Az elköteleződéstől való félelem, avagy a hamis szabadság és az az anarchia karmája. A nyolcadik, az Uránusznak megfelelő karma program. Az anarchikus szabadság-képzetek, illetve a szabadság-fantazmagóriák és az irracionális – és ezért hamis (Mivel felelősség-mentes) szabadság-vágyak, a kötelék és kötelesség mentesség karma-programja.
Azok a személyek, akik ezzel, az önmagukkal, vagyis a korábbi céljaikkal és szándékaikkal is folyamatosan ellentmondásba hozó, és „a szabadság- börtönében való őrült vergődés” nevű, öncélú lázadást és radikalizmust, forradalmiságot okozó karmájával születnek, tehát, akiknek a Vízóntőben, vagy a Bakban áll az egyik – netalán mind a két! - karma-pontja, még az agresszíveknél, a hazudozóknál, vagy az aggodalmas – közömbösöknél is idegesítőbb „szerzetek” tudnak néha lenni.
Mert miközben ők, kérem szépen, a totális szabadság, pontosabban: a minden elképzelhető lehetőségek kihasználási lehetőségnek a hírnökei, menten a legnagyobb zsarnokokká és szabadság-tiprókká változnak, amikor a velük ellentétes nézeteket, vagy életformát kellene elfogadjanak, és toleráljanak, vagy amikor a többség egyes tagjai kritizálják őket a felelősség és a következetesség hiányáért és, azt igénylik tőlük, hogy fogják vissza magukat, mivel az öncélú és általában csak saját magukra értett szabados – liberalizmusukkal, zavarják az életük alapvető jogainak (pl. a pihenéshez és a nyugalomhoz való joguk) gyakorlásában. Vagy amikor a „fárasztó tradicionalisták”, azt igénylik, hogy a szabadság-mániások, „ne fertőzzék” a gyermekeiket ezzel az erkölcs- és törvény-tipró, korlátlan szabadosság-elmélettel és gyakorlattal.
Azt, hogy e hippi mozgalom által eszmeileg a fogyasztói világ szinten törvénybe helyezett liberálisoknak a neveletlen és ezért a vad ösztöneik (a vissza nem fogott karmájuk) által irányított, gátlástalan gyermekei, ne közösítsék ki és ne készítsék ki, nyomorítsák meg az ők normálisan nevelt gyermekeiket. Ilyenkor ezek a szabadságmániás liberálisok éppen a szabadság nevében akarják megtiltani és lehetetlenné tenni azt, hogy a tradicionalisták az elemi természeti és polgári jogaikat gyakorolják és hogy egyáltalán szabadok legyenek, szabadon kérhessék és érvényesíthessék a gyermekeiknek a saját felelősség-tudatuk és józan belátásuk szerinti neveléshez való jogát.
Kapcsolódó videók:
Kozma Szilárd asztrológus