A Rák az anyag körén belüli teremtésnek, vagyis a nemek összekapcsolódása általi közös teremtésnek, az utódnemzésnek és -gondozásnak, a testi, lelki, szellemi táplálásnak, nevelésnek ...
Azt tartják, egy család életében a legszebb dolog a gyermek születése. A legszebb és legcsodálatosabb dolog, ami egyben nagy felelősséggel és változássokkal jár. Aki azt hiszi ugyanolyan maradhat, ...
Az igazi - megvilágosodást, egészséget és boldogságot hozó - életutam akkor nyílt meg, amikor a Hamvas Béla műveinek a hatására, a Hamvas által összegezett metafizikai irányelvek szerint és a saját ...
A hatalom fogalmával furcsa módon az utóbbi napokban sokat találkozom. Régebben nem került szóba a fogalom az egyes emberi életek elemzésekor, csak kiemelt pozícióban dolgozóknál, mostanában azonban ...
Gyakorló asztrológusi tevékenységem és kutatásaim legfontosabb eredménye az emberi léleknek (spirituális és kauzális struktúrának) a mélyrétegeiben rejlő, családi vonalon az anyai ágon öröklődő, ...
Homoszexualitásra - leszbikusságra és pedofíliára utaló jelek Alig néhány évtizede, amikor a vasfüggöny mögött élő kamaszokként még azt sem tudtuk igazából, hogy mit is ...
A gyermekvállalás egy igen széles körű téma, nem is azzal az igénnyel írom le a gondolataimat, hogy ezt a témát teljes mértékben kielemezzem. Inkább arról szól ez a gondolatmenet, hogy mi jut eszembe ...
Több szavunk is van arra, hogy kifejezzük, ha egy nő gyermeket vár. Leggyakrabban mégis a terhesség szót használjuk. Így tanultuk már egészen kicsi korunkban. Ebből is látszik , hogy a legtöbb embernek ...
Aki egy kissé is kinőtt a vallási dogmákból tudja már, s érzi a nap, mind nap a saját bőrén, hogy Jézus nem váltotta meg. Nem váltotta meg sem a betegségtől, sem a szenvedéstől, sem az irigységtől, ...
Mindenki ismeri azt a mondást, miszerint a gyermek a szülő szeme fénye. Mert, ha a szülő ránéz a gyermekére önmagát látja. Ha belenéz a gyermek szemébe olyan mintha a saját lelkébe nézne. Ezért ...
A teremtett ember felelős a teremtésért. A Világmindenségben szüntelen teremtés zajlik: a körülöttünk levő világ a mi teremtményünk. Nincs olyan világ amiben részt veszünk és olyan amiben nem, ...
Mostanra már az agykutatók által kimutatott tény, hogy az emlékeink, a gondolataink, érzelmeink, nem csupán megmaradnak az agyunkban, hanem az annak szerkezetét, az ott található, egymáshoz kapcsolódó, ...
Minősége szerint kardinális, elemi csoportosítás szerint víz jegy, évszak szerint nyári, negatív jegy.
Uralkodó bolygója: Hold
Időszaka: jún.22.- júl.23