Szepo

Hobbiból pénz

  ·   10 éve   ·   Tanulmány

A legtöbb embernek van hobbija. De az a szerencsés, aki a hobbijából keresi a pénzt, mert azt csinálja, amit a legjobban szeret. Úgy is mondhatnánk, hogy az ideális munka az, amit az ember amúgy hobbiból is megcsinálna. Ahhoz, hogy a hobbiból pénzt tudjunk keresni, három küszöbön kell átlépnünk.
A hobbi az, amit az ember munkaidőn kívül szívesen csinál, nap mint nap. Anélkül, hogy erre valaki kötelezné. S anélkül, hogy ezért valamit kapna, azon kívül, hogy fejlődik, és örömet okoz neki. Sokféle hobbi van, egyeseket könyebb, másokat nehezebb pénzbe váltani. Fontos az, hogy csak az a hobbi váltható pénzbe, amit az ember nap mint nap csinál. A havi egyszeri tevékenységből soha nem fog tudni megélni az ember. Csak igen ritka kivétellel, de ez a legtöbbünkre nem igaz.

A hobbi nem az, amit magunkra erőltetünk azért, hogy új szakmát tanuljunk, hogy otthagyjuk a jelenlegi munkahelyünket. Az ilyen tervek soha nem vállnak be, mert bár sok munkával megtanulhatjuk az új szakmát, azt nem fogjuk igazán szeretni és élvezettel csinálni. Végül ugyanoda jutunk, ahol voltunk. Dolgozunk, várva a délutánt, a hétvégét és a szabadságot, várva a fizetést.

Azok az emberek, akiknek semmilyen hobbijuk nincs, azok nem fognak tudni változtatni sem a munkahelyüken, sem a pénzkeresetüken, sem az életüken. Minden nap ledolgozzák a nyolc vagy akárhány órát, majd hazamennek, s eltöltik az idejüket tévénézéssel, olvasással, vagy sétával. A semmiből nem születik új lehetőség, annak előfeltételeit meg kell teremteni. Vannak, akik igazából semmit sem szeretnek csinálni, amiből majd meg is lehetne élni. Az olyan hobbik, mint a tévénézés vagy séta, soha nem váltható pénzbe. Azok, akik semmit sem szeretnek csinálni, vagy igen nehezükre esik bármit is tenni, meg kell elégedjenek a jelenlegi munkahelyükkel, és azt meg kell tanulják minél inkább elfogadni, ahhoz, hogy nyugodtan élhessenek.

A hobbiból szakmát és megélhetést fejleszteni két fontos tulajdonság kell:

Felelősség - meg kell tanulni a felelősséget felvállalni azért, amit csinálunk. A munkahelyek, a napi nyolc óra, a nem teljesítményorientált fizetés mind a felelősség elhárításához járul hozzá. Aki napi nyolc órában melós, annak nehéz megérteni, hogy a felelősség mennyire fontos.

Bátorság - főleg a felelősség felvállalásához. Ha nem merjük a felelősséget felvállalni, akkor áthárítjuk a feletteseinkre, kollégáinkra, az államra, hisz tőlük függ a fizetésünk is. Így leszünk napi nyolc órában a munkásosztály hősei. Aki azonban hobbiból akar pénzt keresni, az nem bújhat el többet senki mögött, elő kell lépjen, s a felelősséget vállalnia kell.

1. Az első értékesítés

Az első küszöb az, amikor az ember először váltja pénzre azt, amit hobbiból csinált. Az út azonban az első eladásig elég hosszú és sok munkával jár. Alapötletnek lehet tekinteni azt, hogy a hobbi kezdetétől az első eladásig öt évnek kell eltelnie, abban az esetben, ha azt az öt évet aktív gyakorlással és tanulással töltöttük, napi legalább két órában. Persze ez az időszak lerövidíthető, akár egy évre is, de ez függ a tanulási, fejlődési képeszségünktől, a rászánt időtől, és a hobbi típusától. Amikor sikerült az első értékesítés, akár jóval áron alul is, már átléptük az első küszöböt. De ezután jön a neheze. Eddig még sem felelősség, sem bátorság nem igazán kellett.

