Szepo

Kozma Szilárd: Az élet-funkció és a szerv-funkciók zavartsági karmája, a kilencedik karmaprogram

Kozma Szilárd
Kozma Szilárd   ·   4 éve   ·   12055   ·   Sorsrendezés asztrológiával

A perverziók karma-programja. (A Neptunusz, a Plútó és Jupiter egymással és más bolygókkal alkotott karma-alakzatai, illetve Lilith, vagy – és Sárkányfarok a Halakban, vagy a Skorpióban, vagy az Ikrekben és a Mérlegben, illetve az ezeknek megfelelő horoszkópházakban való léte által jelzett karma programok.) A lényegi (esszenciális és kauzális) ős-funkcióknak az életképzelet szintű zavarodásainak, tehát a lényegi összetévesztéseknek, illetve a lényegi – spirituális és kauzális anarchiának, vagyis a PERVERZIÓ-nak a karma-programja.

Kozma Szilárd: Az élet-funkció és a szerv-funkciók zavartsági karmája, a kilencedik karmaprogram

Ez a karma- program természetesen, a vízjegyekhez, tehát Halak, Rák és Skorpió – hármashoz és azok uralkodó bolygóihoz kötődik.
A perverziónak a káros hatásai és vészes következményei felől, nem tudományos eufémizmussal, tehát azt enyhítő és finomító módon átkeresztelve (Nyelvi szélhámossággal) kell az embereket félrevezetni. És még inkább nem kell azt felszabadítani majd kiélni, ahogyan a pszichológia tanítja! Hanem meg kell érteni a keletkezési helyén, tehát az élet-vízióban, a sors- imaginációban azt a zavart. Azt a kauzális – erkölcsi zavart, ami átszüremlik a mentális (gondolkozási) és az asztrális (érzelmi) síkokon, és aberráció formájában megjelenik az illető személy életében. Azt tehát, hogy melyik perverzió milyen lényegi összetévesztésből, milyen karmikus vízió-zavarból ered, milyen karmikus élet- és létlátomás szintű, alapfunkciók összetévesztésből ered. És úgyszintén az eredeti helyén: az élet-vízióban kell helyre állítani az életgyakorlatban, elemi-funkcionálisan is, a - nem véletlenül olyanná, amilyenné kialakult! - egyetemes törvények szerinti eredeti rendeltetéseknek megfelelően!

