Szepo

Kozma Szilárd: A hiány és a kiegyenlítődés, vagy a csere egyetemes törvénye 1

Feltöltötte: Kozma Szilárd   ·   10 éve   ·   25176   ·   Sorsrendezés asztrológiával

„Boldogok a szellemben koldusok, mert övék a mennyek országa." - Jézus

Más nevein: Az áthatolás és a megfelelés törvénye. Az Egyetemes Áthatolás és Kiegyenlítődés Törvénye. A Szükség és A Bőség törvénye. Vagyis: a hiány keletkezésének és a hiánynak a kielégítési – kiegyenlítési szükségének a törvénye. „A szükség megszüntetése szükségének", tehát a hiány teremtési (provokáló) funkciójának és a bőség által történő kielégítésének és kiegyenlítődésének (kompenzációjának) a törvénye. Mindezzel együtt és mindenek fölött, A LOGOSZ TÖRVÉNYE, vagyis a Szent Szellem erejének és hatásának a törvénye.

Továbbá, az állandó változásnak és a változás állandóságának, a minden folyamat fölött álló és az összes folyamatot egymással kiegyenlítő, az állandóan végbe menő, egyetemes kiegyenlítődés és kölcsönhatás törvénye.

Kozma Szilárd: A hiány és a kiegyenlítődés, vagy a csere egyetemes törvénye 1

Kép forrása: http://briasimpson.com/why-balance-in-business-is-critical/

- Ez az a törvény, amelynek a megértése és a vele való tudatos együttélés, a törvény tudatos használata nélkül, ostoba dráma-sorozattá válik az életünk. Ennek a törvénynek a mindennapi életünkben, a mindennapi életünk során jelentkező, és kiegyenlített állapotokhoz vezető hatása megértése nélkül, valamint a megfelelő (türelmes, megértő) lelki és szellemi alapállás felvétele nélkül, a kiegyenlítődési alapálláshoz való következetes ragaszkodás nélkül, értelmetlenné, zűrzavarossá: harmóniátlanná és végül is tragikussá válik az életünk. Ehhez viszont, akárcsak a vibráció törvény esetében, azt kell megértenünk, hogy a hiány-képződés és a bőség-kiegyenlítődés, nem csak egy dimenzió szintjén megy végbe, hanem minden minden dimenzió szintjén, és nem csak egyetlen energetikai-információs spirituális struktúrán belül, hanem az egész egyetemes létezésen belül.

A törvénynek az ember számára is könnyen követhető, érzékelhető és észlelhető megjelenési formáját és annak hatásmechanizmusát a Tabula Smaragdina írja le: "Ami lent van ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van ugyanaz, mint ami lent van, hogy az Egy varázslatát beteljesítsd." A földről az égbe száll, és az égből a földre vissza." „Ez az átvitel varázslata és ennek ez a módja." „Ez minden erőben az erőnek az ereje." „Ha ezt megérted, előled minden sötétség kitér." Vagyis, a teremtésben Teremtő és Teremtmény, az abszolút lét és az egyén, szubtilis spirituális – információi és energetikai kapcsolatok szintjén állandóan és folytonosan kiegyenlítődési szükségben állnak egymással és a szükséget kielégítve, a cserét végrehajtva egymásba való kölcsönös áthatolással, az egyetemes kiegyenlítődést, vagyis a megváltást végrehajtják. A Tabula Smaragdina szerint, azért „hogy az Abszolút szellemnek (Az Egynek) a kettővé válása (megnyilvánulása) okát és a célját (az áthatoláson és a kiegyenlítődésen keresztül történő megváltás varázslatát) beteljesítse".

Amennyiben tehát a Teremtésnek a célját és rendeltetését vesszük alapul, vagyis az egyetemes megváltás és az egyéni megváltódás szükségét, teljesen logikus, hogy az abszolút szellem folyamatosan ellátja, a rendeltetés szüksége szerint élő embert, vagyis az anyagba inkarnálódott rész-önmagát, teremtői energiával és életenergiával, amennyiben az is igyekszik a környezetével kiegyenlítődni, annak az érdekében, hogy az egyén életben maradjon és a minél nagyobb mértékű (több dimenziós) kiegyenlítődést elérje, vagyis, hogy a rendeltetését beteljesíthesse. Másrészt az embernek is folyamatos információt küld arról, hogy miket észlel, milyen benyomásai vannak a Lilith-mentes anyagi létben, a szellemi világ irányába, és végső soron az abszolútumhoz, ha tud erről az információ-közvetítésről, ha nem. Arról tehát, hogy miket tükröz számára, az ő karmája számára az anyagi lét, amelybe mind a saját testének az un. belső jelzései bele tartoznak, mind az un. külső természeti és emberi környezete.