2. A régi munkahely lecserélése

Ahhoz, hogy a hobbiból pénzt lehessen keresni, a napi nyolc óra munka után maradt idő igen csak kevés. Nincs tehát fizikai idő arra, hogy az ember annyira jól megtanulja és kiismerje azt a területet, amelyből pénzt akar keresni, hogy azt ténylegesen be is tudja váltani. Nem elég jól csinálni azt, amit az ember el akar adni, ki kell ismerni az igényeket, a piacot, a lehetőségeket, ismeretségre kell szert tenni és így tovább. Délután öt fele már igen kevés az esély arra, hogy az ember mindezeket megtanulja. Márpedig ezek ismerete nélkül nem tudjuk eladni azt, amit csinálunk, legfeljebb csak aprópénzért és nagyon ritkán.

Az új munkahelyre több szempontból szükség lehet. Elsősorban azért, hogy az ember megtanulja és megtapasztalja azt, hogy milyen minőségben és hogyan kell dolgozni azért, hogy azt el lehessen adni. Erre az ember egyedül nem tud ráérezni. Másodsorban azért, hogy több időt dolgozhasson abban a szakmában, amely a hobbija, s amelyből meg szeretne élni. Ez a szakasz intenzívebb, több nehézséggel és elbátortalanodással, hisz többször fogjuk azt érezni, hogy nem vagyunk elég jók, nincs esélyünk a piacon, nem tudjuk megtanulni. Számos krízisen túl kell legyünk ahhoz, hogy a második szakaszt megoldjuk.

A régi munkahely feladása nagyban növeli a bátorságunkat és a felelősség érzetünket. Ha nem szakadunk ki a régi munkahelyünkről, akkor a következő szintre - a tulajdonképpeni hobbiból való megélhetésre - nem tudunk átlépni, hisz sem igazi bátorságunk, sem igazi felelősségünk, de még igazi tudásunk sincs ehhez.

3. Profivá vállás

A következő küszöb a profivá vállás, azaz az ember kizárólag a hobbijából él, és ezt azért tudja megtenni, mert mérföldkövekkel elhaladt a régi tudása szintjéről. Innen visszanézve látja, hogy amikor először értékesítette a hobbija termékét, igen keveset tudott, és tisztán látja azt is, hogy azzal a tudással nem tudott volna megélni. Egy tízes skálán, ha hármasnak felel meg a hobbi, akkor legalább kilences kell legyen az a tudás, ami eladható. Ritka az a hobbi, amiben az ember egyedül van, és el is adható, nincs versenytársa, vagy igen kevés. A legtöbb foglalkozásban már ezren járnak előttünk, jobbnál jobbak, akik akár harminc éve fejlesztik magukat.

Ekkor jön el az idő arra, hogy az ember egyénileg vállalkozzon, s a munkájáért teljes mértékben felelősséget vállaljon.

  ·   10 éve   ·   3361   ·   0

Közköltség, Csíkszereda, huszonegyedik század.
Van pár probléma ezzel a közköltséggel. Meg a meleg vízzel és a fűtéssel.Meg a számlával – de azzal aztán nagy!Az ANL tömbházakban (is), persze.Minden lépcsőháznak saját hőközpontja van, amely már eredetileg kicsi volt a 8 lakrésznek, és amely már régen elromlott, így mára már egyszerre nem lehet fűtésünk és meleg vizünk is. Vagy ez, vagy az. A munkások mosolyogva vonogatták a vállukat, ez van kérem szépen, örvendjenek hogy ez is van. Ők nem tehetnek...


  ·   9 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Jegyzet: Autó vezetésnél is kell a logika
Sajnos nem mindenkinek adatott meg a logikus gondolkodás képessége, s ezt azonnal észlelhetjük, ahogy elindulunk autóval a városban. Az egyik gyakori, és zavaró hiba, amit sokan elkövetnek, a rossz irányjelzés. Csíkszeredában több körforgalom is van, de még több autóvezető, aki teljesen logikátlanul jelez benne. Sőt, iskolás autót és rendőrt is láttam már összevissza jelezni. Mint az a tanuló, aki nem tanulta meg az órára a leckét, aztán elkezd mindenfélét...


  ·   10 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Angyali iromány.
Szia Kedves Olvasó !Valahogy mindig azokat a dolgokat igyekszem megmagyarázni, amelyek megmagyarázhatatlanok.Ilyenek például az angyalok.Már az gondolatmenet indulásakor felvetődik a kérdés, hogy vannak-e angyalok, vagy nincsenek? Ha vannak, milyenek és hol élnek? Látható vagy láthatatlan lények ? Kifélék ,mifélék? Honnan tudhatom, hogy vannak, hogy segítenek ,hogy vigyáznak rám?Ezekre a kérdésekre sajnos nem tudom a választ. Azt viszont hiszem, hogy angyalok...


