Kozma Szilárd: Az önkéntelen ön- és környezetámítási, vagyis a Kaméleon karma-program

Ahhoz, hogy valaki pl. a hinduk által szentnek tartott, de csontrákban idejekorán meghalt Ramana Maharisiéhez hasonló rendkívüli szellemi és értelmi képességek segítségével a legmagasabb spirituális szinten tudja becsapni magát (és környezetét) és az isteni és a gyakorlati-tárgyi valóságnak csak az egyik oldalát (A Világosságot – fényt) látva (És csak ezt az egy valóság-részt látva-értve, értelmezve, istenítve…) úgy képzelje, hogy ő a lényeget tekintve nem tévedett, nem a marsi romboló karmával, de egy még annál is veszélyesebb spirituális sors-programmal kell hogy szülessen.
Ez a környezet - és öntévesztő program, önkéntelen hamis információ-áramoltatási (hazudozási) program. Ez az ember ősemlékezetében az állati létből visszamaradt létfenntartási állapotokra, az ellenséges természeti, ragadozó – áldozat szerepkörökre visszautaló, automatikus ámítási késztetések programja. Ez az automatikus álcázási és megtévesztési késztetéseket és az ezzel járó, spontán hamis információ-áramoltatási (hazudozási) késztetéseket előidéző szellemi program.
Úgy alakul ki egy kismamában és úgy kerül be egy megszületendő ember (csecsemő) személyi struktúrájába, hogy az anyai ági felmenők (ősanyák) nem csak a szüleiket és a férjeiket vezetik mesterien félre a saját személyükre (vágyaikra, szándékaikra, akaratukra) vonatkozó lényeges kérdésekben, hanem annyira beleélik magukat a félrevezetés (szemforgatás) célszerűségébe és jogosságába, hogy sikerül becsapniuk és összezavarniuk a saját lelkiismeretüket is. Sőt: amennyiben vallásosak voltak, még az Istent, vagy a kedvenc szentjüket is szerették volna a maguk pártjára állítani a céljaik elérésében, és noha tudták, hogy igazságtalanul és hamisan járnak el, imádkoztak azért, hogy a szentjeik segítsék őket szándékaik kivitelezésében. Igyekeztek az Istent, a szenteket és saját lelkiismeretüket is meggyőzni arról, hogy az, amit tettek, vagy tenni szándékoznak, voltaképpen nem is olyan nagy bűn, nem erkölcstelen. Ennek a spirituális szintre emelt öncsalásnak a szelleme nem szűnik meg az illető ősanyák halálával, hanem annak függvényében, hogy egy-egy utód fogantatását megelőző időszakban, mennyire intenzíven élték át a környezet- és az önámítás állapotát, az utódokba átszármazott és konkrét (nyíltan megélt, vagy rejtett: lappangó) ámítói tulajdonságok formájában megjelent az utódokban és azok utódaiban.
Ezek, az őskorrupció motívumához kapcsolódó, spirituális szintekre vésődő, ámítási programok az intellektuális jellegű iskolázottsági (tájékozottsági) fokkal arányosan nőnek, összetettebbé és intenzívebbé válnak, ahelyett, hogy azzal oldódnának. A grafológusok között köztudomású, hogy a nyugati személyek kézírás-mintái tartalmazzák a legtöbb hazudozási hajlamra utaló jelt.
Hiába tudjuk Nietzsche óta, hogy elenyészően kevés és jelentéktelen tény az, hogy sokat hazudunk másoknak, ahhoz képest, hogy saját magunknak mennyit hazudunk, mert a legtöbb esetben, nem tudjuk, hogy mikor és miért áramoltatunk a lelkiismeretünk, vagy a környezet irányába hamis információt, hogy miért csapjuk be magunkat és környezetünket.
Az őskorrupció, vagyis az őshazudozás kulcsszavai: kényelmes, kellemes, biztonságos és élvezetes. És ha észre vesszük, hogy az állandó kéj-állapotot: a folytonos világi sikert, vagyis tudományos és gazdasági boldogságot nem lehet elérni, legalább egy kis lét-biztonságot akarunk szerezni.
Valójában nem az öncélú (szexuális) kéjelgés a főbűn, hanem az a sors-kikerülési -kicselezési vágyunk, a mesterséges és külső (anyagi és személyi) feltételekhez kötött biztonságra és kényelemre való törekvésünk, amellyel elszakítottuk magunkat a természettől. A természettel, a természet változásaival és határhelyzeteivel való közvetlen (egyértelmű) és állandó (folyamatos) kapcsolatunk nélkül, meg vagyunk fosztva a fejlődésünkhöz szükséges közvetlen, úgymond nyers tapasztalatoktól és azoktól a közvetlen és elemi jelzésektől, amelyek arról tudatosítanak, hogy törekvéseinkben, fizikai, lelki és szellemi állapotainkban, kapcsolatban állunk-e, harmóniában élünk-e az egyetemes törvényekkel, vagy nem.

