Mi a baj az érzésekkel?

Milyen információról is beszélünk, honnan jön ez az információ és nekünk kell-e egyáltalán. Hírekkel bombázzuk az agyunkat állandóan anélkül, hogy képesek lennénk a tizedét is komolyan földolgozni, vagy akár tudatosan meghallani. Mit tesz velünk az a sok nem tudatosult információ amit - mint ma én is – valami másra figyelve beengedünk az agyunkba, fölkapjuk-e mindig a fejünket, ha valami tényleg fontos, vagy csak valamiféle kaotikus hangáradattal próbáljuk elfedni a ….......... mit is?

Tudjuk még, hogy mik az érzelmeink, tudjuk még, hogy mit éreznek a gyerekeink, a szüleink vagy a szomszédaink, rokonaink? Továbbgondolva a dolgot jutott eszembe egy pár évvel ezelőtti felmérés, amikor amerikai gyerekeknek mutattak képeket haragos, kétségbeesett, mosolygós, gonoszul vigyorgó stb. arcokról, és döbbenettel konstatálták, hogy a gyerekek (zömmel 8, 10 évesek) nem voltak képesek egyértelműen azonosítani, hogy az arcon kifejeződő érzelmek melyikét látják éppen. Sokat dolgozom emberekkel, és ugyanezt látom, csak kevésbé egyértelmű formában.

Gyakran találkozom párokkal, ahol a két ember között erős kötődés van ugyan, de egymás iránti aggodalmukat , szeretetüket, ragaszkodásukat oda nem illő, akár haragos kifejezéssel, és ez nem csak arckifejezés, juttatják a másik tudomására.

Egyre kevesebben mernek, tudnak beszélni az érzelmeikről, mintha valami szégyellni való dolog vagy betegség lenne. Apropó betegség, valahogy ugyanebbe a tárgykörbe sorolom a manapság egyre terjedő pánikbetegséget, talán azért is mert ismét közelről figyelhettem meg. Azt hallom, hogy mindenki pánikbeteg, vagy pánikol ahelyett, hogy pl. szomorú, dühös, elkeseredett, bánatos stb. és elmegy orvoshoz, aki fölír valami pirulát ami ideig-óráig elnyomja a rossz érzést, majd egyre emelve az adagot tartják fönn a mindennapokhoz szükséges hangulatot. Nem látom, hogy időt hagynának a dolgok átgondolására, a gyászra, vagy bármilyen érzés tisztázására, helyette kapják be a gyógyszert, és söprik a szőnyeg alá az érzéseket.

Mikor idáig jutottam a gondolataimban jöttem rá a válaszra, hogy mit is nyomunk el nap mint nap, hát az érzéseket.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.