Váncsa Zalán: Ősbizalomhiány és önátverés

Fotó: Váncsa Zalán

Ezen szerzemény egy önvizsgálatból indult, éspedig feltettem a kérdést: miért hordok magamnál medve és kutya ellen spray-t? Hosszú évek alatt hordtam, nem olyan rég még előfordult, különösen kerékpározás közben, amikor tényleg tudtam, hogy kutyákkal fogok találkozni és megtámadnak. Vajon ekkor is helyes? Én egyelőre arra jutottam, hogy Nem, ugyanis, csakis akkor történhetne velem baj, mikor én arra rászolgáltam belső, negatív felfogásaim, képzeteim, erőszakos indíttatásaimnak köszönhetően, másképpen nem. Ebből egyenesen arra a tiszta következtetésre jutottam, miképpen semmiképpen sem helyes szellemi szempontból, mert azt jelképezi, hogy félek és bizonytalan vagyok magamban. Talán a legnehezebb az, hogy elfogadni lazán azt a valóságot, milyen módon, amennyiben megharapnának, megsérülnék egy efféle összetűzésben, alázatosan és magamba nézve elmerengni annak szellemi okán, valamint rájönni, hogy ez egy sorsjelzés volt és nem azért történt, mert nem volt nálam valami olyan biztosnak mondható védekező eszköz, amellyel kitudtam volna kerülni, szellemi szempontból hasznos és egy a karma oldásomat segítő sorsjelzést. Én azt gondolom, miszerint az ember a bebiztosítási félelem-kényszereivel csak késlelteti, önmaga előtt elkendőzi a karmikus felismeréseit. Nincs hite abban, hogy bármi történik az valaminek a következménye és semmi sem véletlen. Minden a szellem megnyilvánulása, és ami velem történik az az én jó vagy rossz szellemi viseletem kivetülése, amely arra szolgál mindössze, hogy meghaladjam magamat. Én azt vallom, hogy oda kell állni, amikor felismerünk valamit és bele kell vetni magunkat a tapasztalásba. Ne csak mondjuk és mást csináljunk, ne mindössze az legyen, miképp én elmondom, hogy nem félek, közbe fegyver van a kezembe. Ez önátverés. Azonban azt sem szabad elfelednünk, amennyiben nem értjük meg a lényegét ennek és vakmerőségből, bizonyításvágyból, vagy puszta villogásból beleugrunk a mély vízbe, abból nem valószínű, hogy értékes és tanulságos tapasztalatot tudunk leszűrni, ezt úgy hívják más szóval, hogy szándékosan kihívom magam ellen a sorsot, melynek nem szokott felemelő végkicsengése lenni.
Sokan maguknál gyógyszert hordanak (biztonság kedvéért), kézfertőtlenítőt, nedves törlőkendőt, amelynek most a helytelen használatát említeném meg. Amikor mindig mindent egyfolytában törölgetünk, ami előtt valamivel kapcsolatba kerülnénk. Amikor napokig a természetben voltam nem mostam kezet, egészen fölösleges, elzárkózom az információ cserétől, a környezetem és köztem levő kapcsolatot meggátolom. A fertőtlenítés életellenes. Egy másik rokon értelmű szóval úgy mondjuk, hogy csírátlanítani, vagyis eltörölni íziben a legkezdetlegesebb formájában bármit. Vagyis ez esetben az életet, a sorsjelzéseket. Nem adni alkalmat a kiteljesedésnek, a megmutatkozásnak. Példának okáért: fejfájásra gyógyszer, a feltételes medve támadásnál spray, ha rendőrt látok maszk, ezek mind-mind megvédnek attól, hogy megismerjem önmagam. Jó önátverés, nem igaz? A félelem a karma eszköze és mi mindannyian, amikor félelemből cselekszünk vagy magunknál hordunk ilyesfajta találmányokat, akkor a karmikus énünknek engedelmeskedünk. Jól tudom iszonyatosan erős az a megmagyarázhatatlan sötét erő, melyet karmának összegzünk, viszont tudatosan ki kell dobni a hamis biztonságként mondott nyugtatót, fájdalomcsillapítót, önvédelmi sprayt, fertőtlenítőszereket, és így tovább, illetve le kell vetkőzni a rajtunk levő összes maszkot, magyarul álarcot. A neve mutatja: -ál, más szóval nem igazi, hamis.
