Szepo

A metafizikai tévedések fatális következményeiről

Kozma Botond Szilárd   ·   7 éve   ·   Esszé

  A székely próféta sors-tévesztésének és sorozatos vétkezésének a metafizikai okai.

I- rész.

A magát valamiért Pulinak és anarchista prófétának nevező, polgárilag amúgy Nagy Attila nevű, misztikus internet-banditának, és ezen a, szerinte: „vallásos” hivatkozási (erkölcsi...) alapon, egyelőre még internet szerte „szabadon” bűnöző, személyiség-rágalmazónak és nemzetárulónak (Többek között: Tőkés László Európai Uniós Parlamenti alelnök, Farkas Árpád költő és főszerkesztő, Szylvezter Lajos újságíró és műkritikus, művelődéstörténész, György Attila fiatal író, Morvai Krisztina Európai Uniós Parlamenti képviselő, Németh Zsolt, Vona Gábor, Lázár János, Navracsis Tibor Magyarországi Parlamenti képviselők, kormánypolitikusok, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, na meg nem utolsó sorban, sőt az utóbbi időben egyre kiemeltebben és egyre durvábban az 1969-ben elhunyt Hamvas Béla kiváló író és metafizikus, valamint szerénységem tartozunk a Nagy Puli Attila rágalmazottjai és mocskoltjai közé.), a megveszekedett írástudói bűnözése, egy fatális misztikus tévedéséből és ez a misztikus tévedése viszont, a sorozatos és egyre nagyobb írástudói vétkeiből következik.
Ez a gyáva „fenegyerek” ugyanis, aki mindenkit, aki valamilyen közösségi tevékenységben ki merészel emelkedni, azt tartja és hirdeti az interneten megjelentetett, vallásosan misztikus, és misztikusan vallásos hőbörgéseiben, hogy lényegében semmi sem számít, amit a külvilágban teszünk: hogy mit cselekszünk, vagy megvalósítunk, sőt: még az sem számít amit a külvilág rólunk tükröz, vagyis hogy a külvilág mit állít rólunk, hogy miképpen viszonyul hozzánk és, hogy a gyakorlati életben milyen kézzelfogható, gyakorlati – materiális - eredményeket értünk el (Ti., hogy dolgozunk-e és mit, hogy van-e lakhelyünk és milyen, hogy van-e gyermekünk, vagy nincs, stb., stb.). Mivel, egyedül és csakis az számít szerinte, hogy miket gondolunk és képzelünk a lényünk (spirituális képzeletvilágunk) legszellemibb (leg elvontabb, legfinomabb, legtávolibb, és persze, ezért a külvilág által legkevésbé ismerhetőbb és ellenőrizhetőbb) rétegeiben, az un. szubjektív éteri egzisztenciánkban.
Nyilvánvaló tehát, hogy a fentiek alapján, magát valami rendkívüli zsenialitással megáldott szupermennek képzelő és az interneten emigyen is bemutató (rendkívüli, de lényegében általa is megemésztetlen fogalmakkal irracionális módon dobálózó) Nagy Puli Attila, „felfedezte” hinduizmusnak azt a primitív ágát (A spanyolviaszt tehát), amely mindössze Isteni álomterméknek, fantazmagóriának, tehát: illúziónak (Az éberségét elveszített Brahmának a kábulatában alkotott álomképeinek) és így: „semmit nem érőnek” bélyegzi a fizikai és a pszichikai valóságot, és azt tartja, hogy az embernek mindössze annyi dolga van – és sorsa, tehát nehézsége - a földön, hogy magában a Barhmani származását, sőt: azonosságát felfedezze. Miután ez a felfedezés – belső megvilágosodás útján történt isteni öntudatra és isten-azonosságra való ráébredés megtörtént -, már semmi fontos dolga nincs, azon kívül, hogy ezt a tudatot – spirituális azonosság-képzetet - magában erősítse.
Ez tehát a Véda metafizikáját félreértő hinduizmusnak az a veszélyes része, amely a fakírság misztikus eszmét létrehozta, és amely annyira közömbössé tette az élet és a sors dolgai (a betegségek, a szegénység és általában a nyomorúság iránt, egészen az élve elrothadás jelensége iránt) a több milliós nagyságú követőit, hogy egy törékeny albán katolikus apácának, a később Teréz anya nevű, szentként tisztelt európai személynek, kellett közéjük menni, hogy az irgalom, a könyörület, az empátia, a segítségnyújtás és az egymásról való gondoskodás mentalitásának a fontosságára ráébressze és felhívja a hinduizmus eme vallásos – misztikus ágazata követőinek a figyelmét. A hinduizmus eme hibás metafizikai és spirituális alapokon álló misztikus tévedése tehát abban áll éppenséggel, amire éppen maga Jézus-krisztus hívta fel a figyelmet már kétezer éve, a leghatásosabb mert a teremtés realitásába mélyen beágyazott szimbolikus - képi „tanítása” által, vagyis a Kereszthalálnak a tudatos felvállalása által. És ez a sorsvállalás, vagyis a fizikai – földi sors- és életfeladatok vállalásának a minden tetszetős, vagy „érdekes” misztikus és vallásos elméletek feletti fontosságára! A hinduizmusnak ez az ága ugyanis, akárcsak a katolikus, majd az unitárius teológiai tanulmányokat hiába folytató Nagy Attila Puli is - Akit unitárius kispap korában nem véletlenül (Ti., éppen a lényeg-nemértése miatt!) kellett, a Kökösi unitárius egyház harangozó- asszonya több alkalommal is a kocsmából az általa megtartandó istentiszteletre átcipelnie, mindaddig, amíg az őt a sorra ebédeltető és vacsoráztató, és más anyagi pártfogásukban tartó hívek meg nem elégelték és a püspökséggel le nem váltatták. – egy azon dolgot nem értett és nem ért meg: A fizikai dimenziónak, illetve az anyagi – természeti világnak az egyetemes - És számunkra, emberek számára a személyes. - kiegyenlítődési megváltódási folyamatban betöltött kihagyhatatlanul fontos, tehát szakrális funkcióját.
