Ideje megállni

Leszögezem, hogy ebben a cikkben a vírust, a járványt és a karantént mint szellemi analógiát vizsgálom, nem írok tudományos cikket sem a vírusról, sem a betegség gyógyításáról vagy megelőzéséről, nem írok gyógyszerekről vagy vitaminokról, sem csodamódszerekről. Mert, ahogy a cikkem címe is utal rá, a leállásról kell beszélnem, nem a további verklizésről.

Először vizsgáljuk meg a vírust, mint analógiát. A vírus egy olyan organizmus, amely gazdatestben életképes, gazdatest nélkül csak igen rövid ideig él. Egy olyan kód, ami a gazdatestbe betelepedve, azt felülírja, és így annak összhangját megbontja. Itt az életképzeletben (imaginációban) levő, nem odavaló gondolatokra, vágyakra kell gondolnunk. Olyan kis gondolat - energiákra, amelyeknek nem lenne szabad ott lenniük, mert ezek a káprázat részei. Mit tesz a vírus? Rátapad, és felülírja az élő sejt kódját. A szellemi vírus is ugyanezt teszi: megfertőzi a helyes meglátást, a helyes gondolatot. Megváltoztatja az életképzeletet. Mindez azért lehetséges, mert az ember káprázatban él, és nem működteti a megkülönböztető képességét. Két véglet van: vagy teljesen befolyásolható (az influenza elnevezés olasz, szó szerinti jelentése pedig hatás, befolyás), vagy teljesen elzárt. Egy vírusos világjárvány rávilágít arra, hogy mennyire szédületben él az emberiség nagy része, mennyire befolyásolható, vagy épp megszólíthatatlan (elzárkózott).

A befolyásolhatóság és az elzárkózottság ugyanannak a problémának a két véglete. Mindkettő eredete a megszólíthatatlanság, vagyis a személytelen ember. A hagyományokból tudjuk, hogy csak az szólítható meg, aki személyes felelősséget vállal. Ahhoz, hogy az ember az igazi felelősséget fel tudja vállalni, elsősorban befele kell fordulnia, meg kell ismernie önmagát, nyílt és titkos vágyait egyaránt. Élete folyamán többször le kell csendesednie, egyedül kell maradnia, meditálnia, elmélkednie kell. Ezt megteheti önként, vagy a sors is rákényszerítheti, a lényeg az önleleplezésen van. Nem egyszerű és divatos önismeretről beszélek, hanem arról, hogy le kell lepleznünk titkos, tudatalatti vágyainkat, amelyek az életképzeletünket megfertőzik. Az önismeret mára már csapatépítés és társadalmi szórakozás, míg az önleleplezés egyedüllét és befele fordulás.

A befolyásolhatóság negatív értelemben (tehát a vírus témában vizsgálva) azt jelenti, hogy az embernek nincs saját hite. Így nincs saját, személyes világlátása, és felelőssége. Ezért kénytelen azt hinni, és gondolni, mit a többi ember (a többség). Nem mer felelősséget vállalni a személyes véleményéért, helyette hamis felelősségekkel terheli magát. Nézzük meg az angol felelősség szót: felelősség (responsability) a felelésre való képességről (amability to respond) szól. Azaz: a megszólíthatóságról. Ki szólítható meg? Aki személyesen válaszol. Az, akinek a gondolat, szó és tett egysége megvan. Ma oly divatos az influenszer-jelenség is: azaz a "véleményformálók" korát éljük, amelyben semmit-sem-igazán-tudó fiatalok formálják a szintén ugyanannyit tudó társaik véleményét. Azaz befolyásolnak. A befolyás azt jelenti, hogy az ember, külső hatásra, változtat a világlátásán. Ez nem is lenne baj abban az esetben, ha ez a változtatás tudatos lenne, és megelőzné a megkülönböztető képesség. Megkülönböztetés: mindent megvizsgálok, elválasztom az igazat a hamistól, mindezt a saját szellemi fejlődésem tükrében. Mondhatjuk, hogy egy vírusos járvány a szellemi kritika hiányát tükrözi.

A bezártságról, elzárkózásról akkor beszélhetünk, ha az ember nem akar semmilyen új információt beengedni. Nem akar újat tanulni. Általában az idősekre jellemző, akik belefásultak egy egész élet munkájába. Ebben az esetben is kénytelenek a tömeggel együtt mozogni, mert a világnézetük már igen régi, elavult, és a jelenben nem igazán használható. A bezártság a befolyásolhatóság egyenes következménye, mivel a sok befolyást egy idő után nem tudja elviselni.

Egy világjárvány kikényszeríti az emberiségből azt, amit maguktól is meg kellene tegyenek: az elvonulást, meditálást, befele fordulást, lecsendesedést. Mindez ugyanis szükséges ahhoz, hogy a saját vírusainkat (hibás gondolatainkat) át tudjuk vizsgálni. Ahhoz is szükséges, hogy rendet tegyünk az imaginációnkban, megkülönböztessük az igazat a hamistól, és a tudásunkat személyessé tegyük. Azaz: éberebbek legyünk. Sajnos az emberek nem igazán értették még meg, hogy mit jelent a lecsendesedés. Az analógia világos: a karantén során a társadalomtól zárnak el. Vagyis a karriertől. Sokan úgy gondolják, hogy attól, hogy otthon kell maradni, az online világban még futhatnak karriert, agitálhatnak és ügyeskedhetnek. De itt épp a befele forduláson van a hangsúly, nem azért maradunk otthon, hogy a mindennapi tevékenységünket, ami ide vezetett, tovább folytassuk a virtuális világban.

Valljuk be, mára eleget futott körbe az izgága emberiség, az élvezetet, boldogságot, anyagi javakat hajszolva, kizsákmányolva a természetet (nem csak a fizikai, hanem a szellemi természetét is). A technika segítségével sikeresen gyógyít és megelőz, de a megszüntetett betegségek helyett újabbak és újabbak jönnek, mert Istennel - és az egyetemes törvényekkel - nem lehet kibabrálni. Ha az ember nem azt teszi, amiért itt van, akkor egész élete berendezkedés a védekezésre, idill és költészet nélkül.

Összefoglalva tehát, a Koronavírus okozta járványnak az a legfontosabb üzenete, hogy elég az agitálásból és az ügyeskedésből. Elég a személytelen okoskodásokból, a felelősség elhárításából, a természet rombolásából, az élvezetek és a képzelt boldogság hajszolásából. Elég a befolyásolókból és a befolyásolhatókból. Ideje megállni.

Ideje megállni, és befele fordulni, mert a csend köre egyre kisebb, mint mondják, és lassan eltűnik a földről. Ideje megállni, és igazi felelősségre szert tenni, személyes lenni, olyan, akinek saját életképzelete van, nem másoktól vette, így saját döntéseit hozza meg, melyek személyes sorsának feloldásában kellenek.