Szepo

Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszs törvénye (Az V. törvény) - 2. rész

Feltöltötte: Kozma Szilárd   ·   7 éve   ·   30835   ·   Sorsrendezés asztrológiával

Az én volt-feleségemnek egy amerikai pszichológus által írt csodakurzus tanaiban, majd az önmegvalósító (Szahadzsa) a joga-tanfolyamban hirdetett örök-béke elérési lehetőségeiről szóló misztikus fantazmagóriájától való meghatódása és a szó szoros értelmében vett észveszejtése, azért vágott annyira mellbe (Hiszen megrettentem attól a gondolattól, hogy amennyiben ilyen csodás béke-megvalósításokra adta a fejét, ez azt jelenti, hogy a házasságunkat máris eltemette, de mégis, az utolsó percig reménykedtem, hogy felébred.),mert korábban ezerszer elmagyaráztam neki is azt a tényt, miszerint éppen annak az érdekében lett létrehozva az anyagi (poláris) világ és a biológiai élet, hogy annak a segítségével, illetve az abban kifejlett lénynek: az embernek a szélsőséges tapasztalatai által az abszolút lény megtisztíthassa és megválthassa magát.

Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszs törvénye (Az V. törvény) - 2. rész

Vagyis azt, hogy miért figyelmeztet arra Jézus, hogy fontos a szélsőséges állapotokat – a keresztet - elfogadva az anyag szimbolikus üzeneteit figyelni és felismerni! Hogy miért mondja azt, hogy ismerjétek meg az igazságot és az boldoggá tesz benneteket. Hogy miért mondja azt, hogy gyümölcséről ismeritek meg a fát! (Tehát az anyagi megvalósításáról: realizációjáról ismeritek meg a jó, vagy a káros eszmék valós értelmét.) És persze, mindazt, ami az anyagnak és a tárgyi valóságnak ebből a különleges szerepéből következik.

Egyetlen más, létezési forma (dimenzió) sem képes arra ugyanis, amire a poláris állapotokat kiélező és azokat felerősítve vissza-tükröző anyag képes! 

1) Nevezetesen arra, hogy az anyagi struktúrákat és energetikai potencialitásokat létrehozó, vagy a hozza érkező és a belé érkező szellemi információt vissza tartsa és raktározza (Befogja és tárolja), úgy, hogy az anyagba raktározódott szellemi információt ki lehessen olvasni, meg lehessen fejteni, tehát az anyagot létre hozó, vagy a belé hatolt szellemiség jellegét ez által ellenőrizni és felülvizsgálni, illetve kiszűrni lehessen!

2) És arra, hogy az információ által generált formaváltásokkal és formaváltozásokkal, egy- az egyben vissza tükrözze – és ez által láthatóvá, értelmezhetővé és ellenőrizhetővé tegye - az őt létrehozó, vagy a kívülről belé hatoló szellem arculatát. 

3) Vagy, hogy befogván az információt, magán keresztül tovább vezesse. Illetve, hogy a befogadott információ és energia hatására, lényegi minőséget változtasson és átalakuljon más anyagi állapottá. És, ha hosszabb, vagy rövidebb időre is, de ebben az új formaváltás közben a negatív töltetű (Lilith) információktól magától megtisztuljon (A víz pl. miközben gőzzé változik, majd vissza hull a földre. Vagy amikor meg fagy, majd kiolvad). Vagyis: az anyag képes arra, hogy az ember érzékszervei és azokhoz kapcsolt értelme által, ellenőrizhetően tükrözze az őt létrehozó és a lényegét képező, vagy a később belé hatolt és a formáját, vagy a létállapotát megváltoztató szellemi információk minőségét. És ez által az anyag egyértelmű leleplezőjévé válik az anyag által leképezett és az anyag által tükrözött szellemi folyamatok jellegzetes Lilith-töltetének, ami által a Lilith által megrontott szellemi információt (kapzsiság, uralkodási és irányítási mánia, öncélú élvezet- és kéjvágy, lustaság, félelem, sértettség, harag, gyűlölet, bosszú, irigység, stb.) ki lehet szűrni és meg lehet tőle szabadulni.

Minden más létezési formában az információ zavartalanul tovább halad és szétáramlik – szétgomolyog és szétfoszlik ködszerűen, és persze, annál jóval gyorsabban, mint a fizikai köd. És ez akkor is így van, vagyis, akkor is eltűnik az információ, ha lényege szerint változatlan marad és akkor is, ha lényegét képlékenyen megváltoztatva, valami más idearendszerré változik.

 Ezért, csak és csakis az anyagban, illetve az anyagi létezési forma információ-tükrözési és az információ-tárolói, információ-rögzítői tulajdonsága miatt, lehetséges számunkra - Anyagi testtel és szervekkel bíró lények számára! - az információ-olvasás és az információ-értelmezés, és persze, a tárolt, vagy olvasott - értelmezett információnak a visszahívása és az egyszeri, vagy többszörös, de mindig megbízható információkhoz vezető felülvizsgálata. Vagyis: az a cáfolhatatlan és rejthetetlen és hamisíthatatlan tárgyi igazság, amely az „Ami fent van, ugyanaz mint ami lent van” abszolút lét elv alapján, pontosan és tökéletesen, tehát nem hamisan elferdítve, nem homályosan és zavarosan tükrözi a szellemi valóságot!  

Hogy ez miért annyira – szakrálisan! – fontos, hogy két törvény is (A karma törvénye és a Polaritás törvénye!) biztosítja és szabályozza ennek az elvnek a fennmaradását és érvényesülését?!

