Kőszegi Lajos: Hamvas Béla - az inotai raktáros

HIDEG-HEGY. A Bakonyban áll, szikár és csupasz, rideg és terméketlen, állandóan fú a szél, mintha a Bakony minden vihara itt gyülekezne. Ide az inotai, a Hideg-hegy alatti erőmű-építkezésre 1951-ben érkezett Hamvas Béla. A szentendrei gyümölcsfák kertésze csak itt talált minimális megélhetést nyújtó munkát. A kor kollektív őrületében, a politikai gyanakvás légkörében korábbi egzisztenciájában nem rejtőzhetett tovább, be kellett lépnie a földi pokolba, az erőműépítés barakk-világába. A hangszóró reggel hattól este tízig bömbölt, és négyezer ötszáz ember napi tizenkét órán át taposta a sarat, túrta, cipelte a földet, szerelte a vasbetont. Barátjának erről a helyről egy levélben írta: „A középpont a korcsma és a népbolt. Itt benne vagyok a templomtalan tömegben. Gyűjtöm azokat a szavakat, amelyeket itt a legtöbbször használnak, persze trágárságok, és a katonaság ehhez képest igen finom hely volt... Azt hiszem, kevés ember ússza meg ezt belső károk nélkül. Az őrültség, a nevetségesség és az erkölcsi sötétség teljesen egyforma. Mindez eszeveszett iramban, hogy fel se lehessen eszmélni."

PROTON PSZEUDOSZ. Hamvas Béla nem először járt a pokolban. 1916-ban súlyos idegsokkal hadikórházba került, egy évvel később valahol Szlovéniában a csapatszállító szerelvényt bombatalálat érte, őt a légnyomás maradandóan megsebesítette. Hazatért és Kantot, Rimbaud-t, Dosztojevszkijt, Schopenhauert és mindenekelőtt Nietzschét kezdte olvasni. Erről az időszakról ötven év múlva írta: „Mintha ma történt volna, húsz éves alig múltam, amikor a könyvtárban, nem is tudom hogyan, Kierkegaardnak Az idő bírálata című tanulmánya kezembe került. Nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkozás, nincs vallás, ami van romlott és hazug zűrzavar. Pontosan így van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezdődnie. Elkezdtem keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az első hazugságot. Akkor álltam a válságba, és azóta nem léptem ki belőle. Rájöttem arra, hogy ma jelen lenni csak úgy lehet, hogy a válságot teljes egészében vállalni. Visszafelé haladtam a múlt század közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt..."

MAGYAR HYPERION. A háború után a Pázmány Péter Egyetem magyar-német szakán tanult, előadásokat hallgatott az orvosi karon, zeneelméletet a konzervatóriumban. 1923-ban fejezte be egyetemi tanulmányait, három éven át a Budapesti Hírlapnál volt újságíró. 1927-től a Fővárosi Könyvtárban könyvtártiszt lett - végre olvashatott, írhatott: tanulmányt, esszét, kritikát, de elsősorban esszét az Athenaeum, Nyugat, Protestáns Szemle, Diárium, Ezüstkor, Társadalomtudomány, Napkelet, Esztétikai Szemle folyóiratokba. Kerényi Károllyal alapították a Sziget-kört, azt a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi szövetséget, amelyhez csatlakozott Szerb Antal, Németh László, Kövendi Dénes, Dobrovits Aladár, Molnár Antal és mások. A kör, elképzeléseik szerint a preraffaeliták, méginkább a George-kör magyar változatának indult, ám három kötetből álló kiadványuk (Sziget, 1935-36) megjelenése során kiderült, hogy a szellemi közösség megvalósíthatatlan. Hamvas számára ez volt a második pokoljárás. Keserű tapasztalatairól a Magyar Hyperion leveleiben számolt be: „Itt vagyok ebben a népben, ezen a földön, minden szándékom eredménytelen, minden szavam hiábavaló, minden tervem összetört, megbuktam, észrevétlenül, fölöslegesen és fel nem ismerve." A válságot most sem kerüli meg, mert mindig csak a legnehezebbel érdemes szembe nézni. Miért vált megvalósíthatatlanná a szellemi közösség terve? Miért nem vagyunk képesek egymásról tudomást venni, egymást megismerni és egymást követni? Halottnak kell lenni ahhoz, hogy itt egyáltalán szükség legyen ránk? Csak akkor hallgatnak meg, ha már nem vagyok itt? A közös szellemi élet, a közvetlenség lehetetlen  erről a mélypontról írta: „A közösség, az Én és a Te mindenütt a földön a természetes alap és talaj, amelyből az élet és a sors kinő. Egyedül nálunk nem. Itt ez a legnagyobb feladat. Valami van ebben a földben, ami az embert ideköti, sokkal inkább, mint a földön bárhol bárkit, de ugyanaz a föld, amely oly erősen köt, az felbontja a kapcsolatokat ember és ember között. Itt Én és Te nincs." Nem marad más, csak a magány. Nincs más, csak ez az egyetlen egy. Egyedül. A magányt kevesen bírják ki. Egyedül lenni annyi, mint kettesben maradni Istennel. Kettesben maradni a Fiú igéivel.

