Jónás házai

Írásomban egy folyamatot szeretnék bemutatni Jónás rajzain keresztül. Azt, hogy hogyan dolgozzák fel,  rendszerezik a gyerekek az őket ért élményeket, hogyan gyógyítják magukat a rajzaikon keresztül.

"A gyermek, külső késztetés nélkül, mindig azt rajzolja, amivel bensőjében amúgy is sokat foglalkozik. A kisleányokban megszólaló anyaság előképe a királylány rajzsorozat, a fiúknál ennek párja az égig érő fa és létra „korszak”. Gyermekrajzokon gyakran feltűnik a ház és a vár (otthon), a családtagok (emberalakok, virágok, stb.) és az égi és földi őrzők (felhő, szivárvány, madarak és egyéb állatok) ábrázolása. A gyermek nem céltalanul rajzol, hanem rajzaival üzenetet közvetít, amit más módon nem is tudna kifejezni, értésünkre adni. Emellett a rajzok által próbálja feldolgozni, rendezni, magában helyére tenni az átélt eseményeket, ezáltal a gyermekrajz gyógyító-rendező hatást gyakorol a gyermekre. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy gyermekünk hónapokon keresztül egy adott témát rajzol, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Ezekre a rajzsorozatokra érdemes odafigyelnünk."

Ahhoz hogy megértsük  ezek üzenetét fontos tudnunk, hogy a gyerekrajzok tájolása nem véletlenszerű: "a rajz a gyermekkel született ősképek okán, „kozmikusan” tájolt, követve a földi életet éltető Nap mozgását. A rajz közepén, a Nap uralkodásának helyén az alkotó maga áll, a legbelsőbb énről vall ezen a helyen a kép.Tőle jobbra (szemből nézvést a rajz bal oldalán) a felkelő Nap, a délelőtt, és a velük „rokon” apa oldala van. Ez jellemzően az apára utaló Nap helye is.Tőle balra (szemből nézvést jobb oldalon) a délután, az este, az anya van jelen. A gyermekrajzokon jellemzően az anyára utaló kapu, ház, felhő, kerek, nagy lombú fa is itt található. "

1.rajz: Jónás 4 éves korában rajzolta, mikor még teljes volt a család. Nagyon fontos az a történet, amit rajzolás közben mesélnek a gyerekek a rajzaikról (én mindig ráírtam a lapra, amit akkor mondott). Jónás azt mondta, hogy "Ez a mi házunk a dombtetőn, apa munkába megy." Tudni kell, hogy a mi házunk a valóságban nem állt dombtetőn, egy mező szélén laktunk. Tehát a lenti domb, nem domb. Ha ránézünk a képre egy barlangra vagy kapura asszociálhatunk, ami az anyára, az anyai ölre utaló jel, Jónás képzetében még mélyen él az anyai fészek biztonságának élménye, amelyre "ráépült" a házunk, az otthonunk: az érzelmi biztonság egyértelmű jele ez. Amit tovább árnyal a három kéményből felszálló füst is. Természetesen nem volt három kéménye a házunknak. Amiről vall ez a kép, az a nagyfokú érzelmi biztonság, amit megélhetett a család óvó-védő-szerető közegében. Minden irányba száll fel a füst, az apa oldala felé, az anya felé, és még van egy majdnem középen, ami Jónás énjének a helye a rajzon. (Egy kis víz érte a rajzot, a mosogató melletti hűtőre pakoltam ki mindig az újonnan készült alkotásokat.)

Talán a következő népdal tükrözi legjobban a család óvó közegét, ami nálunk is megvolt,és Jónás rajzában ezt vissza is tükrözte.

„Amikor még kisrügy voltam,
Az ég felé ágaskodtam.
Apám erős diófa volt;
Anyám termős eperfa volt.
Rám hajoltak, úgy ringattak,
Önmagukból ennem adtak.
Rám ragyogtak a csillagok,
Tudták, hogy testvérük vagyok.”
 „Édesanyám rózsafája” c. népdal

 2. rajz: Ugyanakkor készült mint az előző, talán egy hét különbséggel. A létra megjelenik középen, amely a fiúgyermekkel együtt születő őskép: "a padlásra létrázó, örökösen kerítésre és fára mászó természetéről vall: föl a csúcs törékeny ág-kettőséig, s onnan lélekben, képzeletben még tovább…A fiúgyermek fényt, szellemiséget őrző, s közvetítő toronnyá akar lenni, felnőttként a Teremtő fénymagot adó „tornya”, eszköze – ezért eget, Napot kereső létrás kedve örök és parttalan! Ezt tanúsítják rajzaik is!"

3.rajz: A következő rajz, nem egy házrajz, mégis azért tettem be, hogy megmutassam mennyire szétesett az addigi rend Jónás életében, azzal, hogy az apukája elhagyott minket. Ez a rajza közvetlenül azután készült, hogy a volt férjem nagyon hirtelen és váratlanul elment. Minden, ami  Jónás számára biztos és fontos volt, megkérdőjeleződött, érvényét vesztette, ment a levesbe, felborult a lelki békéje, amit az össze vissza dobált, szétesett elemek jelenítenek meg. Jónás azt mondta a rajzhoz: "Az oroszlán őrzi anya dolgait és Jónást is védi."