Éppen azért, mert az anyagnak az akadály, illetve tükör, vagy befogó - kaptáló, rögzítő tulajdonsága nélkül, lehetetlen ellenőrizni és kiszűrni, majd megállítani és megszüntetni az idea-világnak és a szellemi világnak, sőt: az asztrális (érzelmi és érzéki) világnak a Lilith- hatásai által okozott torzulásait, szennyező, romboló és önromboló természetét, az öncélú és önveszejtő örvénylését. Azért válik ugyanis Teremtővé a Lilith által megzavart abszolút lét és azért hozza létre végül ezt, a szakrális tükrözői és rögzítői tulajdonságokkal rendelkező anyagi létformákat, és főképpen: azért jött létre a végtelen anyagi univerzumban egy ilyen galaxis (Tejút), és abban azért jött létre egy ilyen bolygórendszer (Naprendszer), és azon belül egy éppen ilyen – és nem más! - összetett mozgású és vegyi összetételű bolygó, amelyen lehetővé vált a szellem által működtethető és ellenőrizhető és értelmezhető biológiai struktúrák – Földi lények! - kialakulása, hogy azokban tükröződve, tehát azoknak és annak (Az embernek!) a segítségével, a Lilith által okozott, zavarodottságtól, kábulattól, fertőzöttségtől és torzulásoktól megszabaduljon. Mert ami „lent”, tehát a látszólag a gravitáció ereje által sűrített és szilárdított anyagban van, ugyanaz van „fent” a szellemben, az ideavilágban is!

És ezért ennyire egyedülálló és rendkívüli és fontos tehát az anyag és a poláris természeti létezés: Mert főképpen a szélsőségeiben képes visszatükrözni, és megbízhatóan pontos információt adni arról, hogy mi történik a legmagasabb – legfinomabb – dimenziók szintjén. És semmilyen más létforma nem képes erre és semmilyen más létformának nem lehet ekkora és ennyire kihagyhatatlan szerepe a spirituális és a kauzális kiegyenlítődés lehetőségeiről szóló információ-olvasásban, értelmezésben, vissza-közvetítésben és a visszavezetésben, a Lilithtől való megszabadulásban!

Ezért szakrális a polaritásokat felerősítő és kiemelő anyagi világ, ezért szakrális a föld, ezért szakrális az élet és ezért szakrális az embernek a teste, illetve az embernek a megváltódási képességek megszerzésére „beprogramozott” földi sorsa, a gyakorlati sorstörténete, és a boldogságra (kiegyenlítődésre) való törekvése! Ezért szakrális a kereszt, ami nem más, mint az anyagi világ e szakrális mivolta tudatosításának és elfogadásának az ősi szimbóluma. Ebből, a szakrális szaturnuszi – (És ezért majdhogynem csalhatatlan!) - szellem – anyag, anyag - szellem relációrendszerből nyeri az asztrológia azokat a személyi sorsprogramokra vonatkozó, abszolút biztos információit, vagyis azokat, a spirituális-energetikai struktúra-tömörülések minőségére (egyéni karmájára és megváltási, megváltódási sorsprogramjára) vonatkozó információt, amelyekből akár még bizonyos jövő sors-eseményeket is ki lehet számítani (Sajnos!), és amely szellemi folyamatokat, semmilyen más tudomány-ág nem képes ekkora egzaktsággal megállapítani.

 És ezért megváltás ellenes, és ezért Isten ellenes, és ember-ellenes minden tárgyi hamisítás, minden információ – ferdítés, minden hazudozás, kábulat, ámítás, intrika, korrupció és mindenféle csalás. Ezért a lehető legfőbb vétek az emberi életben, az információferdítés, vagy az információ-titkolás, a valóság-hamisítás, az információ-rejtés, a titkolózás, vagyis az anyag által biztosított tárgyi információ elrejtése, elferdítése, megmásítása, hamisítása. És ezért: a lényegi értelem kiderítése és felszínre hozása érdekében mindent fenekestől felforgatni és a fejére állítani képes polaritás törvénye miatt, van eleve kudarcra ítélve minden féle jósolgatás, vagy nyugdíjaztatás! Mert nem azért élünk a földön és az anyagban, hogy abban berendezkedjünk és bebiztosítsuk magunkat az ellen a rendeltetési kényszer ellen, hogy folyamatosan értelmezzük a bennünk (szervezetünkben) és a kívülünk (a külső természetben, a világban, a családunkban) történő eseményeket!

 De éppen ennyire szakralitás - ellenes, és megváltás ellenes és rendeltetés-ellenes az önámítás és az önkábítás is! És ezért jelenik meg idejekorán a halál, de legalább is a végzetes korlátozás és a helyben tartás „átka”, (Vagyis a boldogulásra való képtelenség) a valósághamisító, tehát a hazudozó és csaló személyek sorsában, valamint azoknál is, akik minden áron be akarják magukat biztosítani az élet változásaival szemben. Ezért jelennek meg a leépítés és a leépülés, a teljes visszafordítás – visszaküldés (Szaturnusz) "angyalai" (Sorserői. - Adott esetekben éppen cukorbetegég, rák-betegség, baktériumok és vírusok, vagy funkcionális szervi degenerációk formájában is.), azoknál, akik túl sokáig és akkora mértékben hazudoznak és csalnak, hogy egy idő után, már maguk sem képesek megkülönböztetni a gyakorlati valóságot, attól, amit abból ők meghamisítottak és elhazudtak, és így a valós kiegyenlítődést és a valós kiegyenlítődés által biztosított valós egységesülést lehetetlenné tették. Előbb utóbb bekerülnek a megsemmisülés hosszú, vagy gyors kimenetelű örvénynek a vonzásába azok, akik a megváltás földi megvalósulási lehetőségeit gyengítve, vagy azt önkéntelenül blokálva, igen erősen elferdítették a valóságot, elsősorban önmagukon belül, az ő személyi tudatuk legfinomabb mélységeiben élő abszolút tudat számára. Akik elferdítik a tárgyi (anyagi) valóság által tükrözött és tárolt, spirituális (erkölcsi) információt. Vagyis, azoknál akik sokáig hamisították és titkolták a szellemi folyamatokat és jelenségeket értelmező –megváltó tényeket: a lényegi értelmet: a Világosságot.