  ·   11 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Hajnal
Álmosan kél a nap.Kávéillatú füstös hajnal.A város réveteg.Nyújtózkodó fűszállerázza harmatát,tétován remeg...Még ráér az idő,még lusta-lassúnelmereng.Kacsint rám harmatcsepp az ágon,fázom..Szembejön velemdülöngélve a csend..


  ·   11 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Miért hoz egészséget a hüvelyi orgazmus?
Mi köze a szexualitásnak és azon belül a nők hüvelyi orgazmusának a Fényhez, a Tűzhöz? Miért rendeltetése a nőnek a hüvelyi orgazmus?Annak a nőnek nincs vaginális orgazmusa, aki nem bírja elviselni a fényt. A Tűz különböző vonásaitól fél. Vaginális orgazmust elérni félelemmel, félelemben nem lehet. Aki szándéktalanul, tehát utolsó vérig hazudik, csakhogy ne derüljön ki, hogy hazudik ( Skorpió 8as ház) az nagyon régen fél a tűztől.. Generációkon...


  ·   11 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Jó vagy igazi legyen az asztrológus?
A világból nem tűnhet el a Rend, mert egyetlen elem hiánya az egész összeomlását jelentené. Ami van az rendetlenség lehet csupán. Ha helyre tesszük, nyugalom van.A rendes értelmezés annyi, mint helytállóság megállapítás. Helytállóan megállapítani valamit úgy lehet, ha az elemeket, amiket felhasználunk az értelmezés során, a helyükön vannak. Minden a neki megfelelő funkciót látja el. Értelmezés –eltérés olyankor jön létre, amikor az egyes...


  ·   11 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Nem kell a Facebook
Nap mint nap ellátogatok a Facebook nevű közösségi portálra, és ahányszor rámegyek, minden alkalommal ott ékeskedik a kérdés: Mi jár a fejedben?Most az jár a fejemben, hogy minek nekem a Facebook.Legalábbis minek a Facebook - osoldal, a megosztott információk.Először is:Ennek az információnak, amelyet én hiszek, tudok és tanulmányozok, nem kell reklám. Az igazi metafizika nem közösségi érdekesség, amelyen csámcsogni lehet. Akit érdekel ez az...


  ·   11 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Előnyős vagy hátrányos a válás?
  Egészen közeli ismerősőm fogalmazott úgy minap, hogy " inkább az hátrányos, nekem és bárkinek, ha az "élet"- vagy "házastársak" hazugságban élnek le egymás mellett több évet vagy talán egy életet. Jobb így és jobb lesz, mégha a kezdet nehéznek is tűnik. És akármilyen furcsa, a gyermekeknek is jobb lesz, mert nem nevelődnek bele a hazugságba".Elsősorban nem lehet általános mércének tenni azt, hogy a válás mindenki és minden helyzet esetében...


  ·   12 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

A "felszabadító" válás
Elválok- mitől, Kitől?Olvasom a helyi hírdetések között, hogy nemsokára tartanak egy előadást ezzal a címmel : „ Hogyan lehet életben maradni (vagy tovább élni) válás után?” Vagyis, van-e élet a válás után?Hm, gondoltam magamban valami erősen zörög ebben a megfogalmazásban. Miért kell a hangsúlyt arra tenni, hogy van-e élet a válás után? Szinte elijesztik ezzel az embert a házasságtól. Szinte azt mondják ezzel, hogy a házasség nem jó, mert...


  ·   12 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!

Levél a Facebook – on levő A betegség lelki okai csoporthoz
Kedves csoporttagok!Már egy ideje olvasgatom az itt felmerülő kérdéseket és válaszokat, s sokszor megsajnálom az ide tévedt, valamilyen problémával vagy betegséggel küzdő embereket. Ahelyett, hogy értelmes, egyenes választ kapnának a problémáik lelki okaira, legtöbbször varázslók és kuruzslók meg jósok és látnokok dobálják őket a saját reklámiakkal. Meg különféle linkekkel, amit a Google is megtesz, ha az ember válaszokat keres. Nincs ennek a...


  ·   12 éve   ·   0  ·   Jelentkezz be, és szólj hozzá!