Nem erőltetett rendszerben - rendszerekben kell tehát gondolkozni és, majd, az és azok ellen lázadni, hanem az egyedül érvényes eredeti egyetemes rendet kell felfedezni és az szerint gondolkozni, élni és képzelegni (Mármint a boldogságról) – vizionálni. Mert „Rend egy van örök és preegzisztens, amely önmagát önmagából szabályozza.”, mondja a liberális perverzek által meghaladottnak képzelt és deklarált Hamvas Béla!
Lehet ugyan üvegpohárral is, persze nehezen és törés-kockázattal is vizet húzni a kútból, de vederrel tanácsosabb. És kalapáccsal egyáltalán nem lehet vizet merni, még akkor sem, ha azzal egyáltalán nem is kockázatos. A száj evésre – táplálkozásra, vízivásra, beszédre, éneklésre és csókolózásra van és a gyomorban, vagy a belekben a hím ivarsejtek nem találnak megtermékenyíteni való női petesejteket. A fenéklyuk meg fekália-ürítésre van és a végbélben szintén nem találhatók megtermékenyítésre váró női petesejtek, hanem üríteni való exkrementum. És ez akkor is így van és így marad, ha az egyes (zavartnak: perverznek született) személyek érzékelési rendszere veleszületett "összetévesztésben" van azt illetően, hogy a hímveszőt a nőnek milyen és melyik üregébe kell bevezetni és lökődő mozgásokkal a szexuális gyönyörhöz lehetőleg mindkét félnek eljutni. Egy dolog az, hogy karma szinten, és éppen a feloldani és meghaladni való karmájuk (életfeladatuk) miatt, ilyen torz – perverz és aberrált elképzelésekkel kell éljenek egyesek, még a felnőttkor küszöbén is. És más dolog az, hogy megváltási rendeltetése szerint, az a dolgunk mindannyiunknak, hogy ezeket a karmikus összetévesztéseinket, illetve ezeket a karmikus idea-torzulásainkat felfedezzük és leszokjunk róluk, éppen a fizikai – fiziológiai funkcionalitás segítségével. Ti., hogy micsoda, mely szervünk mire való és mire nem való.
Nem arra való az anyagi - földi (hús-vér) létezési forma, hogy a spirituális struktúrák "ösztönös" zavarát (karmáját) fokozzuk a rész-hibás egyéni érzékek tovább "fejlesztésével" (A karma-dagasztással és ego- növesztéssel) hanem éppen, hogy arra való, hogy az ősrendet magunkban a külvilág tükre segítségével helyre állítva, spirituálisan megtisztulva törvényesen kiegyenlítődjünk és e kiegyenlítődési képességek segítségével és az Isteni lét-egységbe (az itt szerzett törvényes normális mivoltunkat megerősítve) vissza juthassunk. - Persze, ezt a szükséget, az elvetemült gátlástalan zavarodottak nem bírják felfogni, illetve, ha felfogják is, utálják a normalitás elnyeréséhez szükséges erőfeszítéseket, sőt: félnek a megpróbáltatásoktól és inkább cinikusan gúnyolódnak és nagyképűen fölényeskednek! - De csak addig, amíg a sorsuk az életfeladataik elvégzésére rá nem szorítja őket. És ekkor, vagy vállalják a teljes kijózanodáshoz és a kábulattól való megszabaduláshoz szükséges belső harcot és küzdelmet a saját hazugságaik leleplezésére, ami a normalitás - törvényesség helyreállításának az első feltétele, vagy feladják azt, és idejekorán meghalhatnak.

Példa: Volt egy horoszkóp-esetem egy nagyon korrekt és szép és kedves jogásznővel, akinek a férje olyan csokoládé-reklámügynök volt, aki városról - városra, illetve üzletről üzletre járva, reklámfogásként havi, vagy heti kvótára kellett ajándékozzon (gondolom különböző eladó-nőknek és főnököknek) csokoládékat. Persze, hogy jóképű és lévén, "volt annyi esze" : ) , hogy ezt a lehetőségét úgy is rendezte, hogy a megajándékozott hölgyeknek érdeke is legyen szeretkezni vele a sok csokihoz jutás fejében.
Hosszú évekig próbálkoztak gyermeknemzéssel és annak ellenére, hogy a laboratóriumi eredmények szerint annak be kellett volna következni, nem sikerült. Én is megvizsgáltam mind a két horoszkópot, és a férfi horoszkópjából, meg "mesterségéből" egyértelműen kikövetkeztettem, hogy a magas idea-szintű (tehát a sok képzeleti) csalás miatt, nem képes megtermékenyíteni a feleségét. Botrány volt.
Más-fél két év múlva viszont, írt a feleség, hogy igazam volt, mert újra megvizsgálták laborban a férj spermáit, és azok össze - vissza mozogtak, ("hibás koordinációs mozgásuk van"), tehát az, „Ami fent van ugyanaz, mint ami lent van" univerzális lételv alapján, a spermák is úgy viselkedtek egy idő után, mint a férj képzelete. Tehát nem célirányosan! Emiatt nem tudtak bejutni abba a járatba, és azon felmenni, ahol a női petesejt várt rájuk a megtermékenyítésre.
Sőt, ez már nem ide tartozik, de azt követően, hogy a kedélyek lecsillapodtak, egy évre rá még kaptam a hölgytől egy levelet, hogy kicsit később, a férjétől még valamilyen komoly nemi betegséget is kapott (tripper, vagy szifilisz). A korábbi, "hihetetlen" elméletemnek tehát, sajnos ilyen szomorú igazolódása lett.