A föld elemnek, tehát a fizikai létnek és a biológiai (A testben való szellemi...) létezésnek van ugyanis a legnagyobb és legfontosabb – tehát: kihagyhatatlan! - szerepköre és elemi funkciója abban az egyetemes szinten megvalósuló kiegyenlítődési folyamatban, amit egyetemes megváltásnak nevezünk, és amit az Abszolút lét-tudat (Isten) indít el, annak érdekében, hogy ez által egyenlítse ki egymással és újra egyesítse az un. Spirituális Ősrobbanás által szétbontott elemeit és így mentse meg önmagát. - Jézus, mint ennek, az egyetemes kiegyenlítődési lét-rendeltetésnek az első felfedezője (A megváltás hirdetője és tanítója), annyira fontosnak találta a fentiek megértését és megértetését (Az ember számára a legfontosabb tudni valók megértését és ennek a természeti sorsnak az elfogadását!), hogy ennek a sors elfogadáson alapuló kiegyenlítődésnek a szimbólumává változtatván önmagát a halálig vezető keresztáldozatban, tudatosan provokálta mind a zsidó vallásvezetőket, mind a cinikus Poncius Pilátust, és általuk keresztre feszítette magát. (A kereszt, a természeti élet által lehetővé váló sors-értelmezési lehetőségek feltétlen elfogadásának és a személyesen megtapasztalt és átélt természeti – földi jelek és jelzések megértésének, vagyis a Szaturnuszi őselvvel való azonosulás szükségének a jele.). Így tanítván és felejthetetlenné és a tanítványai számára kikerülhetetlenné téve ezzel, az utolsó, beavatási leckéjével (Az emberi szívből kitörülhetetlen keresztre-feszítettség szimbólumával.) az egész emberiségnek a személyi sors-vállalás és a személyi felelősség vállalásnak a később kereszténységkén közismertté vált spirituális tanát.
Ez szerint, a szellemi jelenségeket és folyamatokat nem csak optikailag: formailag és színezetével, hanem hangzásával és minden más fizikai megnyilvánulásával tükrözni képes, illetve a szellemi információt magába befogadni, őrizni és vissza adni képes anyag természetes állapotaiból és tükör-jelzéseiből kell és lehet elsősorban a lényegi sors-következtetéseket levonni.
Vagyis: a szellemi erők által létre hozott és azok által működtetett anyagi világnak a szimbolikus jelzéseiből kell tanulni, és nem a mágikus – misztikus fantazmagóriákból.
- Ezt jelenti az, hogy az a történelmi személy, aki leginkább ismerte a szellemi világ törvényeit és a sorsmechanizmusokat, nem tért ki mágikus erejű misztikus trükköket alkalmazva a sorvállalás elől, hanem tudatosan elfogadva, szembe ment azzal, jelezve az által, hogy ezzel a végső tanításával, a halálában az egész emberi lét rendeltetésének és céljának a szimbólumává változott, azt, hogy nem létezik fontosabb dolog az ember életében, mint a tudatos sorsvállalás, mert csak és csakis az által történhet meg a helyes és a spirituális sors- értelmezés, ha előbb a természeti létezés rendeltetése (Pl. a testi és a lelki fájdalom metafizikai értelme) meg van értve, fel van fogva és el van fel van fogadva a személy részéről.
Az tehát, amit minden, de minden szokványosan elfogadhatónak vélt életnyerési lehetőségben bízó liberális értelmiségi, valamint minden magát csupán a teológiai képzettsége révén kereszténynek képzelő pap, vallásos vezető és minden misztikus és főként: Puli Nagy Attilához hasonló módon, hetet-havat összehordó mystész (Újabban: ezoterikus tanító) csoda-guru, szent és égi geometrikus, vajákos csodabogár–kozmetikus és új-vallásos (anarchista) volt besúgó-próféta, elsődlegesen nem ért, nem más mint az, hogy az anyagnak, illetve az anyag léte által keletkező tárgyi valóságnak (rögzíthető, tehát nem letagadható, és nem megmásítható tárgyi információnak), valamint a tárgyi valóságból levonható, vissza-következtetési lehetőségeknek (a szellemi megértésnek), fundamentális (szakrális!) funkciója és kihagyhatatlan fontossága van mind az egyéni megváltódásban, mind az egyetemes kiegyenlítődés által elérhető abszolút lét helyre állításában, új létrehozásában. A volt-feleségemnek egy amerikai csoda-kurzusnak, majd az önmegvalósító (Szahadzsa) a joga-tanfolyamnak a misztikus tanaitól való meghatódása és a szó szoros értelmében vett észveszejtése, azért vágott annyira mellbe (És amitől egyből tudtam, hogy amennyiben tényleg csodákra adta a fejét, a házasságunknak befellegzett, de utolsó percig reménykedtem, hogy felébred.), mert korábban ezerszer elmagyaráztam neki is ezt a tényt. Vagyis azt, hogy miért figyelmeztet arra Jézus, hogy gyümölcséről (Tehát az anyagi megvalósulásáról) ismeritek meg a fát! És persze, mindazt, ami az anyagnak és a tárgyi valóságnak ebből a különleges szerepéből következik. Vagyis azt, hogy egyetlen más, létezési forma sem képes arra, amire az anyag. Nevezetesen arra, hogy az őt létrehozó, vagy a hozza érkező és a belé hatoló szellemi információt
1) egy- az egyben vissza tükrözze nem csak megjelenési formájával, hanem minden néven nevezendő, lehetséges fizikai tulajdonságával. Vagy
2) vissza tartsa (Befogja és tárolja, majd ismét vissza adja), vagy
3) határozottan tovább irányítsa, vagy
4) befogván az információt, magán keresztül tovább vezesse. Illetve, hogy
5) a befogadott információ és energia hatására, átalakuljon más formájúvá, sőt: más tulajdonságokat vegyen fel, teljesen átalakuljon, esetleg osztódjon és szaporodjon, esetleg szétoszoljon, felolvadjon, vagy egyesüljön, stb. De az a lényeg, hogy, ha hosszabb, vagy rövidebb időre is, de ebben az új formában megmaradjon (rögzüljön). Vagyis tükrözze a belé hatolt és a lényegét képező szellemet.