Valamelyik Evangéliumi passzusban az a tanácsot adja Jézus, hogy bármilyen problémád, vagy gondod is lenne, bármilyen megoldást is találnál a gondjaidra és bármit is akarnál keresztül vinni, sőt: bármi is lenne még csak a szándékod is, vonulj vissza a te belső szobádba, ott mondj el mindent a te Uradnak, és az meghallgat és megsegít téged. Ennek a tanácsnak az, az értelme tehát, hogy szükség van arra is, hogy az ember tudatosan is küldjön információkat az ő „megbízója és táplálója" felé arról, hogy miket észlel és hogyan viszonyul az észleltekhez, illetve, hogy a benyomásaiból miféle következtetéseket vont le és milyen belső intézkedéseket hozott a karmája feloldása és meghaladása érdekében. A legtöbb dolog ugyanis, amit mi adni tudunk az un. Istennek ezen a tudatos információ-küldés mellett és ezzel együtt, nem más mint az általános emberi és az egyéni karmánknak a tudatosítása, és ez által, a karmikus késztetéseinktől való leszokás és megszabadulás, a gyakorlati tapasztalataink segítségével. Ez a mi áldozatunk és ajándékunk Isten felé. Ez a sors-beváltás és a sors-megvalósítás.

Ez a teremtő és teremtmény közötti információ-cserélő belső kapcsolat persze, nem mindig tudatos. Sőt: a legtöbb esetben, az emberiség nagy részénél nem az. De léteznek úgymond automatikusan működő, un. alkímiai, tehát szubtilis (misztikus...) kapcsolatok és információ-közvetítések is is, az ember és az Isten között, amelyek közül az egyik a legintenzívebben az ember álmában megy végbe, amikor is ő – illetve az agyának a memória-tára - akaratlanul „leadja" az Istennek a napi történésekről és tapasztalatokról, a felmerült morális problémákra hozott racionális megoldásokról, de főképpen a személyi benyomásokról és viszonyulásokról – határozatokról szóló információkat. És viszont: a Hatás és visszahatás törvénye alapján, az ember is megkapja az Istentől a belső benyomásainak és változásainak megfelelő, tudattalan spirituális információt, ugyancsak az egyetemes törvények szerint. Ezért, amennyiben az ember huzamosan és intenzíven szédíti magát, vagy más személyeket nap közben, akár kábulat – okozó italok, vagy ételek és más anyagok fogyasztásával, ilyen anyagoknak a mesterséges úton történő szervezetbe juttatásával, akár egyszerű, de folyamatos önáltatással és belső „elnézésekkel", illetve olyan sok és összetett külső (másokat félrevezető) hazudozással, hogy a végén már ő sem képes megkülönböztetni azt, hogy mi a valóság abból, amit „kiközvetít" és mi nem, a hatás – visszahatás törvénye alapján, az abszolútum irányából érkező szubtilis információk is  zavarosak és zavaróak lesznek és az illető személy, előbb – utóbb megbetegszik.

– Hiába mondják egyesek azt, hogy az iszákosak és az alkoholisták szervezete védve van a fertőzéstől, mert a bacilusok és a mikrobák nem bírják a szeszt (tulajdonképpen a kábulatot nem bírják azok sem), mert a fent leírt információ-csere és mechanizmus miatt a kábult felnőtt embernek az immunrendszere úgy legyengül, hogy védtelenné válik a kórokozókkal szemben és bármennyire is igyekszik az alkohol-színvonalat fenntartani, nem csak alkoholista lesz, de gyenge immunrendszerű egyén is, akinek a szervezetét a leggyengébb kórokozók is legyőzik és befertőzik. Sőt: amint azt más, ide vonatkozó tanulmányaimban kifejtettem, a rák betegség és az allergia is, amit nem baktériumok, vagy vírusok okoznak, éppen az önámítás betegségei.

