Szepo

„Minden az Egy varázslata” - Az egyetemes hagyomány Hamvas Béla Karneváljában

Feltöltötte: Nyitrai Tamás   ·   4 éve   ·   6069   ·   Ez meg az

Természetes módon vetődik fel az egyetemes hagyomány jelenléte a Karneválban. Elég arra gondolnunk, hogy Hamvas a regény írásának megkezdése (1948) előtt négy évvel fejezte be az őskori emberiség szellemi hagyományát összefoglaló hatalmas művét, a Scientia sacra első kötetének hat könyvét; közvetlenül előtte és azt követően is folyamatosan foglalkozott a szakrális tradíció részét képező szent könyvek fordításával és kommentálásával1.

„Minden az Egy varázslata” - Az egyetemes hagyomány Hamvas Béla Karneváljában

Ennek az intenzív és kiterjedt szellemi tevékenységnek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy ebben az időszakban Hamvas folyamatosan az egyetemes hagyomány dimenziójában időzött, miközben élete egyik legnehezebb korszakát élte2.
Vajon hogyan illeszkedik ebbe a mélyen megélt szellemi dimenzióba a Karnevál? Miért érezte Hamvas az egymást követő, sőt egy időben írott esszék és fordítások mellett és után egy nagyszabású regény megírásának szükségességét? Nyilván egy olyan ellenállhatatlan belső kényszer nyomására alkotta meg, amely szoros összefüggésben állt mindazzal, ami szellemileg a legmagasabb értelemben foglalkoztatta. Ez pedig nem volt más, mint a hagyomány realizálása nemcsak saját életében, hanem művészetében is.
A kérdést tehát így érdemes föltenni: mit jelent a hagyomány realizálása a Karneválban? A választ, többek között, az az emblematikus mondat adja meg, amelyet Hamvas (zárójelben, a regényen kívül, azt értelmezve) a szereplők névjegyzéke elé írt, és amely így szól:

(A Karnevál minden szereplője imagináció, a regényben egyetlen élő ember sem szerepel, kivéve Radafukot.)

A három tagból álló összetett mondat jelentése a következő:

1. A Karnevál minden szereplője imagináció, vagyis van valami, ami minden szereplőre vonatkozik: a szereplők kivétel nélkül az imaginációban (az önkényes énteremtésben) keletkeznek. Az imagináció itt nem azt jelenti, hogy a szereplők az író „képzeletének" szülöttei (a regényirodalom nagyobb része éppen ilyen fiktív alakokkal van tele), hanem azt, hogy a szereplők saját maguk imaginációjaként keletkeznek és léteznek. Hamvas a Karneválban – Bormester Mihály és az ügynök-író heves függönybeszélgetéseiben – egészen pontosan kifejti, mit nevez imaginációnak:

... a lélek igazi lénye a tűz, és ha a lélek saját tűz voltának világos tudatában van, vagyis, ha imaginációja a tűz fényének jegyében áll, akkor nincsen semmi baj. Még egyszer, hogy jól megértse: a tűzlélek, ha önmagát tűzként éli, akkor a dolgok rendben vannak. Ha azonban az imagináció (a lélek esszenciális élete) nem a fény jegyében áll, akkor a sötétség dühe elnyeli, és akkor a lélek átváltozik. Amivé pedig átváltozik, az a lárva. Ön tehát, szól Bormester, azokat, akikről eddig beszéltem, lárváknak tartja? Ön, válaszoltam, őket maszkoknak nevezte. Számomra a maszk szónak esztétikai utózöngéje van, s ezért a kívánt célra alkalmasnak nem találom. A lárva szó jobb. Különösen pedig annak az idézetnek az alapján, amelyet az imént. Honnan idézte? kérdezte Bormester, csak nem Böhméből? Úgy van, szólok. Az imagináció szóról, mondta erre, mindjárt megismertem. Ez az a hely, folytatom, ahol ő a reá jellemző világossággal az észről is beszél, és azt írja, hogy az ész a léleknek nem primordiális képessége. Mindössze siderisches Produkt, vagyis az anyagi kozmoszban folytatott létezés mellékterméke. A primordiális képesség az imagináció. Az imagináció pedig tulajdonképpen a hit, vagyis az a varázslat, amely az akarat szenvedélyéből lobban ki. Csak mondja tovább, szól Bormester. Az ész az anyagi kozmoszban, a csillagok mágiájában keletkezett, és ott is marad. A misztériumot nem éri el. A dolgok végleges megértése az ész számára reménytelen. Az ész, ahogy Böhme írja, véleményeket csinál, és akaratát az őrület jegyébe állítja –
I/II/387-388.3

