintát valósítunk meg ösztönünk szerint. A sárkányfej jegye és életterülete testesíti meg azt a minőséget, amely életfeladatunk. Ennek a minőségnek az elérése tudatos törekvés és a hiányzó helyes energiaminták felvételéhez szükséges metanoia( átfordulás) nélkül nem érhető el, sőt ehhez is legalább egy élet szükséges, de sokszor előfordul az ismétlés a családi mintázatban. Pontosan azért válik ez életfeladatunkká, mert nem erre vagyunk berendezkedve (hahaha), hanem a másik pólus energiája van a “vérünkben”. Márpedig tanulni jöttünk ide és nem az életet megnyerni!


asztrogram


Nézzük a keresztet. A kereszt a két tengellyel és a metszéspontjukkal, e három elem együtt az Egy. A két tengely feszültsége középen egyesül. A kereszt a teremtést jelképezi, ez az élet fundamentuma, amin az élet- mint a Lét formaöltése - nyugszik. Az asztrogrammot egy vízszintes és egy függőleges tengely osztja négy részre: az IC-MC(függőleges) és DC-AC(vízszintes). A kör metszéspontjánál található a 4 sarkallatos pont és a sarkallatos házak kezdete. Kepler egyáltalán nem is törődött a házbeosztással, a horoszkópban egyedül az ismert négy sarkallatos pontot vette vizsgálódásának alapjául. Különböző irányzatok, a házakat másképp állapíthatják meg, de a négy sarkallatos pont meghatározásában minden asztrológiai irányzat egyetért. A 4 kardinális pont 4 sarokkő a személyiségünkben. A minőségi keresztekről egy másik cikkben szeretnék még írni.

Az IC-MC a gerinc, az oszlop, ami összeköti az Ég alját az Ég tetejével. Innen is látszik, hogy az embernek szellemi forrása van. Ez a férfi, a Yang, az aktivitás, a megvalósulás tengelye.

Arra hivatott, hogy a legelrejtettebb ösztöneinket, tudattalanunk legsötétebb tartományából, a lehető legtöbbet fel tudjunk emelni a tudatunkba. Én Sors-tengelynek nevezném. A legmélyebb pont(IC) azt jelenti, hogy tudunk ösztöneinkről, szenvedélyeinkről, gyökereinkről, ájultságunkról. Nem könnyű elérni, mert legmélyebb ájultságunkról tudni nem a legkönyebb: védekezési eszközök arzenálja állítja a falat, ami lehet az elhárítási technikáktól, az önbecsapáson keresztül a felejtésig bármilyen “tégla”.

Ez ennek a tengelynek a lényege. Az ember minél inkább tisztába kerül elfojtott, tudattalanba lenyomott és eredendően már ősei által eltitkolt, elrejtett, nem tudatosított tulajdonságaival, annál közelebb kerül ahhoz az Isteni minőséghez, amire saját életében “hivatott”. A hivatás háza kezdődik ettől a ponttól, de személy szerint én egy kis szócsavarással az elhivatottságot jobban szeretem, aminek célja az ember felemelése a sötétségből, a zavarból, a kezdeti zavartságból, amivel született és vállalta hogy életével gyakorlatot szerezzen a Lét igazi működéséről. A 10. ház a Szaturnusz felügyeletével a Sors háza. Ennek megfelelően a Sorsba úgy tud beilleszkedni az ember, ha ismeri törvényeit, Rendjét. Személyét kell a létbe kapcsolnia, hogyan tudná ezt másképpen, ha nem ismeri annak mozgató és működő rugóit, hát még saját magát sem? Annak mértékében nem lesz a Sorsnak kiszolgáltatva, amennyiben tudatos lényévé vált az Univerzumnak – vagyis saját világának. A Sors megadja mindazt, amit tudunk magunkról, de azt is amit nem tudunk. Itt valósítható meg az “aranykor”. Mindig rendelkezünk az IC jegyének a tulajdonságával, innen próbálunk tudatosítással elrugaszkodni. Ha fel tudtunk hozni ebből a pontról a vízszintes AC-DC tengely fölé, azt jelenti, hogy tudatunk számára valamit felhoztunk a nem-tudott tartományból. Így járunk le mindig a “pincébe” egy kis táplálékért :) Ha valami nem megy az elgondolásunk szerint, akkor mindig újból le kell menni és ki kell emelni valamit. Saját céljaink az MC-nél helyezkednek el, ezt csak akkor érjük el, ha már jó magasra tudtunk jutni a tudatosítás IC-MC lépcsőin. Ez az aranykor állapota, amiről szintén szeretnék bővebben írni.