Ezért kell meghalnia a természetes élet-ciklusa előtt, tehát 84 éves kora előtt, minden olyan személynek, aki a tárgyi valóság által tükrözött szellemi információt valamilyen módon, huzamosan és intenzíven rejti, vagy titkolja. Nem csak hogy nagyszabású, hanem rendkívüli spirituális ismeretekkel bíró – többek között a szent korona mágikus értelmét spirituális mélységekig ismerő – személynek, Eőry Karátson-nak a korai haláláról kellett értesülnöm ezelőtt három évvel. Döbbenetes volt, hogy éppen azt fejtegettem az élettársa által rendelt horoszkópjában, hogy attól a súlyos állami titoktól, amit magában hordott és ami miatt már korábban is részesült olyan halál-közeli élménye, hogy KGB-s kémek megpróbálták halálig menő kínzással azt kiszedni belőle, bármilyen módon is, de minél hamarabb meg kell szabaduljon. Sajnos, a horoszkóp készítésének az időszaka késinek bizonyult a számára, mert a titok-tartásban – vagy valami másban? - Karátson túllépett már bizonyos Szaturnuszi határokat és hiába küldtem el a horoszkópja hangfelvételeit az akkori tartózkodási helyére: Afrikába, mert az ottani technikai körülményei, már nem engedték meg, hogy a súlyos titoktól való megszabadulás szükségességéről szóló feltárásaimat meghallgathassa.

Ezért kell megszűnnie minden emberi kapcsolatnak, amelyben az igazság (Plútó) fénye egy bizonyos mértéken felül kiveszik, vagy el van titkolva valamely fél részéről, és a Szaturnusz szellemisége az, amely ezt a mértéket és arányt megállapítja és az életet, vagy azt a személyi kapcsolatot, vagy kapcsolatrendszert, amely a titkolózás által el volt fordítva, előbb elzárja, majd elfojtja és megszünteti. Így kényszerült rá a valóság-érzékelési képessége teljes elvesztése árán, az én, hosszú éveken át velem szemben titkolózó volt-feleségem is, arra, hogy a családunkat elhagyja, és otthona, és családja nélkül, teát az elhagyott gyermekei szeretete nélkül járja éveken át az isteni fény helyett az önző önmegvalósítás lidérce által világított, kietlen és steril élet, fájdalmasan szomorú ősvényeit. 

Hiába mondtam neki, hogy az anyagi poláris drámai (apokaliptikus) létállapot és a természeti (fizikai és pszichikai) életnek a spirituális-tükör és szellemi adatrögzítő (Szakrális!) mivoltának és funkciójának a megváltás elérésében elfoglalt kikerülhetetlen és nem eléggé hangsúlyozható fontosságát, a keleti misztika (Véda, Buddhista tanok, Jóga, stb.) egyáltalán nem érti. De legalább is, azt messzemenően ignorálja. (Lásd ide vonatkozóan kiemelt fontossággal bíró, keleti aszkéta- tanokat és az öncélú fakír-gyakorlatokat, a steril aszkétai és fakír életcélokat.) Ezért képtelen levonni az anyag visszajelzéseiből a gnosztikus megismerés segítségével történő logikus következtetéseket. Múló illúzióként kezeli a megváltás magvalósítása feltételeit jelző és az egyetemes törvények szerint strukturálódó anyagi formaváltások jelzéseit, de főként az a legnagyobb hibája, hogy közönyösen kezeli az emberi test fájdalom- és örömjelzéseit! Sőt: azok megszüntetését célzó módszereket és gyakorlatokat dolgozott ki a történelem során! Vagyis a fájdalom, a betegségek és a nyomor üzeneteivel szemben a közömbösség és a flegmatikus viselkedés szükségét hirdeti!  A keleti misztika megelégszik a metafizikai jelenségek és kinyilatkoztatások elméleti (spekulatív filozófiai) értelmezésével, miközben az anyagnak a szellemre visszaható üzeneteit, valamint az anyagi törvényekből és az anyagi formák változásaiból kiolvasható lényegi és kauzális információkat ignorálja, elveti. De legalább is, az azokkal szembeni közömbös magatartást és alapállást, a fájdalom és mindenféle más érzékelés megszüntetésének a szükségét tanítja. Ezért idegenkednek a Joga-guruk, a reiki mesterek és más vajákos szent-jelöltek a tárgyi valóságra koncentráló, misztifikáció-mentes asztrológiától, azt hirdetvén, hogy az asztrológia által jelzett karmikus meghatározódások, egy csapással megszüntethetők és meghaladhatók a misztikus joga meditációk és a jogi – életvitel által.