Nem véletlen, hogy Jacob Böhme (1575–1624) egyik alapművét Hamvas a Karnevál megírása előtti években fordította le, és egészítette ki bevezető tanulmánnyal4. A bevezető és a fordítás egy-egy részlete világosan mutatja az egyetemes hagyomány megalapozó szerepét a Karneválban:

A valóság, amely bennünket körülvesz, nem racionális, hanem mágikus természetű. Az embernek a valósághoz való viszonyát nem az ész, hanem az imagináció határozza meg. Senki sem parancsolhat Neked, írja Böhme, még csak meg sem érinthet, egyetlenegy hatalom van életed és halálod fölött, és ez a saját imaginációd. A valóság mágikus természetéről és az imaginációról, mint az ember alapvető teremtő szellemi képességéről szóló tanítás Böhme minden művének rejtett centruma, s ez az, amely őt és a hagyományt összeköti, s ezért kell Böhmét az őskor és az ókor egyenes folytatásának tekinteni.

„A lelket úgy értelmezzük, hogy az Isten szeméből született élet: alapállása a tűzben van és élete a tűz. Ha azonban akaratával és imaginációjával a tűzből, ami nem más, mint a mérges halál, nem lép ki, éspedig a fénybe, a másik princípiumba, a szeretet szelíd tüzébe, akkor saját őstüzében marad, ... a nyers és bősz méregben, a sóvárgó tűzben, amely elemészt, amely merő éhség, örökös és szüntelen keresés, ami nem más, mint szorongás."

2. a regényben egyetlen élő ember sem szerepel, – ez megerősíti az előbbi állítást: senki sem élő, netán fiktív személy, hanem csupán önmaga teremtette maszk, nem több, mint külső burka nemlétező önmagának. Ha itt véget érne az összetett mondat, akkor egy mágikus realista regénnyel lenne dolgunk, mint például Gabriel García Marquez Száz év magánya, vagy Miguel Ángel Asturias Kincses úrfija. Ekkor jön azonban a döntő, hamvasi fordulat:

3. kivéve Radafukot. – ez ellentmond az előző tagmondatnak: mégiscsak van a regényben egy élő ember, aki nem önteremtő maszk, mint a többi. Hamvas még a nevét is megadja. Újabb csavar: Radafuk nevét hiába keressük a névjegyzékben, vagy a regény szövegében – nem találjuk. Vagyis az egyetlen élő ember úgy van benne a regényben, hogy nincs benne. Ez nem más, mint a teremtő EGY, aki létrehozza a Mindent (a teljes művet), látszólag ő maga nincs benne, de úgy, hogy benne van. Ez maga Hamvas. Ez Hermész Triszmegisztosz tanítása a Tabula smaragdinában: „az Egyetlen varázslatának művelete"5.

A Karnevál egyik függönybeszélgetésében Bormester ezt úgy fogalmazza meg, hogy ez az egész nagy felfordulás azért történik, hogy valaki önmagát teljes egészében megismerje. (III/V/85) És: Életem alaposan fel van dúlva és kutatva. Sohasem értem rá mással foglalkozni. Monomániás autoviviszekció. És még csak nem is ismerem magam. Fel vagyok boncolva. Hiszen tudja, amit eddig mondtam, önkritika, mondjuk átöröklött énem kritikája. (I/II/387)

