Mindamellett, hogy a nő eldöntheti hol és milyen körülmények között szeretné világra hozni gyermekét, kell számolni különböző szülési nehézségekkel is. A szülés során hatalmas erők mozgatódnak meg, erős marsi energiákkal kell szembenéznie az anyának és születendő gyermekének. Ezen erők, energiák nem megfelelő ismerete, tisztelete, figyelmen kívül hagyása bizony komoly szülési problémákhoz, nehézségekhez vezethetnek.
Két fontos dolgot kell itt megemlíteni: az egyik a hiányos ősbizalom, a másik az elégtelen kitoló erő.
Ha az ősbizalom hiányos, akkor az anya és/vagy a gyermek nem tudja elengedni a helyzetet. Az anya nem akarja elengedni a gyermeket, a gyermek nem akarja elengedni a "fészket". Ezt nevezzük túlhordásnak. A túlhordást átélő nőnek meg kell tanulnia, hogy az anyaság nem a birtoklási vágyainak, hatalmi ambícióinak a kiélésére van. Ellenkező esetben ugyanez a konfliktus jelentkezik majd, mikor a gyermek el akarja hagyni a szülői házat.
A túlhordás ellentéte a koraszülés. Ez esetben az anya és gyermeke szabadulni szeretne az adott helyzetből. Az anyának a gyermekkel szembeni, többnyire öntudatlan vagy elfojtott elutasítására, a felelősségtől, a változásoktól való félelmeire, a nőiesség nem megértésére és el nem fogadására utal az ilyen jellegű probléma. A korábban született gyermekeknél később is jellemző a türelmetlenség, az időpontok nem megfelelő választása. Súlyosabb formája, mikor idő előtt leválik a placenta. Ez esetben a gyermek és az anya élete is veszélybe kerülhet.
A gyermekek is helyezkedhetnek olyan pozícióba, ami megnehezíti vagy egyenesen lehetetlenné teszi a születésüket. Ilyenek a farfekvés és a harántfekvés. Farfekvés esetében a gyermek nem veszi fel a megfelelő testhelyzetet, hanem éppen fordítva helyezkedik el, az életnek a feje helyett a farát mutatja. Nincs elég bátorsága fejest ugrani a helyzetbe, úgy tűnik az ellenkező pozíció könnyebb. Ez olyan, mint mikor valakit kiállítanak a medence ugródeszkájára és kötelezik a leugrást. Akinek nincs tapasztalata, gyakorlata, mindenképp kerüli a fejesugrást, a lábbal előre ugrást választja.
A keresztben való fekvéskor a gyerek keresztbe tesz a helyzetnek, minden áron keresztül akarja vinni azon akaratát, hogy ő onnan ki nem mozdul.
Koponyatartás esetében is előfordulhat a gyermek fennakadása a szülőcsatornában. Ez esetben a gyermek szintén nem veszi fel a megfelelő pozíciót, hanem fejét hátratörve, homloktartásban igyekszik kifele, vagy nem végzi el a megfelelő forgásokat születés közben és pl. fennakad a válla.
Mindezekből kitűnik, hogy a születés nem holmi véletlen események egymás utáni következménye, hanem egy komoly "forgatókönyv" alapján történik. Megvan benne az anya szerepe, a gyermek szerepe, kettejük együttműködése elengedhetetlen.
Ezen nem megfelelő pozíciók szülés közben "követelik" a segítséget. Ügyes bábák meg tudják fordítani a rosszul helyezkedő babákat, tudnak segíteni az elakadt gyermekeken. Manapság mégis az eszközös orvosi segítség a gyakrabban alkalmazott. Ha elakad a baba kihúzzák fogóval. A megfordítással nem is foglalkoznak, ilyen esetben a közkedvelt császármetszést alkalmazzák.
A császármetszésnek más okai is lehetnek: túl szűk anyai medence, túl nagy gyermek, placenta praevia, különböző betegségei az anyának vagy a születendő gyermeknek. Tehát vannak esetek mikor az utolsó "pár méteren" nincs már mit tenni, elkerülhetetlen ez a nem kis kockázattal járó beavatkozás.
Sajnos vannak olyan esetek is amikor tulajdonképpen nem indokolt ez a műtét. Előfordul, hogy az anya kérésére történik, mert fél a szüléstől, a fájdalomtól, attól hogy baja lesz a gyerekének stb. Az ilyen eseteket sokszor a nőgyógyászok ki is használják, hiszen ezáltal elismerésre és pénzre is szert tesznek.
A marsi energiák itt is érvényesülnek a szike által, csakhogy sem az anya sem a gyermek nem szerez semmi tapasztalatot ebből. A felelősség is teljes mértékben az orvosra van hárítva. A gyermek nem a saját erejéből lépik az új életszakaszába, az anya sem a saját erejéből lesz anya. Persze ezeket a tapasztalatokat az élet további szakaszaiban is meg lehet szerezni. Egyik feltétele, hogy legyen beismerve, mint hiányinformáció és legyen igény rá.
A császármetszésnek kései következményei is vannak, habár ezek a problémák természetesen más okok miatt is jelentkezhetnek: az érintett gyermeknek hiányzik indulásból az a tapasztalata hogyan kell a határokkal bánni, mikor és hogyan kell átlépni őket. Hajlamos arra, hogy elvárja mások intézzenek el helyette dolgokat, vagy túlhősködi a dolgokat, hogy így utólag bizonyítsa a bátorságát.
Az anya problémái közül megemlíthetjük azt a tényt, hogy azért nem képes elengedni az áldott állapotot és gyermekét, mert nem élte meg elég tudatosan.
A születés a poláris életbe nyíló kapu. Azt tartják ezen a kapun átlépni nem könnyű. Ezért van az, hogy annyi sok fájdalommal és problémával járhat. De ne felejtsük el, hogy mint minden más, ez is rajtunk múlik.
Felhasznált irodalom: Rüdiger Dahlke: Sorsfordulók
Kurt Tepperwein: Mit árul el betegséged