A másik automatikus információ- és energia-áramlás, amiben ha tudatosan, ha tudattalanul, de részt veszünk, az amit az anyagcserének nevezett folyamatok útján megy végbe a szervezetünkben. És nem csak a táplálkozás útján, amelynek során a külső környezetünk élőlényeinek a részei és termékei, valamint ásványi anyagok is bejutnak a szervezetünkbe és a szervezetünk alkímiai vegykonyhájában átalakulnak élet-energiává és a szerveinknek a különböző sejtjeivé, hanem a lélegzés útján is ilyen önkéntelen energia- és információ-cserét és információ-vizsgálatot hajtunk végre a külső környezettel, az alkímiai négy ősi alapelemnek megfelelően. És itt nagyon fontos megjegyezni, hogy az anyagcserén és főként a táplálkozáson keresztül, nem csak az élet fenntartásához szükséges energiát nyerünk az un. anyagi táplálékot, hanem információ bevitel és bekebelezés (információ-kaptálás) is történik! A különböző növények és gyümölcsök és ásványi anyagok által tartalmazott őserők információinak a szervezetünkbe jutása is éppen annyira fontos, mint az azokból nyerhető un. nyers-energia. Nem csak a az agy-és idegműködéshez szükséges, hogy a külső környezetből származó anyagi (Pl. vitaminok) és szubtilis információ jusson a szervezetbe, hanem a csakra-központokban elhelyezkedő mirigyek működése számára is.

A nehezebb, un. földies anyagcsere: a táplálkozás útján az alkímiai föld-elemnek megfelelő információ-csere történik. És itt még azt, a sokak számára talán bizarr, vagy „furcsa", de igencsak fontos jelenséget is meg kell említenem, hogy nem is annyira egyoldalú ez az anyagcsere nevű információ „beszerzés", ami az anyagnak a táplálkozás útján történő bevitelével „hajtunk végre", hanem az un. elhasznált, kiszipolyozott anyagnak az ürítés útján történő vissza-juttatása folyamán is, olyan szubtilis információ kerül vissza – belőlünk! - a természetbe, amely azt nem, hogy nem károsítaná, amennyiben nem „vegyszerezve" küldenénk vissza a mosóporos és más tisztítószeres szennyleveivel együtt, az angol-vécéinkből, hanem éppen fordítva: termékennyé tenné a földet. Régebb a falusi gazdák nem csak az állatok ürülékéből képződött trágyát vitték ki és szórták szét télen a szántóföldeken és a kaszálókon, hanem a családi vécék tartalmát is. Persze, a hamis információktól átszőtt és duzzadó, tehát minden szinten fertőzött civilizációs körülményeink között, ez nem, hogy elképzelhetetlen, hanem egyenesen büntetendő. Továbbá: a szervezetünk 85 – 9O százaléka víz, tehát a folyadék bevitel (és az ürítés!) is, igen fontos tartozéka a környezettel való kiegyenlítődésnek, az alkímiai víz-elem szerint. Ezért nem mindegy, hogy miféle folyadékot és milyen minőségű vizet „vezetünk" be a szervezetünk alkímiai konyhájába. A levegő-elem szerinti információ – és anyag – csere, természetesen a légzés útján történik a leginkább, de az un. szilárd táplálékunk is tartalmaz levegőt és más gáz nemű anyagot, valamint olyan anyag féléket, amelyek gáznemű állapotba kerülnek az emésztés során. Ezeket a gázokat is „vissza küldjük" a természetbe, talán nem kell részleteznem, hogy milyen utakon. De a tűz elemnek megfelelő információ és energia csere is megtörténik a szervezetünk és a környezetünk között, nem csak az által, hogy a nap-melegével és a napfény információjával is jószerével élünk, és nem csak az által, hogy megmelegítjük, vagy lehűtjük az ételeinket – italainkat, hanem más hő-energia kaptálási tudatos, vagy tudattalan módszerekkel is élünk.