Hamvas a regényt májá fátylaként szövi, amelyen éppen csak átdereng az egyetlen valóság: önmaga teljessége és egyetemessége. Vagyis, hogy az Egy végre felismerje önmagát a Minden varázslatában.
A Karnevál mély átitatottsága az egyetemes hagyománnyal más összefüggésben is megjelenik. Ezek közül az egyik legjelentősebb a hetes szám meghatározó jelenléte, amely hét szinten fogja át a művet:

1. A szerkezet szintje: a Karnevál hét, cím nélküli, csupán római számmal jelölt részből áll. Ezek a beavatás hét műveleteként, vagy fokozataként is értelmezhetőek6.
2. A vándorlás szintje: Bormester Mihály hét évig járja a világot Michail és Michael személyében szellemi beavatást és világi sikert keresve.
3. Az átöröklés szintje: Bormester Mihály összesen hét gyermeket nemz, egy további, nyolcadik még megszületése előtt anyjával együtt meghal.7.
4. A szellemi útkeresés szintje: Michail hét mesterrel8 találkozik hét évig tartó kereső útján.
5. A beavatás előkészítésének szintje: Márkus Mester a mű V. részében 16=7 tantörténetet mesél el Bormester Mihálynak – túlvilági utazása előkészítése érdekében –, hogy fölfedje az archetipikus sorscsírákat. Nem mellékes, hogy a Tarot nagy arkánumának VII. lapja, a „Kocsihajtó" az útra történő felkészülés teljessége; a XVI. lap (vagyis szintén 7-es) a „Torony" az életillúziók villámcsapásszerű megsemmisülése.
6. A beavatás közelségének szintje: hét olyan szereplője van a Karneválnak, akik – bár önmaguk által teremtett maszkok – a hiteles személlyé válás lehetőségét hordozzák magukban9.
7. A név potenciáljának szintje: hét betűből áll annak az élő embernek, RADAFUK-nak a neve, aki Hamvas revelatív megjegyzése szerint a regényben az egyetlen valóságos személy, vagyis ő maga10.

A 7x7, a 7 hatványra emelése a József Attila-i A hetedik te magad légy! értelmében nem más, mint a teljesség realizálása itt, a földi életben, és ezen belül a művészetben, vagyis a Karneválban, amely a hetes szám szakrális teljességén alapul, mint ahogy az Isteni Színjáték a hármas szám isteni teljességén nyugszik11.
A hetes szám jelentőségét Hamvas több helyen is kifejti. A Scientia sacra IV. könyvének 3. fejezetében így ír12:

A Kabala egy fejezete a hétágú gyertyatartó misztikus értelmét mondja el. Minden gyertya az ember egy-egy Énjét jelképezi. Jobbról az első a nehéz anyagi test; a második az úgynevezett idegtest; a harmadik a testhez tartozó őselem, a tudattalan. Balról az első az asztráltest, a második a lélek, a harmadik a szellem. A középen, a két hármas csoport között áll az isteni Én, az isteni szikra, a halhatatlan Láng.
A Kabala azt mondja, hogy hat Énje mindenkinek van. A hetedik, a középen álló halhatatlan isteni szikra azonban nem mindenkiben ég. S akiben ég is, éppen csak hogy parázslik, az emberi lény legmélyén, alig pislákol. A beavatás az ember énjeit sorra lefejti és a mélyen nyugvó szikrát lángra lobbantja. A hetedik, a Teremtő lényéből való lángocskát felszabadítja. Ez a hetedik, középen álló gyertya, az igazi ember lényének jelképe. Amikor az ember a hét törvénye szerint születik, a hetedik gyertya kigyúl.

Hamvas a maga életében is mélyen átélte a hetes szám beavató szerepét. Ennek megértéséhez a Karnevál megírásával párhuzamosan születő Apokalyptikus monológban13 (1947-48) adja meg a kulcsot:

Az az illúzióm, hogy biztosan határolt világban élek, régen megszűnt. A valóság mágikus és az ember akaratának legkisebb mozdulatára is enged. ... E pillanattól életem mágikus mirákulumszerűsége soha nem szűnt meg. Az élet nem magától értetődik. Azért, mert mint a régiek mondták, az életet nem a természetesség jellemzi, hanem a varázs.

