Az igazságot felfoghatjuk úgy is, mint egy általunk megtett szellemi mozgást, azzal a pontosítással, hogy e mozgás nem csak intellektuális jellegű, hanem az egész embert aktívan "bekapcsolja" a folyamatba. E mozgás nem "üres", hanem mindig tartalma van (az igazság tartalma). Három jól elkülöníthető fázisról (szakaszról) beszélhetünk e mozgást jellemezvén: kiindulásról, az útról (magáról a folyamatról) és az érkezésről (az eredményről).
Ha az igazságból indulunk ki és az igazság szerinti folyamatot visszük véghez, akkor minden bizonnyal az igazsághoz (annak egy újabb, eredményszerű megnyilvánulásához) érkezünk. És mindenki így szeretné. Mert ha sikerül életünkben ezt a mozgást követni, akkor mondhatjuk, hogy helyes úton járunk, világosan gondolkodunk, beszélünk és cselekszünk, jó eredményekkel, valamint további jó kilátásokkal.
Csakhogy e mozgás még nem fejezi ki az igazságot! Bár az igazság mozgása ilyen, de nem minden ilyen mozgás lesz szükségszerűen igazság is. Valaki kiindulhat téves eszmékből, ismeretekből, vagy téves alapról, végigmegy egy ennek megfelelő folyamaton és végül megérkezik az "eredményhez", amely nyilvánvalóan magán viseli a kiindulási és folyamatbeli tartalmakat.
Nos, akkor hogyan lehet felismerni, mi az igazság, ha - mint láttuk - a sajátos mozgás bár szükséges, de nem elégséges feltétele az igazságnak? Ennek megválaszolása egy "picit" hosszabb (de nem túlságosan hosszú).
Az igazságnak két aspektusa van.
Az egyik - a legszélesebb körben ismert - aspektus az, amikor az igazság a valóságra vonatkozó helyes (megfelelő) ismeretet jelenti.
Vagyis: "jól tudni a valóságról = rendelkezni az igazsággal".
A másik - kevésbé ismert - aspektus az, amikor az igazság arra vonatkozik, hogy mit lehet, mit kell megvalósítani. Ez az aspektus tehát nem arról szól, hogy "mi a valóság?" (ez az első aspektus), hanem arról, hogy "mi valósítható?".
Akár az adott, akár a megvalósításra váró valóságról legyen szó, minket nem csupán egy "önnön magában álló és akármilyen" valóság érdekel, hanem egy bizonyos minőségekkel, tulajdonságokkal rendelkező valóság, méghozzá egy egységes, fejlődőképes, értelmes, szeretetteljes valóság.
S amennyiben ez így van - márpedig nagyon úgy látszik, hogy így van -, két kérdés érdekel minket (két fő kérdés és esetleg még további néhány száz, szintén fontos kérdés):
1. Milyen az a valóság, amely egységes, fejlődőképes, értelmes, szeretetteljes?
2. Hogyan realizálhatom (realizálhatjuk) ezt (mit kell tennem, tennünk azért, hogy ez, és ne egyéb, valósuljon meg)?
Az erre a két kérdésre adott helyes válaszok azok, amelyeket együtt igazságnak nevezhetünk. Ebben az aspektusban, tehát, a megvalósítandó valóságnak megfelelő kép és realizációs technika (mód) az, amit igazságként foghatunk fel.
Amíg ez nincs meg, vagy nem így van, addig az igazság abban merül ki maximum, hogy megfogalmazzuk: mikor, miben, hogyan tévedtünk, hol hibáztuk el a "dolgot". Ez az igazság... Csakhogy mi mást akarunk. És ha akarjuk ezt a "mást", úgy hát legitim, indokolt módon tesszük ezt. Hiszen azért vagyunk, hogy személyesen, aktívan, intenzíven benne legyünk egy egyetemes "üdvprogramban", egy egység - folyamatban. Ez utóbbi mondat is igazságot hordozó állítás, méghozzá az igazság mozgásának kiindulási szakaszában.
A folyamat (eredményével együtt) még csak ezután következik.