Nagy tévedés tehát az anyagcserét egyszerű és egyoldalú – egyirányú energia-szerzési folyamatnak gondolni és képzelni és ezért is érdemes a táplálékunk és az italaink minőségére, energetikai és főként: szubtilis információs-tartalmára figyelni. Mivel egyenesen a kiegyenlítődés törvénye elleni merénylet mind a mértéktelen és zabolátlan étkezés (zabálás), mind a táplálék-megvonás, az öncélúan hosszas böjtölés és koplalás. Az ide vonatkozó betegségek viszont, mint a bulimia és az anorexia, éppen a kiegyenlítődés és a csere törvényéhez való hamis, zavaros, vagy ellenséges viszonyulás következménye, és minden esetben, a testi szinten is megjelenő hamis kiegyenlítődésre – hamis kompenzációra való öntudatlan spirituális törekvés áll a háttérben, aminek az igazi színezetét, egyénenként változó rész-okait a személyi horoszkópokból, a metafizikailag gondolkozó és így vizsgálódó asztrológusok által, könnyen ki lehet olvasni.

Persze, mindenféle rokoni, családi, szerelmi, baráti, ismerősi, pozitív, vagy ellenséges lelki viszony, sőt a társadalmi – közösségi viszonyok, vagyis a politika is a kiegyenlítődés és a csere törvényes alapján (is!) megy végbe, de ezeknek az elemzésére most nem térek ki, más tanulmányaimban, illetve a többi törvény leírásánál ezekről a viszonyokról, tudattalan kiegyenlítődési törekvésekről is írok, vagy írnak a barátaim és más szerzők is, főként a pszichológusok, az antropológusok és a szociológusok. De nem térhetek ki ezeknek a relációknak egy érdekes közös anyagi elemének a rövid értelmezése előtt, mivel azt kell látnom, hogy az un. ezoterikus irodalomban, sőt, az asztrológiában is egyre több a vele kapcsolatos zagyva misztifikáció. Természetesen a gazdasági tevékenység csere eszközéről, a pénzről van szó. Még egy teljes könyvet is elolvastam kezdő koromban a „A pénz tao-ja" címmel, és akkor jöttem rá, hogy miféle bolondériákról van itt szó, hiszen a pénznek valamiféle mágikus erőt és misztikus hatalmat tulajdonítanak, holott a pénz mindössze egy egyszerű anyagi eszköz és abban különbözik a munkaeszközöktől, vagy a szépítkezési – kozmetikai eszközöktől például, hogy egyik termék átcserélhető általa a másik termékkel, vagy más anyagi javakkal. Ilyenképpen egyfajta gazdasági értékmérő funkciót is beteljesít tehát, de ez messze – távol áll attól, hogy a pénznek mágikus ereje lenne, illetve, hogy az megidézhető, illetve szaporítható lenne, mágikus praktikák segítségével.

A Titok c. film szerzői is valami ilyesmit sugallnak, ti. Hogy lehetséges lenne a rendkívüli anyagi meggazdagodás puszta pozitív képzelgés és optimista magatartás által, gondolván, hogy egyedül az általuk Vonzásnak nevezett törvény hat a szellemi létezésben, holott az, amit ők ezzel a névvel illetnek, mindössze a Mágia és a Rezonancia törvénye együttese, tehát mindössze két törvény hatása a tíz közül, amely törvények szerinti spirituális erőkkel való manipulációnak (azok öncélú és egyoldalú kihasználására kizsákmányolására irányuló tudatos törekvésének) teljesen ellentmondhat és azokat teljesen semlegesítheti, már csak a Polaritás törvénye is, a Karma törvényének és a Fejlődés törvényének a semlegesítő, vissza fordító és esetleg még durván is visszaható erejéről nem is beszélve.

Spirituális gazdagodás (finomodás), tehát karma-oldás és fejlődés, vagyis rendetetés beteljesítési logika szerinti „törvényesülés" nélkül, illetve, más felől: csalás, tolvajlás, szélhámoskodás és rablás nélkül, csakis úgy lehetséges az olyan könnyű és „mesés" meggazdagodás, mint amilyet a The Secret c. film szerzői csillogtatnak előttünk, ha az ember olyan divatos és tömeg szórakoztató, tömeg-szédítő, tömeg-butító tevékenységet folytat, illetve olyan értéktelen információt kínál eladásra, amire ostoba módon buknak a karmájuk által irányított és a karmájukat növelő széles tömegek.