Minden más létezési formában az információ zavartalanul tovább halad és szétáramlik – szétgomolyog és szétfoszlik köd szerűen, de persze, annál jóval gyorsabban, mint a fizikai köd. És ez akkor is így van, vagyis, akkor is eltűnik ha lényege szerint változatlan marad az információ és akkor is, ha lényegét képlékenyen megváltoztatva, valami más idearendszerré változik. Ezért, csak és csakis az anyagban, illetve az anyagi létezési forma információ-tükrözési és az információ-tárolói, információ-rögzítői tulajdonsága miatt, lehetséges számunkra - Anyagi testtel és szervekkel bíró lények számára! - az információ-olvasás és az információ-értelmezés, és persze, a tárolt, vagy olvasott - értelmezett információnak a visszahívása és egyszeri, vagy többszörös, de mindig megbízható információkhoz vezető felülvizsgálata, vagyis az a cáfolhatatlan és rejthetetlen és hamisíthatatlan tárgyi igazság, amely az „Ami fent van, ugyanaz mint ami lent van” abszolút lét elv alapján, tökéletesen, tehát nem elferdítve, nem homályosan és zavarosan tükrözi a szellemi valóságot.
Hogy ez miért annyira – szakrálisan! - fontos?
Éppen azért, mert az anyagnak az akadály, illetve tükör, vagy befogó - kaptáló, rögzítő tulajdonsága nélkül, lehetetlen ellenőrizni és kiszűrni, majd megállítani és megszüntetni az idea-világnak és a szellemi világnak, sőt: az asztrális (érzelmi és érzéki) világnak a Lilith-effektus által okozott torzulásait, szennyező, romboló és önromboló hatásait, az öncélú és önveszejtő örvénylést. Azért válik ugyanis Teremtővé a Lilith által megzavart abszolút lét és azért hozza létre végül ezt, a szakrális tükrözői és rögzítői tulajdonságokkal rendelkező az anyagi létformát, és főképpen: azért jött létre a végtelen anyagi univerzumban egy ilyen galaxis (Tejút), és abban egy ilyen bolygórendszer (Naprendszer), és azon belül egy éppen ilyen összetett mozgású és vegyi összetételű bolygó, amelyen lehetővé vált az anyagnak a szellemet magába engedő, és a szellem által működtethető és ellenőrizhető és értelmezhető biológiai struktúrákká – Földi lényekké! - alakulása, hogy azoknak és annak (Főképpen az embernek) a segítségével, a Lilith által okozott, zavarodottságtól, kábulattól, fertőzöttségtől és torzulásoktól megszabaduljon. Mert ami „lent”, tehát a látszólag a gravitáció ereje által sűrített és szilárdított anyagban van, ugyanaz van „fent” a szellemben, az ideavilágban is! És ezért ennyire egyedülálló és rendkívüli és fontos az anyag és a természeti létezés, mert képes visszatükrözni, és megbízhatóan pontos információt adni arról, hogy mi történik a legmagasabb – legfinomabb – dimenziók szintjén. És semmilyen más létforma nem képes erre és semmilyen más létformának nem lehet ekkora és ennyire kihagyhatatlan szerepe a spirituális és a kauzális kiegyenlítődés lehetőségeiről szóló információ-olvasásban, értelmezésben, vissza-közvetítésben és a visszavezetésben!
Ezért szakrális a föld, ezért szakrális az élet és ezért szakrális az embernek a teste, illetve az embernek a földi sorsa, sorstörténete, és a földi boldogságra (kiegyenlítődésre) való törekvése! Ezért szakrális a kereszt, ami nem más, mint az anyagi világ e szakrális mivolta tudatosításának és elfogadásának az ősi szimbóluma. Ebből, a szakrális szaturnuszi – (És ezért majdhogynem csalhatatlan!) - szellem – anyag, anyag - szellem relációrendszerből nyeri az asztrológia azokat a személyi sorsprogramokra vonatkozó, abszolút biztos információit, vagyis azokat, a spirituális-energetikai struktúra-tömörülések minőségére (egyéni karmájára és megváltási, megváltódási sorsprogramjára) vonatkozó információt, amelyekből akár még bizonyos jövő sors-eseményeket is ki lehet számítani, és amely szellemi folyamatokat, semmilyen más tudomány-ág nem képes ekkora egzaktsággal megállapítani.
És ezért megváltás ellenes (antikrisztusi), és ezért Isten ellenes, és ember ellenes minden tárgyi valóságot mellőző, azt figyelmen kívül hagyó tudatos valóságferdítés és valósághamisítás, tehát hazudozás, intrika, korrupció és csalás. Ezért a lehető legfőbb vétek az információferdítés, vagy az információ-titkolás, a titkolózás, vagyis az anyag által biztosított tárgyi információ elrejtése, elferdítése, megmásítása, hamisítása. De éppen ennyire szakralitás- és megváltásellenes, az önámítás és az önkábítás is! És ezért jelenik meg idejekorán, előbb, vagy utóbb egyeseknél a halál, de legalább is a végzetesen szűnni nem akaró, törekvés-korlátozás és helyben tartás (A fejlődésre és a boldogulásra való képtelenség) akár célelérési, gyarapodási képtelenség, akár betegség formájában a Nagy Attila Pulihoz hasonló, valósághamisító hazudozó és csaló személyek sorsában. Ezért jelennek meg a teljes helyben tartás, vagy a visszafordítás – visszaküldés (Szaturnusz) „angyalai” (Sorserői. - Adott esetben éppen baktériumok és vírusok, vagy funkcionális szervi dereglációk formájában is, mint amilyen a cukorbetegség, vagy a rák.), azoknál, akik túl sokáig hazudoznak és csalnak, és így a valós kiegyenlítődést és a valós kiegyenlítődés által biztosított egységesülést lehetetlenné téve: tehát a megváltás földi megvalósulási lehetőségeit gyengítve, vagy azt a hamis információ-közléssel és áramoltatással önkéntelenül blokálva, igen erősen ferdítették és ferdítik elsősorban önmagukon belül, az ő személyi tudatuk legfinomabb mélységeiben élő abszolút tudat számára, a tárgyi (anyagi – földi) valóság által tükrözött és tárolt, információt.
Vagyis, azoknál akik sokáig hamisították és titkolták a szellemi folyamatokat és jelenségeket értelmező –megváltó tényeket, gyűjtőnevén: a fényt.


