Születés után

A bonyodalmak kiindulópontja mindig a felkészületlenség. Mire is tulajdonképpen? Arra a "segítségre" ami a rokonság, főleg a nagyszülők részéről rázúdulhat a fiatal családra. A gyermek születése és az azt követő hetek egy olyan intim dolog, ami kizárólag az új családra tartozik. Sok az új információ, amit csak nyugalomban lehet feldolgozni. Az új jövevénynek sem könnyű megbirkózni a fizikai dimenzió kihívásaival. Ez a periódus nagy súllyal bír, úgy a gyermek, mint a szülők további életszakaszaira, sőt kihatással van a gyermek későbbi helytállására  szülőként.
Mindenki maga döntse el mit akar, de azt nagyon komolyan gondolja végig. Saját feladatunk és problémánk, hogy kit vonunk be a család életébe és mennyi teret engedünk nekik. Előre kell elgondolni és megfontolni az egészet, mert ha már benne vagyunk egy helyzet kellős közepében, nehezebb.
Nekem nem szimpatikus az olyan "első fürösztés" ahol mindenki jelen van a nagy családból, mindenki okoskodik, egyik a víz hőmérsékletét méri, a másik a babát rángatja, a harmadik mondókákat ismételget és sorolhatnám. Az egész cirkusz végére anyuka a sírás szélén áll, mert ő közel sem férkőzhetett, apa ideges, hiszen mégis csak az ő gyermeke... A kisbaba torka szakadtából ordít, hiszen megzavarta a sok felesleges izgalom. A nagyszülők levonják a végkövetkeztetést: hát van mit még tanulnia anyunak, apa ahelyett, hogy itt téblábol miért nem megy a dolgára, a gyerek pedig majd csak megszereti a fürösztést, hiszen emlékszel... és jönnek a történetek, persze csakis negatív dolgok: hogy te is állandóan sírtál, ha... Ez csak egy banális példa, de megfigyelésem szerint gyakori probléma sok család életében.Még sok helyzet van amikor igyekeznek az irányítást átvenni a gondos nagyszülők: az etetés, babakocsi "helyes taszítása", altatás, öltöztetés... vagyis minden. Ezekre különböző módszereik vannak, sajnos a baj az, hogy ez náluk nem egy tudatos probléma. Ők meg vannak győződve, hogy csak jót tesznek és ezzel nagy segítséget nyújtanak az újdonsült anyának és apának.
Viszont abból, hogy a nagyszülők hogyan viszonyulnak az adott helyzethez, miket mesélnek a jelenleg szülőkké vált gyermekeik gyerekkoráról, a régi családi dolgokról, sok hasznos információ nyerhető, leszűrhető. Ebből derülhet ki, hogy milyen családi mintákat "örököltek" a fiatal szülők. Mert a nevelési mintákat mindenki a családjából magával viszi, ez szolgál alapul, erre lehet "építkezni", ezt lehet változtatni, fejleszteni.
Ezért fontos, hogy tudjuk mit akarunk és miért. A tapasztalás úgyis ezután kezdődik. Az első lépés elfogadni az új helyzetet. Ha lehangolódás, esetleg depresszió jelentkezik , az azt jelenti nem tudjuk elfogadni a változást az életünkben, túl nehéznek találjuk, szeretnénk elmenekülni a felelősség elől. Ez inkább az anyát érinti. Az apa főleg azt érzi, hogy "másodhegedűs" lett, amivel nemigen tud mit kezdeni. Ilyenkor kerülnek a felszínre az apának a nőkről, gyerekekről, családról alkotott, otthonról hozott esetleges tévképzetei, hiányos ismeretei is. Ezért probléma esetén mindkét fél "vizsgálata" , önvizsgálata szükséges.
A gyerekeknek is nehéz az átállás. Ezért az elején sokat sírnak, így jeleznek nekünk. Egy szülőnek nagy feladat, hogy megtanulja miért sír a gyerek: fáj a hasa, álmos, éhes... vagy csak olyan kellemetlen ez a fizikai dimenzió.
Sokan vallják, hogy kicsi gyerek kicsi baj, nagy gyerek nagy baj. Van benne valami, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy ahány korszak van a gyerek életében annyiféle feladat, probléma. A szülőnek nagyon fontos ismernie ezeket a ciklusokat, s akkor megtalálja a megoldásokat.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.