És úgy néz ki, hogy a Titok c. film szerzőinek sikerült egy – egy ilyen mesésen jövedelmező tömeg-butító tevékenységgel kapcsolatba és harmóniába kerülni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy aki az ő példájukat követi, mind meg is gazdagodik. Sőt: ugyanarról a jelenségről van szó, mint a piramis-játékok esetében: azok akik vásárolva, tömegesen fogyasztják a szerzők sikerekről szóló siker-könyveit, illetve akik a hogyan gazdagodhatsz meg gyorsan és könnyű szerrel c. tanfolyamokra befizetnek, képezik a piramisnak azt az alját, amelynek segítségével a csúcson levők (A szerző – oktatók) meggazdagodhatnak. Ez viszont még koránt sem jelenti azt, hogy mind boldogan és egészségesen is élnek.

E törvény következményeinek a tudatos megértése érdekében jött tehát létre az a közmondás, hogy „Semmit nem Isten nélkül", és erre érzett rá a nagy erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor is, akinek az volt a jelmondata, hogy „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"  Ezért van az, hogy az igazi, józan hitt, ami az egyetemes törvények természetének és hatásának az ismeretére alapszik, vagyis azon a logikán, hogy a teremtés eredeti célja, rendeltetése és célja pozitív és az ép elméjű embernek minden lehetősége meg van ahhoz, hogy ehhez a pozitív hozza csatlakozzon és az szerint élve, egészségesen és boldogan végezze az életfeladatait (Vagyis a hit nem jelent külsőséges és megható szereplésekben kimerülő, fantazmagórikus és ezért önámító vallásosságot!) erős – szubtilis - életenergiákat adhat az embernek. A hitetlenség viszont, vagyis a folyamatos kétkedés - kételkedés, akárcsak a misztikus zagyvaságok és vallásos fantazmagóriák hosszú távon elgyengítik és le is betegítik az embert. Ezért van az, hogy a Hamvas Béla életművének a központi, állandóan vissza térő fogalmai az éberség és a realizáció. Mindkettő azt biztosítja ugyanis, hogy az embernek az Istennel való kapcsolata tisztán és zavartalanul működjön.

Az a hiány tehát, amit be kell töltenünk és ki kell elégítenünk – egyenlítenünk az életünk során, nem az öncélú élvezet- és boldogsághajhászás, hanem az általános emberi és a személyi karmánknak a megismerése segítségül történő felvállalása, feldolgozása és meghaladása. Nem azért vagyunk a földön tehát, hogy itt hozzunk létre valamilyen rendkívüli dolgot és „csináljunk valami nagyot" (Építsünk Bábel tornyokat), hanem azért, tehát még csak nem is a gyakorlati életfeladatok beváltása érdekében élünk, hanem azért, hogy ezen életfeladatok végrehajtása által és ezek közben megszerezzük azokat a képességeket, amelyek segítségével a karmánkat feloldhassuk és ez által az egyetemes kiegyenlítődési folyamatban (trendben) részt véve, az önmegváltódásunkon keresztül, a megváltás beteljesüléséhez hozza járulhatunk. Ezért van az, hogy az életfeladatait éberen beteljesítő ember, vagyis az, aki az elé kerülő feladatok elől nem menekül el (Pl. a keletiek és a kelet-európaiak nyugatra, vagyis külföldre, ahol gazdasági szempontból könnyebb az élet.), hanem azok megoldása közben szert tesz a karma-oldó képességeire, igazából boldog és egészséges, olyannyira, hogy egy idő után az orvosokra már semmiféle szüksége nincs. Sőt: az ember aki ezt megérti és bátran felvállalja, mind az általános emberi, mind a horoszkópjából kiolvasható, és általa a legtöbb esetben korábban nem-kívánatosnak, sőt: utálatosnak és iszonyatosnak képzelt személyi életfeladatait, azt fogja észre venni, hogy miután hozza szokik azok végzéséhez, egy adott idő múlva számára a legélvezetesebb tevékenységgé válnak a világon. Így voltam én is például a családalapítással és a családapai feladat-köröm beteljesítésével, hogy, amitől olyan sok ideig vonakodtam és huzakodtam, igazából akkor vált érdekessé és élvezetessé és akkor tett ténylegesen boldoggá, amikor a gyermekeink száma nőtt és én egyre többet kellett értük dolgozzak és velük legyek. Sőt: még inkább azt követően tett boldoggá az apai mivoltom, miután a feleségem elhagyott és én meg kellett küzdjek azért, hogy a gyermekeink, akiknek a jövőjével szemben én sokkal nagyobb felelősséget éreztem, mint a volt feleségem, nálam maradhassanak, illetve hozzám vissza kerülhessenek. És igazi, boldogságos szerelmi –élettársi viszonyba is csak azt követően kerülhettem, miután a Rák-karmámat felvállalva, mindent megtettem annak érdekében, hogy a vele járó életfeladataimat minél nagyobb mértékben és minél nagyobb felelősségtudattal beteljesíthessem. – Erre mondja Jézus, hogy: „Mert az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges."