II.

Persze, a fakír, vagy a fizikai történések és állapotok iránt közömbös hinduktól eltérően, Puli, mint a szellemi csalók és gonosztevők (A csaló írástudók) általában, egyáltalán nem következetes az általa hirdetett eszmékhez, és nem él aszkéta életformát. Sőt: a mocskolódásaihoz és személyiség-rágalmazáshoz un. spirituális - erkölcsi alapnak vett, primitíven misztikus elméleteit is szembeköpi, és rendesen eszik mindenféleét (nekem meg a szememre hányja a vegetáriánus táplálkozást!), télen - nyáron egyforma melegen öltözik és persze: a beteges exhibicionizmusának megfelelően, botrányosan igazságtalan és hamis cikkeivel való hírnévszerzés érdekében nem ismer önkorlátozást: internetezésre, kábeles és mobil-telefonálgatásra, tévézésre költi az agykáros felesége betegnyugdíját.
Ezért az elemi ellentmondásért, vagyis amiért nem képes, nem hogy fakír lenni, de még becsületes aszkéta sem - hogyha már annak az alapját képező keleti misztikát hirdeti...- és ebben a meredeken schizofrén sors-állapotában a külső valóság őt folyamatosan szemberöhögi és az általa állítottaknak az ellenétét mutatja fel és igazolja be neki lépten nyomon. Ő tehát arra kényszerül ebben a schizofrén helyzetben, hogy még önmaga előtt is lehazudja a szeme elé táruló és a többi érzéke által közvetített gyakorlati – anyagi – valóságot. És ebből következik az, a zavaros és zavarodott spirituális (morális) és egzisztenciális állapota, amelyben az egyetlen következetesség, a folytonos valóság-tagadás és valósághamisítás, amelyben már csak és csakis hazudni lehet képes.
Mivel a fentiek miatt nem lehetségesek számára az általa nyíltan is leírt és internet-szerte hirdetett elméleti szellemi valóság-képzetei (Lásd a nemzeti tudatra vonatkozó misztikus blöffjeit) és a személyi sorstényei, vagyis a gyakorlati (tárgyi) valósága közötti megfelelések, azt képzeli hogy a hazudozásainak, egészen pontosan: a valósághamisításainak nem lehetnek rá és sorsára közvetlenül vissza ható következményei. Ezért folyamatosan és gátlástalanul követi el a közvetlen és a tágabb környezetével (szomszédaival, faluközösségével, rokonaival és végül a nemzetével) szembeni bűneit és vétkeit, azt hazudván magának is, hogy mindössze a véletlen műve az, ha a közvetlen környezetében mindenki már csak nem is haragszik rá, hanem egyenesen utálja és lenézi. Ő megelégszik azzal, hogy azok a tőle távol élő személyek, akik a meredeken szokatlan megközelítésű cikkeit és személyi mocskolódásait olvassák, de róla, mint alacsonyrendű sorssal és gyatra, hogy ne mondjam: pocsék fizikai környezettel rendelkező személyről semmit nem tudnak, néha – néha még pozitívan is reagálnak az ő, általa „székelyföldi közvéleményként” beállított írásaiban állított hazugságokra (pl. a magyarországi honosításunknak a székely büszkeségből és misztikus hülyeségből történő állítólagos elutasítására.).