Hamvas a továbbiakban számot vet életének hétszeres karmatorlódásával: Amortizált inkarnációimmal különös viszonyba kerültem. 1947-es Naplójában két sajátos összetett szóval fejezi ezt ki, amit a Karneválra is vonatkoztat: sorspoliritmia és énhalmozás.
E két hamvasi fogalmat az Apokalyptikus monológ alapján a következő táblázatban bontjuk ki:

A beavatás fokozatai ÉLET-
SZAKASZ
KARMIKUS SZEREP: A NÉV
Hamvas
önmeghatározásai
KARMIKUS TETT
Idézetek az Apokalyptikus monológból
I. gyermekkor 1. a megváltó Fölmegyek a mennybe és az egész világot magammal húzom.
II. gyermekkor 2. Keresztelő Szent
János
Aki a megváltó előtt jár és az ő eljövetelét hirdeti.
III.  kamaszkor  az ágyrajáró,
a magányos vakond
 Minden emberi mértéket meghaladó tanulási szenvedély fogott el.
IV.  ifjúkor  a pogány üdvösség,
a heroikus idill
 A pillanatba való ugrás titka a salto immortale. Az arany villanásban éltem.
V.  fiatal
felnőttkor
 a kilkhor14;

a Mester beavatása után a keleti halhatatlanság

 Legjobb erőimből kilkhor-t építettem és vele magamat azonosítottam.
Állandó érintkezésben állni a középponttal.
VI.  érett
felnőttkor 1.
 a nevezetes névtelenség, a magányos hegycsúcs és a mosoly  Az Upanishadokat olvastam és Chuang-ce-t.
VII.  érett
felnőttkor 2.
 a sannyasin  Nem kívánok nagy műveket teremteni, hanem magát a létezést elérni úgy, hogy ezt sugározzam arra, akinek kell.

Az egyetlen életen belül esedékes hét karma „ledolgozása" – lényegében a beavatás hét fokozatán keresztül – Hamvas eljut a konklúzióhoz: Hét logost ismertem meg, hét szót, hét embert, hét arcot, hét nevet.
Mindez analóg azzal, ahogy a Karnevál hét részből álló szerkezete az egyetemes hagyomány lényegi mozzanatát, a beavatást és annak hét fokozatát jeleníti meg. Ez mind az alkímia hét műveletével, mind a Mithras-kultusz hét beavatási szintjével, mind a Tarot nagy arkánumának 3x7-es próbatételeivel összhangban áll.
A Karnevál így az egyetemes hagyomány egyik központi mozzanatát ragadja meg és teszi személyesen átélhetővé az olvasó számára: az ego feladásán keresztül az igazi Én (Brahman-Atman azonosság) felismeréséért és realizálásáért folytatott küzdelmet1. Így válik dantei kvalitású apokaliptikus színjátékká, beavató művé. Olyan egyetemes műalkotássá, amely a szakrális tradíció múlhatatlan jegyében áll16.