A hindu spirituális vakság akkora, hogy egy törékeny kicsi albán apácára – „Teréz anyára” – volt szükség, hogy egyszerű gyakorlati - keresztényi tetteivel a keleti misztikusokat elgondolkoztassa és felmutassa azok számára az áldozathozás és a kegyelet-gyakorlásának az üdvösség-hozó hatalmát, a közvetlen és gyakorlati segítségnyújtás, az együttérzés és a gyakorlati törődés fontosságát! És ennél a pontnál elérkeztünk el a Polaritás Törvénye szélsőségesen (a mindennapi élet szintjén egyesek számára tragédiák formájában jelentkező) apokaliptikus hatásának az értelmezéséhez. Meg kell vizsgálnunk tehát, hogy a Polaritás törvénye miért változik a katasztrófák és a tragédiák törvényévé bizonyos szélsőséges, valóság-tagadási, valóság-ferdítési helyzetekben? Amint korábban írtam, a Polaritás tőrvénye a szélsőséges megnyilvánulások szükségének a törvénye, és így analogikusan a Mars és az Uránusz által megtestesített ősi teremtőerő és a Kiégetés (Calcinació) alkímiai művelete, valamint a határállapotokat őrző és ellenőrző Szaturnusz által megtestesített őserő kapcsolódik hozzá. A Mars az abszolút szellemnek a teremtést elindító és a teremtési folyamatokat állandóan fenntartó ősereje, valamint ennek a szellemnek a teremtés határállapotaiban (a természeti világban) történő feltétel nélküli (minden természeti, vagy mesterséges korlátot leromboló) megjelentetésének az ősereje. Ezért a Marsi őserő hatására a dolgok és jelenségek, nem csak beindulnak, de egy bizonyos létezési határon túl, mindig eljutnak egy bizonyos szélsőséges megnyilvánulási formához (háborúhoz, tragédiához, megrázó sors eseményhez, betegséghez, balesethez, más katasztrófához), vagyis az egyik szélsőséges pólus szerinti megjelenéshez, szélsőséges formához. Ezáltal egyértelművé válik az, hogy miféle jelenség és milyen esszencia húzódik meg a felszíni látszatok által eltakart mélyben: mi is az amivel találkoztunk? Pontosabban: mi is az a spirituális lényeg, amivel hatalmas tömegek elkerülték a szembesülést, és a szembenézést, hogy mi az amivel nem akartak egész népek számolni és konfrontálódni, hogy mi az amit elrejtettek a nemzeti büszkeségük, vagy a vallásos fanatizmusukkal önmaguk elől még gondolatban is és így megfosztották magukat annak a lehetőségétől, hogy a kézenfekvő természeti igazságot belássák? Ekkor kerülnek abba a szélsőséges helyzetbe, hogy végzetes módon fizikailag kapcsolatba kerülnek annak a létesszenciának a valamelyik szélsőséges megnyilvánulásával, amely szellemi igazság meglátása elől el takarták a szemüket. Például, a háborúba sodródás és háborús tragédiák esetén, akárcsak a közúti balesetek esetén, elmondható, hogy az igazság kimondásának a sorozatos egyéni elmulasztása, az igazság elrejtésének, illetve az igazságért való harc huzamos és többszörös elutasításának, kikerülésének a következtében kerülnek az emberek ilyen szélsőséges és csoportos tragédia-állapotok örvényébe.  

Az egész anyagi (fizikai) világ, amely végül is olyan atomi részecskékből tevődik össze, amelyeknek a 99,9 százaléka üres térből áll és az ezen a téren belül, az atommag körül mérhetetlen nagy sebességgel körben forgó szubatomi részecskék képezik az atomnak az anyagát, amelyek végső soron szintén csak olyan alacsony rezgési állapotba került energianyalábok, amelyek sűrűsödött információt és egyedi kódokat tartalmaznak. Végül is ezeknek az egymástól függetlenül és állandóan mozgó energianyaláboknak a seregei képezik azt a számunkra szilárdnak tűnő létezési állapotot, amit anyagnak nevezünk. Ebből, a határ állapotba került, információs - energetikai nyalábokból kialakult organikus természet, illetve a biológiai élet, nem más mint a Teremtés rendezett határállapota, határlét-tudata, amely által és amelyből vissza kell fordulni a kiegyenlítődési és megváltódási folyamatok irányába az abszolút léttudat személyi megvalósítása irányába.  

 Az embernek mint Isten Első Ideájának (Adam Kadmon), illetve mint Isten határ állapotba került ősideájának az a dolga, hogy saját lényén (személyén) keresztül, saját természeti részével és az által, közvetlenül megtapasztalja, megértse és átvilágítsa, majd a benne szunnyadó kiegyenlítődések megszerzése által, a fizikai létben (is) megnyilvánuló Megváltódási – kiegyenlítődési lehetőségek felé irányítsa, a Lilith-zavarokkal impregnált tudattalan képzelete idea-elemeit. Az ember ősideájának és ezáltal minden egyes ember személyének megváltó funkciója, az Abszolút-állapotot visszanyerő szerepe van a létezésben. Nincs ettől az egyetemes funkciótól különválasztható rendeltetése és célja egyetlen (egyéni) emberi életnek, vagy ha úgy tetszik, egyetlen emberi léleknek sem! Ez az eredeti rendeltetésnek a beteljesítése, illetve a spirituális összeköttetésnek a megvalósítása és folytonos működtetése a fizikai létnek a jelzés-értékű közvetlen megtapasztalásán keresztüli értelmezéseken múlik. Annak a következtében viszont, hogy a Polaritás törvénye miatt, ez a közvetlen tapasztalás nem jár mindig kellemes érzésekkel és az anyagi formákkal való konfrontáció kényelmetlen, az ember egész értelmével és képességével azon munkálkodik, hogy ettől a közvetlen – kellemetlen - tapasztalástól megkímélje magát és, hogy a közvetlen tapasztalatokkal szemben bebiztosítsa magát.

 Az emberiséget katasztrófába és nyomorba sodró, politikai és gazdasági ambíció, illetve az önkényeskedés és a rejtett agresszivitás, jelentéktelen ehhez, a természet- ellenes, és közvetlen tapasztalat-ellenes védekezési – elhárítási törekvésünkhöz képest. Az egészségünk megbomlását előidéző lét-képzeleti tisztánlátás elvesztéséhez, illetve a természettől és az Istentől való elszakadáshoz vezető téves alapállást elsősorban a Polaritás törvényének a hatásaival szembeni védekezési törekvéseink hozták létre és ennek a téves alapállásból eredő tudományos - politikai törekvéseknek a fenntartása és a fokozódása sodorja ma az ökológiai katasztrófa felé az emberiséget és a természetet. A mai civilizációs katasztrófa-helyzetnek az első és legfontosabb okát nem is a gazdasági kapzsiság és nem a hatalmi törekvések képezik. A katasztrófa-helyzetet a fájdalom megszüntetésére, a természetes fájdalmakat és a természetes nehézségeket okozó összes lehetőségeknek a kiiktatására való tudományos - technikai törekvéseknek (a természettel való közvetlen kapcsolatból eredő kellemetlenségek, nehézségek elhárítására való humanista törekvések, vagyis a Polaritás Törvényének a természetes tapasztalatok általi átélésével szembeni védekező törekvéseknek) az együttese hozta létre.