Annak ellenére, hogy Puli nem képes és nem is merészel nyíltan politikai hatalom-szerzésre törni, mind a Vízöntőben és a Sárkányfarkán álló Szaturnusza (de az teljesen negatív!), mind az Oroszlánban álló Marsa (Ugyancsak teljesen negatív!), arra utalnak, hogy ő nem csak hogy igen is, titokban szomjazza és mélyen sóvárogja ezt a mások fölötti hatalmat (- Hiszen nem, csak, hogy nem volt hajlandó rám hallgatni akkoriban amikor kölcsönkéregetni járt hozzám és figyelmeztettem ezen karmikus tulajdonságainak a veszélyére, illetve feloldási fontosságára. Sőt: az engem sarlatánozó cikkeiben arról is ír, hogy én milyen aljas hatalom gyakorló vagyok, amiért indokolni merészeltem – Figyelem: nem értelmezni, ahogyan azt ő állítja – a sorsképletének a beállítási logikáját.), de igen rejtetten és perverz módon, tehát alattomosan manipulálva és persze: az interneten magát félelmetes ellenfélnek feltüntetve, igyekszik is ezt a titkos hatalmi - sóvárgását kiélni.
Valójában tehát, éppen annyira hatalom éhes és szomjas, mint mindazok, akikről viszont ő azt képzeli és azt állítja, hogy ennek az ővéhez hasonló perverz hatalom-szomjuknak engedve léptek be a közéletbe és értek el kiváló gyakorlati közösség-építési és magyar közösség-mentési eredményeket.
Sőt, Nagy Attila Puli egyenesen annyira hatalmi őrült, mint Shakespearenek a harmadik Richárdja. - Azért jutott eszembe róla a shekeszpeare-hős, mert Hmavas Béla is, akit Nagy Puli besúgó az utóbbi időben egyre dühödtebben szid, éppen azt a jelenséget írja le III. Richard kapcsán az Arleqin c. esszéjében, mint ami a Puli esetében is annyira nyilvánvaló! – A tudatos gazság elkövetésben való un. „előremenekülés”, amiért a nagy példaképét: Gyurcsány Ferencet is imádja.
Persze, Puli sokkal kisebb személyiség III. Richárdnál, de még Gyurcsánynál is, de éppen annyira elvetemülten gátlástalan és elvtelen mint a gonosz király, és ha nem is gyilkolt meg senkit, de a negatív morális - pszichológiai (tudati) alap-folyamat mindkettőnél ugyanaz. Hamvas tehát azt mondja, hogy addig semmi baj nincs a királlyal, mígnem bizonyos sorskörülmények hatására egyszer csak azt nem mondja magának, hogy na, mostantól kezdve tudatosan gonosz leszek és meg is gyilkolja az első áldozatát. Igen ám, de a gyilkosságot el kell rejteni, vagy politikai, vagy gazdasági, vagy morális szükségszerűségnek kell feltüntetni. De vannak akik mindebben kételkednek, illetve, akik ezt a hamisságot le kívánják leplezni, és akkor a királynak azokat is el kell tennie a sötét céljai elérésének az útjából. És így tovább: egyik gazság feltételezi és okozza a következőt és nincs megállás.
Hát így jutott oda Nagy Puli Attila pl. velem is - Akiről az első gazsága elkövetése idején nem is képzelte, hogy képes leszek vissza vágni sőt: magamat a kivédhetetlennek látszó rágalmával szemben megvédeni, tehát, hogy ennyire nehezen tud majd elbánni velem. -, hogy az elején velem szemben is csak egy egyetlen „kis” gazságot követett el, de mivel a feltűnési viszketegségében nem bírta elviselni, hogy a hőstettének ne tapsoljanak mások is, ne csak a szegény agykáros felesége, akit a Turula születése napján történt merényletük idején sikerült rám uszítania, jól feltornásztatta a későbbiekhez képest még naivnak és szelídnek is mondható rágalmazó művét az ineternet-keresőkben. Majd, miután sok év elteltével egyre inkább kezdtek az ismerőseim rá kérdezni, hogy a Puli szegény agyfutott feleségével miért is bántam el olyan csúful, hát leírtam, hogy ilyesmiről szó sem lehet! Sőt, ha valakinek van az ügy miatt sérelmezni valója, az én vagyok és ők semmi esetre!
Erre viszont az ő „igazság (bocsánat: gazság...) érzete” nem állta meg, hogy még három cikket ne nyomjon a másiknak utána, de ezúttal már egyenesen azzal, hogy én mekkora sarlatán vagyok. A többit már tudjuk... A jelenséget nem csak irodalomból, hanem gyakorló asztrológusként a hétköznapi valóságból, de spirituális - karmikus gyökerében is jól ismerve, egészen biztos vagyok tehát abban, hogy Nagy Puli Attila ugyanígy járt el a többi hitelezőjével és jótevőjével szemben is, lett légyen szó a szerencsétlen Kozma nevű szomszédairól, vagy a kökösi Unitárius vallás-közösség tagjairól, a Kökösi rendőrről, a polgármesterről, Farkas Árpád kiváló költőről és főszerkesztőről és így tovább. Mindegyiken megbosszulta a maga módján, mocskolva őket a „szabad” interneten, a saját gazemberségét és alattomosságát.

