Dúl Antal: Hamvas Béla életpályája...

A hagyomány

A kulcsszó a hagyomány. (...) A hagyományai, amit a hinduk "kezdettõl fogva emlékezetesnek" neveznek, Hamvas pedig századunkhoz illõ megfogalmazással: "a létrõl szóló hiteles és univerzális információnak" mond; valaminek, ami idõ- és térfölötti, mindig jelenlévõ, abszolút, és örök. (...) A hagyomány gondolata természete szerint hierarchikus, és a hierarchia puszta említése Európa kartéziánus írástudóit rendkívüli mértékben irritálja. Mintha a hierarchia és a rend élménye a szabad és szuverén személyiség (az individuum) számára korlátot jelentene. Holott a rend, a mindannyiunk "szívébe írott törvény" felismerése, elfogadása és követése: ez az emberi szabadság megteremtésének egyetlen lehetõsége. A hagyomány hierarchiája a közösség rendjében annyit jelent, "akinél erõsebb vagyok, arról gondoskodnom kell, de aki nálam erõsebb, annak kötelessége, hogy rólam gondoskodjék" (Karnevál). (...)

Nyugat

Az élet hiteles mértékét nem ismerjük, és nem rendelkezünk az archaikus kelet szakrális egyszerûségével és tisztaságával, amely tudatunkat racionális, túlfinomult, de alapvetõen önkényes gondolatstruktúrák csapdájából kiszabadíthatná. A centrumról való leszakadás értelemvesztést jelent. Európában ezt csak a legnagyobb szellemi világossággal látók vették észre. A megbetegedett kedéllyel, az egyre inkább elhatalmasodó fóbiával, depresszióval, letargiával, fõként a szinte lelkünkbe kövült szorongással (Kierkegaard) szemben azonban a filozófia, a pszichológia és a biológiai orvoslás módszerei elégtelenek. Ezért fogalmaz Hamvas így: "Tudomány, vallás, filozófia az élet terhein kíván könnyíteni. A hagyomány az embernek visszaadja önmagát."

Családi háttér

Hamvas Béla 1897. március 23-án hajnali fél ötkor született egy felvidéki kisvárosban, Eperjesen. (...) Édesapja Hamvas József, evangélikus lelkész, tanár, hírlapszerkesztõ, író. Fia születése után röviddel papi hivatásától megválik és családjával Pozsonyba költözik. Az Evangélikus Lyceumnak húsz éven át német-magyar szakos tanára.

A világháború kitörésének idején Hamvas Béla - és valamennyi érettségizõ iskolatársa, testületileg -, óriási lelkesedéssel önkéntes frontszolgálatra jelentkezik. Kadétiskolai kiképzést kap, és az ukrán frontra vezénylik. A kezdeti romantikus lelkesedés azonban az értelmetlen öldöklés látványától és a lövészárkok sarától hamarosan elkeseredéssé változik. Már menekülne, de a hadigépezet nem engedi. 1917-ben, miután könnyebb sebesülésébõl felépül, ismét frontszolgálatra vezénylik. Észak-olaszországi célállomását azonban már nem éri el, vonatát Szerbiában bombatalálat éri, õt a légnyomás harcképtelenné teszi. A hátországi lábadozás - egy ó-tátrafüredi családi panzióban - élete talán legdöntõbb fordulatát jelenti. Nemcsak nagyregénye, a Karnevál Csendes otthon epizódjának élményanyagát szerzi itt meg. E házban akadnak kezébe elõször Nietzsche és Kierkegaard írásai. A tizenkilencedik század két nagy válságfilozófusa szellemben bevégzi rajta mindazt, amit a háború - a lövészárkok halálfélelme, a Monarchia összeomlása és az otthon elvesztésének nyomasztó tapasztalata lelke mélyéig már amúgy is elõkészített. (...) Nemcsak a világban meglévõ metafizikai rossz jelenlétével szembesült, de fõként azzal a ténnyel, hogy a válság az emberi lét örök útitársa. (...) A válságtudat nem pesszimizmust jelent. Fõként nem valamely pszichológiai-patológiai kórtünetet. Egyszerû, közvetlen és éber tudomásulvételét annak, hogy az élet centrumában a halál, a halál centrumában az élet áll. A válságtudat minden korban a hiteles egzisztencia próbája volt és maradt, mondhatnánk az ember felnõtté válásának legfõbb bizonyítéka.