Amint a neve is mutatja, a kaméleon program végeredményben a természeti létért való küzdelem primer játékában létrejött szellemi folyamatoknak különböző megjelenési formája. Ez a ragadozó–áldozat közötti, az ellenfél megtévesztését szolgáló játszma akkor válik veszélyessé, amikor a természeti ember és a felettes énnek is nevezett lelkiismerete közötti: az Isten és a személy közötti viszonyban használja az ember a megtévesztést, a hamis információáramoltatást. Akkor, amikor az ember az egyéni elképzelései szerinti kicsinyes érdek-koncepciót, mint egyetemesen érvényes törvényszerűséget tüntet fel mások és a maga számára. Magyarán: amikor az egyéni, vagy a csoport érdekekhez kötött, abból kiszármazott erkölcsi világképét úgy tünteti fel, minthogyha az egyetemes szükségszerűségként "az Isten" erkölcsi elvárása lenne.

Az álcázás, a cselezés, a félrevezetés, a becsapás és a hazudozás tehát a legelemibb és a legösszetettebb létjelenségekben is jelen van.
A kaméleon programra utaló diszharmonikus személyi mintázat még csak arra utal, hogy az illető személynek a születésétől fogva hiányzik, vagy zavart az a képessége, amelynek segítségével helyesen fel tudná mérni, és értékelni tudná magát, a saját (jó, vagy rossz) személyi tulajdonságait. Ennek következtében zavart és hamis képet alkot magáról, helytelenül ítéli meg a személyét mind a környezetével való viszonyaiban, mind az emberi és általában a szellemi értékek viszonylatában.
Mikor alul, mikor fölül értékeli magát, mivel születésétől fogva hiányzik az önértékelési és az önkritikai érzéke. Ő a szerénykedő ember, aki a mások szemében meglátja a szálkát, de a saját szemében nem képes észrevenni a gerendát. Mivel helytelenül ítéli meg magát, helytelen az a kép is, amit saját magáról a környezetének kivetít, kisugároz. Az általa kisugárzott hamis önképre visszaérkező környezeti válasz-reakciók miatt és ezek következtében, vagy folytonos bizonytalanság-tudattal (komplexusokkal) él, mint aki állandóan bűnös valami olyan dolgokért is, amelyekről nem is tud, vagy teljes magabiztossággal és meggyőződéssel jelenít meg egy olyan (szerinte legalábbis értékes) személyiséget, amely a valóságban nem is létezik. Például kedves ripacs, vagy érzelgős és jóindulatú segítség-osztó, de valójában számító és, ha lehetősége nyílik erre, kegyetlen zsákmányoló. Enyhébb formája a megbízhatatlanság, illetve a szélhámosságra való hajlam.
Amikor az ámítási és önámítási reflex a képi - képzeti folyamatok és a fantázia tevékenysége szintjén jelentkezik, a fentiekben leírtakat pesszimista világlátással és életszemlélettel (ellenségképekkel), vagy habókos ködkergetéssel duplázza meg. A személy, aki egy ilyen (a horoszkópjából is kiolvasható) veleszületett program által vezérelt hajlammal rendelkezik, összetéveszti a tárgyi és a szellemi valóságot az ő negatív képzeteivel, vagy habókos vízióival.
Rendszerint azok a babonásan vallásos, vagy a magukat felvilágosult ateistáknak valló édesanyák hoznak a világra ilyen sorsképlettel rendelkező gyermekeket, akik bálványimádókként úgy képzelik, hogy a tőlük függetlenül létező objektív Isten és Sátán harca jellemzi az életük minden részletét, illetve az, hogy amennyiben engednek az egyik, vagy a másik hívásának, vagy az anyag mindenhatóságába vetett hitük miatt, a tárgyi világot fetisizálják és a gyermek apját is, tőlük függetlenül létező és döntő objektumként kezelik.
Ezért leggyakoribb spirituális betegségek a tévképzetekből eredő kedélyállapotokhoz, illetve a csalódásokban és a bűntudatban gyökerező pszichés traumákhoz kapcsolódnak. Ezért ezekben, a szellemvilághoz való zavaros kapcsolatokban gyökereznek a mirigy betegségek, illetve a hormonzavarok is, amelyek végül is, az anyai ősök által intenzíven átélt misztikus káprázatoknak a következményei.
Az alkoholizmus és az erős dohányzás is, de főként a kábítószerezés, mint a mesterséges önámítás megtestesülése, a kaméleon program különböző formáját jelzi, illetve annak a fel nem oldott következménye. A kaméleon programok által vezérelt tulajdonságok képesek a hatodik hatványra is fel fokozni a többi veleszületett programból eredő negatív késztetéseket, aminek szellemi önismeret és öntisztítás hiányában gyógyszerfüggőség, majd orvos- és kórház-függőség, esetleg korai halál lesz a vége, arról nem is beszélve, hogy ezzel az önkéntelen áltatási és önáltatási késztetéssel lehetetlen fenntartani egy normális élettársi viszonyt, ami nélkül lehetetlen a ténylegesen boldog és egész-séges élet elérése.

Logikus tehát, hogy az önámítások következménye az életenergiák összezavarodása és elgyengülése: a cukorbetegség, az elhízás és amennyiben a befelé ható kaméleon program a szintén befelé, vagyis a sors, a sors-helyzet irányába: az abszolútum irányába ható romboló programok valamelyikével társul, a következmény a rák betegség. A vírusos betegségek is a zavart ősideáknak, illetve a hamis sors-információkból álló mentális struktúráknak a fizikai megtestesülései.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.