Hallom, hogy Gyergyószentmiklóson egy Moldovai román személy kívánja a gyergyóiak lelki és szellemi színvonalát felemelni az által, hogy egy új magyar újságot kíván beindítani abban a kisvárosban, ahol a lakosság számarányához viszonyítottan, amúgy is nevetségesen sok a helyi lap és ennek a gyergyóinfó nevű lapnak az egyik fizetett fő munkatársa éppen az agybeteg felesége kökösi putrijából a világmegváltó anarchista – vallásos (- Hogy milyen hökkentő merészséggel társít egymáshoz nem illő fogalmakat a feltűnési viszketegségben szenvedő profétánk...) eszméit és a magyar politikusokra és írókra a sátáni rágalmait szóró Nagy Puli Attila lesz! Hát mit mondjak...? Nem tudom, a gyergyóiak tudják-e, hogy nekik is már csak ez hiányzott a boldogságból, és felfogták-e már azt, hogy Nagy Gonosz Pulikával immár kint lesznek az összes vizekből!

De megmaradván egészséges humorunkat, azért vegyük kicsit komolyabbra a dolgot. Kérdésem az, hogy honnan is lehetne a Pulival a Facebokon rólam báj-cseverésző és engem már ismeretlenül is, helyből lehülyéző Gyergyói_infó c. jövendő napilap Kiadó-Urának: Marius – Grapian – Benchea fiatalúrnak pénze nem csak arra, hogy Nagy Puli Attilának külön státuszban teljes fizetésű rovatvezetői munkakört biztosítson, hanem, miért és honnan lenne kidobni való pénze egy Moldovai román fiatalembernek arra, hogy egy olyan magyar kisvárosban, amelyben a lakosság számarányához viszonyítva amúgy is nevetségesen sok a helyi lap, beindítson egy újabb „NAPILAPOT”? - Ne vicceljünk már... – Ha nekem, a szegény Moldvában született román fiatalemberként annyi pénzem lenne, hogy azt nem a jövedelmet is hozó iparba, vagy kereskedelembe, esetleg a biztos befektetésnek számító tömeg-szórakoztatási iparba kívánnám befektetni, hanem úri passzióból, tehát kizárólag a magam szórakoztatására lapot indítanék belőle, akkor nem pontosan Gyergyóban indítanék még egy újabb napilapot, hanem első sorban román nyelven és teljesen máshol az országban! Másod sorban, ha már tényleg szórakozni akarok, akkor inkább egy Can-Can, vagy Blikk szerű bulvárlapot indítanék, De ha magasabb rendű szellemi, vagy művészeti igényeim lennének (Mint ahogy az ismeretlen személyek startból lehülyéző bákói román fiatalembernek valószínű, hogy nincsenek, és nem csak azért mert engem lehülyézett ismeretlenül, hanem azért is Mert éppen Pulin akadt meg a szeme...), és így, ennek a szenvedélyemnek hódolva szeretném a pénzemet elverni, mint mások lóversenyeken, akkor egy igényes művészeti, vagy irodalmi jellegű lapot indítanék, de még egyszer mondom: CSAKIS ROMÁN NYELVEN!
Így viszont tök fejbe kólintva állnék a román fiatalembernek a magyarok felé forduló mesésen nagy jótékonysági igyekezetén, és nem tudnám elképzelni, hogy honnan ez a nagy áldozatkészsége a bákói román testvéreinknek, a székelyek felé, amennyiben nem szoktam volna meg azt, hogy látszólag értelmetlenül és csak úri passzióból olyan románok vásárolgatnak a székelyföldön és Csíkszeredában nem csak kültelkeket és elhagyott magánházakat, hanem tömbház lakrészeket is, akik soha nem jártak itt és nem is kívánnak a közeljövőben sem a távoli jövőben ide költőzni. Majd azt látjuk, hogy ezeket az ingatlanokat szépen az ortodox egyház kezdi helyre hozni, kezelni és karban tartani, majd a hivatalosan ide helyezett román anyanyelvű rendőröknek, katonatiszteknek és más – főként pályakezdő és itt családalapító – hivatalnokoknak abszurd módon jutányosan bérbe adni, majd még jutányosabban tulajdonba adni.