1918-ban, amikor Pozsony Szlovákia fõvárosává lesz, az új politikai hatalom a magyar értelmiségtõl hûségesküt követel. Hamvas József ezt megtagadja, ezért a családot kiutasítják Szlovákiából. Magyarországra, Budapestre költöznek. Hamvas itt kezdi meg egyetemi tanulmányait. Germanisztikát és magyar irodalmat tanul, emellett azonban a zeneesztétikától az anatómiáig számos más stúdiumot folytat. Viharos tempóban, szinte válogatás nélkül olvas, filozófiát és középkori misztikusokat, fizikát és világirodalmat, oroszokat, franciákat, angol esszéistákat, különös kedvvel a skandinávokat, Strindberget, Ibsent, Hamsunt, akikhez alkati rokonszenv fûzi. Egyetemi évei után 1923-tól három évig újságíró, majd 1927-tól könyvtártiszt a Fõvárosi Könyvtárban.

Nietzsche és a görögség

Könyvtári állása kitûnõ lehetõség, hogy tudását rendezze. Leltárt készít a múlt század végének és a huszadik század elsõ felének szellemi tendenciáiról. Tanulmányát "krizeológiának" nevezi. E válságtan konklúziója: a századfordulótói kezdve csak azokat a szellemi megnyilatkozásokat lehet és kell komolyan venni, amelyek a nyugati életeszmény és értékrend kimerüléséról tudósítanak. A krizeológia csúcspontján Nietzsche áll.

A modern korszak gondolati rendszereibõl végképp kiábrándulva figyelmét egyre inkább a nyugati gondolkodás számára is kiapadhatatlan szellemi erõforrás, a görögség tanulmányozása köti le. (...) Platónt és Hérakleitoszt fordít, Empedoklészrõl, Pithagoraszról és Orpheuszról ír, (...) Levélesszéjében., a Magyar Hüperionban (1936) az eszményi, de teljesen idõszerûtlen és megvalósíthatatlan klasszikus életrend és a gyûlölt modern individualizmus és anarchia világa mérkõzik egymással. A görögségbõl sejti meg azt, amit mindig is tudott, és "amit mindenki mindig tud, és amit soha el nem felejthet" , amit legfeljebb magában elnyomhat és a tudattalanba süllyeszthet: hogy az ember világa és az istenek világa nem kettõ. A teremtõ és a teremtett lét egymásba ér, és amit káprázó tudatunk kettõnek vél, az az oszthatatlan egy valóságnak "szent színjátéka. A test és a szellem nem kettõ, ezt a görögök utáni korokban már csak kivételes individuumok élték.

Guénon

Guénon a XX. század elsõ felében élt, alkatához azonban a XIX. század gondolati fegyelme és morálja áll közelebb. Amikor Hamvas Guénonnal intenzíven foglalkozni kezd, a hagyomány gondolata benne már készen áll. Guénontói azonban többet kap puszta megerõsítésnél. Guénon a tradicionalizmus minden lényeges fogalmát skolasztikus pontossággal és egyszerûséggel definiálja. (...) Hamvas azonban nem Guénon epigon. A tanítvány mesterét sem meg nem tagadhatja, sem szolgaian nem utánozhatja. A tanítványt mesteréhez életre szóló hûség kötelezi, de a hûségét csak egy módon bizonyíthatja: ha mesterét meghaladja. Ez az, amit a mesterek tanítványaiktól követelnek. Hamvas Guénonhoz mindvégig hû marad, de mesterét "logosz-erõben" valóban fölülmúlta. Szavai a szó születésének forrásához közelebb állnak. A logosz-erõ lét- és tudattisztító erõt jelent.

Scientia sacra

A majd húsz évig tartó konszolidált könyvtártiszti korszakának a II. világháború kitörése vet véget. A háború alatt háromszor hívják be katonai szolgálatra. A végkifejlet idején Németországba vezényelt csapatától megszökik, de amikor az oroszok elfogják, a szibériai út elõl is szökni kényszerül. Aki az ostrom napjairól hiteles élménybeszámolót kíván, olvassa el a Karnevál hatodik könyvét. A háború utolsó napjaiban óbudai, remetehegyi lakását egy bomba romhalmazzá változtatja.