A kiegyenlítődés törvényének az egyik gyakorlati következménye, az analógia léte a Teremtett létben, amelynek az alapján, végső soron, minden természeti elem és természeti létforma, valamint minden lény, kauzális lényege szerint, kapcsolatban áll egy egyetemes teremtő őserővel, egy ősprincípiummal. Ezért, a Teremtés végső határán levő fizikai dimenzió minden eleme és minden jelensége szubtilis kapcsolatban áll és megfelel egy – egy szellemi jelenségnek. És ezekből a határozott (kevésbé változó) természeti megnyilvánulási formákból (elemekből és lényekből valamint azoknak az egymáshoz való viszonyából), illetve ezeknek a szimbolikus jelentéséből visszakövetkeztethetünk az eredeti, mágikus erejű ős idea-képekre, energetikai és formai mintákra és magára az adott helyen és adott jelenségben éppen érvényesülő egyetemes törvényre.

Ezért mondhatjuk azt is, hogy amilyen a mikró világ, ugyanolyan a makró világ. Holott a valóság úgy igaz, hogy a természeti mikró és a makró világ állapota és rendeződése leképezi azokat a metafizikai (fizikai létformák fölötti, fizikai állapot előtti) ősprincípiumokat és őserőket, amelyeket nem lehet sem mikrónak sem makrónak nevezni, mert szellemi lényegükkel (eszenciájukkal) mindenben benne vannak és minden bennük van. („Én az Atyától jövök és Én az Atyában vagyok és az Atya bennem van." - Jézus) Mindannak, ami megnyilvánult és létformát nyert, van valahol egy szellemi megfelelője és egy spirituális eredője. Az atomok struktúrájának és felépítettségének megfelel a bolygók és a csillagrendek felépítési rendszere, ezek viszont egy magas vibrációs fokon létező Rend- és struktúra-Ideának a megnyilvánulási formái (alacsony vibrációs leképeződései). Hamvas Béla szavaival: A földi Gangesznek megfelel az égi Gangesz, a földi Nílusnak az égi Nílus. A földi létezésnek megfelel a szellemi létezés, a fizikai létezésnek a pszichikai létezés, meg a spirituális létezés. A fizikai testünknek megfelel a pszichikai és a szellemtestünk, földi lényünknek az ideális lényünk. És a csere és a kiegyenlítődés ezeknek a megfeleléseknek – lényegi kapcsolatoknak – a mentén, ezek irányán és ezen lényegi kötödések szerint megy végbe a vibráció törvénye szerint. – Ha két egymás számára idegeb népcsoport tagjai hirtelen szembe kerülnek, vagy találkoznak egymással pl., a politikai vezérek akaratától és elképzelésétől (félelmétől, vagy ambíciójától) fületlenül, az egymás számára szimpatikus, vagy az egymáshoz harmonikusan jobban vonzódó tagok között mindig elkezdődik a kommunikáció.

Ezért az Analógia törvényének is nevezik a megfelelés és kiegyenlítődés törvényét és ennek az értelme az, hogy mindig létezik a felszíni formai megfelelés mögött egy lényegi kapcsolat és egy állandó arányosság szerinti kiegyenlítődési kényszer (végy) a lét és az élet különböző jelenségei és megnyilvánulási formái között. Ez az egyből való kiszármazás és az egyhez való lényeg szerinti visszakötődés, a teljes visszakapcsolódás potencialátásit magában hordó Egységnek a Törvénye (Ana) szerinti arányos megfelelés. A lényegi megfelelés és a kiegyenlítődési potenciatás az, ami az egyetemes evolúció újabb és újabb idea(képzet)- formáinak a létrejöttét és megvalósulását biztosítja a teremtésben.

