A ritmus, a ciklus és a hierarchia sorstörvénye. Folytatás:Jézus, aki nem vallást, hanem a mítoszok (legendák = törvények) és a költészet közérthetősége szintjére leképezett metafizikai szemléletet ...
Az én volt-feleségemnek egy amerikai pszichológus által írt csodakurzus tanaiban, majd az önmegvalósító (Szahadzsa) a joga-tanfolyamban hirdetett örök-béke elérési lehetőségeiről szóló misztikus ...
Az elköteleződéstől való félelem, avagy a hamis szabadság és az az anarchia karmája. A nyolcadik, az Uránusznak megfelelő karma program. Az anarchikus szabadság-képzetek, illetve a szabadság-fantazmagóriák ...
AZ ÉDEN ARCA. A világban minden hely valamikor az Éden egyik arca volt, és évezredeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ember ki tudja mondani egy hely nevét, azt az egyetlen szót, ami nem más, csupán önmaga, ...
A hetedik, a szaturnuszi karma program: a felelősség-hárítási, felelősség-kicselezési, illetve látszat- vagy hamis felelősségi, avagy a biztosítási és aggódási karma-program. A személyiséget meghatározó ...
Minden napnak értelme van. Nem várhatjuk mindig a hétvégét, mint valami jutalmat. Mert nem ugorhatunk át egyetlen napot sem. Az élet folyamatában minden nap számít, ugyanakkora súlya van minden percnek. ...
Az Önátadás gyakorlatsor bárki által elvégezhető lelki gyakorlatozás. Több kulturkörből tartalmaz lelkigyakorlatos elemeket, fő gyakorlati bázisa a jógahagyomány.
A Marsnak megfelelő, agresszivitási – kegyetlenkedési, illetve, gyávasági és közömbösségi programa tűzjegyekhez, vagyis a tűzjegy jellegű „karmákhoz” kötött, és azoknak a személyekre lehet ...
A kínai asztrológia szerinti Kecske évének megfelelő karma (negatív szellemiség és az azt feloldandó életfeladatok) a káldeusi asztrológiában a Bak jegyének felel meg. Az emberek életében a ...
Merkúr - A lineáris, valamint lét-dimenziók közti információ-áramlási sorserőkhöz kapcsolódó veleszületett programot, csak három-négy évre a többi program után fedeztem fel. Ennek hatására az ...
Van valami furcsaság abban, hogy az Újhold és a Nap jegyváltása ( 23-án lépett a Nap a Nyilas jegybe) majdnem egybeesett. Arra gondolok, hogy a Skorpió befele forduló, önelemzésre hajlamosító energiáit ...
A jelen téma szempontjából kiemelten jelentős, Magia Sutra című metafizikai művében, Hamvas Béla világosan kifejti hogy, függetlenül attól, hogy egyénileg miképpen, milyen szellemi és spirituális ...
Az igazi - megvilágosodást, egészséget és boldogságot hozó - életutam akkor nyílt meg, amikor a Hamvas Béla műveinek a hatására, a Hamvas által összegezett metafizikai irányelvek szerint és a saját ...
Van egy kert….az Isten kertje. Bár pénzen vettük, az Isten az Úr benne, én a szolga. Az Isten vigyázza(nincs bekerítve), locsolja, táplálja, én a családommal művelem. Hogy mi megterem ott! El sem ...