Nemoda Lászlóné (Hamvas Éva lánya): Hamvas Béla családi emlékezete

Nagyszüleim korán házasodtak össze. Nagyapám, Hamvas József Eperjesen kapott tanári állást. Ott született meg a nagybátyám, Hamvas Béla. Nem sokáig laktak Eperjesen, mert a vidéki értelmiség egyetlen szórakozása ott a kocsma volt. Így, amint lehetőségük nyílt, Pozsonyba költöztek. Pozsonyban született a nagynéném, Hamvas Sára, majd édesanyám, Hamvas Éva, és végül még egy nagynéném, Hamvas Magdolna. Ő vetette papírra a család történeteit, őrizte meg a fényképeket. A testvére kéziratait ő gépelte le.

Nagyon sokat meséltek a csodálatos pozsonyi évekről. Nagyapó tanított, kosztos diákok vették körül őket. A Tutu bácsit - mert mindenkinek volt beceneve, Béla Tutu volt - a nagyapa tanította egy ideig. Van pár fénykép a pozsonyi házról és a család boldog perceiről. De aztán bizony megkapták a kiutasítást, el kellett hagyniuk Pozsonyt. Nagyapó nem írta alá a hűségnyilatkozatot. Ez volt Trianon. Így Budapestre költöztek. Tutu bácsi elvégezte az egyetemet, könyvtáros lett. Közben írogatott. Megnősült, első felesége, Angyal Ilus nagyon szép nő volt. Tutu bácsi azt mondta, hogy üres papírlap, és ő azt ír rá, amit szeretne. Ez bizony nem jött be, így elváltak.

Hamvas Béla nagyon szerette Szentendrét, a sógorának volt egy parasztháza, nagyon sok időt töltött ott. Kertészkedett és írt. Az én édesapám növénynemesítő volt, így mi vidéken laktunk, Újfehértón. A nyári szünetet, három hónapot Budapesten töltöttük a nagyszülőknél és a két nagynénémnél. Az egész család együtt lakott, kivéve Tutu bácsit. De nyáron, amikor ott voltunk, gyakran eljött. Azt a boldogságot! Napokkal előtte készült az egész család. Amikor belépett, kisütött a nap. Csupa kacagás és boldogság volt az egész lakás. Később Hamvas Béla újra megnősült, és elvette Kemény Katalint. Nagyon szép, kedves lakásuk volt a Remetehegyi úton. Nagybátyám könyvtárban dolgozott, és írt. Azt hiszem, akkor boldog volt. Majd jött a második világháború. Ugyanúgy, mint az első világháborúban, most is bevonult. A gyönyörű lakásuk telitalálatot kapott az ostrom idején, és a sok kéziratával, könyveivel együtt megsemmisült. Szentendre volt a mentsvára, ahol sógorának parasztházában időzött. A háború után újra írni kezdett, de nem jelenhetett meg semmi tőle, így elvonult önkéntes száműzetésbe Inotára, aztán Tiszapalkonyára. Amíg nagyanyó élt, gyakran jött meglátogatni. Ilyenkor az egész család boldog örömmel várta. Mi is Pesten voltunk, és akkor láthattuk, beszélhettünk vele. Utólag nagyon sajnálom, hogy a felnőttek lebeszéltek minket arról, hogy könyveiről kérdezzük. Nagynéném gépelte az írásait, és így jártak kézről kézre. Szegény nagybátyám nem érte meg, hogy megjelenjenek a könyvei. Sokszor elgondolkozom, hogy tudott ilyen csodálatos gondolatokat leírni a sanyarú körülmények között! Munkásszálláson és munkaruhában is emelkedetten gondolkodott.

Olyan sokkal vagyunk adósai nagybátyámnak, hogy mindent elkövetek, hogy legalább halála után emlékezzünk rá. Szentendrei sírját kérésemre és Jókai Anna javaslatára a Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította. Így legalább ott békében nyugodhat.