A teremtés első mozzanatában a megjelenik a Maszkulin és a Feminin princípium, mint a Világossággá és Szeretetté vált Abszolútum új állapota. A Kauzális dimenzióban horizontálisan, a Világosság princípiumának a Szeretet princípiuma felel meg, miközben a hierarchia és a vibráció csökkenés irányában vertikálisan "lefelé", az alsóbb létezési szférákban a Fény-ideája, majd ennek, az új és a régi állapotok értelmi felismerése és minél mélyebb megismerése (megértése) felel meg. A Fénynek tehát a célirányos és határozott kiáradás és a behatolás (az abszolútumból történő kiáramlás és a Szeretetbe való beáramlás), a szétáradás, a feltárás, az átvilágítás és a megtermékenyítés létmozzanata felel meg. A Szeretetnek a Teremtői és Megváltói imaginnáció felel meg az Ideák síkján. Alacsonyabb vibrációs fokozatoknak megfelelő állapotok (dimenziók) szintjén, a lét- hierarchiák skáláin tehát, a Szeretetnek a határtalan formaváltáson és létesülési variációs lehetőségeken belüli, illetve, hierarchikusan a különböző megnyilvánulási dimenziókban létező, látszólag egymástól külön álló és külön létező, de lényeg-azonos elemek és létstruktúrák mindenek fölötti egybe kapcsolódása, illetve ezek egybekapcsolódási készsége és kényszere felel meg. Például a Szeretetnek a fizikai dimenzióban a gravitáció ereje a megnyilvánulási formája. A Szeretet törvénye tehát igazából a Vonzás törvénye, és nem a Mágia, vagy a Vibráció törvénye, mint ahogy azt a Titok című film szerzői sejtetni vélik. A Szeretet maga az Egytemes Egész Létezés Idea-alapjául szolgáló, és az Összes létezési forma lét- alapjául szolgáló, és azokat az egységbe visszakapcsoló, az egységgel állandóan összekapcsoló abszolút erő, és ugyanakkor és ezzel együtt ő az ősanyag is, a mindennél gyérebb és finomabb ősszubsztancia (Isten Misztikus Teste).

A Szeretet, mint Isteni teremtő képzelet létezik bennünk, ő a Létezésnek és a Teremtésnek a határtalan sokszorozódása, szaporodása, formaváltása, szétbomlása, elmúlása és keletkezése, tobzódása, variációja. A szeretet az abszolút feminitás megnyilvánulása.

A Világosság és a Szeretet mint egymásnak megfelelő és egymással folyamatosan kiegyenlítődő, és egyik a másikban megvalósuló ősprincípiumok, az egymáson való áthatolással: a Logosszal együtt, a megnyilvánult Abszolútumnak a három új, ősminőségét képezi: a Sarkalatos, a Szilárd és a Változó ősminőségeket. A Fénynek és a Szeretetnek a Logosz szerinti egymáson való áthatolásából, egyszerre több teremtői - teremtési energia és ősminta jön létre, de ugyanakkor megváltási – megváltódási, visszacsatolódási energia is létre jön (Ez minden erőben az erőnek, az ereje. Ez a Thélészma – írja Hermész Triszmegisztosz a Tabula Smaragdinában.). A teremtési energiák és ősminták, négy ősi alapelemmé - a négy ideamintává bomlanak és alakulnak (át): a Levegő és a Tűz (Fény szerinti minták), valamint a Víz és a Föld (Szeretet szerinti ősi ideaminták) őselemévé. Az így tovább osztódó és sokszorozódó, szaporodó, szétbomló, tenyésző és enyésző, majd megint újra alakuló (elmúló és keletkező), alacsonyabb rezgésű megnyilvánulási formák egyrészt megismétlődnek, másrészt megint csak újabb és újabb mintákat hozva létre, új szellemi – információs energetikai - létstruktúrákat, mentális megnyilvánulási formákat és ezeknek megfelelő energetikai létformákat alkotnak az egymással való kölcsönhatásaikban (különböző interpenetrációkban) és kiegyenlítődésükben a tíz Egyetemes Törvény dinamikája szerint.