A kérdés az, hogy ez milyen szellemi gondolkodásmód? Az, miképp felfegyverkezve járom az erdőt, a természetet. És milyen elképzelés, hogy embertársaim között álarcban járok? Szerintem ez nem szellemi. Amikor pénzünk van mindezeket megvenni, pedig egy cseppet sincs rá szükségünk, avagy rendeltetésellenesen használjuk, akkor azt állítani, hogy mi rendben vagyunk, nem félünk, hogy elkapunk valamit, mi nyugodtak vagyunk, mert a táskánkban, a pénztárcánkban ott a nyugtató, az nem erény, az nem szellemiség. Ez a hamis biztonság. Körülvesszük magunkat efféle anyagi dolgokkal és azt hisszük mi tényleg bátrak, félelemmentesek, nyugodtak vagyunk? Nem érhet bennünket semmi baj, mert annyira fel vagyunk felfegyverkezve? Ez egy módfelett komoly önámítás, talán érdemes lenne eltöprengenünk, hol vezessük félre magunkat ilyen rejtett szinten.
Többen járnak az utcán mostanság maszk nélkül. Vagy mondják - ők nem hordanak maszkot. Valóban így lenne? Szeretném elmondani, miszerint, ha valakinek a táskájában, zsebében, avagy akár a kocsijában folyton-folyvást ott a maszk, mert ha meglát egy rendőrt, ha valahová be kell menjen és azt mondják neki, hogy tegye fel, akkor legyen ott biztonságnak. Akinél mindig ott van a maszk, az nem hordja?! Akinek a zsebében van, az nem hordja?! Dehogynem! Egy tárgy nem tud önállóan közlekedni. Azt vagy hordom vagy nem. Ez nem hitelesség, nem bátorság, hanem ez bebiztosítás félelemből, esetleg még mellette kivagyiság is. Az sokkal tisztább, aki felrakja, bármily formában, teljesen vagy mindössze az ajakára. Ez sem szellemi, sem nem érdemleges, nem arról van szó, ne legyen félreértés, ámbár annál előrébb van, mint aki nem rakja fel, de titkon, a lepel alatt, a ruha alatt ott van, miközben ő hirdeti: nem tesz maszkot. Jaj, dehogynem, csak lásson meg egy rendőrt és a zsebből magától kiszáll az a maszk. Tisztábbak és őszintébbek, akik felrakják, mint akik azt hazudják, hogy nem hordják, eközben pedig ott van náluk.
Kizárólag az a hiteles ember, az a bátor, aki vagy tisztán elmegy az erdőkbe fegyver nélkül, vagy az, aki elismeri, hogy gyáva és nincs hite (még) annyi, miképpen ezen lépést megtegye. Viszont az, aki az ál-bátorsággal szájhősködik, miközben fegyverrel jár az erdőben, aki maszkkal jár a zsebében, táskájában vagy akárhol, az hazug. Teli van félelemmel, ami nem lenne gond, ha belátná és elismerné. Ez lenne a legelső lépés a fejlődéshez.
Én eldöntöttem, hogy leteszem a medve -, kutya elleni spray-t. Ez olyan, mint lemondani egy függőségről. Itt a félelmekről szeretnék lemondani. A félelmeinktől is függünk, talán ezektől a legjobban, ezek képesek a leginkább irányítani tudattalanul bennünket. Még természetesen nem értem el a félelemmentes állapotot, azonban úgy gondolom, hogy az efféle következetes tettek mindenképpen elengedhetetlenek ahhoz, hogy túljussunk a félelmeinken, illetve meghaladjuk őket.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.