A Teremtés ős-oka, a Lilith gyűjtő néven ismert ős-sóvárgás, ami arra készteti az Abszolútumot, hogy megnyilvánuljon, hogy Teremtővé és Teremtéssé váljon, hogy fényként (eszencia) és szeretetként (szubsztancia) megnyilvánuljon. A létezőnél nagyobb boldogságra, a más állapotra, a más-létre való sóvárgás következtében megnyilvánult Teremtésnek és a Teremtőnek a határhelyzete, illetve határállapota, nem más, mint a legalacsonyabb rezgési fokon létező anyagi világ. Ennek része a természet és az ember. Az ember viszont, az individuális tudatában megjelenő egyetemes léttudatán keresztül, közvetlenül, illetve, a képzelete által közvetve, vissza- és előrekötődik a Teremtő- és a Magváltó Abszolútumba. (Én az Atyától jövök és az Atya bennem van és én az Atyában vagyok. És Ti bennem vagytok és Én bennetek vagyok. A bűnbeesés első motívuma az, hogy a fájdalom jelzéseit semmibe véve, vagy azt különböző eszközökkel elfojtva (fájdalom-csillapítók, más gyógyszerek, zsibbasztó szerek, védő öltözetek) a személyi spirituális struktúránkban is ott levő őssóvárgás hatására öncélú élvezeteket, kalandokat és kábult állapotokat hajhászunk.   A határállapotba került Teremtésben, illetve az anyagi világban a Föld az a központi hely, ahol az ember által, a szellemi teremtőerők, a teremtő ősprincípiumok úgy ölthetnek határozott, anyagi alakot, hogy az ember személyi tudatán keresztül, folytonos kapcsolatban maradnak a teremtés ősforrásával: az abszolútummal. Ezek a spirituális teremtőerők a földi élőlényeken keresztül, de főképp az ember individuális öntudatán és összetett érzékelő képességén keresztül, a Létezés összességében, vagyis  a Lilith- zavarokkal együtt nyilvánulnak meg és képeződnek le határozott formákban a fizikai - biológiai természet élő (számunkra észlelhető és érzékelhető) világában.

Az asztrológiában a kereszt a rendeltetésünk szerinti életfeladatok végrehajtását és a tapasztalást, illetve a feladatok végrehajtását segítő érzékelést és az észlelést, és így a fájdalmat is jelképezi. Ezért a tapasztalás-szenvedés nem valami heroikus és szentimentális szenvelgési jelenségként ismeretes az asztrológiában, hanem mint olyan információszerzési lehetőség, amely a személyes tudati fejlődést és a kiegyenlítődési képességek kifejlődését hivatott szolgálni. Ebben az értelemben tehát a fájdalom a spirituális (örök) és személyes tudatosodást: az emberben, az ember által megtestesült Teremtő és a Teremtés (természet) közötti kiegyenlítődési folyamatot hivatott szolgálni.

 Hamis az európai eredetű, keresztény-ellenes koncepció, miszerint az ember azáltal tanul és fejlődik spirituálisan, hogy az agytevékenysége segítségével megfigyel és memorizál valamit, vagy azáltal, hogy logikailag sikeresen levon bizonyos következtetéseket a természetben észlelhető törvényszerűségekből és azokat a maga hasznára próbálván fordítani, bizonyos intellektuális műveleteket végez a kikövetkeztetett és memorizált információkkal. Ahhoz, hogy valamit lényegeset megtanuljunk, egészen közeli kapcsolatba kell kerülnünk az illető jelenséggel, nem csak agytevékenységünk és észlelő képességünk (intellektusunk) által, hanem a lelkünk és fizikai testünk közvetlen tapasztalatai, érzéki benyomásai által is. A közeli (közvetlen, illetve személyes) kapcsolat létesítés, a legtöbb esetben szenvedéssel jár, hiszen nem minden esetben lehet harmonikus a találkozás, mert a határozott (fizikai) helyzetünk (és állapotunk) miatt az információ-csere nem minden esetben történik anyag-bomlás, illetve nehézségek nélkül és zavar mentesen.

 A kreatív tudatosodás, a spirituális információszerzés erőfeszítést kíván és a téves irányban tett erőfeszítéseink fájdalommal (abbahagyási, elkerülési kényszerítő-jelzésekkel) járnak. A fájdalomnak, vagy a kellemes érzésnek a foka az, ami jelzi tudatunk számára azt, hogy a kapcsolat a személyünk által intenzívebben megtestesített lételvek és azon lételvek között, amit képvisel az a jelenség, vagy az a tárgy, amivel személyesen kapcsolatba kerültünk, mennyire harmonikus vagy diszharmonikus. A fájdalom, és a szenvedés, illetve a kellemes érzés tehát az a misztikus információ-forrás, ami arra figyelmeztet, hogy valami mást kell tennünk, mint amit addig tettünk, illetve, hogy mentális (mentalitás béli) irányt kell változtatnunk az őserőkkel való kapcsolataink helyreállítása és harmonikus (zavarmentes) folytat érdekében. Márpedig az ember a legtöbbször pontosan ennek ellenkezőjére, vagyis arra használja az intellektusát, hogy ezt az információ-forrást (mármint a fájdalmat) az életéből kiküszöbölje. Ahelyett, hogy megkeresné a helyes szellemi irányt, illetve kipróbálná, hogy melyik a helyes cselekvés, ő arra használja fel értelmét, hogy elfojtsa a fájdalom-tünetek rendszerét különböző eljárásokkal, terápiás módszerekkel, receptekkel, technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus gyakorlatokkal és mágikus praktikákkal. Mindezt ahelyett tehát, hogy odafigyelne: mire is akarja figyelmeztetni őt a felettes Énje (lelkiismerete, egyetemes felelősségérzete), a fizikai testén keresztül a fájdalom jelző rendszere segítségével.

