Müller Péter: A hatodik faj...

Az idézet így folytatódik: „Amíg ennek a fajnak a Föld minden táján elszórt tagjai - akár dél-afrikai bányában, akár farmon, balkáni kis faluban, londoni külvárosban mint segédlelkész, hivatalnok, katona, rikkancs, munkás vagy sebész - egyedül állottak, önmaguk előtt is úgy tűnt, hogy abnormis, lehetetlen lények, akik környezetükkel és világukkal nem csak hogy nem tudnak megegyezni, hanem azzal egyetlen lényeges pontban sem érintkeznek. Idegenek voltak. Az még titok, hogy a hozzám hasonlók hol vannak. De már tudom, hogy vannak, és ha találkozom velük, felismerem őket anélkül, hogy egyetlen szót váltanánk. Amíg valamilyen emberből csak egy van, kivétel, ha kettő, különös, ha három, már közösség. Egyelőre még csak nyomokban, a találkozás és egyesülés még késik.”

Mindig éreztem, hogy ilyen „idegen” vagyok. De az már új felismerés volt, hogy mennyien vagyunk, mi, nem idevaló fehér rókák, akik egészen másképp gondolkozunk, mint a világ. Hamvasnak még alig voltak társai. Valóban nem több, mint néhány ember - azokban is gyakran csalódott. Én már testvéreknek írok. Sok testvérem van, igen változtak az idők s egyre többen vagyunk.

Honnan ismerjük föl egymást? Onnan, hogy a lélek hangjaira érzékenyek vagyunk. Onnan, hogy a csodát nem engedjük elvenni magunktól. Onnan, hogy messze nézünk, jóval a földi élet és a halál határain túlra. Onnan, hogy nem engedjük megfosztani magunkat attól a bizonyosságtól, hogy halhatatlanok vagyunk. Onnan, hogy meg akarjuk ismerni önmagunkat. Keressük az Istent.

Fölvesszük az elhajított és sárba tiport nagy szavakat, megtisztítjuk s megmentjük őket, mint egykor Noé az állatokat; mentjük a szeretetet, a boldogságot, a békét, a hitet, a reményt, a harmóniát, a jóságot, a derűt, a barátságot, a családot - mentjük a szellemet, a lelket, az angyalokat, a bölcseket, a mestereket - mentjük azt, ami emberi s isteni.

Az ilyen mentési kísérletet jó esetben lenézik rossz esetben gyűlölik és üldözik. A világ minden magasabbra mutató szellemi igényt túlhaladottnak tart. A hatodik faj tagjait hülyének nézik. Álomfalóknak, „idealistáknak”, aki menekülnek a Valóság elől.

A valóság szerintük az, hogy az ember az anyag gyermeke, őssejtek produktuma, eszes majom, akit a mai napig a dzsungel törvénye irányít: a szerzés, a gyűjtés, a gazdagodás, a hatalom, a másokon való átgázolás ösztöne, újabban pedig a kényelem, és a természet „leigázása”.

A valóság hogy foggal-körömmel érvényesülni kell. A valóság hogy pénzt kell szerezni, minél többet s bármilyen áron. A valóság az, hogy az életnek nincs „értelme”: alapja és célja a gazdaság. A valóság hogy a szeretet szép szó, de nem működik. Az életet a kíméletlen önzés irányítja. A ravasz ész, az ügyes kapcsolatok, és persze a töltött fegyver. Aki nem így gondolkodik, arról azt mondják, álmodozik, hogy múltba menekül, mert képtelen elfogadni a jelenét, vagyis azt, hogy a világ minden „fejlődés” dacára - a végveszélybe rohan.

Korán jöttem: én a hatodik fajnak az írója vagyok. Ma már egyre többen vagyunk. Másféle lélektan, másféle gyógyászat, másféle hitvilág, de a lényeg ugyanaz. Jel a homlokukon azoknak, akik másképp gondolkoznak.

Ritkán sikeresek. Sok közülük a névtelen, mellőzött, szegény ember, akit környezete nem vesz komolyan, akit férje, felesége, élettársa „nem ért meg”. Úgy érzi, nem tartozik sehová. Egyedül van. Úgy érzi, kimaradt az össztáncból, s ez így is van: nem vállal közösséget a kordivattal.

Valaha a fény felé élőket - mind keleten, mind nyugaton - egy-egy vallás gyűjtötte össze. Ma ez már nem így van. Ma már az istenkeresők éppen azért, mert az idők során a legtöbb vallás elvesztette forrástisztaságát vallás fölötti utakat keresnek. Ahová természetesen a vallásokból is el lehet jutni, de csakis akkor, ha az ősforrás vizéből merítenek. A nyáj manapság szétszórtan él, ami azt jelenti, hogy egy formailag buddhista, katolikus taoista vagy éppenséggel „vallástalan” ember között gyakran szorosabb egyetértés van, mint mondjuk két katolikus vagy két zsidó között.

Az „alapállás”, a metafizika ősigazsága sohasem változik, de a vallások éppúgy születnek, élnek, virágzanak s öregednek, mint az emberek. Fiatalon szépek, üdék és vonzók, öregkorukban már nem látnak túl önmagukon, régi szokások és elmúlt divatok rabjai, ugyanazt és ugyanúgy hajtogatják gépiesen, s rendszerint torzsalkodnak egymással. Ezért van az, hogy miközben gyökereikben azonosak, a vallások és szekták között feloldhatatlan néha évezredes ellentmondások feszülnek. A hatodik faj embere számára figyelmeztető jel, ha az Egy Isten gyermekei nem tudnak nemhogy szeretetben élni, de még kiegyezni sem egymással.

Ha két ember között ilyesmi előfordul, és azt mondják mindketten: Csak akkor fogadlak el, ha egyetértesz velem!, a hatodik faj tagja azt mondja: Egyiknek sincs igaza! A világ ugyanis éppen e miatt a megegyezésre való képtelenség miatt zuhan s ami az ilyen ellentmondás mélyén rejlik, az nem az Isten, hanem hatalmi ösztön, mely „isten” nevével fedezi magát. A valódi „globalizáció” nem gazdasági, hanem szellemi úton jön majd létre. Ez lesz a Vízöntő kor sötét nyitánya után, s fényes kibontakozás. Fogjuk meg egymás kezét.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.