A KOLDUS. Hamvas Béla a harmincas-negyvenes években csaknem háromszáz esszét publikált. Az írás számára ima volt és jóga-gyakorlat. A magány pedig az a hely, ahonnan nincs menekvés; a világ pedig az a hely, amely lehetővé teszi a magányt. A második világháború alatt háromszor hívták be katonának, de ez nem zavarta abban, hogy fordítson  Lao-ce, Böhme, Hérakleitosz, Kungfu-ce, Henoch műveit. A háború alatt jelent meg első esszékötete, A láthatatlan történet. Ekkoriban kezdett nagyszabású vállalkozásába, amelynek gyűjtőcíme: Az ősök nagy csarnoka, s amelyet a hatvanas évekig folytatott. Műve a szent hagyomány legfontosabb könyveinek fordítása a hozzájuk írt bevezető kommentárokkal. 1944-ben Németországból szökött haza az ostromlott Budapestre. Az ostrom poklának tetőpontján a hegyoldalba épült lakását bombatalálat érte. A szökevény ott álldogált a megégett, szétszóródott könyvek, kéziratok, jegyzetek között és mindent megértett. A Silentium egyik esszéjében írta: „A sötét esztendőben minden földi vagyonomat elvesztettem. Kint voltam a havas úton és a fájdalomtól és a félelemtől bömböltem, mint Jób, és Istent hívtam és a hóba vetettem magam, mert éreztem, hogy nem hallgatott meg... Koldus lettem. A birtok világa megsemmisült. De aránylag hamar meg tudtam érteni, hogy csak a birtok világának megsemmisülése után léphet át az ember a létezés világába... Sohasem tudtam volna lemondani... Valaki a birtokot levakarta rólam. Bőröm is vele ment, de jó... Effektív létezés csak a birtoklás teljes felszámolása után lehet. Itt kezdődik a valóság." A harmadik pokoljárás után kezdődik a valóság, amikor már semmim sincs és nem kell semmi sem. Hamvas Béla önálló lakáshoz többé nem jutott és többé nem gyűjtött könyveket.

A LUKÁCS-AFFÉR. A háború után végre széleskörű szellemi aktivitásba kezdhetett. Az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai címmel sorozatot szerkesztett (újra megjelent Európai műhely címmel 1990-ben). Meditációs objektumot állított össze Anthologia Humana címmel. Részt vett az újjáalakult Filozófiai és Esztétikai Társaság munkájában; a modern magyar képzőművészetet egyesítő Európai Iskola teoretikus irányadója volt; Szabó Lajossal és Tábor Bélával 1945-től létrehozott „csütörtöki társaság"-ban kísérletet tettek a modern kor teljes megértésére, és a szellem feladatainak kimunkálására; intenzív munkakapcsolatot tartott fenn Várkonyi Nándorral és a tanítványával, Weöres Sándorral. De 1948-ban a pokol kapuja ismét megnyílt  Lukács György vitairatában utasította el Hamvas Béla (és Kemény Katalin) könyvét, a Forradalom a művészetben-t. A megsemmisítő kritikára világosan válaszolt Hamvas: „Olyan vállalkozásba kezdtünk és azt folytatjuk, amelynek valódi jelentőségét Lukács György nem is érti... Lukács György első- és második periódusa egymásnak ellentmond. Az elsőben a művészi létből indul a társadalom felé, a másodikban a társadalmi létből a művészet felé. Az ellentmondást azzal, hogy ma a társadalmi létet primer létnek mondja, nem hidalta át. Tegyük fel, holnap Lukács György ismét eltávozik, egy idő múltán visszatér, hogy sem a művészi, sem a társadalmi lét nem primer, hanem a buddhizmus. Mi legyen a mi magatartásunk ebben az esetben? Lukács György gondolkozásának kialakulásában vagy következetlenség, vagy folytonossághiány van, mert az egyik periódusból a másikba átvezető kényszerítő szükség parancsát nem látjuk. Lehet, hogy villámszerű megtérésről van szó:  a társadalmi lét fensőbbrendűsége benne minden előzmény nélkül megvilágosodásszerűen jelentkezett. Ebben az esetben a fordulat a vallás terére tolódna át. A helyzet is megváltozna. A vallás a személyiség legbelsőbb ügye s a személyiség, ha van, a lét egészét minden paradoxiájával motiválja és elfogadhatóvá tudja tenni. Ha azonban a dolog nem így áll, az ellentmondás a két periódus között fennáll és pedig, mert, mint az elején is hangsúlyozni kellett, az egésznek nincs tengelye. Hol kellene, hogy a tengely legyen? Nos,  igen. A személyiségben. Innen származik Lukács György dogmatikus ortodoxiája."  A következmény: elnémítás, kényszernyugdíjaztatás és minden publikációs és szerkesztői jogtól való megfosztás. Mindez azonban már életrendjére nem volt befolyással, földműves igazolványt váltott és egy szentendrei kert gyümölcsfáit gondozta. És dolgozott tovább, a kerti munka közben írta a Karnevál című regényét, az egyetemes létörvény és emberkatasztrófa könyvét, amelyben az ember átlépi a kaput  amikor a senki valakivé lesz.