E sok fájdalom- kiküszöbölési harcnak, fájdalom elfojtási törekvésnek, tünet elfojtási és tünet kiirtási trükknek, a "kezelésnek" és az elkenésnek, vagyis az információ-ferdítésnek és információ-titkolásnak, természetesen még több betegség-tünet, vagy balesetnek nevezett, sokkal durvább fizikai jellegű, fájdalmas "találkozás", vagyis a fizikai test szintjén elviselt elemi károsodás lesz a következménye. És ha a betegséget sikerül is valamennyire kiküszöbölni különböző tudományos módszerek (és az úgynevezett gyógyszerek, vagyis a hamis anyagi információ), valamint a modernizált ókori és középkori mágikus eljárások segítségével, az ember (a személy), a Karma, valamint a többi egyetemes törvény összesített hatásának a következtében, egyre bonyolultabb és nehezebben értelmezhető konfliktuális élethelyzetekben találja magát, ami nem engedi öt szabadnak (boldognak lenni) mindaddig, amíg az eredeti életfeladatát meg nem oldotta, vagyis a saját keresztjét fel nem vette.       A kereszténynek nevezett egyházi intézmények és azoknak papjai, képviselői, valamikor talán tudatosan, de ma már inkább ártatlanul és tájékozatlanságból eredő jóindulattal - a materialista koncepciók tudományos rögeszméitől és a szenvelgő humanizmus korrupt moráljától immár ők is végképp megzavarodottan - félrevezetik híveiket, amikor nem értelmezik a konkrét személyre vonatkoztatva Jézusnak azt a sors-logikai kinyilatkoztatását, miszerint: "Az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges". Már ők sem értik azt az egyszerű igazságot, miszerint a tudatosan felvállalt életfeladatok megoldása valójában könnyű és végső soron a legtöbb örömet és gyönyört okoz az embernek. Ez -és csakis ez a feladat teljesítés- okozhat gyönyört minden egyes személynek, mivel erre vagyunk „beprogramozva”: ez a Teremtés ős-oka és értelme! Ezért a keresztény papok sem értvén azt, hogy igazából és lényeg szerint, miről is van szó e kinyilatkoztatásban, kinevezik Jézust Istennek – Isten egyedüli fiának! – és teljesen irreális, szenvelgő és drámai pateizmussal, rákenik azt, hogy ő egyedül, mindenki számára véghez vitte már előre a megváltás aktusát. És ettől kezdve, mindent rákennek a Jézus különleges és rendkívüli személyére, (holott semmiféle rendkívüliségről nincs szó, hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült az egyetemes rendet megvalósítani emberi személyében), aminek következtében az emberiség azon része, amely magát kereszténynek nevezi, elvágyik a polaritás világából és valósággal rejtőzködik és rohangál a személyi életfeladatai elől, egész életében. Ezért persze, még többet kell szenvednie, mintha nyugton maradna.

Nagyon sok misztikus iskola, spirituális irányzat bukik meg és válik nevetségessé pontosan azáltal, hogy nem akar tudomást szerezni és nem akar számolni a polaritás törvényének a szükségével és a hatásaival. Ezért például a világbéke eszméjét hirdető vallások és joga- rendszerek hívei és fővezérei közéleti, vagy magánéleti háborúskodásba kényszerülnek azáltal, hogy a mindennapi nyílt szembesülés és a becsületes konfrontáció (a harc) szükségességét letagadják, és ezáltal, állandóan a tudattalanjukból felszínre törekvő, de oda visszaszorított és lesüllyesztett obskúrus - misztikus ellenségképek külső megjelenési formáinak (Az ellenségeknek) a bosszantó drámai hatása és a megfelelő ellenség-képzetek szellemi lidérc-nyomása alatt kényszerülnek élni. Elég arra gondolni, hogy minden konfrontációt ( rosszat és gonoszt) az ördög mesterkedéseire kenő, a világbékét és a békés szeretetet hirdető kereszténység hatásövezetében zajlottak le a leghosszabb és legkegyetlenebb háborúi a történelemnek és, ugyancsak a nyugati civilizációnak táptalaját képező, humanista keresztény iskolákban felnőtt politikusok, mérnökök és tudósok közreműködésével jöttek létre az emberpusztítás "legcsodálatosabb" eszközei!

És azt se feledjük, hogy az embervadászatra betanított kutyákkal, és géppisztollyal őrzött, haláltáborok is az örök békéről és a mennyei szeretetről megható himnuszokat daloló kereszténység hatásövezeteiben jöttek létre. Az viszont már egyenesen nevetséges, hogy miközben az Indiából származó, különféle joga- iskolák szent gurui és lámái, szintén az egyetemes béke eszméjének hirdetésével hódítanak nyugaton, az Indiai kormányok politikus vezérei és diplomatái - Akik valamennyire mégis csak kell ismerjék ezen ősi indiai vallásos eszméket! – nem is olyan régen, még folyamatosan bojkottálták a nemzetközi leszerelési tárgyalásokat. Hogy Indiában az egyik legerősebb parlamenti erőt éppen az Indiai Kommunista Párt képezi! A végtelen szeretetről és örök békéről prédikáló gurukat nagylelkűen nyugatra exportáló hatalmas országnak ezek a csoda-misztikus politikusai felkészültek egy Pakisztánnal szembeni atom-háborúra. Ha ezeket is végig gondoljuk végre, és nem csak a tradicionális misztikus - rózsaszínű szemüveggel nézzük Indiát, Kínát, vagy akár Tibetet, talán érthetővé válik, hogy a Polaritás Törvényének ismeretében és annak értelmében, miért tartotta Csuang-Ce a szeneteket egyenértéknek a rablógyilkosokkal. Amennyiben ugyanis, a gyakorlati valóság előtt szem lehunyva sokáig hirdetik az egyik végletet, ott menthetetlenül jelentkeznie kell a másik végletnek is! Ezért, hogy a Polaritás törvénye szellemében, a valóságot elfogadva, annak megfelelő életmódot élhessünk, le kell mondanunk a kényelem-vágyunkról és el kell sajátítanunk és fel kell vállalnunk az igazság-védelmező, az igazság kiderítő és fenntartó harcosi mentalitásnak a filozófiáját, ami szerint:

 A harc és a polaritás életútján járni, azt jelenti, hogy a sors-teremtő imaginációd tisztán tatása és zavartalansága érdekében a belső korrupcióval leszámolni, és a külső – világi - korrupciónak nem engedni rést és behatolási felületet a te sorsodba és életedbe, még a legszeretettebb családtagok részéről sem. Sőt: azok részéről aztán pláne nem! Hamvas írja valahol: „Jézus az emberrel való kiengesztelődést tanította ugyan, de a korrupciónak soha egy fél lépést sem engedett.” A nagy kérdés persze az, hogy igazából mi is és, hogy hol kezdőik a valóság-hamisítás és a korrupció, és mit neveznek igazság- elfogadásnak és törvényes toleranciának a korrupcióval való puszi-pajtáskodás és szerelmes egyesülés helyett. A harc útján való bátor haladás, a harci-készség gyakorlása, harctól való nem – félelem viszont, előbb – utóbb kideríti és megmutatja számodra a különbségeket.
    A harc és a polaritás útján való járás az Isten útján való járás az ősök útja helyett. A harc útján való járás, az „Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.” - egyetemes igazság szellemében való életvezetés a kegyes hazugságok és taknyos békék labirintus-járása helyett. A harc útja a „Gyümölcséről ismeritek meg a fát.” – igazságnak a szellemében való eljárás. A szemet szúró igazságok fenntartásának az útja, a látszatkeltés és a látszatok szerinti életvitel helyett. A harc útja a jelennek a jövő nevében való nem elárulásának az útja. A harc útja a júdási és fausti és ézsaui külső és belső árulások betegség és hamis-szeretetet hozó láncolatának a megszakításának az útja. A harc útja a sorsvállalás, vagyis a keresztvállalás útja: az igazi kereszténység útja, amiről azt mondja Jézus, hogy átváltozik a boldogság és az egészség útjává, mert: „Az én igám könnyű és az én terhem gyönyörűséges.”
    Ezért a harc és a Polaritás útján járni azt jelenti, hogy a téged a „helyes útra” (Pl. a húsevés útjára, vagy a zsákmányleső huncutkodások útjára, az abortuszok útjára és persze az elégedetlenkedés, az irigység, a neheztelés, a látszat-örömök, a hamis mosolygások, stb. útjára) vissza téríteni akaró „jóakaródnak”, aki lehet éppen az édesanyád, vagy a testvéred, vagy a szeretőd, vagy a férjed-feleséged, törekvéseit és ügyködéseit a legnagyobb szemtelenséggel leleplezed és elhárítod, hogy ezeknek az irányodban, a te korrumpálásod és imaginációd zavarása irányában kifejtett un. mentő-akcióit kegyetlenül elhárítod és vissza vered, hogy a mézesmadzagjaikat elutasítod, és így magadat a rossz lelkiismerettől és a lelkiismeret furdalástól, és ez által belső nyugtalanságtól és a tudati és imaginációs zavartságtól megmenekíted.
     A harc és a Polaritás útján járni azt jelenti, hogy a Marsi és az Uránuszi energiákkal és az életenergiákkal nem kell gazdaságilag spekulálni, vagy spórolni, hanem, konfliktus, vagy csalás esetén, mindig a Polaritás törvénye szellemében eljárni és kiégetés műveletét mindig alkalmazni. Vagyis a korrupciónak és a zavarosságnak és a hamisságnak a szélsőséges helyzetbe tolásának az alkímiai műveletét mindig bátran alkalmazni, és amikor valaki a környezetedben spekulál, huncutkodik, ravaszkodik, ámít, vagy ön-ámít, kétkedik és kételkedik, kétszínűsködik, annak a kifejtett hazugságrendszerét szélsőségessé duzzasztod és rápakolsz még néhány lapáttal annak érdekében, hogy a zavaros elméletnek, vagy az ellenérték és az áldozat nélküli profitálás reményében szőtt cselnek az alattomos volta lelepleződjön. És, ha ez nem vezet eredményre, akkor az illető személlyel, vagy csoporttal határozottan és minden nosztalgia nélkül minden együttműködést meg kell szüntetni, vagy azt a hivatalos-minimálisra csökkenteni.
     A harc és a Polaritás útján járni azt jelenti, hogy nem félni attól, hogy agresszívnek és zsarnoknak bélyegeznek, amikor nem hagyod, hogy előtted és jelenlétedben hazudozzanak és spekuláljanak és magukat ön-ámítva misztikuskodjanak, vagy tudományosan „érdekeskedjenek”, mert jól tudod, hogy milyen könnyen jutnának a rejtett agresszió és a zsarnokoskodás fogságába, illetve, hogy előbb – utóbb megkísérelnének feletted és a szeretteik fölött uralkodni és ez által éppen saját magukkal (lelkiismeretükkel) kibabrálni, hogyha nem lepleznéd le idejében a huncut, vagy a humánusan álságos, és a teremtés logikája szempontjából álságos törekvéseiket.
     A harc és a Polaritás útján járni azt jelenti hogy nem félni az igazság vállalásától, még akkor sem, ha az életedet fenyegetik, mert megtanultad azt, hogy ami ténylegesen az életedet fenyegetheti, az éppen az igazságnak az időbeni elárulása, nem vállalása, megtagadása. Ezért attól sem kell félned, hogy harcos természetű személyként nem fogadnak el valamilyen számodra fontosnak vélt társaságban, közösségben. A harc útján járni ugyanis, éppen annak a megtapasztalását jelenti, hogy igaz emberként és igazmondóként a legtöbben elfogadnak és tiszta szívből szeretnek, mert az un. jó embert csak az egoista érdekeik miatt szeretik, az igaz embert viszont, azért mert az ő társaságában, nem fenyeget senkit az igazságtalanság!
       A polaritás törvénye fontosságának a megértése viszont, lehetővé teszi számunkra, hogy azoknak a folyamatoknak és jelenségeknek, amelyeket átélünk és amelyekben részt veszünk, a valódi értelmét felfedezzük és teljes mértékben megismerjük. És ha lehet, mindennek, amivel kapcsolatba kerülünk a számunkra esetleg „durva” polaritása lényegi értelmét felfedezzük, és a kellemetlennek érzékelt hatását kiegyenlítsük a másik (finomabb és harmonizáló) polaritással, hogy ezáltal kreatív energiákkal telítődve, harmóniába kerüljünk önmagunkkal és környezetünkkel. Ez által mind finomabb és finomabb szellemi állapotokat érhetünk el, mind több személyes ismeretre tehetünk szert, aminek segítségével az emberi: Ádám Kadmoni küldetésünket (a spirituális világegyetem tágulásával egybekötött megismerési sorsfeladatunkat) beteljesíthetjük.