1 A Véda huszonhat fejezete 1943; A Tao virágai, Kung mester beszélgetései 1944; Tibeti misztériumok, Henoch apokalipszise 1945; Anthologia Humana – Ötezer év bölcsessége az őskortól a XX. századig 1946; Májá 1946; Jakob Böhme – Psychologia vera 1946-47; Tabula smaragdina 1947-50 (benne az alkímia és a tarot áttekintése is); Pert em heru – Az egyiptomi halottak könyve 1948
2 Többször behívták katonai szolgálatra (1942-44); lakása, könyvtára, kéziratai megsemmisültek (1945. február); publikációs lehetőségei beszűkültek, majd megszűntek, könyvtárosi állásából kitették, B-listára került (1948); visszavonult Szentendrére, ahol kertművelésből tartotta fenn magát (1948-50), végül kénytelen volt vidéki munkahelyen eltűnni (1951-1964), megelőzve ezzel a várható rendőri zaklatást.
3 Karnevál, Medio Kiadó, 1997. Mindvégig ebből a kiadásból idézünk: kötet/rész/oldalszám.
4 Jakob Böhme – Psychologia vera. Az ősök nagy csarnoka IV. Medio Kiadó, 2013. 86. és 106.
5 Hamvas Béla Tabula smaragdina – Mágia szutra, Életünk Könyvek, 1994,16.
6 A hetes számnak a Karnevál szerkezetével való összefüggéseit már felvetette néhány figyelemre méltó tanulmány. Először Dúl Antal tesz kísérletet a mű szerkezetének szimbolikus értelmezésére a Karnevál 1997. évi kiadásának Fatum libelli című utószavában. Ezt később mélyre hatóbban és kibővítve fejti ki Danyi Zoltán Hamvas Béla ezoterizmusa. Alkímia, hermetika, mágia a Karnevál című regényben, Újvidék, 1999. Jelentős áttekintést ad Darabos Pál Karnevál-elemzése Egy életmű fiziognómiája című monográfiájában, Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet, 2000. Ezt követi Oravecz Barna Rejtett struktúrák Hamvas Béla Karnevál című regényében, In: „…még onnét is eljutni túlra…” Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok Horváth Katalin tiszteletére. TINTA Könyvkiadó, Budapest, 2004, 472–489. Később Danyi Zoltán fejti ki részletesen Regény és alkímia (Hamvas Béla: Karnevál) című tanulmányában, 2008. Legújabban Nyitrai Tamás foglalkozott a Mithras-kultusz és a hamvasi karmatorlódás szerkezetmeghatározó szerepével A Karnevál jelentésszintjei című előadásában. Eddig kiadatlan kézirat és hangfelvétel, 2018. december.
7 Angélától első gyermeke koraszülöttként kilenc nap után meghal, majd Gergely, Máté, Jusztin születik meg, ők (a hármasság) temetik majd el a város ostromának befejeztével; Mike-ként Ainyutól Miguel Tananuas; Vatta úr feleségétől, Marianne-tól a fiatalabb Abihail; ifj. Herstal Raimund feleségétől, Adelhaide grófnőtől Flóra; Tamarától születendő gyermeke anyjával együtt vízbe fullad.
8 Uvdtloriaq (Ehnaton fáraó kései inkarnációja), Karipa (látnok, jós), Lev Nyikolajevics (Tolsztoj) író, keresztény, Yubainkan (láma), Haram Hammoid (abesszin remete), pére Manouel (francia szerzetes), Curabanhe atya (a vallások közötti béke és szövetség megteremtésének apostola) – ők Hamvas szócsövei az egyetemes tudásról.
9 Pataj, Márkus mester, Bormester Jusztin, Zorge Bernát, Amadeus, Vatta Trisztán és Vidal
10 Nyitrai Tamás egy eddig kiadatlan előadása (2018. december) külön tárgyalja a „Radafuk-rejtélyt”. Ez a szitokszónak ható démonnév összhangban áll Hamvasnak a regényben kifejtett démonológiai felfogásával: „A történetet beszélem, s mialatt beszélem, tovább bomlik, a történet megállíthatatlan folyamat, és éppen ezért a legnagyobb mértékben démoni. Az ilyesmi nem türelem vagy tehetség kérdése. A dolog egészen másképpen van. Össze is folyik. Eggyel több ok arra, hogy démoni legyen. Rejtett sebek fakadnak fel, titokzatos tébolyok jelennek meg, de máris sóhaj és röhej, az egész eltűnt. Nem józan dolog ez.” I/II/382. Hamvas azonban – teljes összhangban a szakrális tradícióval – ellenpontozza a történet démoni jellegét: „Ennek a démoni történetnek azonban ellenpontja van, amely egyensúlyban tartja. Mert ha a történet csak démonikus lenne, az egész történetet felfalná. A démoni történet ellensúlya az üdvtörténet. A kettő együtt adja a Terminus Mediust, a pneumatikus történetet, amely az emberiség létezését megformálja, vagyis értelmet ad. Az egésznek egyszerre és mindenkinek külön. Egyetemesen és általánosan és mindenkinek egyetlenegyszer és egyetlenül. Az időben a történet démoni hatalmainak tömege mellett szüntelen megnyilatkozik az idő fölötti Szent Szellem is. Az idő a valóságnak éppen olyan gazdag (okkult) területe, mint a tér. A világos látás itt is a Terminus Mediuson múlik, azon, hogy a közepet látom-e. Ha nem látom, az egész felborul, és a fejemre szakad. Ha látom, nyertem. Kezemben van az idő, vagyis az élő tűz logikája. Mert a történet logikája nem könyvlogika. Biztosra veszem, hogy a történet Aristotelest, de még Hegelt sem olvasta. A történet az időben elrejtett hatalmak (dynameis, ahogy Pál írja) megnyilatkozása. Reveláció. Apokalipszis. A hatalmak legfelsőbb fokán, az idő piramisának a tetején áll az idő értelme. Ez az Örök és Idő feletti. Ez az egyetlen pont a világban, amely az időből kinyúlik. Ez a Szent Szellem, akit a keresztények Pneumának hívtak.” I/II/416-417.
11 Ennek részletesebb kifejtését ld. Nyitrai Tamás Hamvas Béla Karneváljának világirodalmi előzményei című könyvében, Magánkiadás, 2019. 76.
12 Scientia sacra, Medio Kiadó, 1995. II. kötet 54.
13 Első megjelenése Silentium – Titkos jegyzőkönyv – Unicornis, Vigilia, 1987. 101-124. Később Silentium – Titkos jegyzőkönyv – Unicornis, Medio Kiadó, 2006. Összkiadás 17. kötet 127-156.
14 Tibeti szó. Helyesen írva: kyilkhor, kiejtve: kjilkhor. Jelentése: mandala.  
15 Ugyanebben a vonatkozásban elemzi Nyitrai Tamás a Karnevál világirodalmi előzményeiről szóló könyvében (2019) az Isteni Színjáték, a Don Quijote, a Tris-tram Shandy, az Ördögök és a Karnevál összefüggéseit.
16 Ez a tanulmány először 2020-ban a Pannonia Kulturális Egyesület (Kaposvár) kiadásában a Hamvas Béla és a hagyomány (esszék, tanulmányok Hamvas Béla emlékére) című kötetben jelent meg Farkas Szilárd, Szemes Péter és Zóka Péter szerkesztésében.