Ez a tengely egyben elválasztja az Én-t a Te oldaltól is, tehát ez a tudatosodás a személyiségünk és a világ mezsgyéjén zajlik. A világ tükör, lehet a tükör nélkül tudatosodni? Elzártan, benyomások, reflexiók, visszahatások nélkül, egyedül csak a saját “véleményünkre hallgatva”, lehet-e?

A DC-AC tengely a találkozástengely: az egyén és a világ találkozásának a helye. Minél jobban ismerem magam, annál jobban ismerem a világot, és minél jobban ismerem a világot, annál jobban ismerem magam. Meg kell tudjam a világtól különböztetni a magam tükörképét a “más” tükörképétől, enélkül nem lesz sem harmónia, sem egység a világomban sem kívül, sem belül.

Mindkét végletbe bele lehet szédülni: vagy önmagunkba vagy a világba. Az a borzasztó nehéz, hogy mindkettőt számításba vegyük, de egyikbe se ájuljunk bele. Figyelembe venni, de a mértéket tartani: a közép igazságával rendelkezni.

Milyen érdekes, hogy ez a megkülönböztetés viszont vízszintesen a tudat alatti és tudatos térfelek mezsgyéjén zajlik és annál jobban sikerül, minél tudatosabb vagyok a tudattalan tartalmaimban.

A két tengely a középpontban egyesül: ez a szellem helye. A fizikai és lelki teremtő tényezők a szellemben egyesülnek. A kettő Egy. A vízszintes a Hold, a függőleges a Szaturnusz, a közép a Nap minősége. Ezek személyiségünk építőelemei.

Szubjektum, sacrificium, - kereszt. A kereszt a teremtés jelképe, az ey. A kereszt a megváltás jelképe, az áldozat. A kereszt az önmegtagadás, az áldozat, az én mámorától, az énnek önmagába való belerészegedéstől való megváltás.”(Hamvas Béla) 

Végül a horoszkópban levő negatív fényszögekkel ellátott bolygóminőségeknek is figyelmet kell szenteljünk, hogy ezekkel a megfelelő életterületeken helyes mértéket éljünk. Ezek egyébként szerves részeit képezik a már fentebb említett fejlődési tendenciáknak.

Akárhány mutatót veszünk, nincs más út, mint az Éberség, a Tudatosodás útja. Ez sohasem kecsegtet a Célbaérés nyugalmával, a hátradőlés kényelmével, de a cél utáni ürességgel sem, csak az Egész állapotának derűjével, egészségével. Csak.




http://www.asztroporta.hu/


Mozgás, tevékenységek és spiritualitás.
Mozgás, tevékenységek és spiritualitás.
A mozgás egészen pontos meghatározását megadni éppolyan nehéz, mint az időét, a térét vagy a létezését. A mozgás mélyen átszövi a létezést, olyannyira, hogy fogalmazódtak meg már e kettőt ...

Három nagyszerű szellemi gyakorlat
Három nagyszerű szellemi gyakorlat
Szellemiekkel foglalkozók körében olykor felmerül(het) a kérdés, hogy azokat a magas, tiszta elveket, amelyeket elsajátítottak a spirituális „tudományból” miként lehet összekapcsolni a személyes ...

Karácsony: a krisztusi princípium ünnepe
Karácsony: a krisztusi princípium ünnepe
Van, aki a fény ünnepének nevezi a Karácsonyt, van, aki a szeretet ünnepének. Valójában a fény és szeretet egységének ünnepe, a krisztusi princípium ünnepe (amelyben egységesen van jelen fény és ...

Életrend, szolgálat és az egység megvalósítása (Éberség a szolgálatban. Metanoia és átlényegülés.Véletlen.)
Életrend, szolgálat és az egység megvalósítása (Éberség a szolgálatban. Metanoia és átlényegülés.Véletlen.)
Először vegyük a véletlen fogalmát. Voltak ugyan olyan metafizikai kijelentések, hogy a véletlen nem létezik, de ha alaposabban utánanézünk, kiderül, hogy létezik és éppen a metafizikai irodalomban ...

A Bak erőtere
A Bak erőtere
Minősége szerint kardinális, elemi csoportosítás szerint földi jegy, évszak szerint téli, negatív jegy. Uralkodó bolygója: Szaturnusz Időszaka: dec.22.- jan.20.