Szepo


Hogyan lesz a kettőből Egy?
Hogyan lesz a kettőből Egy?
Az Egység, amikor megnyilvánul, kettőnek mutatkozik. Lényünk a kettétört Lét megnyilvánulása: vagy nők vagyunk vagy férfiak- ez a nem két megnyilvánulása. Ez a két fél a valóság kettős arca: külső-belső, férfi-nő, objektív-szubjektív, ok-okozat, fizikai-lelki stb. E két megnyilvánulási forma között mindig hat az egy-esülés vágya, az egységre való törekvés. Úgy az egyik, mint a másik fél egységre vágyik és egyesül a teremtésben. Ez a Három. “A három ...

Tövissi Enikő  ·   5 éve   ·   Archívum  ·   0  

A realizáció
A realizáció
"A hagyomány azt tanítja, hogy teljes értékű ember az, aki kétszer született, először test szerint, aztán szellem szerint. A realizálás középpontja ez a második születés." (Hamvas Béla) Realizálás ...

Tövissi Enikő  ·   5 éve   ·   Archívum  ·   0  

A személyes megvalósító rendszer I.
A személyes megvalósító rendszer I.
Ha egy személy életfeladatait vesszük számba, akkor azt találjuk, hogy általában 4-6 feladatról beszélhetünk, amelyek együtt beleférnek az életút fogalmába. Nyilván, hogy e feladatok összefüggésben ...

Dénes Albert  ·   5 éve   ·   Archívum  ·   0  

Jézus volt az első jedi lovag? avagy a Star wars spirituális mondanivalója… May the Force serve you well!
Jézus volt az első jedi lovag? avagy a  Star wars spirituális mondanivalója… May the Force serve you well!
Ki ne ismerné a kultikussá vált űropera emblematikus karaktereit, helyszíneit, zenéjét.. Darth Vader légzőrostélyának zaját, R2D2-t (amelynek karakterét egy totyogó, beszédében még halandzsázó ...

Bacskovszky Nóra  ·   5 éve   ·   Archívum  ·   0  

Önismeret
Önismeret
“Nincs más ismeret, csak az önismeret. Ez az egyetlen tudás és ez az egyetlen bölcsesség” (Hamvas Béla) A többi csak körítés. Információs társadalomban élünk, mindenhonnan ez csöpög: ma már ...

Tövissi Enikő  ·   5 éve   ·   Archívum  ·   0  

Mindenek lényege: az igazság
Mindenek lényege: az igazság
Az igazságot felfoghatjuk úgy is, mint egy általunk megtett szellemi mozgást, azzal a  pontosítással, hogy e mozgás nem csak intellektuális jellegű, hanem az egész embert aktívan "bekapcsolja" a folyamatba. E mozgás nem "üres", hanem mindig tartalma van (az igazság tartalma). Három jól elkülöníthető fázisról (szakaszról) beszélhetünk e mozgást jellemezvén: kiindulásról, az útról (magáról a folyamatról) és az érkezésről (az eredményről).

Dénes Albert  ·   5 éve   ·   Archívum  ·   0  

Párnakönyv utánérzés, avagy mitől ver hevesebben a szív?...közös párnakönyv-projekt
Párnakönyv utánérzés, avagy mitől ver hevesebben a szív?...közös párnakönyv-projekt
Eredetileg a párnakönyv Japánban íródott irodalmi napló. Leghíresebb a 990-ben íródott Szei Sónagon párnakönyve, melyben szabályos listát vezet arról, hogy mi a kellemes, kellemetlen, bosszantó vagy ...

Bacskovszky Nóra  ·   5 éve   ·   Archívum  ·   0  

Determináció vagy szabadság?
Determináció vagy szabadság?
„Az emberek úgy általában szeretik a szabadságot, de pontosan nem tudják, ez miben áll és milyen lehet. Ha megkérdezik az embereket, hogy szeretnek-e szabadon élni, igennel fognak válaszolni. Ha megkérdezik ...

Tövissi Enikő  ·   5 éve   ·   Archívum  ·   0  

EGYsÉGes asztrológia
EGYsÉGes asztrológia
“A Tabula Smaragdina mondanivalója a következő. Ha az ember az EGY varázslatának műveletét végre akarja hajtani, műveletéhez az, ami lent van, és ami fent van, egymásnak megfelel. Mert ahogy minden ...

Tövissi Enikő  ·   5 éve   ·   Archívum  ·   0  

  • Bejelentkezés




    Automatikus bejelentkezés


    Elfelejtettem a jelszót
  • Jelszó kérése
    Egy új jelszó lesz generálva és elküldve a beírt e-mail címre,
    amelyet belépés után a saját fiókom menüben bármikor megváltoztathatsz.



    Belépés  |