Élet-szín-tér2

Miért van az, hogy sokan nehezen élnek, betegek, vagy boldogtalanok. Nagyon egyszerű a válasz, mert elfelejtettük, hogy képesek vagyunk rá. Gondolataink teremtő erejét neveltetésünk is fékezi akkor, amikor szüleink, tanáraink a felnőtt életre tanítanak bennünket. Korai gyermekkorunktól azt tanuljuk, hogy hogyan kell felnőtté válni, hogyan kell beilleszkedni a társadalomba, mint hasznos csavar, de azt -ritka kivételtől eltekintve- nem, hogy hogyan maradjunk saját erőnkből egészségesek, gazdagok, boldogok. Sajnos be kell látnunk, hogy a boldogság nem szerepel az állam terveiben, csak mint valamiféle mézesmadzag, amit úgy lehet elérni, ha megtesszük mindazt, amit elvárnak tőlünk. Addig, amíg az egyén vágyainak beteljesítését az állam ellenőrzi, és hasznosságának függvényében jutalmaz, vagy büntet, addig nem praktikus, ha ezt mindenki önmagának teremtheti meg. Amennyiben önállóan teremtünk magunknak egészséget, boldogságot, gazdagságot, akkor erősebbek leszünk és hatalmat nyerünk a saját sorsunk fölött. Már nagyon régen kitalálták, hogy a neveléssel valamiféle korlátokat állíthatnak a felnövekvő generációnak, mert amíg hipnózisban élik az életüket és meg sem próbálnak önön sorsuk uraivá válni, addig jól uralható tömegként szolgálják a mindenkori hatalmi érdekeket. Ezek a nevelési elvek olyan régen épültek be a mindennapi szóhasználatba, hogy már észre sem vesszük ezeket, sőt a felnőtté nevelés folyamatának részeként maguk a szülők szolgálnak eszközül ahhoz, hogy a gyermekek a korlátozó mantrákat minden nap megkapják mindaddig, amíg az szervül, és már nem is fogalmazódnak meg ettől eltérő eretnek gondolatok. Az új kor előszeleként ismét fölfedezték és különböző könyvekben le is írták a teremtő gondolat erejét, de ezek a könyvek és tanítások soha nem tudnak olyan széles körre hatni, mint a mindenkori otthoni sablonok. Lássunk most egy ilyen sablont:

 „ne álmodozz” halljuk nap mint nap, amikor a szülő a gyermeket pl. tanulásra próbálja rávenni. Miért rossz hatású ez az intés? Először talán azt kell végiggondolni, hogy mi az álmodozás (régebben ábrándozás). Tulajdonképpen akkor beszélhetünk ábrándozásról, amikor hosszútávú tervet készítünk. Tehát ha nem álmodozunk, akkor nem lesznek hosszútávú terveink, sőt egy idő után egyáltalán semmilyen terveink nem lesznek, mivel ezek az intelmek már kicsi korban beépülnek a lelkünkbe.

Szerintem mindannyiunknak megvannak a saját tanult sablonjaink, és ha elgondolkodunk rajtuk akkor az életünket akadályozó mantrákra találunk, és ha megtaláltuk ezeket, akkor már a közömbösítésük sem okoz megoldhatatlan problémát.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.