A Polaritás és az apokalipszis törvénye, akárcsak a többi egyetemes törvény, soha nem hat egyedül önmagában, hanem együtt „dolgozik” a többi törvénnyel. Pl. a Hangoltság, a Mágia, vagy a fejlődés törvényével, aminek következtében, minél zavarodottabb állapotban, tehát alacsonyabb vibrációs szinten létezik valami, annál szélsőségesebb – tragikusabb, katasztrófa-szerű – végletesen ellentétes kifejezési formák lehetségesek. És minél magasabb vibrációs szintű állapotokat vizsgálunk, annál kevésbé tragikus jellegű polaritásokat észlelhetünk. De az is igaz viszont, hogy amennyiben sokáig időztünk egyoldalúan a polaritás egyik végletében, onnan lehetetlen egyenesen a közép-helyre bekerülni, és ennek érdekében előbb szükség lesz a jelenség, helyzet, mentalitás, tulajdonság, másik végletnek a tulajdonságait gyakorolni, a másik véglet állapotába átmenni, annak érdekében, hogy a jelenség másik végletét is megtapasztalva gazdagítván az ismereteinket, az arany középhelyre bekerülhessünk és ez által (pl. hosszas béke után a harcok vállalása által, vagy hosszas kábulat után az aszkéta józanság és éberség hosszas fenntartása által), a vibrációs szintünket emelve, a valós harmónia-készségünket: a kiegyenlítődési képességeinket megszerezhessük.

Amint korábban említettem, polaritás törvényének a harc útja, tehát kiégetés alkímiai művelete: a calcinació (kalcináció) felel meg és, természetesen az un. tűz- és levegő bolygók: a Nap, a Mars és az Uránusz az asztrológiai őserők közül, valamint a tűz- és levegő jegyű napjegyek (Kos, Oroszlán, Nyilas, az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő) az asztrológiai spirituális erőterek közül. Ám ugyanakkor a Polaritás törvényével analogikus kapcsolatban állnak az un. dupla jegyek is: a Halak, az Ikrek és a Mérleg. De valamennyinél szorosabb összefüggésben áll az apokalipszis, illetve e lelepleződés - kiderülés és megtisztulás (titok-mentesülés) törvényével a Plútó, a Mars és ezeknek az otthonát képező Skorpió és a VIII. ház!

Kozma Szilárd asztrológus

http://kozmaszilard.hu

  Forrás: http://kozmaszilard.hu   |  

Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 2. rész
Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 2. rész
 A ritmus, a ciklus és a hierarchia sorstörvénye. Folytatás:Jézus, aki nem vallást, hanem a mítoszok (legendák = törvények) és a költészet közérthetősége szintjére leképezett metafizikai szemléletet ...

Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 1. rész
Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 1. rész
A teremtési és megváltási folyamatok rendjének, valamint az ismétlődés és a rend ciklikusságának a törvénye. Az anyagi megnyilvánulási forma-rendszerek törvénye, vagyis a Tér és az Idő Törvénye. ...

Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszis törvénye (Az V. törvény) - 1. rész
Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszis törvénye (Az V. törvény) - 1. rész
A POLARITÁS TÖRVÉNYE, VAGYIS A SZÉLSŐSÉGES LÉT- ÉS ÉLETHELYETEK SZÜKSÉGÉNEK AZ EGYETEMES TÖRVÉNYE. Az ötödik egyetemes sors-törvény.(A lelepleződés és a leleplezés szükségének a törvénye.) ...

Kozma-Joó Viola: A Bolond - A beavatott, a Tarot 22
Kozma-Joó Viola: A Bolond - A beavatott, a Tarot 22
Miért nevezik Bolondnak a tarot legerősebb, legtöbbet érő, a 22-es számú kártyáját? Mi is ez a rejtélyes, beavatott-i Bolondság? A Bolond állapot, úgy, mint a boldogság, az istenazonosság-tudatból ...

Kozma Szilárd: A fájdalom hiba-jelző funkciója és metafizikai értelme I.
Kozma Szilárd: A fájdalom hiba-jelző funkciója és metafizikai értelme I.
    Az emberiség történelmi – tehát hosszú, igen hosszú időbeli - tévelygésének és a szenvedésének az egyik legfontosabb oka az, hogy nem akarja megérteni és képtelen elfogadni a fájdalomnak ...