A tradíció felismerésének és megalapozásának fõ dokumentuma a Scientia sacra elsõ része, Az õskori emberiség szellemi hagyománya 1943-44-ben készült. Eközben frontszolgálatok, ostrom, nélkülözések, életveszély. Hihetetlen, hogy a világégés külsõ zaklatottsága a könyvben még sejtetés-szerûen sem jelenik meg. A Scientia sacra az elsõ kísérlet arra, hogy a szentkönyvek életrendi érvényét helyreállítsa. Témavilága rendkívül szerteágazó és sokszólamú, de hangjának alaptónusát ezt követõen a szentkönyvek tanítása adja. Ezért mondhatjuk, hogy Hamvasnál tárgyi tévesztést, stiláris botlást igen, de elért tudatszintjének (egységtudatának) megingását soha nem tapasztalhatjuk. Megvilágosodottnak kell tekinteni azt az embert, akinek egységtudatát sorsbonyodalmai nem rendítik meg. A minden egy tudása Hamvas biztos háttere, és aki életét a szellemi alapra építi, bármi érje, gondolkodása és tettei krízis helyzeteit e belsõ szemlélet mindig korrigálni tudja. Példa erre a hagyomány minden nagy "szakrális szubjektuma".

A világháború utáni élet- és mûtörténet, néhány vázlatpontban

1945-1947 Az orosz megszállás alatt kiélezõdõ politikai légkör és a hatósági zaklatások ellenére élete egyik legtermékenyebb korszaka. Jacob Böhmét fordít, kommentál; megírja a Titkos jegyzõkönyv c. esszékötetét; elkészíti a Tabula smaragdina fordítását, kommentárját; befejezi aforisztikus formában összeállított esszékötetét, az Unicornist alcíme: Summa philosophiae normalis.

1947 Feleségével, Kemény Katalinnal közösen megírja Forradalom a mûvészetben Szürrealizmus és absztrakció Magyarországon c. mûvészetkritikai esszékötetét, amely ellen a kor marxista fõideológusa, Lukács György, a "szocialista realizmus" esztétikája alapján frontális támadást indít. Az év nyarán megírja a Bor filozófiáját. (...)

1948 Hamvas Bélát könyvtári állásából felfüggesztik és "b-listázzák" - ez a politikailag megbízhatatlanok belügyminisztériumi kategóriája. A b-listás csak a legalacsonyabb rendû munkákat vállalhatja.

1948-1951 Földmûves igazolványt vált ki, hüperioni világához, Szentendrére tér vissza, ír, gyümölcsöt termeszt. Itt készíti el a Karnevál c. nagyregényét. (...)

1951 júliusa A szentendrei hatósági zaklatások miatt raktárosi állást vállal Tiszapalkonyán, egy hõerõmû építkezésén. Hajnalban, munkakezdés elõtt, és amikor csak teheti, titokban, kihúzott íróasztalfiókban és árokparton szanszkritból, görögbõl és héberbõl fordít; a jógáról, a Kabaláról, a zenrõl, és a szufikról ír tanulmányt.

1954-1962 Inotára, egy másik hõerõmû építkezésére áthelyezik. Segédmunkás. Mûvészetesztétikai tanulmányokat ír, befejezi Szilveszter c. regényét és hozzákezd idõs kora legnagyobb esszégyûjteményének, a Patmosznak az írásához.

1962-1964 Áthelyezik Bokodra, a hõerõmûbe. A Scientia sacra második részén dolgozik, amely a kereszténység és az archaikus hagyomány belsõ viszonyát vizsgálja. A tervezett tizenkét könyvbõl öt készül el. 1996-ban jelenik meg elõször.

1964 márciusa 67 éves, nyugdíjazzák. Két kisregényben megírja a kommunista diktatúrák orwelli kritikáját: Bizonyos tekintetben és Ugyanis címmel. Utolsó tanulmánykötete az Öt meg nem tartott elõadás a múvészetrõl1967-1968 fordulóján készült el.

1968. november 7. Agyvérzésben meghal.

Minden vallás ismeri azt az embert, aki brahmani feladatot tölt be, de nem áll templomi szolgálatban, nem tagja a hierarchiának vagy valamelyik szerzetesrendnek. A katolikusok munkáspapoknak nevezték azokat, akik az oltár szolgálata helyett a kétkezi munkát választották, és a modern világ rabszolgái közé mentek az Evangéliumot hirdetni. (...) Keleten úgy mondják, õk azok, akik a vállukon hordozzák a világ terhét, könnyedén, gond és panasz nélkül, és egyetlen szavukkal a megbomlott egyensúlyt helyreállítják.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.