Nem tudom, az idősebb olvasók emlékeznek-e még a Román Parlamentnek a Harkov – bizottságára? Arra, amelynek a munkálatai során annyi szidalmat szórtak ránk a Pruteanu és Ghe. Funar a Vadim Tudor féle, deklaráltan vagy csak néha - néha és úri passzióból nacionalistává vedlett szenátorok és képviselők, amíg nyugatról rá nem szóltak a román politikára, hogy most már aztán elég kegyen, minden mértéket meghaladtak a törvényes nemzeti gyűlöletkeltésben. Ezt a parlamenti bizottságot máig nem oszlatták fel hivatalosan. Még mondjam tovább?
Minek? Hiszen éppen Puli írja valahol, hogy bármit is tennénk, a nem hivatalos és a fél hivatalos románosítás folyik tovább, akár tetszik az nekünk, akár nem. Akár beszélünk róla, akár nem. Én most csak azt a felismerést tartom érdekesnek – mivelhogy minden ami Pulival kapcsolatos az interneten – de csak ott! – izgalmasan érdekes, hogy már a Harkovosok is annyira szemtelenül nyíltan dolgoznak már a Facebokon is, mint azok a pedofilok, akik ugyanilyen szemtelenül nyílt párbeszédek útján fogják be a kiskorú áldozataikat.
Kérdés persze még az, hogy az amúgy is nemzetáruló Pulit mennyiben lehet naiv áldozatnak nevezni ebben az esetben, vagy mennyire a románosítást fél hivatalosan intéző sötét háttérhatalomnak lefekvő, titkosan hataloméhes (Amit éppen rám igyekezett kenegetni nagy szorgalommal) gonosztevőnek, aki alig várja hogy immár hivatalosított és fizetett újságíróként, teljes státuszban és törvényes vértezetben állhasson be székely-közvéleménynek és immár hivatalos megbízásból is rágalmazhassa a székelyföldi magyar politikusokat és közéleti személyiségeket?
Nos, ez, amennyiben valós anyagi – gazdasági alapúnak bizonyul a Marius – Grapian – Benchea fiatalúrnak az abban a Facebokban tett ajánlata, amelyben Puli Nagy Attila az immár tőle megszokott újabb csúsztatásaira engem rágalmaz és lebolondoz, a jövendő kiadó-szerkesztő beszélgetőtársa viszont, egyenesen lehülyéz, hamarosan ki fog derülni. Az asztrológusi gyanúm viszont az, hogy ez éppen egy olyan fintora lesz a Puli sorsának, mint amilyenekben éppen az ő internetes tudósításaiból (panaszkodásaiból) értesülhettünk az utóbbi időkben. Hiszen, amennyiben működnek az általam részletesen leírt egyetemes törvények és amennyiben valós az asztrológia axiómarendszere, Puli rég túl lépte már azt a Szaturnuszi határt, ahonnan vissza térhetne a sorsa jobbra fordítása érdekében.

Kozma Szilárd.


Kozma Botond Szilárd  ·   7 éve   ·   1166   ·   0

Közköltség, Csíkszereda, huszonegyedik század.
Van pár probléma ezzel a közköltséggel. Meg a meleg vízzel és a fűtéssel.Meg a számlával – de azzal aztán nagy!Az ANL tömbházakban (is), persze.Minden lépcsőháznak saját hőközpontja van, amely már eredetileg kicsi volt a 8 lakrésznek, és amely már régen elromlott, így mára már egyszerre nem lehet fűtésünk és meleg vizünk is. Vagy ez, vagy az. A munkások mosolyogva vonogatták a vállukat, ez van kérem szépen, örvendjenek hogy ez is van. Ők nem tehetnek...


János-Széll István  ·   3 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Hobbiból pénz
A legtöbb embernek van hobbija. De az a szerencsés, aki a hobbijából keresi a pénzt, mert azt csinálja, amit a legjobban szeret. Úgy is mondhatnánk, hogy az ideális munka az, amit az ember amúgy hobbiból is megcsinálna. Ahhoz, hogy a hobbiból pénzt tudjunk keresni, három küszöbön kell átlépnünk.A hobbi az, amit az ember munkaidőn kívül szívesen csinál, nap mint nap. Anélkül, hogy erre valaki kötelezné. S anélkül, hogy ezért valamit kapna, azon kívül, hogy...