Lázár Ervin egyik írása nagyon szemléletesen kifejezi azt az érzést, amit ekkor érezhetett: "Egyszer egy este történt, röviddel azután, hogy hazaértem. Álltam a szoba közepén, és úgy éreztem, elemészt a szomorúság. A tehetetlenség. A szívemen karcolások, hajszálrepedések. És akkor szétestem. Tagjaim kopogva szétgurultak a szobában, csilingeltek a csontok, a belső szervek puhán gördültek, mint a kilyukasztott gumilabdák. Nagyot kiáltottam. Beszaladt a családom, a fiam, a feleségem, a lányaim. És gyorsan, kétségbeesetten összeraktak. (...) Nézzenek rám. Olyan vagyok, mint régen. Megvan mindenem. De valami mégis elveszett belőlem. Talán valami illékony, ami láthatatlanul elillan az emberből, ha szétesünk. Vagy talán valami kis fény... valami kis fénypötty, ami nélkül félhomály van odabent."

Aztán majdnem egy évig nem rajzolt semmit. A rajz hiánya abból fakadt, hogy olyan dolgokat élt meg a válással, amiket még saját maga sem tudott feldolgozni. ( A válással egy időben kellett Jónásnak megbirkóznia olyan nehéz helyzetekkel, mint a kistestvér születése, költözés, új óvoda- és mindezt egyszerre.) "Ekkor a gyermek nem meri, vagy nem akarja megosztani belső világát.  Ennek háttérben leginkább szorongás áll." Szerencsére az óvodában is csodás, gyermeklelkeket értő óvónénik vették körül Jónást, nekem is sikerült egyre jobban talpra állni, és ekkor Jónás újra elkezdett rajzolni. Eleinte rideg, kémény és füst nélküli házakat, ami az otthontalanság és az érzelmi biztonság hiányának jele. Szín nélküli házak voltak ezek, üresek, élettelenek. A rajzairól eltűnt a Nap (az apa jelölője), vagy átkerült az anya oldalára.

4.rajz: Kicsit több, mint egy évvel a válás után rajzolta ezt a házrajzot, 6 évesen. Én úgy nevezem, hogy a "dühös korszak"-ban, amikor már látszólag megnyugodott körülöttünk minden, de a felszín alatt ott volt az indulat, a harag, a düh, a sértettség. Tele van a ház feszült mérges vonalakkal, mintha égne, vagy legalábbis parázslana. És se Nap, se kémény, amiből áramlik a füst, így a feszültség-levezetésnek nincs helye és lehetősége kiáramlani. És ezt az elfojtást erősíti a cserepek hálója, ami mintha bent tartaná a negatív érzelmeket.  Az otthon már nem az az otthon, amit 4 évesen elmesélt nekünk.

5. rajz: Ez is a "dühös házak" egyike, de itt már helyére került a Napocska, megjelentek a földi kísérők a virágok képében. Minél több, minél színesebb, annál erősebb, ölelőbb az a szeretettel teli közeg, amiben a kicsi él. Esetleg éppen fordítva, és a papíron szirmokat bontó virágok éppen a kicsi el nem taposható reményeit szimbolizálja egy élhető, őt is magához ölelő világról. Hát, most csak reménykedni tudok, hogy az elsőről van szó.  Kémény még mindig nincs a rajzon. (Az alma az ő jele az oviban)

6. rajz: Ennek a rajznak a története még engem is meglepett, annak ellenére, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mennyire érzékenyen leképezik a gyerekek az őket körülvevő és bennük lévő világot. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a fiam, -hasonlóan a legtöbb elvált, és gyerekét egyedül nevelő szülő gyerekéhez- nagyon vágyik arra, hogy teljes legyen a család, és mivel tudja, hogy ez az apukájával nem történhet meg, ezért egy másik férfi mindennapos jelenlétére vágyakozik már az életében. Ezzel a rajzzal fogadott egyszer az óvodában, akkor mikor megjelent ez a lehetőség az ő kis lelkében. Ez akkor történt, mikor egy barátom jelenlétében átélte azt, (inkább a vágyat) hogy mi egy család vagyunk, hogy neki is jelen van egy "apa" az életében. 

Azt mesélte a rajzról, hogy ez egy varázskastély, amiben a mi családunk él (apával kiegészülve). Ennek az életnek a reményét rajzolta le, tele csodával, dísszel, élettel, tornyokkal, és egy újra megtalált renddel az életében.

Ajánlott irodalom:

Hazánkban a legátfogóbb, legteljesebb, a magyar hagyományokhoz, a hithez, gyökereinkhez, valamint a “Teremtővel” és a “világgal” való kapcsolathoz szorosan kötődő gyermekrajzelemzés-elmélet kétségkívül Molnár V. József nevéhez fűződik. A neves néplélekrajz-kutató A Nap arca című munkájában így ír: “...a megszületett gyermek, a csillagocska fáradhatatlanul keresi majd az elveszett paradicsomot, a biztonságot adó kinti rendet, amelyről ott bent (az anyaméhben ) mindent megtudott.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.