Szepo


Szexuális perverziókra való hajlamokra utaló jelek a sorsképletekben

Kozma Szilárd
Kozma Szilárd   ·   5 éve   ·   10303   ·   Sorsrendezés asztrológiával

         Homoszexualitásra - leszbikusságra és pedofíliára utaló jelek     Alig néhány évtizede, amikor a vasfüggöny mögött élő kamaszokként még azt sem tudtuk igazából, hogy mit is jelent és hogy is történik tulajdonképpen a kábítószerezés, amikor arról értesültünk a televíziós hírekből, hogy néhány nyugati ország vámőrsége és rendőrsége sikeres kábítószer csempészet elleni akciót hajtott végre. Illetve, ezekről halhattunk és olvashattunk híreket. Ma a még azoknál is sokkal nagyobb sikeres rendőrségi és vámőrségi akciók mellett, egyre nagyobb tömegeket és főképp fiatalokat veszélyeztet a kábítószerezés köznépivé vált szokása és már meg sem botránkozunk, ha valamelyik távoli, vagy közeli ismerősünkről kiderül, hogy füvezik, vagy épp maga vallja be ezt őszinte nyíltsággal anélkül, hogy efelől egyáltalán megkérdeztük volna. Az ember már annak is örvend, ha legalább saját magában biztos, miközben rádióban, tévében, újságokban napról napra olvashatunk a kábítószer okozta személyi és családi katasztrófákról. Ezek jutottak eszembe, amikor egy terjedelmes riportját olvastam az internet lehetőségeit kihasználó segítségével önmagukat egyre jobban konszolidáló pedofil bűnbandák szervezeteiről és e szervezett gyilkosságnál is becstelenebb (és végső soron a gyermek gyilkosságra való szervezkedést is magába foglaló) nemzetközi tevékenységnek a visszaszorítására létrehozott nemzeti és nemzetközi bűnüldözői csoportok sikereiről. Nem állítható, hogy a pedofíliával szembeni hivatalos bűnüldözésnek, valamint a törvényes intézkedéseknek és felelősségre vonásoknak ne lenne értelme, hogy ezek az erőfeszítések feleslegesek és hiábavalóak lennének.

Szexuális perverziókra való hajlamokra utaló jelek a sorsképletekben

   De, akár a betegségek esetében, ahol a betegségnek és a betegségre való hajlamnak a lelki - szellemi okainak a feltárása és a betegség kialakulásának az ily módon történő megelőzése fontosabb a kórházi intenzív és sebészeti osztályokon történő  beavatkozásoknál, vagy a kemoterápiás kezeléseknél, úgy a pedofília esetében is ajánlatosabb a pedofil hajlam időbeni felismerése és a tényleges vonzódások és a tudatos cselekvési késztetések kialakulásához szükséges családi-környezeti impulzusok (élethelyzetek, személyi viszonyok, stb.) jellegének és minőségének a feltárása. Ezek segítségével már a figyelmes és felelősségteljes neveltetés, illetve a gondos irányítás és a veszélynek (a hajlamnak: önkéntelen és öntudatlan  késztetésnek az idejében történő megnevezése (a veszélyes következmények felmutatása) nagyobb segítség lehet egy pedofíliára hajlamos (fiatal, vagy felnőtt) számára mint a leleplezett bűnt követő, körülményes, hosszadalmas és nem egyszer a különféle értelmezések labirintusában elsikkadó bírósági eljárások, vagy a végzetes tetteket követő megtorló büntetések.      
   Ahogy a különböző szexuális perverziókra való hajalmot ki lehet mutatni a személyi horoszkóp segítségével, ezen belül a pedofíliára való hajlamot is ki lehet mutatni. De nem árt óvatosnak lenni és a felelőtlen bélyegzéseket föltétlenül el kell kerülni: a hajlam még koránt sem azt jelenti, hogy az illető személy óhatatlanul a pedofília rabja, hogy máris benne van a bűn sodrásában. A pedofília hajlamára utaló horoszkóp elemek alapján viszont (Pl. többszörösen támadott Lilith a Mérlegben, és főként ha az illető személynek a Nyilasban, vagy a Halakban áll a Napja, vagy a Sárkányfarka) biztosra vehető, hogy a vizsgált személynek vannak ilyen jellegű, esetleg öntudatlan és önkéntelen vonzódásai, vágyai és ezek néha homályos gondolatok, vagyis önkéntelen sóvárgások, öntudatlan vágyakozások, vagy fantázia képek formájában is megjelennek. Nagy általánosságban véve, minden olyan személy, akinek a Lilith valamelyik vízjegyben (Rák, Skorpió, Halak), de főképpen, ha a Mérlegben áll és a Vénusztól, a Neptunusztól és a Plútótól negatív fényszöget kap, hajlamos a szexuális devianciák valamilyen formájára. A pedofíliára való hajlam viszont akkor jelentkezik, ha a fentiek mellett, a vizsgált szülött horoszkópjában a fentiek mellett, a Lilith a Holddal és/vagy a Szaturnusszal is negatív fényszöget alkot. És ez különösen akkor ha a Lilith a Mérlegben, vagy a Halakban áll és ha a Hold nem csak a Lilith-el, hanem a Jupiterrel, a Nappal, a Szaturnusszal és/vagy a Plútóval is negatív fényszöget alkot. Amennyiben a fenti elemekhez a Mars is valamilyen negatív formában (diszharmonikusan kapcsolódik nem csak a Lilithez, hanem a Naphoz, a Jupiterhez és / vagy a Szaturnuszhoz), az eset már a veszélyes felelőtlenség, illetve a lehetséges bűnözői hajlamok szféráját érinti egészen a kéjgyilkosságra való hajlamokig elmenően.
     Természetesen olyan születési képletet nem fogunk találni (de legalábbis nagyon ritkán fordulhat csak elő), amelyben a pedofíliára és a szexuális bűnözésre való hajlamra utaló jelek mindegyike szerepeljen. (Amennyiben ilyennel találkoznánk, majdnem biztosra vehető, hogy az illető személy, amennyiben felnőtt, ha nem is sodródott még be az örvénybe, igen nagy küzdelmet folytat a saját sóvárgásaival és az őt állandóan kísértő körülményekkel, illetve a konkrét vágyaival és a többnyire már tudatos fantázia-képeivel.)
    Az viszont mindenképp segítség lehet, ha a saját horoszkópunkat, az élettársunk és a gyermekeink horoszkópját megvizsgálva, tudatosítjuk a veszélyt és a tudattalanunkban settenkedő vágyak feltárásával, őszinte beismerésével és konkrét megnevezésével elejét vesszük annak, hogy holmi, véletlenszerűen bekövetkező, sajátos körülmények között és alkalomszerűen előálló zavaros érzelmi-lelki, vagy tudati állapotunkban a pedofília hálójába kerüljünk. És ez annál is inkább fontos, mivel nem csak az agresszor felnőtt képletében találhatóak meg az imént felsorolt asztrológiai elemek,  a hanem a pedofília, illetve a szexuális agresszió áldozatául eső gyermekek képletében is.


Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 2. rész
Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 2. rész
 A ritmus, a ciklus és a hierarchia sorstörvénye. Folytatás:Jézus, aki nem vallást, hanem a mítoszok (legendák = törvények) és a költészet közérthetősége szintjére leképezett metafizikai szemléletet ...

Kozma Szilárd  ·   2 éve   ·   Sorsrendezés asztrológiával  ·   0  

Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 1. rész
Kozma Szilárd: A ritmus és a hierarchia sorstörvénye (A VI. törvény) - 1. rész
A teremtési és megváltási folyamatok rendjének, valamint az ismétlődés és a rend ciklikusságának a törvénye. Az anyagi megnyilvánulási forma-rendszerek törvénye, vagyis a Tér és az Idő Törvénye. ...

Kozma Szilárd  ·   2 éve   ·   Sorsrendezés asztrológiával  ·   0  

Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszs törvénye (Az V. törvény) - 2. rész
Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszs törvénye (Az V. törvény) - 2. rész
Az én volt-feleségemnek egy amerikai pszichológus által írt csodakurzus tanaiban, majd az önmegvalósító (Szahadzsa) a joga-tanfolyamban hirdetett örök-béke elérési lehetőségeiről szóló misztikus ...

Kozma Szilárd  ·   2 éve   ·   Sorsrendezés asztrológiával  ·   0  

Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszis törvénye (Az V. törvény) - 1. rész
Kozma Szilárd: A polaritás és az Apokalipszis törvénye (Az V. törvény) - 1. rész
A POLARITÁS TÖRVÉNYE, VAGYIS A SZÉLSŐSÉGES LÉT- ÉS ÉLETHELYETEK SZÜKSÉGÉNEK AZ EGYETEMES TÖRVÉNYE. Az ötödik egyetemes sors-törvény.(A lelepleződés és a leleplezés szükségének a törvénye.) ...

Kozma Szilárd  ·   2 éve   ·   Sorsrendezés asztrológiával  ·   0  

Kozma-Joó Viola: A Bolond - A beavatott, a Tarot 22
Kozma-Joó Viola: A Bolond - A beavatott, a Tarot 22
Miért nevezik Bolondnak a tarot legerősebb, legtöbbet érő, a 22-es számú kártyáját? Mi is ez a rejtélyes, beavatott-i Bolondság? A Bolond állapot, úgy, mint a boldogság, az istenazonosság-tudatból ...

Kozma-Joó Viola  ·   2 éve   ·   Sorsrendezés asztrológiával  ·   0  
  • Bejelentkezés




    Automatikus bejelentkezés


    Regisztráció  |  Elfelejtettem a jelszót
  • Jelszó kérése
    Egy új jelszó lesz generálva és elküldve a beírt e-mail címre,
    amelyet belépés után a saját fiókom menüben bármikor megváltoztathatsz.



    Belépés  |  Regisztráció