Szepo

Váncsa Zalán: Boldog merengés

Feltöltötte: Váncsa Zalán   ·   1 hete   ·   38   ·   Ez meg az

Nagy gyakorisággal barangolom a vadregényes erdők rengetegét, mélységes tisztelettel fordítom minden felé orcámat, leborulván a természet megfoghatatlan ereje előtt, mely minden egyes élőt és holtat át hat. Körülölel az egyszerűség varázsa, s elmém titkos tekervényeiben szakadatlan egy hang zsibong: itthon vagyok. Az anyatermészet mindenki hazája, de immáron minő maréknyi ember ragaszkodik ennyire ősanyjához.

Váncsa Zalán: Boldog merengés

Fotó: Váncsa Zalán

Megigéz a hajnalpír, mily páratlan érzetet kölcsönöz a megtekintőjének, ujjongó lélekkel figyelem, különböző, nem tudom részenként szemrevételezni, ám éppen ez benne a különleges. Meghitt szemekkel pásztázom, ahogyan a napsugarak át-átküzdik magukat a vastag köd-tejföl szinte áthatolhatatlannak tűnő rétegén, végül ezüstös csillogással érkezik a talajra, amottan egy medvegomba várva-várja életet lehelő melegét, máshol lekornyadt virágok örök hálát adva nyújtózódnak a mindent tápláló erő felé.

Hová lett az emberekből a derű? A csodálkozás készsége, a szemlélődés? Amikor valaki csak leül és egyé válik a tájjal. Az emberek durva viszonnyal érkeznek a természet rejtett tisztásaira: gyűjtögetni, rombolni, kocsikázni, motorozni. De ki jön ámulni, ki jön a teremtésbe egyesülni?

Roppant magányos vagyok, ámbár mikor ide jövök, a tiszta hegyi zúgók közé, a múltat derengő fákhoz, megszűnik szenvedésem s újra eljutok magamhoz. Leülök egy odvas, moha lepte fenyőfa csutakjára, melyet kellőképpen telelyuggatott egy fakopács. Tán a szabadság rejtelmei emitt keresendők, az a módfelett egyszerűség teszi lelkem mennyei üdvé. Vajon miért nem hiszik az emberek, hogy él még az egyszerűség e leheletfinom formája?

Színpompás levelek hullanak alá az alkonyi szellővel, és a hegyekre zord felhők telepednek rá, a nap elszürkül, mi még egyszer, mindnyájan meghajolunk a teremtő előtt, ahogyan még utoljára átszüremlenek a sugarak a vad felhők mögül, aztán pedig örökre elalszik a fény. Az este borong az ágak között, én feltápászkodom a helyemről, kicsit szomorúan, merthogy oly jó módjával ideszoktam már ehhez a korhadt, foszlott csutakhoz. A kabócák, tücskök, a szarvasbőgés az élet jeleit mutatják, hogy legyen tudvalevő, az erdő éjjel-nappal él, nincs megállás, a körforgás örök, és ennek senki nem szabhat gátat.


Váncsa Zalán: Kapcsolatnélküliség
Váncsa Zalán: Kapcsolatnélküliség
Az ember elhatárolta magát a az ég és föld teremtő energiák-minőségétől. Az ég vagy a levegő a férfi, az atyai minőséget jelenti. Túlontúl szennyezzük a levegőt, maszkot hordunk, emellett oly ...

Váncsa Zalán: Ősbizalomhiány és önátverés 2
Váncsa Zalán: Ősbizalomhiány és önátverés 2
A tömegember betartja az állami-, anyagi törvényeket. És nem is gondolkodik miért ne kéne ellentmondjon. Nem tud elmélyülni a tartalmukon és a helyességükön, hiszen ő hozza valójában ezeket a törvényeket, ...

Búcsú a politikától
Búcsú a politikától
Érdekes dolog történt időközben. Valamikor huszonéves koromban nem érdekelt a politika, nem érdekelt a jobb vagy bal oldal, úgy gondoltam, hogy a politika egy olyan játszma, amihez nincs közöm, és igazából ...

Meghívó a karneválba
Meghívó a karneválba
Kedves barátom, ülök otthon a tévé előtt, váltogatom a csatornákat, nézem a híradókat, tájékozódási megfontolásból, és közben eszembe jut, hogy mennyire tájékozott vagyok. Büszkén mondom magamban, ...

HAMVAS BÉLA KARNEVÁLJÁNAK HELYE A VILÁGIRODALOMBAN
HAMVAS BÉLA KARNEVÁLJÁNAK HELYE A VILÁGIRODALOMBAN
ElőadásomI címét máris kérdéssé alakítom át: A Karnevál helye a világirodalomban?Már hogy lehetne helye a világirodalomban egy olyan műnek, amelyet magyarul írtak, egyetlen világnyelvre sem fordítottak ...