Más szinten, azt kell megértenünk, hogy amiért halvány gőze nincs a mai írástudóknak - íróknak és újságíróknak - arról, hogy a perverziónak kauzális és spirituális funkcionális zavar, illetve összetévesztés az oka, micsoda képtelen morális igényességet hirdetnek a felvilágosultnak látszó, liberális koreszméktől elvakított írástudók (Filozófusok, írók, újságírók, és egyéb média-+szakemberek" , akik természetesnek veszik és hirdetik a homoszexualitást, és kritikával illetik és szidják a különböző egyházakat és konzervatív államokat - parlamenteket, amiért nem iktatják törvénybe az azonos nemű személyek házasodási és gyermek-örökbefogadási jogát. Miközben ugyanazok a "felvilágosult" író-bölcsek és magukat írástudónak képzelő médiaszakemberek külön elítélendő kategóriába sorolván egy másik kauzális és spirituális összetévesztést: a pedofíliát, kígyót békát kiáltanak azokra a homoszexuális késztetésekkel rendelkező papokra, akik gyermekeket rontanak meg a zavarodott szexuális élvezet-vágyaik kiélése céljából. Holott a homoszexualitás is ugyanabban a spirituális zavarodottsági karmában gyökerezik mint a pedofília, és egészen biztos, hogy amennyiben ezek a zavarodott írástudók nem hirdetnék olyan nagy hangon, hogy az azonos nemű személyek közötti szexuális viszony természetes és legalizálni való, akkor a homoszexuális pedofíliának a kiélési kísérletei és gyakorlásai is, nagyon nagy mértékben megszűnnének.

  Forrás: http:/www.kozmaszilard.hu   |  

Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 2. rész
Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 2. rész
 A ritmus, a ciklus és a hierarchia sorstörvénye. Folytatás:Jézus, aki nem vallást, hanem a mítoszok (legendák = törvények) és a költészet közérthetősége szintjére leképezett metafizikai szemléletet ...

Kozma Szilárd  ·   2 éve   ·   Sorsrendezés asztrológiával  ·   0  

Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 1. rész
Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 1. rész
A teremtési és megváltási folyamatok rendjének, valamint az ismétlődés és a rend ciklikusságának a törvénye. Az anyagi megnyilvánulási forma-rendszerek törvénye, vagyis a Tér és az Idő Törvénye. ...

Kozma Szilárd  ·   2 éve   ·   Sorsrendezés asztrológiával  ·   0  

Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszs törvénye (Az V. törvény) - 2. rész
Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszs törvénye (Az V. törvény) - 2. rész
Az én volt-feleségemnek egy amerikai pszichológus által írt csodakurzus tanaiban, majd az önmegvalósító (Szahadzsa) a joga-tanfolyamban hirdetett örök-béke elérési lehetőségeiről szóló misztikus ...

Kozma Szilárd  ·   3 éve   ·   Sorsrendezés asztrológiával  ·   0  

Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszis törvénye (Az V. törvény) - 1. rész
Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszis törvénye (Az V. törvény) - 1. rész
A POLARITÁS TÖRVÉNYE, VAGYIS A SZÉLSŐSÉGES LÉT- ÉS ÉLETHELYETEK SZÜKSÉGÉNEK AZ EGYETEMES TÖRVÉNYE. Az ötödik egyetemes sors-törvény.(A lelepleződés és a leleplezés szükségének a törvénye.) ...

Kozma Szilárd  ·   3 éve   ·   Sorsrendezés asztrológiával  ·   0  

Kozma-Joó Viola: A Bolond - A beavatott, a Tarot 22
Kozma-Joó Viola: A Bolond - A beavatott, a Tarot 22
Miért nevezik Bolondnak a tarot legerősebb, legtöbbet érő, a 22-es számú kártyáját? Mi is ez a rejtélyes, beavatott-i Bolondság? A Bolond állapot, úgy, mint a boldogság, az istenazonosság-tudatból ...

Kozma-Joó Viola  ·   3 éve   ·   Sorsrendezés asztrológiával  ·   0  
  • Bejelentkezés




    Automatikus bejelentkezés


    Regisztráció  |  Elfelejtettem a jelszót
  • Jelszó kérése
    Egy új jelszó lesz generálva és elküldve a beírt e-mail címre,
    amelyet belépés után a saját fiókom menüben bármikor megváltoztathatsz.



    Belépés  |  Regisztráció