Ezek a régi és új idea-minták szerint kialakuló, régi és új lét- struktúrák, a Vibráció és a Polaritás törvénye alapján, feszültségbe kerülnek a régi megállapodott létformákkal, valamint a nekik megfelelő, de ellentétes nemű és ellentétes pólusú komplementáris létformákkal. Ezek a feszültségek olyan, újabb hiány-információ és hiány-energetikai tömörüléseket (szükségeket) élesztenek, amelyek újabb létformák keletkezését teszik szükségessé annak érdekében, hogy az újonnan keletkező és a már létező, de még nem kiegyenlítődött létformák és létfolyamatok közötti feszültségek enyhüljenek, harmonizálódjanak és kiegyenlítődjenek. Ez a teremtés dinamikája. Ez maga a teremtés! Mindannak ami konkrét anyagi formában is megjelenik, tehát ami megnyilvánul az anyagi dimenzióban, létezik egy eredeti megfelelő idea-mintája a szellemi dimenzióban. De ugyanakkor mindannak az idea-mintának és struktúrának, ami a teremtés törvénye alapján létrejött és megnyilvánult már a szellemi dimenzióban, létezik egy (MÉG!) meg nem nyilvánult energetikai és anyagi megfelelője a fizikai dimenzióban is, aminek előbb - utóbb meg kell majd jelennie konkrét fizikai (anyagi) formában is, tárgyi vagy fizikai esemény – sorsjelenség formájában (helyzet, jelenség, folyamat, stb.).

A Kiegyenlítődés Törvényét azért nevezik a Kompenzáció, illetve a Szükség és a Bőség Törvényének, mert az idea világban (Az Isteni, vagy az emberi fantáziában) megjelenő hiány-információt (a szükséget!), a Ciklus és a Ritmus Törvényének megfelelően, valamikor mindig az energetikailag megvalósuló és az anyagi formában is konkretizálódó információknak és a különböző fizikai megvalósulásoknak (anyagi formáknak és állapotoknak) a bősége: az Áldása követi, valamilyen anyagi, vagy energetikai bőségáradat formájában. Ezt a jelenséget jelképezi a mitológiák aranyesője is.

A legszemléletesebb természeti jelenség, amely a Kiegyenlítődés törvénynek a fizikai megnyilvánulása, az, a materialista - pragmatikus gondolkozás által pazarlásnak vélt természeti - teremtési bőség, amely a természeti megtermékenyülési folyamatok fenntartását és folytonosságát biztosítja mind a növényi, mind az állati és az emberi világban. Gondoljunk a rengeteg szélbe szórt pollenre, vagy a virágról virágra szálló méhek, darazsak, pillangók és más rovarok által "a helyére szállított" virágporra, a vízi madarak tollára "bízott" halikra petékre és arra a millió férfi ivarsejtre, amiből csak egy szükséges ahhoz, és csak egy ér el odáig, hogy egyetlen női petesejtet megtermékenyítsen.


Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 2. rész
Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 2. rész
 A ritmus, a ciklus és a hierarchia sorstörvénye. Folytatás:Jézus, aki nem vallást, hanem a mítoszok (legendák = törvények) és a költészet közérthetősége szintjére leképezett metafizikai szemléletet ...

Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 1. rész
Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 1. rész
A teremtési és megváltási folyamatok rendjének, valamint az ismétlődés és a rend ciklikusságának a törvénye. Az anyagi megnyilvánulási forma-rendszerek törvénye, vagyis a Tér és az Idő Törvénye. ...

Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszs törvénye (Az V. törvény) - 2. rész
Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszs törvénye (Az V. törvény) - 2. rész
Az én volt-feleségemnek egy amerikai pszichológus által írt csodakurzus tanaiban, majd az önmegvalósító (Szahadzsa) a joga-tanfolyamban hirdetett örök-béke elérési lehetőségeiről szóló misztikus ...

Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszis törvénye (Az V. törvény) - 1. rész
Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszis törvénye (Az V. törvény) - 1. rész
A POLARITÁS TÖRVÉNYE, VAGYIS A SZÉLSŐSÉGES LÉT- ÉS ÉLETHELYETEK SZÜKSÉGÉNEK AZ EGYETEMES TÖRVÉNYE. Az ötödik egyetemes sors-törvény.(A lelepleződés és a leleplezés szükségének a törvénye.) ...

Kozma-Joó Viola: A Bolond - A beavatott, a Tarot 22
Kozma-Joó Viola: A Bolond - A beavatott, a Tarot 22
Miért nevezik Bolondnak a tarot legerősebb, legtöbbet érő, a 22-es számú kártyáját? Mi is ez a rejtélyes, beavatott-i Bolondság? A Bolond állapot, úgy, mint a boldogság, az istenazonosság-tudatból ...