A TANÍTVÁNY. Hamvas Béla az inotai hőerőmű-építkezésen raktáros lett, ez volt a külső, s ami akkor nem volt látható: amikor csak raktári munkája engedte, lopva olvasott, fordított, írt. A félig kihúzott asztalfiókban mindig ott volt a nyitott könyv, a jegyzetfüzet, a toll. Szanszkritül és héberül tanult, a raktárosi munka mellett éjszaka és hajnalban Az ősök nagy csarnoka fordításait készítette: Védák, Sankhya karika, Sepher Jezirah, Kathaka upanisad, Buddha beszédei... Ha a világ őrült, az embernek még nem kell feltétlenül megbolondulnia. A raktáros tanulónak tartotta magát, akinek legalább negyven évre lenne szüksége ahhoz, hogy a föld nagyobb könyvtáraiban munkatervét elkészíthesse. Aztán még néhány nyelvet is meg kell tanulnia, többet tökéletesítenie, mert „minden nyelv tud valamit, amit csak ő tud, rajta kívül senki". - A Hideg-hegyről lezúduló szélben recsegtek-ropogtak a barakkok, a raktáros büntetés terhe mellett vázlatot készített arról az útról, amelyet szellemi megvilágosodásnak nevezhetünk. Terve a következő volt: „Alaposan és véglegesen meg kellene tanulnom a szanszkritot, a hébert és a görögöt. A baseli, a párizsi, a londoni, a római, a calcuttai, a pekingi, a kiotói könyvtárakban, anélkül, hogy a részletekbe mennék, bizonyos nyomokat keresnék. Ezután következne maga a tanulás. Erre százötven évet szánnék, és azt hiszem, hogy elkészüljek, napi tíz órát kellene dolgoznom. Pihenő a zongora, a képtárak, és a fürdő a tengerben. Ötven évre lenne szükségem, hogy utazzam, éspedig nem úgy, hogy egy helyen három napig maradjak, hanem legalább egy évig. Ezután már elmernék kezdeni tanítani, mert lenne legalább valami, amit biztosan tudok. Aki nem így csinálja, lelkiismeretlen. Tizenöt-húsz fiatalembert tanítanék, akiket a világ minden tájáról magam hívnék meg, és száz év elég lenne annak ellenőrzésére, hogy gondolataim beválnak, vagy sem. Most már elég biztosnak érezném magam arra, hogy művemet megfogalmazzam. Négyszázéves koromban tanítványaim segítségével a mű realizálása megindulhatna. Az a hatvan-hetven év, ami az ember rendelkezésére áll, hogy szellemi erőit kifejtse, semmiség..."  Azt mondják, hogy ha egy igaz ember huzamosabb ideig egy helyen tartózkodik, akkor - ha nem is azonnal, lehet csak századok múlva  annak a helynek a szelleme megváltozik. Hamvas Béla négy évig volt raktáros Inotán, a Hideg-hegy alatt. A változásnak ma, negyven évvel később, semmi jelét nem látni. Valaki nézze meg négyszáz év múlva.

PATMOSZ. Az összegző mű. Élete alkonyán írta, az első részt (34 esszé) 1958-1964 között, a második-harmadik részt (11 esszé) 1964-1966 között. A könyv címének rendkívül problematikus volta nem szembetűnő; sőt akár minta, példa, név lehetett volna egy folyóirat alapításhoz.
A könyv címe a johannita biblikus hagyományra utal, minden erővel ahhoz akar kapcsolódni. Az Újszövetség genealógiája nehéz és kényes feladat, most elég idézni a Jel 1,9-et: „Én, János, a királyságban és Jézus türelmes várásában testvéretek és az üldöztetésben társatok a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, meg azért, hogy Jézus mellett tanúságot tegyek." Hamvas annak a szigetnek a nevét választja könyvének címéül, amely már  megismételhetetlen szellemi rangot betöltve  foglalt. Másra soha többé fel nem használható.
Hogyha az analógiát következetesen végig visszük, az adott egzisztenciális koordináták alapján, akkor megkapjuk Hamvas könyvének helyes címét. Nem Patmosz, hanem: Tiszapalkonya (vagy Inota, vagy Budapest, vagy Magyarország) lehetett volna. Az analógiát végrehajtva, a könyv teljes emberi alapállása a következő: „Én, Hamvas Béla, a királyságban és Jézus türelmes várásában testvéretek és az üldöztetésben társatok a Magyarország nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, meg azért, hogy Jézus mellett tanúságot tegyek."

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.