János-Széll István  ·   4 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Jegyzet: Autó vezetésnél is kell a logika
Sajnos nem mindenkinek adatott meg a logikus gondolkodás képessége, s ezt azonnal észlelhetjük, ahogy elindulunk autóval a városban. Az egyik gyakori, és zavaró hiba, amit sokan elkövetnek, a rossz irányjelzés. Csíkszeredában több körforgalom is van, de még több autóvezető, aki teljesen logikátlanul jelez benne. Sőt, iskolás autót és rendőrt is láttam már összevissza jelezni. Mint az a tanuló, aki nem tanulta meg az órára a leckét, aztán elkezd mindenfélét...


János-Széll István  ·   4 éve   ·   1  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Angyali iromány.
Szia Kedves Olvasó !Valahogy mindig azokat a dolgokat igyekszem megmagyarázni, amelyek megmagyarázhatatlanok.Ilyenek például az angyalok.Már az gondolatmenet indulásakor felvetődik a kérdés, hogy vannak-e angyalok, vagy nincsenek? Ha vannak, milyenek és hol élnek? Látható vagy láthatatlan lények ? Kifélék ,mifélék? Honnan tudhatom, hogy vannak, hogy segítenek ,hogy vigyáznak rám?Ezekre a kérdésekre sajnos nem tudom a választ. Azt viszont hiszem, hogy angyalok...


  ·   4 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Hajnal
Álmosan kél a nap.Kávéillatú füstös hajnal.A város réveteg.Nyújtózkodó fűszállerázza harmatát,tétován remeg...Még ráér az idő,még lusta-lassúnelmereng.Kacsint rám harmatcsepp az ágon,fázom..Szembejön velemdülöngélve a csend..


  ·   4 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Miért hoz egészséget a hüvelyi orgazmus?
Mi köze a szexualitásnak és azon belül a nők hüvelyi orgazmusának a Fényhez, a Tűzhöz? Miért rendeltetése a nőnek a hüvelyi orgazmus?Annak a nőnek nincs vaginális orgazmusa, aki nem bírja elviselni a fényt. A Tűz különböző vonásaitól fél. Vaginális orgazmust elérni félelemmel, félelemben nem lehet. Aki szándéktalanul, tehát utolsó vérig hazudik, csakhogy ne derüljön ki, hogy hazudik ( Skorpió 8as ház) az nagyon régen fél a tűztől.. Generációkon...


Csüdöm Melinda  ·   5 éve   ·   4  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Jó vagy igazi legyen az asztrológus?
A világból nem tűnhet el a Rend, mert egyetlen elem hiánya az egész összeomlását jelentené. Ami van az rendetlenség lehet csupán. Ha helyre tesszük, nyugalom van.A rendes értelmezés annyi, mint helytállóság megállapítás. Helytállóan megállapítani valamit úgy lehet, ha az elemeket, amiket felhasználunk az értelmezés során, a helyükön vannak. Minden a neki megfelelő funkciót látja el. Értelmezés –eltérés olyankor jön létre, amikor az egyes...


Csüdöm Melinda  ·   5 éve   ·   2  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Nem kell a Facebook
Nap mint nap ellátogatok a Facebook nevű közösségi portálra, és ahányszor rámegyek, minden alkalommal ott ékeskedik a kérdés: Mi jár a fejedben?Most az jár a fejemben, hogy minek nekem a Facebook.Legalábbis minek a Facebook - osoldal, a megosztott információk.Először is:Ennek az információnak, amelyet én hiszek, tudok és tanulmányozok, nem kell reklám. Az igazi metafizika nem közösségi érdekesség, amelyen csámcsogni lehet. Akit érdekel ez az...


János-Széll István  ·   5 éve   ·   17  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Előnyős vagy hátrányos a válás?
  Egészen közeli ismerősőm fogalmazott úgy minap, hogy " inkább az hátrányos, nekem és bárkinek, ha az "élet"- vagy "házastársak" hazugságban élnek le egymás mellett több évet vagy talán egy életet. Jobb így és jobb lesz, mégha a kezdet nehéznek is tűnik. És akármilyen furcsa, a gyermekeknek is jobb lesz, mert nem nevelődnek bele a hazugságba".Elsősorban nem lehet általános mércének tenni azt, hogy a válás mindenki és minden helyzet esetében...


Csüdöm Melinda  ·   5 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

A "felszabadító" válás
Elválok- mitől, Kitől?Olvasom a helyi hírdetések között, hogy nemsokára tartanak egy előadást ezzal a címmel : „ Hogyan lehet életben maradni (vagy tovább élni) válás után?” Vagyis, van-e élet a válás után?Hm, gondoltam magamban valami erősen zörög ebben a megfogalmazásban. Miért kell a hangsúlyt arra tenni, hogy van-e élet a válás után? Szinte elijesztik ezzel az embert a házasságtól. Szinte azt mondják ezzel, hogy a házasség nem jó, mert...


Csüdöm Melinda  ·   5 éve   ·   2  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!
  • Bejelentkezés




    Automatikus bejelentkezés


    Regisztráció  |  Elfelejtettem a jelszót
  • Jelszó kérése
    Egy új jelszó lesz generálva és elküldve a beírt e-mail címre,
    amelyet belépés után a saját fiókom menüben bármikor megváltoztathatsz.



    Belépés  |  Regisztráció