Nocebo, avagy a modern kor fekete mágiája
Nocebo, avagy a modern kor fekete mágiája
Ebben a cikkben kényelmet megzavaró gondolatok vannak. Olyan gondolatok, amelyek feltételeznek valamit, amit tovább lehet gondolni, elemezni. Aki továbbra is a hatalmon lévők jóhiszeműségében és ártatlanságában ...

Kvantumfizika és a világnézetek harca
Kvantumfizika és a világnézetek harca
Az eddigiekben tisztáztuk, hogy az emberek által észlelt és megélt valóság egy szuperpozíció materializálódása, és ez a megjelenő valóság minden esetben a szemlélő tudatának függvénye. Az, hogy ...

Kvantumfizika és a felelősség
Kvantumfizika és a felelősség
A kvantumfizika tudománya megértést ad a felelősség megélésére is, hisz amikor a Schrödinger dobozát kinyitjuk, hogy megnézzük a macskát, akkor a mi felelősségünk az, hogy a macska él vagy halott. ...

Kvantumfizika és Isten szuperpozíciója
Kvantumfizika és Isten szuperpozíciója
A kvantummechanika a tudománynak egy olyan ága, melyben találkozni látszik a tudományos felfedezés és a hagyomány dimenziója. Az, amit a hagyomány, és több, a hagyomány témájában jártas, és azt ...

A járvány metafizikai megközelítése
A járvány metafizikai megközelítése
Eddig a járvánnyal kapcsolatban inkább társadalmi szempontok alapján írtam, ezekben az írásokban a párbeszéd hiányára és az egyoldalúságra koncentrálva. Ez a társadalmi, politikai és tudományos ...